Címkézett bejegyzés

Átadták az utánpótlásképző központot

Szombaton Békéscsabán, a 4-es Honvéd utcában ünnepélyes keretek között átadták a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia utánpótlásképző központját. Az egész napos rendezvényen több száz fiatal és a szülők is részt vettek, hiszen most tartották az akadémia gyermeknapi ünnepségét is.

Az utánpótlásképző központ avatóján Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében a következőket mondta: – Az utánpótlásnevelés terén az MLSZ jó partnerre talált a kormányban, ennek köszönhető, hogy a társasági adókedvezmény jóvoltából az elmúlt években ezerkét új pálya létesült hazánkban, és mintegy ezerötszázat újítottak fel. Külön öröm számomra, hogy most itt lehetünk a békéscsabai akadémia utánpótlásnevelő központjának avatóján, amely több száz békéscsabai, és Békés megyei fiatalnak lesz az otthona. Az MLSZ nagyot lépett előre az utánpótlásnevelésben a Bozsik-program révén. Ezt bizonyítja, hogy az egyesületekben tizennyolcezerről ötvenkétezerre, az intézményekben huszonnyolcezerről százkétezerre nőtt az igazolt labdarúgók száma.

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre SE elnöke így fogalmazott: – Büszkék vagyunk arra, hogy akadémiánk régiós központként működik, amelyhez hat alközpont, és mintegy négyezer ifjú labdarúgó tartozik. Az elmúlt években mintegy hatszázötven millió forintos beruházást valósítottunk meg, amelynek része a most átadásra kerülő utánpótlásközpont. Köszönöm mindazoknak a cégeknek, vállalkozóknak a támogatását, akik a TAO révén segítettek bennünket céljaink elérésében.

Vantara Gyula, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője gratulált az új létesítmény megvalósításához. – Hatszázötven gyerek otthona lesz ez a központ, amelyben elhivatott szakemberek nevelik majd a fiatalokat. Köszönet jár azoknak a helyi és Békés megyei vállalkozóknak, akik a TAO-s támogatás révén tudták segíteni az új központ létrehozását.

A beszédek elhangzása után Dankó Béla, Vantara Gyula és dr. Kovács Mihály elvágták a nemzeti színű szalagot és ezzel felavatták a korszerű létesítményt. Ezt követően a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia dobogós helyen végzett különböző korosztályos csapatainak átadták az érmeket. A medálokat Vantara Gyula, Dankó Béla, dr. Kovács Mihály, Bíró Csaba, Békéscsaba önkormányzata szakbizottsági elnöke, Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. többségi tulajdonosa és a lila-fehér klub egykori kiváló, válogatott labdarúgója és edzője, Pásztor József nyújtotta át az ifjú labdarúgóknak és edzőiknek.

Fotók 

Ünnepélyes átadó – Gyermeknapi rendezvény

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Utánpótlásképző Központ ünnepélyes átadó

Gyermeknapi rendezvény


Időpont: 2017. június 10. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Program:

Időpont
Esemény
10:00Megnyitó
10:10-12:00Labdarúgó torna (vegyes szűlő-gyerek csapatokkal)
10:30-12:00BCSLA - UTA Arad (ifjúsági mérkőzés)
11:00-12:00Egyéni pontgyűjtő verseny
12:00-13:00Váltóverseny
12:00-14:00Hevesi Happy Band zenekar
13:00Utánpótlásképző Központ ünnepélyes átadása
13:20Eredményhirdetés
13:30-15:00BLA (saját nevelésű játékosok) - Békéscsaba 1912 Előre (saját nevelésű játékosok)

További információk:
http://bcsla.hu/site/1215-220170530/

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1878718552386022

Szépen csillog

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U-19 II. osztályú csapata 53 pontot gyűjtött a 30 fordulós bajnokságban, mellyel bronzérmet szerzett és csupán egyetlen kevesebb nyert mérkőzéssel maradt le a második pozícióról a Videoton mögött.

Az eredményért járó érmek szépen csillognak majd, melyeket 2017. június 10-én (szombaton) vehetnek át a csapat tagjai. Az egész éves teljesítmény mindenképpen megsüvegelendő és példaértékű, hiszen a 16 csapatos bajnokságban több, igen komoly játékerőt képviselő klub fiataljait utasították maguk mögé.

A bajnokság alakulásáról és a szezon végén zajló további történésekről Marik Lászlót kérdeztük.

– Egy jó hangulatú csapatfotózásra gyűltetek össze. Mi az apropója az eseménynek?

