Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre

Hazai pályán folytatódik a feljutásért folytatott harc első csapatunk számára, így a 25. fordulóban 2024. április 21-én (vasárnap) 17:00 órától a BKV Előre együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - BKV Előre

Az újabb meggyőző dabasi (0-3) teljesítményünkkel továbbra is vezetjük a táblázatot, őrizzük hét pont előnyünket az egyetlen rivális ESMTK-val szemben. Többféle mutató szerint is csapatunk viszi a prímet a harmadosztályban – ezekről korábban már írtunk -, így továbbra is minden jó irányban halad a másodosztály felé vezető úton. Szerencsére komolyabb sérülést senki sem szenvedett az előző fordulóban, és korábbi sérültjeink is majdnem visszanyerték százszázalékos állapotukat, ezáltal a szakmai stáb variációs lehetőségei is tovább bővülhetnek. Jó-jó, mondják többen, de a lényeg és a nehezebb mérkőzések csak most jönnek! Igen, ebben is lehet valami, bár – mindenféle beképzeltség nélkül – véleményünk szerint az előttünk álló meccseket is csak magunknak tehetjük nehézzé! Továbbra is taktikus, türelmes és megalkuvást nem tűrő futballra és fellépésre van szükség, akkor pedig nincs olyan csapat, aki megakadályozhatná céljaink elérését. Nem kell foglalkozni az idegenbeli körülményekkel, csak az előttünk álló feladatra szabad koncentrálni, hazai pályán pedig óriási segítség lehet közönségünk bíztatása, szurkolása!

Következő ellenfelünk a BKV Előre két vereségből érkezik a Viharsarokba (BKV Előre – ESMTK 0-3 és Szolnoki MÁV FC – BKV Előre 4-1), így az ezeket megelőző jó sorozatuk után negatív spirálba kerülhettek – ez persze számunkra egyáltalán nem baj. Az előző fordulóban ráadásul piros lappal kiállították a télen igazolt Soós Dávid Attilát, akit az aktuális fegyelmi határozat szerint két meccsre tiltottak el. Szerencsére csapatunk összeállítását a szokásosnak mondható kisebb, harci sérüléseken kívül semmi más nem befolyásolja, legfeljebb a vármegyei csapatnál visszajátszó néhány fő, akik egyébként szintén április 21-én (vasárnap) 15:00 órától lépnek pályára a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián. A hozzánk hasonlóan 1912-ben alakult budapesti közlekedésiek együttese egyébként 24 forduló teljesítése után 12 győzelem, 3 döntetlen, 9 vereség és az ezekkel együtt járó 39 pont birtokában – cikkünk írásának pillanatában – a táblázat hatodik pozícióját foglalja el. Visszatekintve az elmúlt szezonokra, számukra a 2021/2022-es idény sikerült legjobban, amikor sokáig versenyben voltak a bajnoki címért és a feljutásért is, végül némileg csalódva meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Azóta ismét próbálják keresni a helyüket, stabil középcsapatként a feljutásra nincs esélyük, de a kiesés rémével sem kell foglalkozniuk.

Az mindenesetre egyértelmű, hogy a focit játszó csapatról van szó, tehát soha sem szabad leírni őket, még akkor sem ha a legutóbbi két forduló nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Az is látható, hogy nagyjából ugyanannyi gólt rúgnak (32), mint kapnak (38), így a mínusz hatos gólkülönbség, na meg az eddig szerzett döntetlenek száma (3) arra enged következtetni, hogy nem a bunkerfocit és a védekezést helyezik előtérbe. Ez a közönség számára mindenképpen jó hír, hiszen a két csapat találkozásai alkalmával utoljára 1970-ben fordult elő gólnélküli döntetlen. Első csapatként egyébként összesen harmincnyolc alkalommal mérkőztünk egymással a másod- illetve a harmadosztályban. A másodosztályú mérleg vendéglátóink felé billenti a mérleg nyelvét, mert 12 BKV győzelem és 8 döntetlen mellett, 10 csabai sikert olvashatunk ki a statisztikából. A harmadosztályban szerényebb számban, tizenkétszer találkozhattunk egymással (az első-, illetve második csapatainkat is beleszámolva) és itt is fővárosi fölény mutatkozik, hiszen hat BKV győzelem és két döntetlen mellett, csak négy meccsen tudtunk győzni ellenük. Utoljára 2023. október 8-án Budapesten találkoztunk velük, amikor 0-3 arányú békéscsabai győzelem született. Minden összevetve tehát van még mit kozmetikázni a mérlegen, így a cél mindenképpen és egyértelműen egy újabb győzelem.

