Címkézett bejegyzés

Kijutottunk!

A magyar válogatott elképesztően nagyot küzdve, óriási teljesítményt nyújtva 2-1-re legyőzte Norvégiát és kijutott az Európa-bajnokságra!

20151115

A magyar válogatott a csütörtöki, 1-0-ás oslói győzelem után kedvező helyzetből várta az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóját. Bernd Storck három helyen változtatott az oslói kezdőcsapaton, az eltiltott Gera Zoltán helyére Nagy Ádám került az együttesbe, a bal oldalon Lovrencsics Gergő kezdett (Dzsudzsák Balázs átkerült a jobbszélre), míg az ék pozíciójában Priskin Tamás szerepelt. Ez azt jelentette, hogy a védelem ugyanabban az összetételben kezdett a találkozón, mint Oslóban, az immár 101-szeres válogatott, így magyar válogatottsági csúcstartó Király Gábor előtt Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám és Kádár Tamás szerepelt a hátsó alakzatban.

A norvégoknál is három csere volt a csütörtöki találkozóhoz képest, Högli helyén Aleesami, Berget helyén Elyounoussi, Söderlund helyén pedig a Real Madrid mindössze 16 éves tehetsége, Ödegaard lépett pályára.

Ellentétben az oslói meccsel, ezen a találkozón a norvégok nem tudtak nyomást gyakorolni a magyar kapura a találkozó elején, teljesen kiegyenlített volt a játék, a mieink roppant szervezett védekezéssel nyitottak, a vendégeknek esélyük sem volt helyzetbe kerülni. Jól kezdtünk tehát, de még ezt is lehetett fokozni: a 14. percben Kádár Tamás hosszú indításával Priskin Tamás indult meg a norvég kapu felé a bal oldalon, nagyszerűen rázott le két védőt, befelé indult, majd a balösszekötő helyéről, a 16-os vonalának közeléből mesterien csavarta el a labdát a bal felső sarokba – védhetetlen bombagól (1-0)!

A norvégoknak kellett pár perc, mire felocsúdtak a sokkból, de nem találták a réseket a magyar védelmen, így meglehetősen komótosan szövögették akcióikat, támadásaikban kevés veszély volt. A 27. percben jegyeztük fel Király Gábor első védését – a norvégok az első alkalommal tudták átjátszani a védelmet, Aleesami lövését a kapusunk szépen hárította.

Átadtuk a kezdeményezést a norvégoknak, de ellenfelünk ezzel nem tudott élni, főként azért, mert a középpálya tengelyében Nagy Ádám és Elek Ákos nagyszerűen futballozott, Lovrencsics Gergő és Dzsudzsák Balázs pedig óriási védőmunkát végzett. A 36. percben megszerezhettük volna a második találatot is, Kleinheisler bal oldali beadását követően Lovrencsics az öt és feles vonaláról, a balösszekötő helyéről a jobb sarok mellé fejelt. A félidő utolsó perceire nagyobb lett a nyomás a kapunk előtt, a legnagyobb norvég lehetőség Hovland előtt adódott, aki egy bal oldali szöglet után a bal kapufa tövére fejelte a labdát.

A norvégok kettőt cseréltek a szünetben, a mieink egy helyen változtattak: Elek Ákos helyére Pintér Ádám állt, míg a vendégek részéről Ödegaard és Elyounoussi helyére Pedersen és Helland érkezett. A második félidőt a norvégok kezdték jobban, három perc alatt kétszer is veszélyeztettek rögzített szituációból. A mieink egy-egy kontrából próbáltak megindulni, az 57. percben egy ilyen ellenakció végén kevés kellett a második gólunkhoz, Dzsudzsák Balázs lövésébe egy norvég láb még beleért, így a felső lécről pattant ki a labda. A 62. percben a gólszerző Priskin Tamás elhagyta a pályát, és Böde Dániel érkezett helyére. A norvégok tovább rohamoztak, de egy pillanatra sem érezhették biztonságban a kapujukat: a 72. percben Dzsudzsák Balázs óriási szóló végén, jobb lábbal lőtt 16 méterről, Nyland vetődve szögletre ütötte a labdát.

A 76. percben szerencsés körülmények között, de Pedersen ziccerbe került, közeli lövését azonban nagy bravúrral kivédte Király Gábor! Az utolsó negyedórában sem adták fel tehát a vendégek, de a 83. percben mi szerzetünk újabb gólt: Dzsudzsák jobb oldali szögletét követően Böde csúsztatott, Henriksen beletette a lábát, de onnan nem kifelé, hanem a kapufára, majd a kapuba pattant a labda (2–0)!