– Szerettünk volna örök emléket állítani a bronzérmes csapatnak, ezért is gyűltünk ma össze teljes díszben, hogy a fotókból aztán egy tablót is készíttethessünk. Sajnos vannak hiányzóink, de a labdarúgók nagy része azért el tudott jönni.

– Hogy alakult a bajnokság, miként sikerült elérni ezt a kitűnő eredményt és milyen volt a mezőny?

– A tavalyi év elején az MLSZ átalakította az utánpótlás bajnokságokat és a nyolc nagy kiemelt akadémiát elszeparálták, amelyek teljesen külön, egy mini bajnokságot játszottak egymás között. A többi csapatot szétosztották másod-, illetve harmadosztályra. A másodosztály – ahol mi is szerepeltünk – tizenhat csapat részvételével, harminc fordulót lejátszva döntötte el egymás között a helyezések sorsát. Nagyon komoly mezőny gyűlt össze, ahol ellenfeleink között volt például a Videoton, az Újpest, a Diósgyőr, a Nyíregyháza és a Vác is, de sorolhatnám még a többieket is. Igen sok utazással járó év áll mögöttünk, hiszen gyakorlatilag az egész országot oda-vissza, többször is keresztül buszoztuk. Lényeges megemlíteni, hogy nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny és talán csak  Szeged, valamint a Szolnok lógott ki lefelé a sorból – egyébként bárki-bárkitől képes volt pontot-pontokat rabolni. Az eredményünk összességében bravúrosnak mondható – bár már ősszel is a harmadik helyen álltunk -, de tavasszal már rengeteg problémával kellett megküzdenünk. A végeredmény mindenképpen örömteli, bár az elénk kerülő akadályok majdnem az érmünk elvesztését okozták. Utólag visszatekintve azonban minden szép és jó, hiszen játékosaink közül Ilyés, Zahorán, Kmetykó, Láza stabilan, kezdőként végigjátszották az NB3-as tavaszi szezont is, illetve a Pilán Márkó tavaszra mindenképpen az első csapat egyik alapemberévé nőtte ki magát. Ők még mind ifista korúak, de ennek ellenére alig-alig, illetve Pilán Márkó egyetlen percet sem játszhatott az ifiben.

– Milyen egyéb tényezőkkel kellett megbirkózni menet közben?

– Mindenképpen nehezen megoldható feladatot jelentett, talán a legjobb fiatal játékosaink helyettesítése, hiszen ők már fel tudtak kerülni a felnőttek közé is – de végülis ez a lényege az egész utánpótlásképzésnek, így ezt abszolút örvendetesnek tartom. Sajnos a szezonban több súlyosabb sérülésünk is volt: ősszel Gyönös Alex térdszalag-szakadást szenvedett, valamint Serbán Eriket is a térdével kellett operálni. Mind a ketten alapjában véve meghatározó egyéniségei voltak az őszi csapatnak, így tavaszra a pótlásuk rendszeresen okozott fejfájást. Menet közben egyébként többen is lemorzsolódtak azok közül, akiket nyáron igazoltunk, de iskolai elfoglaltságok (pl. érettségik) miatt is nélkülöznünk kellett játékosokat. A végére igencsak elfogytunk, volt olyan mérkőzésünk ahol mindössze ketten ültek a cserepadon.

– Hogyan tovább, mik a tervek?

– Ennek a csapatnak jó része jövőre is ifista marad, tehát az 1999-es születésűek folytatják az U19-ben. Hozzájuk csatlakoznak majd az U17-ből, a 2000-es születésű srácok, illetve néhány igazolást is próbálunk majd erősítésként megejteni. Az 1998-asok közül Kmetykó, Zahorán és llyés már a felnőtt kerettel készül majd, a többieknek pedig valószínűsíthetően a Megye I-es bajnokságra vonatkozóan tesz ajánlatot a klub.

