Címkézett bejegyzés

Szavazás

A Békéscsaba 1912 Előre szavazást indított szurkolói, vendégei, weboldalunk látogatói és az érdeklődők részére: “Szavazz, a 2021/2022-es őszi szezon legjobb játékosára!” címmel.

A szavazás 2021. december 20-án (hétfőn) indult és egészen 2021. december 31-én (péntek) déli 12:00 óráig elérhető maradt. A beérkezett 731 darab szavazat alapján az első három helyen Farkas Márk, Czinanó Antal Áron és Lukács Raymond Barna végzett. A szakmai stáb döntése alapján az őszi szezon legjobb játékosa Lukács Raymond Barna lett, aki egyben a szezon gólkirályi címét is magáénak tudhatja, hiszen 9 találattal járult hozzá csapatunk sikereihez és nem mellesleg a legtöbb időt, 2.075 játékpercet töltött a pályán.

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez és köszönjük közönségünk aktivitását a voksolásban!

Eredmények: MOL Magyar Kupa 2. forduló

A főtábla második fordulójával folytatódtak a MOL Magyar Kupa 2021/22-es szezonjának küzdelmei.

Hatvannégy csapat három napon keresztül harcolt egymással: augusztus 27-én (péntek) kettő, augusztus 28-án (szombat) és 29-én (vasárnap) pedig tíz-tíz mérkőzést rendeztek.

Eredmények 2021. augusztus 27.:
Balatonfüredi FC – Pápai Perutz FC 0-1, Balatonalmádi SE – VLS Veszprém 2-7.

Eredmények 2021. augusztus 28.:
Balassagyarmati VSE – Putnok FC 3-0, Tordas – Iváncsa 0-9, Heréd LC – FC Hatvan 0-4, Ráckeve VAFC – FC Dabas 1-4, Sényő-Carnifex FC – Tállya KSE 2-0, Tarpa SC – DEAC 0-4, Ceglédi VSE – Törökszentmiklósi FC 5-2, Jánoshalmi FC – Monor 0-6, Hódmezővásárhelyi FC – ESMTK 0-2, Szegedi VSE – Dabas-Gyón FC 2-1, Koroncó KSSZE – SC Sopron 1-4, Zsámbéki SK – Credobus Mosonmagyaróvár 1-2, Perbál SC – Teskánd KSE 1-4, Zalaszentgróti VFC – Tihanyi FC 3-1, Bonyhád VLC – Nagyatádi FC 2-2 (büntetőkkel 4-2), Pécsvárad SE – Kelen SC 2-3, Kadarkút VSK – FC Nagykanizsa 0-4, Csepel FC – Bátaszék SE 4-0, Kolorcity Kazincbarcika – Hidasnémeti VSC 4-0, Kaposvári Rákóczi FC – Bicskei TC 2-1.

Eredmények 2021. augusztus 29.:
Semjénháza SE – VSK Tököl 1-5, Gyöngyösi AK – BTE Felsőzsolca 2-3, Karancslapujtő – Monostorpályi SE 2-1, Ibrány SE – Vác FC 0-1, Szabadszállási SE – UFC Gyömrő 0-6, Karcagi SE – Jászberényi FC 2-3, Gyulai Termál FC – BVSC-Zugló 0-3, Ménfőcsanak – Tatabányai SC 0-1, Móri SE – Komárom VSE 1-3, Ercsi Kinizsi SE – Sárosd NKSC 1-2.

Kupahétvége

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, augusztus második hétvégéjén 128 együttes szállt ringbe a MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezon főtáblájának 1. fordulójában.

A Békés megyei résztvevők közül csak a Gyulai Termál FC számára sikerült a továbbjutás, a Füzesgyarmat, Szarvas és Körösladány is kiesett.

