Címkézett bejegyzés

Tizennyolc A-licences edző vette át diplomáját Telkiben

Tizennyolc A-licences edző vette át diplomáját Diplomaátadó ünnepséget tartottak kedden Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában: tizennyolc frissen végzett szakember vette át a diplomáját, mindannyian az MLSZ “UEFA B+A” képzése keretében szereztek edzői képesítést.

Tizennyolc A-licences edző vette át diplomáját Telkiben

A kurzuson azok a korábbi futballisták vettek részt az elmúlt egy évben, akik profi karrierjük során eljutottak az élvonalba. A friss A-licences edzők játékos-pályafutásuk alatt szerzett tapasztalataikat felhasználva olyan ismereteket és kompetenciákat sajátítottak el a képzés keretében, melyek segítségével képesek lesznek hatékonyan és eredményesen dolgozni labdarúgóedzőként. Az utánpótlás teljes vertikumának tananyaga mellett a képzés kiemelt figyelmet fordított a felnőtt labdarúgáshoz szükséges edzői tudás átadására.

A végzett hallgatóknak a licenc megszerzésével lehetőségük nyílik másodosztályban és harmadosztályban vezetőedzőként dolgozni, valamint a legmagasabb osztályban asszisztens edzőként tevékenykedni.

Az ünnepségen a friss diplomásokat Vági Márton, az MLSZ főtitkára és Barczi Róbert sportigazgató köszöntötte.

A következő szakemberek vették át diplomáikat: Fehér Zoltán, Hidvégi Sándor, Vermes Krisztián, Balog Zsolt, Magasföldi József, Máté Péter, Balogh Béla, Andorka Péter, Hrepka Ádám, Erős Gábor, Laczkó Zsolt, Vaskó Tamás, Szabó János, Elek Ákos, Lázok János, Huszti Szabolcs, Hegedüs Lajos, Leandro de Almeida.

A frissen végzett szakemberek közül Balog Zsolt, a Békéscsaba 1912 Előre asszisztens edzője válaszolt néhány kérdésre.

Balog Zsolt

– Gratulálunk a sikeres vizsgákhoz! Nehéz volt?

– Köszönöm szépen. Az elméleti rész során negyven kérdésből álló elméleti tesztet kellett megoldani legalább hatvan százalékra Nem feltétlenül a vizsga miatt volt fontos jól felkészülni, sokkal inkább azért, mert az anyagot az élet is számon kéri nap mint nap. A gyakorlatban pedig egy komplett edzést kellett összeállítani és levezényelni. Mindkét feladatsor tartogatott buktatókat, de egyik sem okozott gondot.

– Mennyi időt vett igénybe a képzés, mire eljutottatok idáig?

– Tavaly szeptemberben kezdtünk, a kurzus 28 napi tananyagot takart. Eleinte az utánpótlás-nevelés teljes vertikumát vettük át, a képzés zöme azonban a felnőtt labdarúgásról szólt, kiemelt figyelmet fordított az ahhoz szükséges edzői tudás átadására. Mivel a felvételt nyert edzők eltérő szintről kezdték a tanfolyamot, ezért az oktatási anyag mondhatni az alapokig nyúlt vissza.

– Tartogatott számodra érdekességeket?

– Természetesen. A csoporttársak közül Huszti Szabolcs és a Baselből járó Szalai Ádám előadásaiból rendkívül átfogó képet kaphattunk a Bundesligában uralkodó szokásokról, viszonyokról. De ittuk a szavait Erős Gábornak is, aki szűkebb pátriáját, a Kisvárdán folyó munkát és szervezeti egységet mutatta be. A képzés magában foglalt egy háromnapos szakmai utat is, melyről szakdolgozatot kellett készíteni. Jómagam az MTK-nál folyó felnőtt és utánpótlás munkáról, illetve azok kapcsolatáról írtam.

– Milyen jogosítványhoz jutottatok a friss diploma birtokában?

– A jövőben hivatalosan is lehetőségünk lesz az NB II-ben és az NB III-ban vezetőedzőként dolgozni, az élvonalban pedig asszisztens edzőként tevékenykedhetünk. Bízom benne, hogy a frissen szerzett tapasztalatokat felhasználva az Előrét is sikeresen benn tudjuk tartani, hiszen egy ilyen nagy múltú csapat NB II-es tagsága alapvető érdeke a városnak és a megyének. Ha lehetőség nyílik az életben rá, egyszer szeretném az edzőképzés legmagasabb fokát is bejárni, hogy az élvonalban is megmérettethessem magam.

Forrás: szovetseg.mlsz.hu és bmsextra.hu

Preisinger Sándor és stábja távozik az Előrétől

Preisinger Sándor vezetőedző és stábja távoznak az Előre kötelékéből.

