Címkézett bejegyzés

A bérlet hűség

Legyél hűséges az Előréhez, válts bérletet a 2020/2021-es szezonra is!

A Békéscsaba 1912 Előre szeretné, ha a hazai labdarúgó-mérkőzések látogatása továbbra is minél szélesebb körben elérhető maradjon, ezért az új idényben is VÁLTOZATLAN árakon biztosítjuk a lehetőséget hűséges szimpatizánsainknak, szurkolóinknak!

A bérlet értékesítés 2020. július 20-án (hétfő) 08:00 órakor kezdődik!

Az ügyfélszolgálati iroda (Előre Székház) kizárólag hétfőtől péntekig 08:00 és 16:00 óra között tart nyitva.

Köszönettel tartozunk azon hűséges szurkolóinknak, akik a 2019/20-as szezonban is éves bérletet vásároltak, ezért klubunk a tavalyi bérletes drukkereknek az idei bérletvásárlási időszak megnyitása utáni első két napon (július 20-21.) – korábbi helyükre szóló – elővásárlási jogot biztosít. Tehát ezen a két napon csak azon szurkolóinkat szolgáljuk ki, akik tavalyi bérletük birtokában elővásárlási jogukkal szeretnének élni. Kérjük, hogy szurkolóink az elővásárlási jog érvényesítéséhez hozzák magukkal az előző 2019/20-as szezonra szóló bérleteiket!

Lényeges tudni, hogy 15 év alatti fiatalok meccslátogatása továbbra is ingyenes, a belépés diák- vagy személyi igazolvány felmutatásával lehetséges.

Utánpótlás korú játékosaink számára továbbra is biztosítjuk a lehetőséget, hogy mindössze (képletes) 500,- forintos szezonbelépő megváltásával bármelyik hazai, NB 2-es mérkőzést megtekinthessék. Számítunk rájuk is, hiszen utánpótlás nélkül nincs első csapat, első csapat nélkül pedig nincs utánpótlás!

A 15 éven felüli diákok és nyugdíjas drukkereink továbbra is FÉLÁRON juthatnak hozzá a 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes szezon-belépőkhöz. A diák-nyugdíjas bérletek váltása diák- vagy nyugdíjas igazolvány felmutatásával lehetséges, ezeket mindenképpen hozzák magukkal!

A megváltott bérletek érvényesek az esetleges hazai Magyar Kupa, valamint Megyei I. osztályú együttesünk összes hazai mérkőzésére is.

Figyelem! Minden bérletet vásárló szimpatizánsunk sorsoláson vesz részt, melyen egy-egy csapatunk tagjai által aláírt lila-fehér labdát nyerhetnek! A sorsoláson egy felnőtt és egy diák-nyugdíjas bérlet tulajdonosát húzzuk ki. A nyereményt pedig az első hazai mérkőzésen vehetik majd át. A nyereményjátékban az utánpótlás-, tisztelet- és VIP bérletek nem vesznek részt.

A bérletek árai az előző évhez képest változatlanok maradnak, tehát a klubvezetés úgy döntött, hogy áremelés nélkül, mindössze 395,- és 790,- Ft / mérkőzés áron garantálja a Kórház utcai Stadionba való belépés lehetőségét. A 19 hazai bajnoki mérkőzésre érvényes bérletekkel biztosíthatja helyét az egész idényre és jóval kedvezőbb áron tekintheti meg a másodosztályú mérkőzéseket, mint a helyszínen vásárolt belépőkkel. Kombinált szezon tiketteket az idén sem bocsátunk ki, és nem lesz félszezon bérlet sem.

A diák/nyugdíjas 7.500,- forintba (max. 395,- Ft / mérkőzés), míg a felnőtt bérlet 15.000,- forintba (max. 790,- Ft / mérkőzés) kerül. Az árak minden szektorra egyformán érvényesek és tartalmazzák az ÁFA összegét is.

Lényeges információ, hogy az előző idényben megszokottak szerint továbbra is kizárólag a stadion új lelátójának hazai szektoraiba (A1, A2, A3, A4, A5 és A6) lehetséges a bérletek megváltása.

