Szinte végleges a keret

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 170 másodperc.

A bajnoki rajt előtt két héttel és a finomhangolás megkezdésének időpontjára gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú kerete.

Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a 2019/2020-as idényben sokkal nagyobb lesz az átjárás csapataink között, így bármikor-bárki játszhat majd akár a másod-, akár a Megyei I. osztályban is. Ezáltal kialakulhat egy egészséges versenyhelyzet a keretbe kerülésért és a fiatalok előtt is további kapuk nyílhatnak meg, ezáltal bizonyíthatják rátermettségüket, agilitásukat. A szakmai stáb és a klubvezetés több további igazolást eszközölt a távozók pótlására, egyben a csapat megerősítésére – amire igen nagy szükség is volt, hiszen minden idők egyik legerősebb bajnoksága előtt állunk.

Korábban csatlakozott a kerethez, majd szerződést is kötött a klubbal Pantovic Nikola. A 25 éves középpályás a 2013/2014-es szezonban már szerepelt nálunk, most az AFK Csikszereda Miercurea Ciuc csapatától érkezett újra Békéscsabára. A Viharsarokban folytatja az első osztályban is szerepelt, 19 éves Anton Bidzilya, aki egy idényre kölcsönbe érkezik az MTK-tól. Lustyik Levente sokat fejlődött, így továbbra is nálunk folytathatja pályafutását. Szintén lila-fehérben léphet pályára a 19 éves Gréczi Márton is, aki az előző idényben Tiszakécskén futballozott. Ceglédről igazolt Békéscsabára a tapasztalt középső támadó Olasz Dénes is, aki 336 tétmérkőzéssel a háta mögött próbál majd segíteni csapatunknak.

Sérültjeink is épülgetnek: Ribánszki László – csapatkapitány, korábbi súlyosabb sérüléséből gyakorlatilag gyógyultnak tekinthető, így a héten már teljes erőbedobással edzett, valamint a hétvégi edzőmérkőzésen is lehetőséget kapott. Elmondása szerint a szezonkezdésre már bevethető lesz. Lustyik Levente két térdműtétje után még rehabilitációs munkát végez, visszatérésére várni kell. Hursán György Achilles-sérülése után már edzésbe állt, de még nincs százszázalékos állapotban. A maródiak között található még Mácsai László, valamint Dávid Zoltán Gergő – akinek kezén tört el az egyik ujja.

A felkészülés folyamán többször lehetőséget kapott az első keretben Varga Tamás és Bán Benedek (Békéscsaba 1912 Előre II.), akik a Megyei I. osztályban már többször is pályára léptek. Szintén próbázik a 19 éves Molnár Dominik, aki a Paks II. csapatától érkezett. Utóbbi focisták sorsáról a vezetőség és a szakmai stáb dönt majd a napokban.

Az új érkezőknek sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk Békéscsabán!