Csató Sándor: – Úgy készülünk, hogy hazai pályán csak a győzelem elfogadható. Fogynak a játéknapok, nem hibázhatunk a céljaink megvalósítása érdekében. Aktuális ellenfelünk egy játszós csapat és tele van akadémiákról kikerülő, fiatal labdarúgókkal. Azt is lehet látni a bajnokság jelen szakaszában, hogy akik számára már nincs különösebb tét, azok a csapatok felszabadultan játszanak. Már Dabason is megtapasztaltuk, hogy ellenük minden meccsen meg kell szakadnunk annak érdekében, hogy nyerjünk. Arra számítok, hogy amíg nem tudunk megfelelő előnyt kiharcolni, addig rendkívül nehéz dolgunk lesz. A héten mély talajú pályán edzettünk, ami nem segítette az apróbb sérülések rehabilitációját, eltiltottunk viszont nincs.

A Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre mérkőzés játékvezetőjeként Takács Ákost, segítőiként Szilágyi Norbertet és dr. Gavalla-Kulcsár Juditot akkreditálta a szövetség. Az 1997-es születésű sporival 2023. szeptember 30-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Meton-FC Dabas SE 3-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során a harmadik vonalban eddig 588 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 25. fordulóját 2024. április 21-én (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Meton-FC Dabas SE, Vasas FC II. – Martfűi LSE, 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – ESMTK, Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre, Körösladányi MSK – Budapest Honvéd-MFA II., Hódmezővásárhelyi FC – Füzesgyarmati SK, Ceglédi VSE – Kecskeméti TE 1911 II., valamint Pénzügyőr SE – Monor SE párosításokban rendezik meg.

Hatvanöt bajnoki pont birtokában továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre vezeti a táblázatot, hét ponttal lemaradva az ESMTK következik a második helyen, míg a sereghajtó pozíciókban a Kecskemét II. (13.), Füzesgyarmat (14.), a Szeged II. (15.), valamint a Cegléd (16.) áll. Ebben a fordulóban a Kecskemét II. – Cegléd mérkőzés nagyjából kiesési rangadónak minősíthető, hiszen egymástól vehetnek el pontokat a csapatok. Amennyiben a lilák győzni tudnának, akkor a Cegléd sorsra szinte matematikailag is eldől. Mivel hat forduló maradt a bajnokságból, így élesedik a helyzet a másik három csoportban is. Észak-Keleten jelenleg pontszám azonossággal (50-50) a Putnok és a Kisvárda II. áll az első két helyen – érdekes a szituáció, hiszen a Kisvárda első csapata gyakorlatilag kiesett az elsőből a második osztályba, így NB3-as csapatuk a bajnoki címen kívül mást nem érhet el a dologgal. Észak-Nyugaton a Tatabánya (53 pont) az elmúlt két fordulóban győzni tudott a Veszprémmel (47 pont) ellentétben, így hat ponttal elléptek az őket üldöző királynék városának együttesétől. Dél-Nyugaton az Iváncsa (64 pont) már négy egység előnyt dolgozott össze a Szentlőrinccel (60 pont) szemben, így a Baranya vármegyeiek számára elúszni látszik az osztályozó elérésének lehetősége. A Kisvárda első csapatának kiesését már említettük, ugyanakkor érdemes azt is tudni, hogy a Mezőkövesd csapata is a második vonalban folytatja majd jövőre, de felfelé válthat majd osztályt talán a Nyíregyháza, ETO és Vasas hármas közül két együttes is. A másodosztályú kiesők közé sorolhatjuk a jelenlegi állás szerint a BVSC-Zuglót, a Siófokot, a Tiszakécskét és a Mosonmagyaróvárt. Ha eljátszunk a gondolattal, akkor jelen pillanatban így nézne ki a 2024/2025-ös szezon 16 résztvevős, NB2-es mezőnye (ABC-rendben): Aqvital FC Csákvár, Budafoki MTE, Budapest Honvéd, ETO FC Győr, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny, Kisvárda Master Good, Kolorcity Kazincbarcika SC, Mezőkövesd-Zsóry FC, PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szombathelyi Haladás, valamint a két NB3-as feljutó.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében újabb hidegfront érkezése várható záporral-zivatarral, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán +17 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. április 21-én (vasárnap) 19 óra 43 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Boér Gábor nyilatkozata