Csapatunk a 2021/2022-es bajnoki idényben eddig jóval az elvárások alatt teljesített, így a vezetőség indokoltnak látta a változtatást. A döntést a felek közösen hozták meg, hiszen érezték, hogy a csapatot a jelenlegi hullámvölgyből csak egy ilyen jellegű változtatással lehet kimozdítani. Preisinger Sándor 2020. szeptember 16. óta töltötte be a vezetőedzői pozíciót, és az eltelt idő alatt 35 mérkőzésen irányította csapatunkat. Az új vezetőedző személyét a napokban megnevezzük. Az eseményekkel kapcsolatban a felek további információt nem kívánnak közzétenni.

A Békéscsaba 1912 Előre további sok sikert kíván a jövőben!

Véget ért az “UEFA Elite Youth A” edzőképző tanfolyam

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia weboldalán korábban már beszámoltunk arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett “UEFA Elite Youth A” edzőképző tanfolyam egyik állomását sikerrel vette Láza János edzőnk – aki az előző idényben még U19-es csapatunk vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Az MLSZ Edzőképző Központ által megrendezésre kerülő UEFA ELITE YOUTH licences edzőképző tanfolyamok célja, hogy naprakész és modern ismeretanyaghoz juttassa az élvonalbeli utánpótlás labdarúgás területén tevékenykedő edzőket.

A járvány-helyzet miatt félbeszakadt képzés befejezése ilyen formán 2020. októberére tolódott, valamint kollégánk státuszában is annyi változás történt, hogy az új szezonban már az első csapatunk szakmai munkáját segíti erőnléti-asszisztens edzőként. Az eltelt időszakról és a tanfolyam menetéről Láza Jánost kérdeztük.

– Sajnos a pandémia miatt áprilisban félbeszakadt a képzés, augusztus elején viszont újraindult és gyakorlatilag ennek volt most a záróvizsgája, befejezése. A képzés a képesítést tekintve, a labdarúgó akadémia szakmai vezetői pozícióra teszi alkalmassá az embert. Eddig a regisztrációs kártya szabályzatban az szerepelt, hogy az első osztályú U19-es csapatok vezetőedzői posztjához is ez a végzettség szükséges, jelenleg viszont ez már megváltozott, így ahogy a képzésen fogalmaztak: ez tulajdonképpen az utánpótlásképzés pro licence – ezen kívül pedig már csak egyfajta képzés létezik, a pro. Az edző-képzési fokozatok egymásra épülnek, ide a bemenő szint az A-licenc, ehhez szükséges még 3 év szakmai gyakorlati-tapasztalat és utána van lehetőség felvételizni. Tavaly országos szinten velem együtt 16 kolléga kapott lehetőséget, tehát látható, hogy igen szigorú feltételeknek és követelményeknek kellett megfelelni az egyéves képzéshez.

– Ezen a nyáron kaptam lehetőséget, hogy bekerüljek a felnőtt csapat stábjába – aminek nagyon örvendek, hiszen szakmai fejlődést jelent ez is számomra. Tavaly az U19-es csapat edzője voltam, tehát a gyakorlati és elméleti ismereteim már rendelkezésre álltak, most viszont ilyen módon sikerült szintet lépni és az NB2-es együttes erőnléti-asszisztens edzőjeként is meg tudom mérettetni magam. Az akadémián még szekcióvezetőként olyan szinten dolgozom, hogy elkészítem a korosztályok szakmai programját hétről-hétre kondicionális- és taktikai szempontból, de az ellenőrzésre sajnos már kevesebb a kapacitásom. Tehát végül is összeállítok egy komplett programot az ifiknek, de a kontroll már az edző kollégákra marad, hiszen az első csapatnál folytatott munka gyakorlatilag az időm nagy részét leköti. Nyilván amikor tudok kimegyek, konzultálunk a kollégákkal, mérkőzést nézek és próbálok segíteni munkájukban. A felnőtteknél igyekszünk – az új szakmai stábbal együtt – olyan szisztémát kialakítani, hogy az utóbbi időkben gyakrabban előforduló sérülések jó részét ki tudjuk iktatni, hiszen ez egy igen sarkalatos pontja a dolognak. Idén nyáron a második csapattal is elkezdtem dolgozni, majd fokozatosan az első csapat egy-egy edzésén is részt vehettem, aztán a szakmai stáb arra kért, hogy jó lenne ha folyamatosan itt tudnék maradni.

– Talán ha kiemelhetnék még egy dolgot, akkor az lenne, hogy az első csapat közvetlen szakmai stábjában egyedül vagyok úgynevezett hazai, tehát “saját nevelésű” edző. Ezáltal fontos feladataim közé tartozik – amit egyébként a klubvezetés eddig is preferál -, hogy a saját nevelésű, fiatal játékosainkat igyekezzek, a lehetőségekhez mérten minél nagyobb számban integrálni és beépíteni a második- illetve első csapatunkba. Összességében tehát mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az ő képzésükre és építésükre, hiszen a jövőben is igen sok minden múlhat azon, hogy ezeket a labdarúgóinkat milyen mértékben és minőségben tudjuk az első csapat felé áramoltatni.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://bcsla.hu/site/uefa-elite-youth-a-20200206/

Schindler Szabolcs máshol folytatja

Schindler Szabolcs vezetőedző közös megegyezéssel, saját kérésére távozik klubunktól és máshol folytatja pályafutását.