A 87. percben szépítettek a norvégok. Johanssen passzát követően Berget lőtt kapura, Király elsőre védett, de a kipattanót Marcus Henriksen 7 méterről a bal alsó sarokba lőtte (2-1). A hátralévő percekben viszont okosan tartotta az előnyt a csapat, amely heroikus küzdelemben, másodszorra is legyőzte Norvégiát, ezzel a 3-1-es összesítéssel megnyerte a párharcot!

A magyar válogatott ezzel 1972 után ismét Európa-bajnoki résztvevő!

Magyarország-Norvégia 2-1 (1-0)

Magyarország: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Lang Ádám, Kádár Tamás – Nagy Ádám, Elek Ákos (Pintér Ádám, 46.) – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Németh Krisztián, 75.), Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás (Böde Dániel, 62.).

Norvégia: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami – Skjelbred (Berget, 80.), Tettey, Johansen, Elyounoussi (Helland, 46.) – Ödegaard (Pedersen, 46.), Henriksen.

Forrás: mlsz.hu

Magyar Kupa nyolcaddöntők

A Haladás vendégeként szerzett előnyt a Videoton; győzött az Újpest, a Nyíregyháza és a Tiszaújváros is.

mk_2016

Szerdán hét mérkőzéssel folytatódott a Magyar Kupa nyolcaddöntője.

Kora délután az Újpest az NB II-es Zalaegerszeg vendége volt a hévízi stadionban. A lila-fehérek gyakorlatilag az első meccsen eldöntötték a továbbjutást: idegenben nyertek 5-0-ra, így jelentős előnnyel várják a visszavágót.

Nem bírt idegenben a másodosztályú Szegeddel a Debrecen: bár Kondás Elemér csapata az első és a második félidőben is kapufáig jutott, gólra nem sikerült váltani a fölényt, így végül nem született gól a Gyulán rendezett találkozón.

A harmadosztályú Tiszaújváros érvényesítette az osztálykülönbséget a BLSZ I-es Inter CDF ellen: már az első félidőben 2-0-s előnyre tett szert Katona Bence góljaival, melyet a meccs hajrájában egy újabb Katona-találattal tett még biztosabbá (3-0).

17 órától két mérkőzést rendeztek. A Bp. Honvéd a korábban már két élvonalbeli csapatot (Diósgyőr, Puskás Akadémia) is búcsúztató, NB III-as Kozármislenyt fogadta. Az alacsonyabban rangsorolt együttes folytatta remeklését: a büntetőt is hibázó hazaiak ellen 2-1-re nyert a Bozsik-stadionban, így előnyből várja a visszavágót.

Az NB III Keleti-csoportjának éllovasa, a Nyíregyháza nem kímélte a másodosztályú Sopront: odahaza 4-1-re nyert, így az Újpesthez hasonlóan jelentősebb előnyt tudott kiharcolni a párharc első mérkőzésén.

18 órakor vette kezdetét a Ferencváros–Csákvár párharc. Az NB II-es együttes már a 13. percben emberhátrányba került, miután Gróf Dávid kapus a tizenhatoson kívül fogta meg a labdát – ezért azonnal piros lapot kapott. A Fradi-fölény a 25. percben érett góllá: Leandro szabadrúgása talált utat a kapuba. Nem sokkal később Sesták is betalált, majd a második félidőben Busai és Varga Roland találataival 4-0-ra nőtt az előny. Az utolsó percekben még szépített a Csákvár: Csilus Ádám tizenegyest és piros lapot érően szabálytalankodott – Molnár Csaba értékesítette a büntetőt (4-1).

A Haladás felforgatott felállásban futott ki a Videoton elleni hazai találkozón. A szombathelyiek az 55. percig tudták tartani a bajnokot, amikor is a Haladás-nevelésű Kovács István vette be Rózsa kapuját. A Vidi előnye kitartott a végéig, így 1-0-ról folytatódik a párharc Székesfehérváron.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Zalaegerszegi TE FC – Újpest FC 0-5 (0-4)
Gólszerzők: Mohl (17.), Sallói (20., 37.), Perovics (45., 50.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Debreceni VSC-TEVA 0-0

Termálfürdő Tiszaújváros – Internationale CDFSE 3-0 (2-0)
Gólszerző: Katona B. (23., 35., 82.)

Bp. Honvéd – HR-Rent Kozármisleny 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Youla (62.), illetve Wittrédi (50.), Kirchner (57.)

Nyíregyháza Spartacus – Soproni VSE 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Pölöskey P. (18., 31.), Rezes (25.), Szokol (62.), illetve Károly B. (80.)

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Videoton FC 0-1 (0-0)
Gólszerző: Kovács I. (55.)

Ferencvárosi TC – Aqvital FC Csákvár 4-1 (2-0)
Gólszerzők: Leandro (25.), Sesták (32.), Busai (49.), Varga R. (52.), illetve Molnár Cs. (tizenegyesből 92.)
Kiállítva: Csilus Á. (92.), illetve Gróf D. (13.)