Ahogy az várható és érezhető volt, a 2017. augusztus 23-án (szerdán) 19:00 órától megrendezett Mosonmagyaróvár elleni, hazai mérkőzésünk feszültségekkel volt tele és úgy látszik a pattanásig feszült hangulat nem csitult a meccs után sem. Boér Gábor vezetőedző úgy érezte, hogy Várhidi Péter mérkőzés utáni nyilatkozata mellett nem mehet el szó nélkül, így az alábbiakban közöljük mondandóját.

Boér Gábor: – Mindenképpen fontosnak tartom, hogy reagáljak kollégám tegnapi nyilatkozatára, nem szabad mellette szó nélkül elmenni. Úgy gondolom, hogy nem csak a csapatot, hanem az egész klubot és az összes kilátogató vendégünket, szurkolónkat sértette meg ezzel. Olyan hazugságokat és olyan stílusban nyilatkozott, amely egyáltalán nem megengedhető és számomra elfogadhatatlan. Ráadásul egy olyan mérkőzés után, ahol tényleg semmiféle sanszuk nem volt arra, hogy bármilyen módon veszélyt jelentsenek ránk, hiszen teljes mértékben, úgy uraltuk a mérkőzést, hogy nálunk volt a labda. Így aztán nem is értem, hogy milyen földbegyalulásról vagy döngölésről lehet beszélni, milyen durva játékról van szó?! Azért nem veszítünk labdát, hogy valakit szétrúgjunk – nem volt az ellenfélnél a labda, nem tudtak olyan lehetőséget kialakítani, ami veszélyt jelentett volna ránk. Az a kijelentés pedig, hogy nem tudunk futballozni, megint csak érthetetlen, hiszen ennyi pontrúgásunk, lövésünk, beadásunk és kialakított helyzetünk egyik mérkőzésünkön sem volt még. A labdabirtoklás pedig szintén óriási különbséget fog mutatni, ezért nagyon várom a statisztikát és hogy a különbség számokban is kirajzolódjon. Javaslom, hogy nézze vissza a mérkőzést és utána szíveskedjen újra alkotni a véleményét! Nagyon várom, hogy elküldje akár számomra is, azokat a megengedhetetlen faultokat, azokat az óriási szabálytalanságokat, amit szerinte elkövettünk. Én ilyesmire nem emlékszem, de lehet elfogult vagyok a saját csapatommal szemben – bár nem gondolom, hogy ez lenne a helyzet. Próbálom mindig reálisan értékelni, próbálom mindig úgy szemlélni és visszanézni a mérkőzéseket, hogy saját együttesem hibáit emeljem ki, az ellenféllel sosem foglalkozom, őket nem minősítem. A pontosság kedvéért még elmondanám, hogy a mérkőzésen összesen öt darab sárga cédula talált gazdára, ebből négyet ugyan mi kaptunk: kettőt beszédért, egyet műesésért és egyet rúgásért. Számomra ez egy tipikusan olyan mentalitás, amikor nem a saját házam táján takarítok, hanem az ellenfelet gyalázom és minősítem és nem tisztelem őket. Nagyon remélem, hogy az előttem álló pályafutásom során, ilyen hibákat sosem fogok elkövetni és nagyon sajnálom, hogy egy tapasztalt, válogatottnál is dolgozó szakember ilyen véleményt alkot, egy ilyen meccs után. El vagyok keseredve és érthetetlenül állok mondatai előtt, de ennek ellenére hangsúlyozom, hogy meg kell védenünk klubunkat, csapatunkat és közönségünket. Játékosaim igen jó mérkőzést játszottak és igen jól futballoztak és amennyiben a lehetőségeink kicsit nagyobb százalékát sikerül gólra váltanunk, akár nagyobb arányú győzelmet is kialakíthattunk volna. Részemről szeretném a dolgot befejezettnek tekinteni és ettől kezdve továbbra is csak magunkkal foglalkozni, de azért szerettem volna reagálni, hogy azokban az emberekben, akik nem tudtak kilátogatni a mérkőzésre ne ez maradjon meg, ne úgy tekintsenek ránk, hogy mi egy alattomos csapat vagyunk. Olyan dolog soha, semmilyen körülmények között nem hangzott el az öltözőnkben és nem is fog, hogy bárkit rúgjunk agyon.

