Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár

A válogatott szünet után a 24. fordulóval, hazai pályán folytatódik számunkra a bajnokság, így 2026. április 5-én (vasárnap) 19:00 órától villanyfényes mérkőzésen fogadjuk az Aqvital FC Csákvár együttesét a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Aqvital FC Csákvár

Húsvétvasárnap gyakorlatilag egész délutánra lila-fehér programot kínálunk, hiszen 13:00 órától második csapatunk fogadja a kis Honvédot a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, este pedig már a Merkantil Bank Liga aktuális, hazai mérkőzésére várjuk szeretettel közönségünket! Sajnos az A1-es szektor lezárásra kerül az MLSZ Fegyelmi határozata értelmében, azonban ez ne tartson vissza senkit, hiszen lesz elegendő hely a lelátón! A villanyfényes hangulat, a mérkőzés tétje, a bajnokság pillanatnyi állása is mind-mind izgalmas és élménydús összecsapást vetít elő, így semmiképpen nem érdemes kihagyni a Csákvár elleni mérkőzést.

A két mérkőző fél között jelenleg nyolc pozíció, valamint 14 bajnoki pont a különbség, így papíron nem mondhatjuk esélyesebbnek magunkat. A csákváriak győzelem-döntetlen-győzelem sorozatból érkeznek és a 9 győzelem, 9 döntetlen, 5 vereség mérlegüket nem a szél fújta össze. A téli szünetet a negyedik helyen zárták és a jelenlegi ötödik pozíciót pusztán kevesebb győzelmüknek “köszönhetik”, így pontazonossággal (36-36) a Kecskemét áll előttük. Ezzel együtt vendégeinknek is lényeges lehet a végeredmény, számunkra viszont gyakorlatilag létfontosságú, ugyanis mindössze hét forduló maradt vissza a 2025/2026-os idényből, így a szerezhető pontok száma már csak 21. Az előzetes számolgatások szerint még legalább 11 egységre, de inkább többre lenne szükségünk a biztos bennmaradáshoz, úgyhogy az már most látszik, hogy egyáltalán nem lesz egyszerű az utolsó szakasz.

Aqvital FC Csákvár - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Következő vendégeink kitűnő szereplését a Puskás Akadémiával kötött kooperációs megállapodás is segíti, így abszolút érhető, hogy 2014/2015-ös idény óta folyamatosan a másodosztályban szerepelnek. Eredményeik eléggé vegyesek: a legjobb negyedik pozíciótól (2019/2020), a legrosszabb – még a húszcsapatos bajnokságban – elért 17. pozíció (2020/2021) volt. A téli átigazolási szezonban nem volt szükségük nagy átalakításra, így szinte csak finomhangolták a keretet. Érkezett:  Gregor Zalán (FC Ajka) és Herjeczki Kristóf (FC Ajka). Távozott: Magyar Zsolt (Puskás Akadémia FC). A MOL Magyar Kupa aktuális szezonjában a legjobb tizenhat közé jutottak, ahol őket is a Ferencváros állította meg 4-0 arányú győzelemmel. Ettől függetlenül Tóth Balázs vezetőedző érdemeiből mindez semmit sem von le, hiszen a jó bajnoki szereplés jócskán kárpótolja őket a Fradi elleni vállalható búcsúzás miatt.

Sajnos a Csákvárral kapcsolatban nem szívesen emlegetjük a statisztikát, hiszen valamilyen szinten mumusnak számítanak. Találkozásaink alkalmával 7 alkalommal ők, ötször mi tudtuk megszerezni a három pontokat, a fennmaradó hat alkalommal pedig döntetlen eredmények születtek. Így volt ez legutóbb is, hiszen 2025. október 5-én bravúrosnak mondható 1-1 arányú döntetlent értünk el, amivel azért nagyjából most is kiegyeznénk – bár, nyilván nem zárkózunk el egy nagyszerű győzelem elől sem! Utoljára egyébként 2021. szeptember 29-én 1-2 arányban tudtuk legyőzni őket, azóta viszont két döntetlen és négy vereség.

Csató Sándor: – Vasárnapi ellenfelünk tele van magas szintet képviselő akadémistákkal és akadnak korosztályos válogatottjaik is. A tavaszt nem kezdték jól, de nyerni tudtak Ajkán, legutóbb pedig a Kecskemétet verték meglepően nagy különbséggel, ami intő jel lehet számunkra is. Bátran felvállalják a játékot, jók az átmenetekben és kitűnően kontráznak – a fiatalságból adódóan azonban vannak hibáik és a teljesítményük jobban hullámzik az átlagosnál. A hátralévő hét fordulóban minden gólnak és pontnak különös jelentősége lesz, ezért sem mindegy, hogy milyen eredménnyel tudjuk zárni a hétvégi bajnokit. A fiúk jól dolgoznak a hétköznapokon, szeretnénk ezt látni a Csákvár ellen is. Rendkívül fegyelmezettnek kell lennünk, a helyzeteinket pedig minél jobb százalékban értékesíteni, akkor lehet esélyünk a mérkőzéssel kapcsolatos terveink megvalósítására. Látjuk, hogy a hátsó régióban egy-egy győzelem nagyot dobhat a csapaton, nekünk is ez a tervünk.

Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár mérkőzés játékvezetőjeként Iványi Gábort, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Vargha Tamást, tartalék játékvezetőként pedig Németh Gergelyt akkreditálta a szövetség. Az 1999-es születésű sporival 2026. március 2-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Videoton FC Fehérvár 0-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 575 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt egyik csapatnál sem lesz eltiltott, Fodor Tibor is letöltötte büntetését, így visszatérhet a kispadra. Sérültjeink háza táján javul a helyzet, de mindig van 2-3 játékos, akik nincsenek százszázalékos állapotban, illetve adott esetben nem is számíthat rájuk a szakmai stáb. Nagyon úgy néz ki, hogy az előző szezonokhoz hasonlóan, az aktuális idény is már így megy le, ez az állapotunk szinte már megszokottá válik. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a vendégek ügyeletes gólfelelőseinek: Bányai Péternek és Magyar Zsolt Jánosnak, hiszen mindketten 8-8 találattal járultak hozzá csapatuk sikereihez. A sárga-kékek mérkőzésenkénti gólátlaga 1,54, az xG (várható gólok) értéke 1,61, pályára lépett játékosaik átlagéletkora 25,5 év (a legfiatalabb 19 éves, a legidősebb pedig már 38 éves), 75 százalékos passzpontossággal dolgoznak, valamint a párharcok (48%) megnyerésében is jól teljesítenek. Egy szó mint száz, jó keretük és figyelemreméltó csapatuk van, így bármilyen értelmezhető eredmény velük szemben, bravúrnak mondható.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 51 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen 49 egységet gyűjtve, a Mezőkövesd pedig 39 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Békéscsaba  (13. hely), a Budafok (14. hely), a Szentlőrinc (15. hely), valamint a Soroksár (16. hely) állnak.

Természetesen ezúttal is elérhető majd élő közvetítés, hiszen a Békéscsabai Médiacentrum a helyszínről tudósít majd az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=8FK7rGaeXXI

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 24. fordulója 2026. április 5-én (vasárnap) 16:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Videoton FC Fehérvár, Karcagi SC – FC Ajka, 17:00 órától HR-Rent Kozármisleny – Budafoki MTE, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Vasas FC, Tiszakécskei LC – Budapest Honvéd FC, Kecskeméti TE – Szentlőrinc, 19:00 órától Soroksár SC – BVSC-Zugló, valamint Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár párosításokban kerül megrendezésre.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szombaton gyengén felhős időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet +20 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. április 5-én (vasárnap) 19 óra 20 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

A nemzeti ünnep miatt a szokásosnak nevezhető vasárnap helyett, 2026. március 14-én (szombaton) 14:00 órától fogadjuk a jelenlegi listavezető Budapest Honvéd FC együttesét a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

A Merkantil Bank Liga 22. fordulója következik, amely azt is jelenti, hogy kilenc forduló maradt vissza az idényből, ezáltal összességében még 27 bajnoki pont szerezhető. Soknak tűnik, de mégsem az, hiszen minden egyes apró pontért vérre menő küzdelem folyik a másodosztályban. Mindenki szeretne minimum bennmaradni, de még inkább előrébb lépni a táblázaton, hogy a tagság megőrzése nyugodt körülmények között sikerülhessen. Aztán vannak csapatok, akik teljesen más dimenzióban, generálisan különböző célt tűztek ki maguk elé. Ilyen például következő ellenfelünk is, akik jó eséllyel a feljutás egyik várományosai. Bár láttuk azért az előző fordulóban, hogy ők is verhetők, hiszen a Kecskemét a Bozsik Arénában tört borsot az orruk alá és 0-1 arányú győzelmet aratott. Ezáltal nem tudtak elnyúlni a Vasas elől, akik továbbra is a nyomukban loholnak, hiszen lemaradásuk jelen esetben mindössze kettő pont. Az első osztályú tagságért folyó küzdelemben mi még nem írnánk le sem a Kecskemétet, sem a Mezőkövesdet – bár feljutásukhoz azért már jó adag szerencsére is szükség lenne. Ettől függetlenül tudjuk milyen a foci – sorolhatnánk a szokásos frazeologizmusokat -, bármi megtörténhet, ráadásul ismerjük Murphy törvényeit is, úgyhogy érzéseink szerint lesznek még meglepetések, furcsaságok a hátralévő időben.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

Fotó: honvedfc.hu

Ami viszont közvetlenül minket érdekel, hogy olyan csapat érkezik a Viharsarokba, amely sűrű menetrendben volt, mert szombat-csütörtök-hétfő ritmusban kellett pályára lépniük, most pedig Békéscsabán folytatják úgy, hogy egy nappal kevesebb idejük van regenerálódni, mint nekünk és az sem mellékes, hogy a hazai pálya előnye is nálunk lehet. Mondhatni jó sorozatban vagyunk, a budafoki háromgólos győzelem létfontosságú volt, de önbizalom és határozottság szempontjából sem elhanyagolható egy ilyen siker, tehát bizakodva és eltökélten lépünk majd pályára – ez egészen biztos! A mérkőzés iránti érdeklődés jelentős, tehát jó eséllyel telt ház közeli állapot lehet és közönségünk biztatása hatalmas segítség. Természetesen vendégeink és szurkolóik is készülnek, a vendég szektor a Honvéd szimpatizánsokkal lesz tele – de jól van az így, ízig-vérig valódi labdarúgó mérkőzésre van tehát kilátás, parázs hangulattal és megfelelő hőfokkal! Ez kell!

