Címkézett bejegyzés

Az EB legjobb mérkőzése

Az Európa Bajnokság eddigi  legjobb mérkőzésén: Magyarország – Portugália 3-3 (1-1).

Csoportelsőként végzett a magyar válogatott a franciaországi Európa Bajnokság csoportkörében. Együttesünk az F-csoportban 5 pontot szerzett,  1 győzelem és 2 döntetlen a mérlegük. A folytatásban – a legjobb tizenhat között – az E-csoport második helyezettjével mérkőzik meg csapatunk a negyeddöntőbe jutásért. A ma esti meccsek eredményeképpen Belgium, Svédország vagy akár még Írország is lehet a magyarok ellenfele.

Gratulálunk a fantasztikus eredményhez! Szép volt fiúk!

line_purple

Eredmények, tabella

line_purple

Jöhetnek a belgák

A csoportmérkőzések befejeződése után kiderült, hogy a magyar válogatott az egyenes kieséses szakaszban, a legjobb tizenhat között Belgiummal mérkőzhet meg a negyeddöntőbe kerülésért.

uefa_euro_hun_vs_bel

Az E-csoport utolsó két mérkőzésén Olaszország 0-1 arányban kikapott Írországtól, Belgium pedig szintén 1-0 arányban legyőzte a svédeket, így ebből a csoportból 6-6 szerzett ponttal továbbjutottak az olaszok és a belgák, valamint a legjobb harmadik helyezettek között Írország is.

Magyarország 2016. június 26-án (vasárnap) 21:00 órától Toulouse-ban, az E-csoport második helyezettjével, Belgiummal mérkőzhet meg a legjobb 8 közé jutásért. Az EB további mérkőzései: Svájc – Lengyelország, Horvátország – Portugália, Wales – Észak-Írország, Németország – Szlovákia, Olaszország – Spanyolország, Fraciaország – Írország, Anglia – Izland.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a magyar válogatottnak ehhez a fantasztikus eredményhez! Nem csak a csapatnak és a szakmai stábnak jár az elismerés, hanem az egész magyar labdarúgásnak és szurkolóinknak egyaránt. Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!

line_purple

Eredmények, tabella

line_purple

Magyarország – Elefántcsontpart: pénteken indul a jegyértékesítés

A május 20-i Magyarország – Elefántcsontpart (Groupama Aréna, 18.00) felkészülési mérkőzésre április 29-én, pénteken 10.00 órakor indul a jegyek árusítása.

A mérkőzésre érvényes, névre szóló jegyeket – szurkolói kártyával – interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában lehet megvásárolni. Szurkolói kártya nélkül Budapesten a Ticket Express Bálnában és a Ticket Express Syma-csarnokban található irodáiban lehet belépőket váltani (aki ezt a módját választja a belépők megvásárlásának, csak saját részre tud jegyet venni).

A klubokkal történt egyeztetéseket követően három vidéki helyszínen is vásárolhatnak szurkolói kártya nélkül jegyeket az érdeklődők a mérkőzésre: a ZTE FC és a DVTK, illetve a Békéscsaba 1912 Előre jegyértékesítő helyein szerezhetik be belépőjüket a kártyával nem rendelkező szurkolók. Békéscsabán az Előre Székház I. emeleti Ügyfélszolgálati Irodájában válthatnak belépőket, munkanapokon 08:00-16:00 óra között.

A mérkőzésre szóló jegyek négy árkategóriában (2500, 3500, 5000, 8000 forint) vásárolhatók meg. A VIP-szektorokba két árkategóriában, 15 ezer és 25 ezer forintért lehet jegyeket vásárolni.

Külföldi állampolgárok utalványt vásárolhatnak a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, amit a mérkőzés napján a helyszínen cserélhetnek belépőre, útlevelük ellenőrzése után. A mérkőzésre megvásárolt jegyeket legkésőbb 72 órával a mérkőzés előtt lehet átíratni más nevére.