Időközben visszanéztem a mérkőzés felvételét és nyugodt szívvel mondhatom – megerősítve az előzőekben olvasható mondataimat -, hogy ezek a faultok abszolút a férfias küzdelemhez tartoznak és nem lépték át a durvaság határát. Számomra nem az jelenti a labdarúgásunk fejlődését, hogy valaki el akarja rontani az ellenfél játékát, hanem ha valaki építkezik, így ezen az alapon is mi voltunk azok, akik ezt megtették.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-credobus-mosonmagyarovar-20170923/

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre

Békéscsaba 1912 Előre – BKV Előre

Időpont: 2024. április 21. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - BKV Előre


A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 16:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 16:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 16:00 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Dévaványai SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

Megyei I. osztály 2017/2018. 3. forduló

Dévaványai SE – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-3 (0-2)

Időpont: 2017. augusztus 26. (szombat) 17:00 óra

Helyszín: Dévaványa, Sportpálya

Játékvezető: Modes Ottó Péter

Asszisztensek: György Sándor, Fűri Imre

Dévaványa: Szász Dávid, Hrabovszki Ákos, Tóth Mihály, Kovács Ferenc, Adamecz István, Ernyes Róbert, Marton Lajos, Szalai Balázs, Somogyi Tamás, Gubucz Viktor, Papp Viktor. Cserék: Sági Bence, Kálai Béla, Horváth Bence József, Ungi András, Kovács Gyula, Szabó Péter, Barna Tamás.
Edző: Kovács Gyula

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Barbu Roland Eduard, Seres Bence, Kun László Dávid, Mácsai László, Balog Zsolt, Pilán Márkó, Zsilinszki Martin, Kálmán Szilárd, Kmetykó Kevin, Onetiu Romeo. Cserék: Baráth Bence, Libor Gergő, Láza Dévald Márk, Gyönös Alex Nicolae.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerzők: Kmetykó Kevin (22. perc), Zsilinszki Martin (42. perc), Mácsai László (61. perc).

Sárga lapok: Barbu Roland Eduard (47. perc), Ernyes Róbert (60. perc), Kovács Gyula (81. perc), Láza Dévald Márk (89. perc).

Piros lap: Hrabovszki Ákos (39. perc).

Kovács Gyula: – Egész jó mérkőzés lett volna, ha a játékvezető nem „nyúl” bele a mérkőzésbe. Elismerésem a srácoknak, maximálisan helytálltak egy jobb képességű Békéscsaba ellen. Gyenge játékvezetés.

Brlázs István Gábor: – Végig kézben tartottuk a mérkőzést. A kiállítás után még zártabban védekeztek a hazaiak, ezért nem tudtunk annyi helyzetet kialakítani, mint az eddigi mérkőzéseinken.

line_purple

Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre

Meton-FC Dabas SEBékéscsaba 1912 Előre

NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024.
24. forduló

Meton-FC Dabas SE – Békéscsaba 1912 Előre

0-3 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. április 14. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Wellis Sportpark

Cím: 2371 Dabas, Tabáni u. 1.