– Szeretnénk köszönetet mondani elsősorban a stáb minden tagjának, hiszen nélkülük ezt az eredményt egészen biztosan nem sikerült volna elérni. Köszönjük Miklya Zoltánnak, aki lelkiismeretesen – sokszor a srácok kedvében járva – dolgozott és tette a dolgát nap, mint nap. Hálásak vagyunk Papp Károlynak, aki erőnléti edzőként nagyon-nagyon komoly munkát végeztetett el a fiúkkal, amellyel kapcsolatban azt is el kell mondanom, hogy biztos vagyok abban, jónéhány csapat sok-sok játékosa nem is vállalta volna. Fizioterapeutánk, Knyihár János felé is szeretnénk kifejezni köszönetünket, aki masszőrként segítette csapatunkat a mérkőzéseken, illetve Sipka Gábor felé, aki a napi munkában vállalt oroszlánrészt és a mindennapos edzéseken gyúrta és segítette labdarúgóink munkáját. Végül, de nem utolsósorban szeretnénk megköszönni a csapat tagjainak is, hiszen nagyon lelkesen és becsületesen végezték a dolgukat, elképesztően nagy munkát végeztek el, amelynek így meg is lett az eredménye. Egészen az utolsó pillanatokig ki kellett tartaniuk és még az utolsó, Szolnok elleni mérkőzés előtti héten is, a kőkemény edzésmunkát becsülettel elvégezték, hogy még a végén is meg tudjuk adni magunknak az esélyt.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://adatbank.mlsz.hu/index/15/0/14977/30.html

Szerzői jog:
http://1912elore.hu/site/adatvedelem/szerzoi-jog/

Mentorprogram élőben

A mai napon, 2017. május 12-én (pénteken) 16:00 órától folytatódik az úgynevezett mentorprogram első és utánpótlás csapataink tagjai számára egyaránt.

A heti felkészülési munkában mindenképpen némi felüdülést és kikapcsolódást jelenthet labdarúgóink számára az utánpótlás korú játékosainkkal együtt töltött idő, amely természetesen komoly edzésmunkával egybekötött foglalkozást is jelent. Ezúttal a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U7-U15 korosztályainak kiemelkedő teljesítményt nyújtó labdarúgói nyerték el a jogot az öltözőlátogatással és beszélgetéssel egybekötött programon való részvételre – melyet ezúttal is élő, egyenes adásban közvetítünk majd az interneten. Az öltözőlátogatáson kívül, az összes program nyilvános – melyen szeretettel látjuk vendégül a kedves szülőket és érdeklődőket!

A szabadtéri edzést live stream formájában az alábbi elérhetőségen tekinthetik meg, a közvetítés körülbelül 16:30 órakor kezdődik majd a Kórház utcai Stadion centerpályájáról.

Boér Gábor: – A mentorprogramot azért hívtuk életre, hogy az első csapat sokkal közelebb kerülhessen az utánpótláshoz. A kezdeményezés két részből áll: az egyik, amikor a felnőtt játékosok látogatnak el az akadémisták edzéseire és ott tartanak foglalkozásokat – ezek egyébként szinte heti rendszerességgel történnek -, a másik – amely a mai napon is történt – amikor néhány érdemei elismeréseként kiválasztott utánpótlás korú játékos kap lehetőséget arra, hogy részt vegy egy komplett délutáni programon az első csapat keretével együtt. Az összejövetelen természetesen játékos edzésmunka, közös focizás, öltözőlátogatás és fotózás is helyet kap. Ez a második alkalom, hogy ilyen programot bonyolítottunk le és a lelkesedés, hozzáállás mindenki részéről nagyon-nagyon biztató. Szeretnénk, ha a jövőben is megmaradna ez a tendencia és a továbbiakban még nagyobb intenzitással részt tudnánk venni ehhez hasonló közös rendezvényeken. Az edzések egyébként publikusak, tehát bárki megtekintheti őket és természetesen szeretettel látjuk a labdarúgás iránt érdeklődő srácokat és szüleiket! Remélem, hogy a résztvevők olyan élményekkel gazdagodnak, mely egész életük, pályafutásuk alatt elkíséri majd őket és plusz motivációt jelent abban az irányban, hogy igenis futballistává akarjanak majd válni és akkor lila-fehér színekben ezen a pályán tudjanak játszani!

Fotók

Focizz velünk!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2017/2018-as tanévtől a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló elsős sportosztályába.

Sportiskolai nyílt nap az iskolában: 2017. február 8. (szerda) 08:00 órától

Helyszín: 5600 Békéscsaba, Dedinszky Gy. u. 1/1. (a kórház parkolójával szemben)

Jelentkezés a sportosztályba: blakademia(at)gmail.com

Jelentkezési határidő: 2017. március 15. (szerda)

Információ és felvilágosítás: +36305512341 (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia), +36203568555 (Jankay Iskola)

focizz_velunk_20170117

A részletes program elérhető majd a http://www.jankayiskola.hu és a http://www.bcsla.hu weboldalakon.

Sikeres felvételi esetén az iskola és az akadémia biztosítja: tanrendbe épített sportági képzés, kiemelt angol nyelvoktatás, úszás oktatás, egyéni fejlesztés, kiemelt versenyeken való részvétel.