Kedden játszották:
Békéscsaba 1912 Előre – MTK 0-0

Önökre is szükség van

A csapatépítés fázisában lévő Előre ismét egy ponttal növelte bajnoki pontjainak számát az Ajka elleni, hazai mérkőzésen – mely gól nélküli döntetlennel zárult. Ezzel jelen pillanatban az előkelő harmadik helyet foglaljuk el a tabellán, ami mindenképpen figyelemre méltó egy olyan csapattól, amelyet szakmai berkekben még az élvonal közelébe sem vártak.

Evés közben jön meg az étvágy – szokták mondani -, de kezeljük helyén a dolgokat. Néhány döntetlen mérkőzés még nem a világvége, főképp ha a 24 év átlagéletkorú, utánpótlás játékosokkal felduzzasztott lilák folyamatosan az élbolyban vannak, életben tartva azt a lehetőséget, hogy még az idén elérhessük célunkat. Az is köztudott, hogy a szakmai stáb három éves szerződéssel azt ígérte, hogy az első évben csapatot épít, a másodikban feljuttatja a csapatot, a harmadikban pedig ott is tartja. Ehhez az is szükségeltetik, hogy a klub és az infrastruktúra is felnőjön a feladathoz. A klubvezetés tevékenységei alapján valószínűsíthető, hogy ezzel sem lesz probléma – hiszen a folyamatos fejlesztések, beruházások mind-mind ezt a célt szolgálják, de minden nem megy egyszerre, egy szempillantás alatt.

“Amit terveztünk azt véghez is visszük – emelte ki korábban Zoran Spisljak mester – és legkésőbb a hároméves ciklus végére stabil első osztályú csapatot fogunk kialakítani. A tervhez képest igen jól állunk és versenyben vagyunk a többi aspiránssal. A szinte nulláról felépített lila-fehér alakulatnak, más csapatok költségvetéséhez képes szerényebb eklézsiával, maximalizált elvárásokkal, alázatos és áldozatos munkával eddig “ennyire” futotta. A harmadik év végére azonban mindennek a helyére kell kerülnie! Lesznek olyan időszakok, amikor lehetőségünk lesz bizonyos fázisok korábban történő megvalósítására – ilyenkor természetesen megtesszük majd a szükséges lépéseket, de akkor sem fogunk csüggedni, ha minden az előre eltervezett időpontokban realizálódik.”

20150415

“A hetes szám valószínűleg szerencsés számunkra, hiszen nem elhanyagolható tényező, hogy a tavaszi szezonban 7 pontot vettünk el a rivális Mezőkövesd, Vasas és a Gyirmót csapataitól. Az őszi szezonban pedig 7 fordulót nyertünk zsinórban, olyan tehetséges, utánpótlás korú játékosok segítségével, mint Viczián Ádám – aki már az U20-as válogatott 35-ös keretében is helyet kapott.”

Száz szónak is egy a vége – úgy véljük, hogy igen nagy előrelépéseket tett a klub mind a szurkolók, mind az érdeklődők és a média irányába is. Újra villanyfényes mérkőzést rendezett a Kórház utcában, melyet májusban még négy hasonló követ majd. Egyeztetéseket folytatott szurkolóival és több, kötelező MLSZ rendszabály alkalmazását is tető alá hozta. A költségvetés függvényében mindig próbálja további újdonságokkal fokozni az érdeklődést, hiszen a cél közös: újra igazi focit teremteni Békéscsabán! Ehhez Önökre, drukkerekre, érdeklődőkre, együttműködő partnerekre is szükség van, hogy megfelelő lelkesedéssel és biztatással a csapatunk mellé álljanak, mert Együtt erősebbek vagyunk!

Hajrá Lilák!

Briliáns Botond

A magyar csodagólról áradozik a világ.

A Daily Mail – a vasárnapi el Clásico előtt megjelent – cikkében arról írt, hogy Birtalan feladta a leckét Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek. A Metro egyenesen az „év góljaként” adta el a pazar, léc alá helyezett találatot, amelyről a Mirror és az Eurosport.com is külön cikkben emlékezett meg.

Franciaország sem maradt ki a körből, a So Foot a hétvége kiugró (lefele, fölfele) teljesítményeinek csapatába, pontosabban annak kispadjára választotta Birtalant, többek között a vasárnap szintén pazar gólt jegyző Juan Mata mellé.

A focivideók kedvelt gyűjtőhelye, a 101GreatGoals meghajolt a magyar játékos teljesítménye előtt – ők is odaítélték már a szezon találatát. A tengerentúlra szintén eljutott a gól híre: az SB Nation egyik blogján kapták fel a „magyar skorpiót”, a Bleacher Report pedig a hétvége 10 legszebb gólja közé választotta, a második helyre. 

