Címkézett bejegyzés

38 éve történt

A békéscsabai labdarúgás történetének legnagyobb sikerét 1988. június 13-án jegyezhettük fel, amikor a lila-fehérek Szolnokon 3–2-es győzelmet arattak a Budapesti Honvéd ellen és elhódították a Magyar Népköztársasági Kupát.

A döntőben a békéscsabai találatokat Csernus István, Gruborovics Tibor és Csató Sándor szerezték, ezzel emlékezetes diadalt aratva az akkori bajnokcsapat felett. A siker nem csupán egy trófeát jelentett, hanem egy olyan közös élményt, amely generációkat köt össze és amelyre a szurkolók, a klubhoz kötődők és a város lakói ma is büszkén emlékeznek vissza.

Ez a nap minden évben különleges dátum az Előre család számára. Tisztelettel hajtunk fejet mindazok előtt, akik részesei voltak ennek a történelmi sikernek és felidézzük azt a felejthetetlen pillanatot, amely 38 évvel ezelőtt örökre megváltoztatta a klub történetét.

Békés Vármegyei Kupadöntők

Az MLSZ Békés Vármegyei Igazgatósága 2026. június 6-án (szombaton) rendezi meg a 2025/2026-os sorozat döntőit.

A hagyományoknak megfelelően a szervezők egész délutános programmal várják Önöket a Kórház utcai Stadionban. Tizenhat órakor kezdődik majd a Békés Vármegyei Ifjúsági Kupadöntő a Szarvasi FC 1905 és az OMTK-ULE 1913 csapatainak részvételével. A nap fő attrakciójaként 18:30 órás tervezett kezdéssel a Piller Sándor Békés Vármegyei Felnőtt Kupadöntőt tekinthetik meg a Kondorosi TE és a Mezőmegyer SE csapatainak pályára lépésével. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, úgy hosszabbítások nem lesznek, hanem egyből büntető rúgásokra kerül sor, a labdarúgás szabályainak megfelelően és így dől el a kupagyőztesek kiléte.

A kupadöntő mérkőzések a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerülnek megrendezésre. A nagy érdeklődésre való tekintettel mindkét hazai kaput, tehát a liget felőli 3-as, valamint a körgát oldalán található 5-ös számú bejárat is nyitva lesz. A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek, melynek megvásárlásával jótékony célt támogatnak. Ingyenesen beléphetnek a 14 éven aluliak és a 65 év felettiek. Amennyiben a szervezők bármilyen változtatást eszközölnek, akkor közölni fogjuk.

Pénztárnyitás: 14:00 órakor. Fizetés ezúttal csak készpénzzel lehetséges.

Kapunyitás: 15:00 órakor. Figyelem! A rendezvényre az Előre szezonbérletek nem érvényesek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a mellékhelyiségek és büfék mindkét oldalon nyitva lesznek. Érdemes lesz a rendezvényre időben érkezni és belépőjegyet vásárolni, hiszen a szervezők telt ház közeli állapotra számítanak!

A rendezvényen a Kórház utcai Stadion mindenkori pályarendszabályai érvényesek, amelyek weboldalunkon és a bejáratoknál kifüggesztett táblákon is elolvashatók. Figyelem: felhívjuk figyelmüket, hogy a Kórház utcai Stadionban biztonsági kamerarendszer üzemel. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Kerekes székekkel érkező vendégek a 3-as kapun keresztül (Liget felőli oldal) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Amennyiben a mozgásában korlátozott vendég gépjárművel érkezne, az kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektor alatt található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló.


Felhívjuk a csapatuk részvétele által érdekelt szurkolók figyelmét, hogy a Kórház utcai Stadion lelátóját az alábbiak szerint szíveskedjenek igénybe venni! A párosítások szempontjából semleges drukkerek természetesen bármelyik oldalon beléphetnek. Az egyértelműség miatt külön is felhívjuk a figyelmet, hogy italos dobozokat, flakonokat, üvegeket a biztonsági szolgálat a beléptetésnél el fogja venni, ezek behozatala nem engedélyezett! Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Szurkolói tájékoztató


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békés Vármegyei Kupadöntők napja

Május 28. a Békés Vármegyei Kupadöntők napja lesz a Kórház utcai Stadionban.

A speaker ezúttal Lukács Viktor lesz.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóságának szervezésében egész délutános programmal várják Önöket. Tizenhat órakor kezdődik majd a Békés Vármegyei Ifjúsági Kupadöntő a Szabadkígyósi SZSC és a Körösladányi MSK csapatainak részvételével. Ezzel párhuzamosan 17:00 órától a műfüves pályán kerül megrendezésre a Kistelepülések Tornája döntője a Furta, a Körösnagyharsány, a Körösújfalu, valamint a Nagybánhegyes együtteseinek részvételével. A nap fő attrakciójaként 18:30 órás tervezett kezdéssel a Békés Vármegyei Felnőtt Kupadöntőt tekinthetik meg a Mezőmegyer SE és a Jamina SE csapatainak pályára lépésével. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, úgy hosszabbítások nem lesznek, hanem egyből büntető rúgásokra kerül sor, a labdarúgás szabályainak megfelelően és így dől el a kupagyőztesek kiléte.