Augusztus 7-én továbbjutott a legjobb 64 közé: Csepel FC, FC Hatvan, Ráckeve VAFC, Karancslapujtő KSE, Sényő-Carnifex FC, Gyöngyösi AK – Mátra Beton, Tállya KSE, DEAC, Ibrány SE, Putnok FC, Tarpa SC, Kolorcity Kazincbarcika SC, Vác FC, Hidasnémeti VSC, Szegedi VSE, FC Dabas, Gyulai Termál FC, Dabas-Gyón FC, Szabadszállási SE, BVSC-Zugló, Hódmezővásárhelyi FC, UFC Gyömrő, Ceglédi VSE, Monor, Törökszentmiklósi FC. Zsámbéki SK, Credobus Mosonmagyaróvár, VLS Veszprém, Technoroll Teskánd KSE, Tihanyi FC, Zalaszentgróti VFC, Ménfőcsanak, Kaposvári Rákóczi FC, Sárosd NKSC, Semjénháza SE, Kadarkút VSK, Bátaszék SE, Nagyatádi FC, VSK Tököl, Bicskei TC.

Augusztus 8-án továbbjutott a legjobb 64 közé: Iváncsa KSE, Monostorapályi SE, Heréd LC, Jászberényi FC, Tordas, Balassagyarmati VSE, BTE Felsőzsolca, Jánoshalmi FC, Karcagi SE, ESMTK, Koroncó KSSZE, Balatonfüredi FC, SC Sopron, Balatonalmádi SE, Perbál SC, Móri SE, Tatabányai SC, Pápai Perutz FC, Komárom VSE, Pécsvárad SE, Ercsi Kinizsi SE, Kelen SC, Bonyhád VLC, FC Nagykanizsa.

Negyvenkilenc lila-fehér gól

Fantasztikus történéseknek lehettünk tanúi ezen a hétvégén, hiszen a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és a Békéscsaba 1912 Előre minden eddig mérkőző csapata ellentmondást nem tűrő eredményekkel győzött. A győzelmeket ugyan nem kell magyarázni, a történéseket azonban mindenképpen érdemes áttekinteni.

U16-os csapatunk öröme a Kaposvár elleni győztes mérkőzés után

Időrendben a mérkőzések sorát az akadémia U19-es alakulata kezdte szeptember 18-án (pénteken) 16:00 órától, amikor a Dunaújváros PASE ellen aratott 4-0 arányú győzelmet. Mindenképpen említésre méltó, hogy a tizenkilenc év alattiak közül többen már lehetőséget kaptak második csapatunk meccsein is, így folyamatosan szokják a felnőtt futballt, ezáltal gyakorlatilag csak rajtuk áll, mikor mutatkozhatnak be akár már a professzionális ligában is. Külön öröm, hogy a gólokat négy különböző játékos szerezte, amely azt bizonyítja, hogy többen is érzékenyek a feladat megoldására és képesek csapatukat sikerre vezetni. Ezzel együtt négy teljesített forduló után, hét bajnoki pont birtokában, az MLSZ Országos U-19 Alap csoportjának második helyén állnak, 2 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség mérleggel.

A folytatásban 2020. szeptember 19-én folytatódott a gólgyártás, hiszen szombaton reggel 09:00 órától U15-ös csapatunk fektette két vállra a Ceglédi VSE együttesét, és 1-5 arányban idegenből hozta el a három pontot. Az újabb győzelemnek köszönhetően a tavalyi csonka szezonban bajnoki címet szerző tizenöt év alattiak három forduló után már a második pozíciót foglalják el a tabellán – úgy, hogy az élen álló szegediek egy mérkőzéssel többet játszottak.

A két, illetve három évvel idősebb korosztályú (U16 és U17) csapataink a Kaposvári Rákóczi BFLA együtteseit fogadták a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián 10:00 órás kezdési időponttal. Mindkét mérkőzésen meggyőző békéscsabai győzelem született, hiszen az U16 6-1, míg az U17 6-2 arányban tartotta itthon a három pontokat. Ezzel együtt a tizenhat év alattiak korosztályos bajnokságában pillanatnyilag a negyedik, míg a tizenhét évesek között a harmadik helyen állnak csapataink.

