Címkézett bejegyzés

Szezonális tudnivalók

Párhuzamosan azzal, hogy kialakult a másodosztály és majdnem teljesen a számunkra esetleg még érdekes harmadosztály 2019/2020-as mezőnye is, érdemes szót ejteni a következő idényhez közvetlenül kapcsolódó időpontokról, változásokról.

Szabályváltozások

Az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) 2019. márciusában új regulákat fogadott el, amelyek a 2019/2020-as idényben már érvénybe is lépnek. A kézzel elért gólok a jövőben nem érvényesek függetlenül attól, hogy a játékos véletlenül ért-e a labdához vagy sem. Ugyanez vonatkozik azokra a találatokra, amelyek vétlen kezezéssel induló támadásból születnek. Ezek a szabálymódosítások korlátozzák a játékvezetők mérlegelési jogkörét, egyben megkönnyítik a munkájukat. Arról is döntés született, hogy a támadó csapat játékosai a következő idénytől nem állhatnak be a sorfalba a szabadrúgásoknál. A cseréknél a lecserélt játékosoknak az oldalvonal legközelebbi részén kell elhagyniuk a pályát. Amikor a bírókat érinti a labda, akkor játékvezetői labdával folytatódik a játék, a tizenegyeseknél pedig a kapusoknak már csak az egyik lábukkal kell érinteniük a gólvonalat.

A bajnokság résztvevői és létszáma

A bajnokságban való részvételre a sportszervezetek az alábbiak szerint szereznek jogot (összesen 20 csapa): a 2018-2019. évi NB I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 11-12. helyezett csapata, a 2018-2019. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 3-17. helyezett csapata, a 2018-2019. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 3 csoportjának 1. helyezett csapata. Ez a rendszer előrevetíti azt a tényt, hogy generális változás (például létszámok tekintetében) 2020/2021-ben sem lesz, hiszen akkor már az előttünk álló rendszert is úgy határozta volna meg a Szövetség.

A bajnokság rendszere

A bajnoki év 2019. július 1-én kezdődik és 2020. június 30-án ér véget. A bajnokság körmérkőzéses formában, 2 x 19 bajnoki forduló keretében kerül lebonyolításra. A bajnoki fordulók hétvégi napokon vagy hétköznapokon kerülnek lebonyolításra a következők szerint: hétvégi forduló játéknapjai (vasárnap – fő játéknap, esetleg péntek, szombat), hétközi forduló játéknapjai (szerda – fő játéknap, esetleg kedd, csütörtök).

A bajnokság időrendje

A bajnokság 2019. augusztus 4-én (vasárnap) kezdődik és 2020. május 17-én (vasárnap) fejeződik be.

A bajnokság helyezéseinek eldöntése, a bajnokságba történő feljutás és kiesés, díjazás, Fair Play verseny, költségei, játékjogosultságai és cserelehetőségei tekintetében az előzőekhez képest nem történt változás.

Utánpótlás csapatok

Lényeges tudni és tisztában lenni azzal, hogy egy másodosztályú csapat indítása milyen további kötelezettségekkel és felelősségekkel jár, hiszen a kluboknak biztosítaniuk kell az előírt utánpótlás csapatok indítását és képzését a következők szerint. A bajnokságban résztvevő sportszervezetek kötelesek U16 korosztályú férfi csapatot versenyeztetni abban az esetben, ha az U17 korosztályú férfi csapatuk az MLSZ I. vagy II. osztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokságban vesz részt. A bajnokságban résztvevő sportszervezetek kötelesek az utánpótlás korosztályban U13 és U12 korosztályú fiú csapatokat szerepeltetni. A csapatokat országos szintű komplex utánpótlás versenyrendszerben vagy az OTP Bank Bozsik-program keretében kell versenyeztetniük. Az U11-U10, U9-U8, U7-U6 korosztályú csapatok szerepeltetése az OTP Bank Bozsik-program keretében az MLSZ Elnökség határozatának megfelelően kötelező. Az előírt korosztályos utánpótlás bajnokságokban a sportszervezethez, vagy a sportszervezettel szerződést kötött utánpótlás nevelő sportszervezethez igazolt labdarúgók szerepelhetnek együttműködési megállapodás alapján.