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

A Honvéd eddigi mérlege lehengerlő, így a 14 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség birtokában nem véletlenül vezetik a tabellát. A két mérkőző fél közös történelme főképp az első osztályú mérkőzésekből merít, hiszen abban a ligában már 55 alkalommal találkoztunk. A másodosztályban viszont még egyszer sem tudtuk legyőzni őket, két vereség mellett mindössze egyetlen döntetlenre (1-1) futotta 2024. október 27-én. Mindez azt is jelenti, hogy van törleszteni valónk, van motivációs tényező, de természetesen reálisan nézve a dolgokat egy hasonló döntetlen eredménnyel talán most is megelégednénk. Viszont aki mer, az nyer, tehát nem kell kishitűnek lennünk – vesztett már a Kórház utcában más, nálunk jóval magasabban jegyzett csapat is! Na, és tegyük azt is hozzá, hogy az összesített mérleg tárgykörből nem maradhat ki a történelmi 1988. június 13-i kupadöntő, melyet 3-2 arányban mi nyertünk meg, amely egyben a Békéscsaba 1912 Előre eddigi legnagyobb sikere is – ez kétségtelen! Utolsó találkozásunk alkalmával sem játszottunk teljesen alárendelt szerepet, hiszen a 2025. szeptember 21-én 2-1-re végződött találkozón is volt keresnivalónk.

Csató Sándor: – Nagyon erős kerettel rendelkezik a Honvéd, az utóbbi évben szépen építkeztek. Jók pontrúgásban és kontrajátékban is, így nekünk elsősorban ezeknek az elemeknek a kioltására kell majd különös hangsúlyt fektetnünk. Feljutásra áll és bajnoki címre tör, nyilván nem engedhet meg magának sok botlást, de mi azon leszünk, hogy még izgalmasabbá tegyük az éllovasok versenyét, ezzel pedig saját helyzetünket is javítsuk. Jó érzés, hogy idén fut a szekér házon kívül, de hazai pályán is nagyon fontos lenne nyerni végre. Utóbb két nagyon jó csapattal szemben maradtunk alul a Kórház utcában és nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy most egy újabb kiemelkedő rivális vár ránk. A Videotonnal szemben jól játszottunk, mégis kikaptunk. Budafokon inkább a célfutball vezetett minket a nagyon fontos három ponthoz, így most is ebben bizakodunk – szeretnénk meglepetést okozni.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Imrét, segítőiként Becséri Gergelyt és Nagy Viktort, tartalék játékvezetőként pedig Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2024. szeptember 29-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 744 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt Fodor Tibor asszisztens edzőnk továbbra is eltiltás alatt áll, vendégeinknél pedig Kállai Kevin a Kecskemét elleni mérkőzés 95. percében begyűjtött piros lapja miatt szintén csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket – hiszen az aktuális fegyelmi határozat szerint négy soron következő mérkőzésre tiltották el. Sérültjeink sajnálatos módon továbbra is vannak – jó eséllyel ezzel már együtt kell élnünk -, így mindig akad olyan körülmény, amely miatt szükség van az újratervezésre.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 45 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen 43 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 36 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Békéscsaba  (13. hely), a Budafok (14. hely), a Soroksár (15. hely), valamint a Szentlőrinc (16. hely) állnak.

A hét kiemelt eseményeihez tartozik, hogy az FC Ajka megvált Csábi József vezetőedzőtől, ezért a csapatot Gaál Bálint készíti fel a soron következő Kecskemét elleni találkozóra. Ne felejtsük el, hogy közvetlenül a válogatott szünet előtt, 2026. március 22-én Ajkára utazunk.

Természetesen ezúttal is elérhető majd élő közvetítés, hiszen a Békéscsabai Médiacentrum a helyszínről tudósít majd az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=DzvTIXwtZ9g

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 22. fordulója 2026. március 14-én (szombat) 14:00 órától Karcagi SC – Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC, 15:00 órától Tiszakécskei LC – Videoton FC Fehérvár, HR-Rent Kozármisleny – BVSC-Zugló, Kecskeméti TE – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc, 17:00 órától Soroksár SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint 2026. március 16-án (hétfő) 20:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC párosításokban kerül megrendezésre.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szombaton gyengén felhős, szeles időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet +19 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. március 14-én (szombaton) 17 óra 48 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki szombat délután a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Figyelmükbe ajánljuk második csapatunk következő mérkőzését is, hiszen 2026. március 14-én (vasárnap) 14:00 órától – éppen egy időben az első csapat meccsével – Monoron lépnek pályára!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!