Címkézett bejegyzés

Alakul a keret

Közel egy hete tart a Békéscsaba 1912 Előre felkészülési programja, a klubvezetés viszont ennél már jóval korábban megkezdte az egyeztetéseket lejáró szerződésekkel rendelkező játékosainkkal.

Mivel június 30-ig élő kontraktusa volt mindenkinek, így a szabályokat és kéréseket betartva eddig nem állt módunkban hosszabbításokról és távozásokról beszámolni. Mindenképpen pozitív és örömteli hír, hogy a csapat magját sikerül egyben tartani, így a szakmai stábnak nem kell teljesen új csapatot építeni a 2020/2021-es szezonra. A korábban már bejelentett Bora György és Paudits Patrik érkezése mindenképpen erősítést jelent, de további érkezőkre is számíthatunk, hiszen az átigazolási szezon ebben az évben szeptember 30-ig tart.

Arról is beszámoltunk, hogy Hanyecz János kapusedző befejezte profi pályafutását, eddig elvégzett munkáját és klubhűségét ezúttal is még egyszer megköszönjük. Jani bácsi helyére a Békéscsaba 1912 Előre egy ízig-vérig professzionális, a modern edzésmódszereket szem előtt tartó szakembert szerződtetett Molnár Levente személyében. A marosludasi származású, de a Marosvásárhelyi Olimpiánál és ISK-nál nevelkedett, majd többek között az AS Armata, a Vasas, a Honvéd, a Sopron, a Rába ETO és a Gyirmót csapatánál is sikeresen szerepelt egykori biztos kezű labdarúgókapus, az egyesült arab emírségekbeli Al Wahda Abu Dhabi első ligás együttesének a kapusedzőjeként is dolgozott. Korábban a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia kötelékében is letette névjegyét és most a Puskás Akadémiától tért vissza Békéscsabára, ahol immár első csapatunk szakmai stábját erősíti a következő idényben.

Levente, üdvözlünk Békéscsabán! Sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!

Csapatunk egyik oszlopos tagja, Király Patrik hosszabbított az Előrénél, csakúgy mint Szalai Dániel, akire szintén kiemelten számít majd a szakmai stáb a középpályán. Profi szerződéssel folytatja klubunknál a korábbi akadémista és Megyei I. osztályú csapatunkban is bemutatkozott, 2001-es születésű Hodonicki Márk, akiben klubunk sok lehetőséget lát.

Máshol próbál szerencsét Zahorán Balázs, Dávid Zoltán Gergő – annak ellenére, hogy klubunk megfelelő szerződést kínált mindkettőjüknek, továbbá a vezetőség nem hosszabbította meg Polényi Gábor szerződését. A felkészülési időszakot máshol kezdte meg Burai Erik Csaba, Faragó Tomás és Lustyik Levente is. Ezúton is köszönjük eddigi munkájukat, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk nekik!

A sérültekkel kapcsolatban annyi ismeretes, hogy Pilán Márkó rehabilitációja jól halad, és nemsokára már teljes értékű munkát végezhet. Gréczi Márton Péter mandula-műtétje után nemsokára munkába állhat, így bízunk benne, hogy mindketten a csapat segítségére tudnak majd lenni.

Természetesen lesznek még változások a keretben, hiszen az átigazolási időszak gyakorlatilag a mai nappal (július 1.) vette kezdetét. Amint további konkrétumokról tudunk beszámolni, azonnal tájékoztatjuk közönségünket.

Hajrá Lilák!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Romániában kedvezőtlenül alakuló járványhelyzet miatt a 2020. július 4-én (szombat) 11:00 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre – Club Atletic Oradea nemzetközi felkészülés elmarad.

Jelen helyzetben klubunk másik ellenfelet keres az előre betervezett időpontra, hiszen a felkészülés ezen szakaszában lényeges lenne a megfelelő terhelés, így amint újabb információval szolgálhatunk, azonnal közölni fogjuk.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Felkészülés: második nap

Elhoztuk nektek a felkészülés második napjának felvételeit, melyeken bemutatkoznak új szerzeményeink Bora György és Paudits Patrik, valamint Nagy Sándor csapatkapitány és Schindler Szabolcs vezetőedzőnk is elmondja gondolatait a felkészüléssel, valamint az előttünk álló új szezonnal kapcsolatban.

A 7.Tv videós beszámolóját a 2020. június 29-i (hétfő) esti híradójában láthatják, míg az elkészült interjúk hosszabb, exkluzív változatát a júliusban visszatérő Hosszabbítás című műsorban tekinthetik meg.

Hajrá Lilák!

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/627729664765895/’ width=’680′]

Kapcsolódó hivatkozás:

https://behir.hu/ujra-edzesbe-alltak-a-lilak-a-korhaz-utcaban-galeriaval

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülés: első nap

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/321320219031017/’ width=’680′]

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

 

 

Augusztus 2-án indulhat a bajnokság

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020. június 10-én kiadott tájékoztatása szerint a 2020-2021. évi MLSZ vagy Megyei Igazgatóságok által kiírt nagypályás vagy csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokságok, kupák nevezési határideje egységesen 2020. július 3. (péntek) 12:00 óra.

A szövetség jelezte, amint az UEFA dönt a következő szezon versenynaptáráról, a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége azonnal meghozza a döntéseket a 2020/21-es évad versenyprogramjai vonatkozásában. Az Elnökség döntése várhatóan június utolsó hetében fog megszületni.

Szintén lényegesek a versenyek 1. fordulójának tervezett, legkorábbi időpontjai:

OTP Bank Liga NB I.
2020. augusztus 8. (szombat)

Merkantil Bank Liga NB II.
2020. augusztus 2. (vasárnap)

NB III.
2020. augusztus 2. (vasárnap)

Megyei I-IV. osztály
2020. augusztus 15. (szombat)

Magyar Kupa (megyei 1-5. forduló)
2020. július 25. (szombat)

Simple Női Liga NB I.
2020. augusztus 15. (szombat)

Női NB II.
2020. augusztus 29. (szombat)

Förch Női Magyar Kupa
2020. augusztus 15. (szombat)

MLSZ Férfi és Női utánpótlás
2020. augusztus 29. (szombat)

A hivatásos labdarúgók nyári átigazolási időszaka 2020. július 1 – szeptember 22. éjfél közötti időszakra módosult.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/naptar/