Békés Vármegyei Kupadöntők napja

A kupadöntő mérkőzések a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerülnek megrendezésre. Kizárólag a stadion 5-ös számú (hazai) bejárata lesz nyitva (körgát felőli oldal), tehát a belépés csak itt lehetséges. A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek, melynek megvásárlásával jótékony célt is támogatnak. Ingyenesen beléphetnek a 14 éven aluliak.

Pénztárnyitás: 14:00 órakor. Kizárólag a körgát felőli oldalon található, az 5-ös számú kapun keresztül megközelíthető lila színű jegypénztárak nyitnak ki. Fizetés ezúttal csak készpénzzel lehetséges.

Kapunyitás: 15:00 órakor. Figyelem! A rendezvényre az Előre szezonbérletek nem érvényesek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a mellékhelyiségek és büfék mindkét oldalon nyitva lesznek, tehát érdemes a ligeti oldalon található vendéglátó egységet is igénybe venni, így elkerülhető az esetleges sorban állás!

A rendezvényen a Kórház utcai Stadion mindenkori pályarendszabályai érvényesek, amelyek weboldalunkon és a bejáratoknál kifüggesztett táblákon is elolvashatók. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békés Vármegyei Kupadöntők napja

Május elseje a Békés Vármegyei Kupadöntők Napja lesz a Kórház utcai Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Békés Megyei Igazgatóságának szervezésében a munka ünnepén egész délutános programmal várjuk Önöket. Fél négytől kezdődik majd a Békés Vármegyei Ifjúsági Kupadöntő a Gyomaendrődi FC és a Mezőhegyes SE csapatainak részvételével. Rögtön utána 18:00 órás tervezett kezdéssel a Békés Vármegyei Felnőtt Kupadöntőt tekinthetik meg a Mezőmegyer SE és a Gyulai Termál FC csapatainak pályára lépésével. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, úgy hosszabbítások nem lesznek, hanem egyből büntető rúgásokra kerül sor, a labdarúgás szabályainak megfelelően és így dől el a kupagyőztesek kiléte.

Békés Vármegyei Kupadöntők napja

A mérkőzések a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerülnek megrendezésre. Kizárólag a stadion 5-ös számú (hazai) bejárata lesz nyitva (körgát felőli oldal), tehát a belépés csak itt lehetséges. A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek, melynek megvásárlásával jótékony célt is támogatnak. Ingyenesen beléphetnek a 14 éven aluliak. Kapu- és pénztárnyitás: 14:30 órakor. Figyelem! A rendezvényre az Előre szezonbérletek nem érvényesek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a mellékhelyiségek és büfék mindkét oldalon nyitva lesznek, tehát érdemes a ligeti oldalon található vendéglátó egységet is igénybe venni, így elkerülhető az esetleges sorban állás!

A rendezvényen a Kórház utcai Stadion mindenkori pályarendszabályai érvényesek, amelyek weboldalunkon és a bejáratoknál kifüggesztett táblákon is elolvashatók. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


A mérkőzéseket élőben (live stream) közvetíti a sportklub.net:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békés Megyei Kupa döntő

Békés Megyei Kupa döntő

Kondorosi TE – Szabadkígyós SZSC

1-1 (0-0), büntetőkkel 3-4

Időpont: 2017. június 9. (péntek) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Minden bajnokság befejeződött, de a nyári szünet előtt még egy kiemelt eseményre kerül sor a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség szervezésében. Villanyfényes mérkőzésen dől majd el a Szabadkígyós – Kondoros összecsapáson a Békés Megyei Kupa bajnoka cím. A hat fordulón keresztül tartó kupasorozat elődöntőiben a Szabadkígyós és a Kondoros is 1-1-es rendes játékidő után büntetőkkel jutott a döntőbe.

A mérkőzés előtt 17:00 órától az Előre Székház ad otthont a Békés Megyei LSZ kihelyezett bizottsági ülésének is. Az izgalmasnak és nagy érdeklődésre számot tartó esemény után éremátadás is szinesíti a programot.

További hír a Kórház utcából, hogy 2017. június 8-án (csütörtök) az MLSZ munkatársa, az időszakonként kötelező eljárás keretében hitelesítette a centerpályát, mely így továbbra is alkalmas bajnoki mérkőzések megrendezésére. A pálya hitelesítése kizárólag a vonatkozó szabályrendszer által előírt pályához és játékhoz szükséges eszközök hiánytalan meglétének vizsgálata, illetve a méretek, jelölések ellenőrzésére szolgáló eljárás. Nem ugyanaz, mint a biztonságtechnikai pályabejárás, amelyre az előzetes tervek alapján július közepén kerülhet majd sor.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://adatbank.mlsz.hu/index/15/3/15321/6.html

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1414609091960494