Címkézett bejegyzés
Az eltervezett program szerint július 10 és 14. között Mátraházán folytatódik a felkészülés csapatunk számára.
Napi két edzéssel, valamint több kiegészítő foglalkozással zajlik az ötnapos tábor. Július 12-én (szerdán) 17:00 órától a Salgótarján elleni felkészülési mérkőzés szakítja meg a tréningeket, július 15-én (szombaton) 11:00 órától pedig Kecskeméten zárja együttesünk a heti programot.
Az edzőtáborban résztvevő labdarúgók (24 fő) névsora (ABC-rendben): Albert István, Babinyecz Balázs, Bacsa Krisztián, Bora György, Fazekas Lóránt, Futó Zsombor, Geiger Norbert Attila, Hodonicki Márk, Ilyés Tamás, Komáromi Csongor, Kóródi Nándor, Krnács Richárd, Kuzma Hunor, Máris Dominik, Mihály Bálint, Mikló Roland, Pap Szabolcs, Pintér Norbert, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Somogyi Pál, Váradi Ádám, Vólent Roland, Zádori Krisztián.
Hajrá Lilák!
Mindkét csapatunk felkészülési programja összeállt, mely szerint csak néhány nap pihenőre lesz lehetősége mindenkinek.
A 2022. december 11-én (vasárnap) 13:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – PMFC bajnoki mérkőzés után, 2022. december 21-én a kiadott és előre meghatározott program szerint már egyéni futóprogramokkal kezdik meg a munkát labdarúgóink. Az első közös tréningre 2022. december 29-én (csütörtökön) kerül sor, ettől fogva pedig erőltetett menetben zajlanak az események. Másodosztályú csapatunk a tervek szerint 2023. január 9-14. (hétfő-szombat) között Algyőn edzőtáborozik, míg harmadosztályú együttesünk gyakorlatilag végig hazai körülmények között készül majd. Második csapatunk 2023. január 4-én (vasárnap) kezdi felkészülési programját az első közös tréninggel. Mindkét csapatunk 4-4 felkészülési mérkőzést játszik, és NB2-es együttesünk 2023. január 29-én (vasárnap) 13:00 órától Kazincbarcikán lép pályára, míg NB3-as csapatunk 2023. február 12-én (vasárnap) a Hajdúszoboszlót fogadja a bajnokságok 21. fordulójában.
Felkészülési mérkőzések:
Dátum | Időpont | Esemény | Helyszín | Eredmény |
---|---|---|---|---|
2023.01.03. | 13:00 | Kecskeméti TE - Békéscsaba 1912 Előre | Kecskemét | 4-2 (2-1) |
2023.01.06. | 11:00 | Békéscsaba 1912 Előre - Békéscsaba 1912 Előre | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 3-0 (2-0) |
2023.01.14. | 11:00 | Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre | Algyő | 3-1 (2-1) |
2023.01.18. | 13:00 | Kecskeméti TE II. - Békéscsaba 1912 Előre II. | Kecskemét | 1-4 (1-2) |
2023.01.18 | 18:30 | Békéscsaba 1912 Előre - Körösladányi MSK | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 2-2 (0-0) |
2023.01.20. | 11:00 | Békéscsaba 1912 Előre - DVSC II. | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 1-1 (0-0) |
2023.01.21. | 11:00 | Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre II. | Füzesgyarmat | 2-0 (1-0) |
2023.01.22. | 13:00 | Soroksár SC - Békéscsaba 1912 Előre | Budapest | 1-1 (0-0) |
2023.01.25. | 18:30 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Békéscsaba 1912 Előre SE (U19) | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 10-1 (?-?) |
2023.01.28. | 09:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - Körösladányi MSK | Békéscsaba Labdarúgó Akadémia | 4-1 (0-0) |
2023.02.04. | 11:00 | Békéscsaba 1912 Előre II. - CA Oradea | Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep | 5-1 (4-0) |
Változások előfordulhatnak!
Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/naptar/
A hétfő délelőtti konditermes tréninget követően első csapatunk útra kelt és szerencsésen megérkezett, majd megkezdte edzőtáborozását Algyőn.
Napi két edzés és/vagy regeneráció, egyéb erőnléti programok, mérések, videózások, szerdán egymás elleni játék, valamint a tábor utolsó napján egy felkészülési mérkőzés a Hódmezővásárhely ellen teszi teljessé a programot.
Az utazó játékosok névsora (ABC-rendben): Albert István, Apró Ármin, Bónus Marcell, Bora György, Czékus Ádám, Farkas Botond Gergő, Farkas Márk, Fazekas Lóránt, Futó Zsombor, Hamed Yasin, Hodonicki Márk, Horváth Péter, Ilyés Tamás, Kitl Miklós, Kóródi Nándor, Krnács Richárd, Lukács Raymond Barna, Mikló Roland, Póser Dániel, Puskás Gábor Sándor, Szabó Csaba, Talpalló Norbert Lajos, Váradi Ádám, Zádori Krisztián, Zvara Levente Mátyás.
Több játékosunk is sérült, illetve beteg, így ők nyilván nem utaztak a csapattal.
Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/edzesek/
Közösségi média