Címkézett bejegyzés

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – ASU Poli Timisoara

[nggallery id=144]

Fotók: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

[nggallery id=143]

Bajnoki címek az NB II-es U19 és U17-es bajnokságban

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia mind a két ifjúsági korosztályban az első helyen végzett az NB II-es bajnokság Dél-Keleti csoportjában.

U19

Az akadémia csapatai – Marik László szakmai irányításával – többek között az NB III-as Hódmezővásárhely, Gyula, az NB II-es Szeged 2011, és a SZEOL utánpótlás csapatait megelőzve szerezték meg a bajnoki címet.

Erdei Viorel U17-es együttese végig fej-fej mellett haladva a SZEOL csapata előtt ért célba, míg a Láza János által vezetett U19, tekintélyt parancsoló 85 gyűjtött ponttal, 271 gólt szerezve, 16 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot.

U17

Csapataink adták mindkét korosztályban a gólkirályokat és a góllövő lista második helyezettjeit is. Az U17-ben Zsóri Dániel 54 gólját, klubtársa Árszintye Viktor követte 44-el, az U19-ben Ilyés Tamás 65 találatig jutott, akit Konyecsni Zoltán követ 54 egységgel. A Magyar Labdarúgó Szövetség az utánpótlás bajnokságokat is átszervezte, így a következő szezonban U19, U17 és U16-os csapataink országos, 16 csapatos bajnokságban szerepelnek, ahol többek között a Videoton, Újpest, Diósgyőr, Zalaegerszeg, Pécs, Sopron azonos korosztályai várnak rájuk.

Békéscsabai Labdarúgó Akadémia U19-es csapata: Czinanó Áron, Zsibrita Gergő, Maruntelu Mihai, Zahorán Balázs, Szajkó Dévald, Tóth Gergő, Orovecz Ádám, Bozó András, Onetiu Romeo, Kun László, Serbán Erik, Brkic Adrián, Ilyés Tamás, Malkócs Marcell, Konyecsni Zoltán, Kálmán Szilárd, Pilán Márkó, Kmetykó Kevin, Horváth Dávid, Szőcs Szilárd, Borbély Zsombor, Zsilinszki Martin.

Szakmai igazgató: Marik László, Vezetőedző: Láza János. Gyúrók: Sipka Gábor, Knyihár János.

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Békéscsaba 1912 Előre II.

[nggallery id=142]

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre II. – SZEOL SC

[nggallery id=140]