Az U14-esek következtek 11:00 órától – akik a 2019/2020-as idényben szintén az első helyen zártak -, amikor ugyancsak a ceglédiek korosztályos csapatával vívtak. A mérkőzésen kiütéses, 0-14 arányú győzelmet arattak a Lilák, ezáltal egy fordulóval kevesebbet teljesítve a bronzérmes helyen állnak. Említésre méltó, hogy a nagyszámú találatot összesen heten szerezték. Gólszerzők: Igricz Mihály (19., 36., 73. és 76. perc), Molnár Márkó Gábor (22. perc), Avramucz Dávid (32. és 75. perc), Dávid Kende (34. és 58. perc), Csikós Márk (45. és 61. perc), Göblyös Sándor Robin (50. és 79. perc), Vörös Barnabás (68. perc).

A felnőttek sem tétlenkedtek, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre első együttese Budapesten vendégszerepelt a MOL Magyar Kupa 6. fordulójában, ahol határozott játékkal győztek a tavaly még másodosztályban szereplő Váci FC ellenében. A mérkőzésen több fiatal és olyan játékos is lehetőséget kapott, akiknek eddig kevesebb játékperc jutott, vagy éppen sérülés után tértek vissza a keretbe. A csapat bizonyította ütőképességét ebben a felállásban is, és 1-4 arányban hozta a kötelezőnek mondható mérkőzést, ezzel bejutott a legjobb 64 közé, és büszkén várhatja az újabb sorsolást. További bizakodásra adhat okot, hogy Gránicz Patrik duplázott és megtört nála a gólínség, hiszen utoljára 2018. október 31-én sikerült gólt szereznie. Szintén öröm Máris Dominik találata, aki legutóbb a Szeged elleni szezonnyitó mérkőzésen szerzett felejthetetlen gólt. Mindenképpen ki kell emelnünk Szabó Pétert is, aki ezen a napon első találatát szerezte lila-fehér színekben, valamint Krnács Richárdot a kapuban, hiszen a profik között ezen a mérkőzésen debütált.

A történéseket és az íre a pontot második alakulatunk tette fel Kunágotán, a megyei kvalifikációs bajnokság A-csoportjának hatodik fordulójában. Már az első félidőben kapitulációra kényszerítették ellenfelüket és gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát, hiszen hat alkalommal is betaláltak. A második játékrészben sem tétlenkedtek és rátettek még egy lapáttal, így a végeredmény 0-10 lett, ami több mint határozott győzelemnek mondható. A Békéscsaba II. továbbra is vezeti a tabellát, három ponttal megelőzve az Orosházát.

Gratulálunk csapatainknak ehhez a nagyszerű hétvégéhez és további sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://bcsla.hu/site/menetrend-20202021/

Teljes a mezőny

Véget ért a harmadosztály három csoportjának szezonja, megvannak a feljutók.

Egy feljutó hely maradt eldöntetlen a harmadosztály három csoportjában a június első vasárnapján rendezett utolsó fordulóra: a Keleti-csoport 30. fordulóját megelőzően a Szolnoki MÁV FC 62, a Jászberényi FC 61 ponttal állt a tabella élén.

Végül az előbbi bizonyult jobbnak, ezzel pedig eldőlt, hogy a Nyugati-csoportot megnyerő FC Ajka és a Közép-csoportból feljutó Szeged-Grosics Akadémia mellett a Szolnok lesz az NB II 2019–2020-as mezőnyének tagja.

A Keleti-csoport dobogósai: 1. Szolnoki MÁV FC 65 pont, 2. Jászberényi FC 64 pont, 3. ESMTK 60 pont.

A Közép-csoport dobogósai: 1. Szeged-Grosics Akadémia 68 pont, 2. Szentlőrinc SE 63 pont, 3. SZEOL SC 55 pont.

A Nyugati-csoport dobogósai: 1. FC Ajka 71 pont, 2. Érdi VSE 59 pont, 3. Puskás Akadémia FC II. 50 pont.

Az NB II teljes mezőnye:

Aqvital FC Csákvár, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Dorogi FC, Duna Aszfalt Tiszakécskei VSE, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, Kazincbarcikai SC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Szeged-Grosics Akadémia, Szolnoki MÁV FC, Szombathelyi Haladás, Vác FC, Vasas FC, WKW ETO FC Győr.