Stadion és játéktér

A bajnoki mérkőzéseket az egész bajnoki évben az MLSZ Infrastruktúra Szabályzatának megfelelő legalább másodosztályú stadionokban (pályákon) kell lebonyolítani, amely stadionoknak az MLSZ hitelesítésével kell rendelkezniük. Ehhez – ha minden úgy alakul – számunkra is szükség lesz úgynevezett biztonságtechnikai ellenőrzésre (hatósági pályabejárás), melyet legkésőbb harminc nappal a bajnoki rajt előtt le kell bonyolítani.

Időpontok, határidők

Aki rendszeresen böngészi weboldalunk naptárát, az egészen biztosan tisztában van a dátumokkal és határidőkkel – hiszen folyamatosan aktualizáljuk és frissítjük, de a főbb tudnivalókat itt is közzétesszük. Az első és legfontosabb dátum a nevezési határidő: 2019. június 10. (hétfő) 12:00 óra. A nyári átigazolási időszak június 15-én veszi kezdetét és hivatásos labdarúgók esetében egészen augusztus 31-ig tart. Csapatunk felkészülési programja előre láthatólag június 24-én indul és az ezt követő hat héten át több felkészülési mérkőzést is játszunk majd. A részletek és ellenfelek véglegesítés alatt vannak, amint konkrét, visszaigazolt információval szolgálhatunk, természetesen azonnal publikáljuk. A Magyar Kupa 2019/2020-as szezonja már július 31-én megkezdődik az 1. fordulóval, de együttesünk csak a 6. fordulóban, szeptember 21-22-én csatlakozik majd a mezőnyhöz. A téli szünet előtti utolsó bajnoki forduló (21.) december 15-én (vasárnap) kerül megrendezésre, ezután pedig 2020. február 2-án (vasárnap) folytatódik az idény.

A Kórház utcai Stadion nyári programja pedig a következőképpen alakul. Június 7-én (péntek) 15:45 órától kerül megrendezésre az Ifi Kupa döntő, valamint 18:00 órától a Békés Megyei Kupa döntő. További meccs is lehet, amennyiben második csapatunknak osztályozó mérkőzést szükséges játszani a harmadosztályba kerülésért – természetesen, ha minden úgy alakul -, ami azonban csak a megyei bajnokságok befejeződése után derülhet ki.

Az idén is megrendezésre kerül a Futball Éjszakája, és a 2019. szeptember 6-ra (péntek) tervezett országos eseményhez a Békéscsaba 1912 Előre is csatlakozik.

A keretben és a szakmai stábban történő változásokról pedig csak akkor tudunk hivatalosan beszámolni, amennyiben az érkezők és/vagy távozók szerződésekkel is megerősítették megegyezésüket vagy távozási szándékukat, addig hivatalos felületeinken nem áll módunkban sem megerősíteni, sem cáfolni a sajtóban megjelent híreket. Azt szükséges ezzel kapcsolatban mindenkinek megérteni, hogy nem “fukarkodunk a hírekkel” – ahogy ez megjelent máshol, hanem hivatalos felületeinken csak akkor tudunk végeleges megegyezésekről, távozásokról beszámolni, amikor az valóban már dokumentumokkal is alá van támasztva. Mindaddig ezek az információk csak mendemondák – függetlenül attól, hogy van-e bármilyen valóságalapjuk.

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/category/szabalyok/mlsz/

http://1912elore.hu/site/naptar/

Megkaptuk az NB III-as licencet is

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2019. május 14-én kelt, NBIII-080/2019 ügyiratszámú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2019/2020-as szezonra szóló NB III osztályú Amatőr Licencet is.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. sportszervezete a 2019-2020. bajnoki évre szóló NB III osztályú Amatőr Licenc iránti kérelmet nyújtott be, az Amatőr Licenc Szabályzatban előírt határidőre és formában. Az MLSZ Versenytanácsa a benyújtott kérelmet, a mellékleteit megvizsgálta és megállapította, hogy a licenckérelmező által benyújtott dokumentáció a kritériumoknak való megfelelés elbírálására alkalmas, illetve a benyújtott dokumentumok és a licencrendszer előírásai alapján az Amatőr Licenc Szabályzatban meghatározott kötelező kritériumoknak megfelel.

A fentiek alapján a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. sportszervezete részére a 2019-2020. bajnoki évre szóló NB III. osztályú Amatőr Licencet megadta.

Megkaptuk a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2019. május 8-án kelt, 043/2019 (05.08.) számú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2019/2020-as szezonra érvényes, másodosztályú licencet.

Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2019. április 24-i, majd május 8-i ülésén elbírálta a 2019/20. évi nemzetközi (UEFA), nemzeti első osztályú (NB I-es) és nemzeti másodosztályú (NB II) licenckérelmeket. A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően hozta meg döntéseit.

Az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani, melyről döntést a Fellebbviteli Licencadó Bizottság hoz. A 2019/20-as bajnoki szezonra licencet kapott klubok végleges listáját az MLSZ legkésőbb 2019. május 31-ig köteles megküldeni az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felé.

Precíz és kitartó munkára volt szükség ahhoz, hogy a beadott kérelem formai és tartalmi szempontból is megfeleljen az elvárásoknak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is köszöni minden érdekelt fél fáradozását. Külön köszönet jár Belanka Csaba gazdasági vezetőnknek és Leel-Őssy Erzsébetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://szovetseg.mlsz.hu/hir/ulesezett-az-elsofoku-licencado-bizottsag-tizenhet-klubnak-adott-nb-i-es-licencet

Egyszerűsödik a jegyvásárlás

A sporttörvény változása után jelentősen egyszerűsödik a jegyvásárlás. Változatlan lebonyolításban folytatódnak a professzionális bajnokságok. Budapest készül a 2020-as Eb-re.

Az MLSZ elnöke többször hangoztatta: a szurkolási körülmények javulásával, valamint a komolyabb atrocitás nélküli elmúlt időszak tükrében indokolt a jegyrendszer módosítása, és sürgette a jogszabályok enyhítését.

A sporttörvény tavaly évvégi módosítása (2018. évi CXXXV. törvény) több ponton is változtatott a sportrendezvények jegyértékesítésével és biztosításával kapcsolatos rendelkezéseken. A módosítások érintik a beléptető rendszerek alkalmazásával és a névre szóló jegyértékesítéssel kapcsolatos korábbi rendelkezéseket is.

Az MLSZ mai elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a jogszabállyal összhangban a jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés. Az egyéb (normál besorolású) mérkőzéseken a rendező klubok dönthetnek arról, hogy működtetik-e a beléptető rendszert, és névre szólóan értékesítik-e a jegyeket. Továbbra is az ő feladatuk a rend és biztonság megteremtése. Ugyanez a szempont érvényes az MLSZ saját bonyolítású eseményeire is, azaz a normál biztonsági minősítésű hazai válogatott mérkőzéseken szurkolói kártya nélkül lehet majd jegyeket venni.

Érdemes ugyanakkor megtartani a szurkolói kártyákat, hiszen a válogatott szurkolói klubtagságot csak kártyabirtokosok szerezhetnek, a klubtagok számára pedig további szolgáltatásokat (elővétel, jegyárkedvezmény, nyereményjátékok) nyújt a szövetség.

A mérkőzések túlnyomó részénél tehát teljes mértékben a klubok határoznak arról, milyen módon értékesítik a jegyeket rendezvényeikre.

Az elnökség elfogadta az NB I és az NB II következő idényre vonatkozó versenykiírását, amelyekben nem történt változtatás, azaz változatlan feltételek mellett folytatódik a két professzionális liga küzdelemsorozata 2019-2020-ban is.

Az elnökség beszámolót hallgatott meg a 2020-as, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság szervezésének előrehaladásáról. Az UEFA másfél év múlva története legnagyobb rendezvényét bonyolítja le a kontinens 12 országában, közöttük Magyarországon, a Puskás Stadionban, ahol három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek 2020 júniusában. A tornára összesen 3 millió szurkolót várnak a helyszíneken.

Döntés született arról is, hogy a strandlabdarúgás teljes működése kikerül az MLSZ versenyrendszeréből, ezzel biztosítva lehetőséget a szakág „önrendelkezésre”. Arra, hogy a strandlabdarúgás, más tevékenységekhez, például az igen eredményes mini labdarúgáshoz, lábteniszhez, footgolfhoz vagy Teqballhoz hasonlóan, önálló szakmai, pénzügyi és szervezeti felépítés mellett folytathassa tevékenységét.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/jegyertekesites-a-klubok-kezebe-kerul-a-dontes