A bérleteket előre, az oldalak, sorok és székek kiválasztásával lehet megvásárolni és fontos tudni, hogy a két oldal NEM átjárható a lelátón belül. Ez azt jelenti, hogy akinek az egyik oldalra szól a bérlete, azt nem fogják beengedni a másik oldalon és a lelátón belül sem lehet átjárni. A szektorok beosztását és az ülőhelyek számát weboldalunk Stadion adatok című menüpontja alatt tekinthetik meg.

Tisztelet a kerekesszékeseknek!

Az egészségromlásuk által kerekesszékbe kényszerült szurkolóink részére külön kialakított helyek, mozgássérült WC-k és akadálymentes feljárók is rendelkezésre állnak. A helyek kizárólag a Liget-felőli bejáraton (3. számú kapu) keresztül közelíthetők meg. Természetesen a biztonsági szolgálat emberei és a steward-ok is mindenben segíteni fognak – amennyiben szükséges.

Tudnivalók:

– bérleteket kizárólag személyi igazolvány bemutatásával lehet váltani,
– csak személyesen lehetséges a vásárlás,
– online rendelésre nincs lehetőség,
– fizetés készpénzzel vagy bankkártyával lehetséges a helyszínen,
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni,
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető személyi igazolványát,
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. I. emelet),
– nyitvatartás munkanapokon 08:00-16:00 óra között,
– a megváltott szezon tikettek az összes 2020/2021-es, hazai bajnoki mérkőzésre érvényesek,
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosai használhatják,
– gyermekeknek 15 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő,
– felhívjuk figyelmüket, hogy a bérletek kiváltása a pénztárakban, a mérkőzések előtt NEM lehetséges!

Hasznos tanácsok:

– amennyiben megtartotta tavalyi bérletét és ugyanarra a helyre szeretné biztosítani ülőhelyét, akkor érdemes azt magával hoznia, hogy meggyorsíthassuk az ügymenetet,
– a stadion mindenki számára nyitva áll, így érdemes a bérlet kiváltás előtt megtekinteni az ülőhelyeket és a szektor jelét, a sor, valamint esetleg az ülőhely sorszámát is bemondani a vásárláskor – így egyszerűbbé és gyorsabbá válhat az ügyintézés.

Technikai információk:

– az utánpótlás bérletek szervezett módon történő kiadásáról a korosztályos edzők fogják az érdekelteket, megfelelő időben tájékoztatni,
– az utánpótlás bérletek 500,- forintba kerülnek, viszont ebben a szezonban nem lesz lehetőség a mérkőzések előtt tiszteletjegyek igénylésére,
– stratégiai partnereink és VIP vendégeink részére a szezon kezdése előtt, időben eljuttatjuk az igényelt belépőket,
– a VIP és tiszteletbérletek igénylése kizárólag a benyújtott kérelmek vezetőségi elbírálása alapján lehetségesek.

Tájékoztatás az NB II-es bajnokság 2019/20-as szezonjára megvásárolt éves bérletek árának koronavírus járvány miatt elmaradt részarányos visszatérítésének lehetőségéről

Számos szurkolónk már előzetesen jelezte, hogy a járvány miatt befagyasztott bajnokság kapcsán az előző szezonban elmaradt hazai mérkőzések vonatkozásában felmerülő kompenzációról lemond, hogy ezzel is támogassa klubunkat. Ezeket a felajánlásokat ezúton is hálásan köszönjük! Azonban természetesen lehetőséget biztosítunk a 2019/20-as bérlettel rendelkező szurkolóink számára, hogy az öt hazai elmaradt mérkőzésre vonatkozóan részarányos kompenzációt vegyenek igénybe.

Részletes információk itt:

https://1912elore.hu/site/kompenzacio-berleteseinknek-20200511/

Ügyfélszolgálat munkanapokon: 08:00-16:00 óra között.

Ne felejtsék el: a lila a győztesek színe, nyerjen Ön is lila-fehér játékperceket és váltson bérletet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Belépőjegy-bérlet árak   Stadion adatok