Budapesti TEX-jegyirodák:

TEX Bálna (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.)
Nyitva tartás: H-P: 10.00-18.00, Szo: 11.00-15.00

TEX Syma (1146 Budapest, Dózsa György út 1.)
Nyitva tartás: H-P: 09.00-17.00 (Ebédszünet: 13.00-13.30 között)

Magyarország-Horvátország: szurkolói információk

A Magyar Labdarúgó Szövetség a szombati, Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzés előkészítése során szorosan együttműködött a magyar hatóságokkal és a biztosításért felelős Készenléti Rendőrséggel. A mérkőzés előkészítése során az elmúlt hetekben, hónapokban a horvát féllel és a magyar hatóságokkal több egyeztetésre is sor került. Az alkalmazott intézkedéseket az előkészítés során a szurkolók biztonságát és kényelmét szem előtt tartva hozták meg, az elmúlt időszak sajnálatos eseményeire a szervezők megfelelő intézkedésekkel reagálnak.

20160326

A mérkőzés kiemelt kockázatú, ezért a rendőrség jelen lesz a stadionban és annak közvetlen környezetében. Kérjük a szurkolókat, hogy a beléptetés hatékony ellenőrzése érdekében meghozott biztonsági intézkedéseket támogatandó, időben érkezzenek a stadionba és támogassák a rendezők munkavégzését. Felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a beléptetésnél alapos ruházat- és csomagátvizsgálásra is kell számítaniuk, és a jegyen szereplő adatokat a rendezők a személyazonosításra alkalmas okmányokban szereplő adatokkal összevetik. Akinek nem egyeznek a jegyen és a hivatalos dokumentumban szereplő adatai, nem léphet be a stadionba.

Kérjük a szurkolókat, hogy olvassák el a jegyeken szereplő adatokat és az ott megjelenített kapuknál lépjenek be. Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint ne hozzanak magukkal táskát és a pályarendszabályok által tiltott tárgyakat. A pályarendszabályok ITT érhetőek el.

A mérkőzés napján belépőjegyet nem lehet váltani a stadionnál, a belépőjegyek visszaváltására a helyszínen nincs lehetőség. A találkozóra csütörtökön délelőtt mintegy 200 belépőt lehetett megvásárolni, ezért aki az utolsó pillanatban még szeretne jegyhez jutni, a készlet erejéig vásárolhat a meccsjegy.mlsz.hu oldalon és a Ticket Express hálózatában. Amennyiben a jegyekkel problémájuk adódna a beléptetésnél a TEX munkatársai segítséget nyújtanak az Üllői út felőli kőpénztár 4-es ablakánál. A stadionba csak hivatalos nemzeti jelképeket és kisebb méretű nemzeti zászlókat lehet bevinni. Más molinók és zászlók megjelenítésére nincs lehetőség.

A Groupama Aréna kapui 16:00 órakor nyitnak. A stadionon belül több szórakoztató programmal várjuk nézőinket. Mindenkit arra kérünk, hogy a beléptetés idejének várható megnövekedése miatt időben érkezzen a stadionhoz, annak érdekében, hogy kezdő sípszóra mindenki elfoglalhassa helyét a lelátókon.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.mlsz.hu/blog/2016/03/24/magyar-horvat-szurkoloi-informaciok/

Sorsoltak

Portugáliával, Ausztriával és Izlanddal került egy csoportba a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os Európa-bajnokság sorsolásán.

eb_sorsolas

A szombati sorsoláson az is kiderült, kik lesznek Magyarország ellenfelei az Eb csoportkörében. A sorsolást a harmadik kalapból váró válogatottunk az F-csoportban kapott helyet.

A legjobbak közül Portugália, a második kalapból Ausztria, míg az elvileg leggyengébb csapatok közül Izland ellen lép pályára a magyar csapat az Európa-bajnokságon.

A csoportok első két helyezettje mellett a négy legjobb csoportharmadik is az egyenes kieséses szakaszba jut.

A magyar válogatott programja
Június 14., 18.00 (Bordeaux)
Magyarország–Ausztria

Június 18., 18.00 (Marseille)
Magyarország–Izland

Június 22., 18.00 (Lyon)
Magyarország–Portugália

A 2016-os Európa-bajnokság csoportbeosztása
A-csoport: Franciaország, Svájc, Románia, Albánia
B-csoport: Anglia, Oroszország, Szlovákia (Stanislav Sesták), Wales
C-csoport: Németország, Ukrajna, Lengyelország, Észak-Írország
D-csoport: Spanyolország, Horvátország, Csehország, Törökország
E-csoport: Belgium, Olaszország, Svédország, Írország
F-csoport: Portugália, Ausztria, Magyarország, Izland