A szakember 2019. június elején kezdte meg munkáját a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében vezetőedzőként. Sajnos a 2019/2020-as csonka szezonban tevékenysége nem tudott kiteljesedni, azonban a vezetőség továbbra is bizalmat szavazott számára, és igyekezett a rendelkezésre álló eszközökkel és erőforrásokkal minden lehetőséget megadni ahhoz, hogy a 2020/2021-es idényben minden a tervek szerint alakulhasson. A szezon igen jól indult, összeállni látszott az együttes és hét forduló után – egyedüliként a mezőnyben – továbbra is veretlenül áll a bajnokságban. A sors azonban ismét közbeszólt, és Schindler Szabolcs jelezte a vezetőség felé távozási szándékát, valamint kérte szerződésének közös megegyezéssel történő felbontását. A többségi tulajdonos és a vezetőség mérlegelve azt a tényt, hogy a vezetőedző nem Békéscsabán képzeli el további pályafutását, ezt szem előtt tartva hozzájárult távozásához.

A munkát egyelőre változatlan összetételben végzi a szakmai stáb, kiegészülve Pásztor József szakmai vezetővel, aki többségi tulajdonosunk kifejezett kérésére vállalta el a feladatot.

Barkász Sándor, többségi tulajdonos: – Az élet ezt a helyzetet hozta, de a csapatra nézve semmiféle problémát nem fog jelenteni. Kinéztük az új vezetőedzőt, és nem is kockáztatunk majd akkorát, mint Schindler Szabolccsal és Boér Gáborral, hiszen ők még ismeretlenebb edzők voltak, amikor szerződtettük őket. Most tizenkilencre nem húzunk lapot, nagyobb biztonságra törekszünk a jövőben.

Nemsokára további részletekkel és információkkal is szolgálunk majd.

Schindler Szabolcs munkáját ezúton is köszönjük, sok sikert kívánunk és bízunk benne, hogy megtalálja számítását a jövőben is!

Schindler Szabolcs az új vezetőedző

Schindler Szabolcs a Békéscsaba 1912 Előre új vezetőedzője.

A 44 éves, pro-licenccel rendelkező szakember mindenben megegyezett a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosával és vezetőségével, így a lila-fehér klubnál folytatja pályafutását. Labdarúgóként számos hazai csapatban megfordult, kétszer nyert Magyar Kupát: az MTK-val 2000-ben, illetve a Honvéddal 2007-ben. Két éven keresztül, 2003 és 2005 között Békéscsabán futballozott, ahol 50 mérkőzésen lépett pályára. Háromszázadik NB I-es bajnoki mérkőzésére, 2008. szeptember 26-án, a DVSC ellen került sor. 2011 telén az NB III Duna-csoportjában szereplő Biatorbágynál folytatta karrierjét. Pályafutása befejezését követően edzőnek állt. 2017 nyarától egy éven át a Dorogi FC vezetőedzője volt, 2018 nyarán pedig az FC Ajka élére nevezték ki. A Veszprém megyei klubbal idén kiharcolta a felfelé történő osztályváltást, így az ajkai csapat az új idényben már az NB II-ben folytathatja.

Fotók: archív

A Békéscsaba szakmai stábja Kincses Ádám asszisztens edzővel egészül ki. Második csapatunk vezetőedzője továbbra is Brlázs István Gábor marad, aki egyben második asszisztensként segíti majd Schindler Szabolcsék munkáját. A klubvezetés továbbra is igen fontosnak tartja a jó bajnoki szereplést, egyben ugyanolyan lényeges lesz fiatal labdarúgóink szerepeltetése – ezért igyekezett olyan szakmai stábot kialakítani, akik magukénak érzik a klub elveit és közreműködésükkel zavartalan maradhat két csapatunk prosperálása.

Vezetőedzőnk a mindenre kiterjedő egyeztetés után, megkezdi előre eltervezett szabadságát, de a felkészülés kezdete előtt megérkezik Békéscsabára és sajtótájékoztató keretén belül a média rendelkezésére áll majd.

Szabolcs, üdvözlünk újra Békéscsabán és sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

A Békéscsaba 1912 Előre felkészülése június 24-én (hétfőn) kezdődik, és a hathetes programban több minőségi edzőmérkőzés is szerepel, melyekről nemsokára pontos információval is szolgálhatunk. Július 1-én Tiszaújvárosba utazik csapatunk, ahol hat napon át edzőtáborban készül a következő idényre.