Meghódította Olaszországot is a csabai csatár, legalábbis a Corriere della Sera olvasóit biztosan.

Jelenlegi helyzetében a magyar futball ritkán hódít az országhatárokon kívül, Birtalan Botond ezúttal kiváló reklámja volt hazánk és Békéscsaba labdarúgásának.

Amikor elrúgtam – tudtam hogy gól lesz belőle.

„A barátaim másnap jelezték, hogy a neten rengeteg helyen fent van a gól, a meccs után pedig, ahogy ilyenkor lenni szokott, a többiek ugrattak rendesen az öltözőben. Utaltak rá, hogy ideje lenne visszavonulni, mert ennél többet nem tudok kihozni a karrieremből – újságolta a Nemzeti Sportnak a huszonöt éves Birtalan Botond. – Amikor láttam, hogy a jobbhátvédünk megindul a labdával, egyből elindultam a kapu felé, a beadás kissé mögém érkezett, így annyiból tudatos volt a mozdulat, hogy mindenképpen szerettem volna a kapu felé irányítani a labdát, mivel több csapattársam is a közelben volt. Amikor elrúgtam, akkor viszont tudtam, hogy gól lesz belőle, az ilyesmit megérzi az ember. Az egyetlen negatívum, hogy végül kettő kettő lett a mérkőzés végeredménye.”

http://1912elore.hu/site/player/birtalan-botond/

Kapcsolódó cikk:

http://www.beol.hu/bekes/sport/mar-majdnem-egymillioan-lattak-a-csabai-csodagolt-603851

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

aqvital-fc-csakvar_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

0-0 (0-0)

Időpont: 2015. március 1. (vasárnap) 14:00 óra

Helyszín: Gyula, Grosics Akadémia centerpálya

Játékvezető: Nazsa Tamás

Asszisztensek: Szvetnyik Bence, Máyer Gábor

Tartalék játékvezető: Berényi Tamás

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Birtalan Botond, Bagi István, Spitzmüller István, Király Patrik, Viczián Ádám, Szilágyi Péter.
Cserék: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Vólent Roland, Kertész Tamás, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Csákvár: Milinte Árpád, Fényes Szabolcs, Dulló Martin, Kocsis Gábor, Szalai Tamás, Molnár Csaba, Domján Attila, Nyilasi Bálint, Mihály Dávid, Gajdos Zsolt, Molnár Tibor.
Cserék: Bakos Szabolcs, Horváth Roland, Wild Tamás, Varga Zoltán, Hegedűs Ferenc, Oldal Tibor, Gelei Vince.
Vezetőedző: Toldi Gábor

Sárgalapok: Juhász György (28. perc), Birtalan Botond (52. perc), Bényei Balázs (81. perc), Bagi István (86. perc), Fényes Szabolcs (50. perc), Dulló Martin (72 perc), Kocsis Gábor (85. perc).

Kiállítva: Domján Attila (53. perc), Molnár Csaba (80. perc).

Immár a második tavaszi találkozója is gól nélküli döntetlenre zárult a békéscsabai labdarúgóknak, akik gyulai alkalmi otthonukban végeztek döntetlenre a szívósan védekező csákváriakkal szemben.

Hogy milyen felfokozott a várakozás a lila-fehérek tavaszi szereplése iránt, azt a telt ház jelzi. Többen is lettek volna, de a késve érkezőkkel megesett az, ami magyar közegben ritkán fordul elő: a létesítményen kívül rekedtek.

Az első negyedóra az ismerkedés jegyében telt, jobbára a mezőnyben birkóztak az együttesek. Egyetlen kapu felé tartó lövést láthattak a nézők, ám Szilágyi próbálkozása is célt tévesztett. A folytatásban egyre nagyobb fölényt harcolt ki a Békéscsaba. A csákváriak jobbára saját térfelüket szállták meg és csak elvétve tellett erejükből egy-egy kósza kontrára. A másik kapunál több lehetőség is kihasználatlanul maradt, a legnagyobbat Birtalan hagyta ki, akinek a lövését Milinte tenyerelte ki a jobb felső sarokból.

Szünet után rövidesen tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, mivel a csapatkapitányukat Domjánt leparancsolta a pályáról a spori. Zoran Spisljak nyomban beküldte Kertészt és ettől kezdve három támadóval ostromolták Milinte kapuját a csabaiak. Ennek megfelelően futószalagon dolgozták ki a helyzeteket, de a vendégek rutinos hálóőrével szemben nem volt hatékony fegyverük. A meccs finisében Borbély még büntetőből sem tudta bevenni a kaput, pedig az utolsó tíz percet már kettős emberelőnyben nyomták a lilák.

line_purple

line_purple

line_purple

További fotók: SportPhoto.hu

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple