A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 68 másodperc.
A békéscsabai önkormányzat éppen 11 évvel ezelőtt – a megújult Szent István téren –, 2014-ben rendezte meg első alkalommal a Sporthétfő elnevezésű programsorozatot. Azóta minden év nyarán vagy kora ősszel megjelentek a város sportszervezetei a főtéren, lehetőség nyílt a városban markánsan jelenlévő sportágak megismerésére, kipróbálására.
A Sporthétfőt a csabai polgárok megszerették, évről évre várták. A városvezetés úgy döntött, hogy 2024-től kezdve némileg átszervezi, megújítja a rendezvénysorozatot és nem négy vagy öt különböző hétfői napra, hanem egyetlen hétre szervezték az eseményeket. A megszokott, megkedvelt formát tehát nem változtatták meg, csupán a megjelenés napjait terelték egybe. Így persze a névváltoztatás is indokolt volt és az új programsorozat neve “Sporthét” lett.
A Békéscsaba 1912 Előre első csapata és stábja 2025. augusztus 28-án (csütörtökön) érkezik a Szent István térre és természetesen ezúttal is szeretettel várja szurkolóit és az érdeklődőket!
Érdemes lesz velünk sportolni, hiszen a vállalkozó kedvűeket tiszteletjegyekkel lepjük meg!
Hajrá Lilák!
Közösségi média