Játékvezető: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Balla Levente, Gergely Márton

Dabas: Berta Csaba, Jancsó Csaba Béla, Forrai Zoltán, Kócsa Tamás Gergely, Kotroczó Péter, Józsa Marcell Ádám, Csóri Balázs, Földeák Levente, Molnár Zoltán, Molnár Bence, Domokos Bálint. Cserék: Balogh József Dániel, Karcag Noel Zsombor, Forgács András, Kovács Kristóf, Knolmár Milán, Zsuppán, Donát, Mayer Máté, Bokros Bonifác, Ispán Csanád Attila, Benkő Márton, Domokos Bence.
Vezetőedző: Tóth László

Békéscsaba: Póser Dániel, Pintér Norbert, Zádori Krisztián, Vólent Roland, Hodonicki Márk, Pusztai András, Mikló Roland, Kuzma Hunor Álmos, Albert István, Tóth Máté. Bora György. Cserék: Krnács Richárd, Somogyi Pál Csaba, Komáromi Csongor, Kovács Gergő, Farkas Márk, Mihály Bálint, Zvara Levente Mátyás, Hulicsár Máté, Kóródi Nándor, Sármány Kristóf.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Zádori Krisztián (49. perc), Farkas Márk (81. perc), Bora György (85. perc).

 Sárga lapok: Albert István (34. perc), Földeák Levente (42. perc), Forgács András (75. perc), Molnár Bence (75. perc).


Az első valamirevaló lehetőség előttünk adódott a 9. percben, akkor sarokrúgást követően Vólent fejelt a kapu fölé. A 10. percben Hodonicki cselezte be magát a vendég kapu elé, végül kimaradt a lehetőség. A 12. percben egy dabasi szabadrúgást követően Kotroczó került helyzetbe, de szerencsére csak az oldalhálót találta el. A 19. percben egy hazai kontratámadás után a játékvezető véleményes ítélete borzolt a kedélyeket. A 25. percben Józsa Marcell szabadrúgása szállt a vendég kapu felé. A 31. percben Mikló szaladt el a szélen, beadására két csabai támadó is érkezett, de egyikük sem tudta a kapuba fejelni a labdát. A 34. percben megszületett a mérkőzés első sárga cédulája: Albert állított meg szabálytalanul egy hazai kontrát. A 36. perben egy támadás végén Vólent került helyzetbe, csak az utolsó pillanatban tudott az egyik védő hárítani. A 38. percben újabb sarokrúgáshoz jutott az Előre és sikerült újra zavart kelteti a hazai kapu elé, az eredmény azonban sajnos nem változott. A 42. percben Földeák kapott sárgalapot és a félidei szünetig hátralévő időben már nem változott az eredmény.

A szünetben Csató mester két helyen is változtatott, Vólent és Pusztai helyett Sármány, illetve Farkas folytatta a játékot. A 48. percben óriási lehetőség adódott a dabasi kapu előtt, egy baloldali beadást követően Zádori hagyta ki a ziccert. A 49. percben megtört a jég: egy kontra végén Sármány beadására Zádori érkezett jó ütemben (0-1). Érezhetően jó hatással volt játékunkra a két félidei csere, a mérkőzés ezen szakaszában a Dabasnak nem volt orvossága ellenünk, sorra vezettük a támadásokat, épp csak az utolsó pillanatokban tudtak menteni. A 64. percben a Dabas két játékost cserélt, ugyanebben az időpontban az Előre is változtatott: Kuzma Hunor helyett Komáromi Csongor kapott lehetőséget. Közben a dabasiak új lendületet kaptak, néhány percre némileg beszorultunk. A 69. percben óriási helyzetet hagytak ki a hazaiak, Mayer lőtt a kapura, de szerencsére nem változott az eredmény. A 72. percben Csató mester újra cserélt, Tóth Máté helyett Zvara Levente érkezett a középpályára. A 74. percben a hazai csapatnál Molnár Bence kapott sárgalapot, majd a 81. percben megdupláztuk az előnyt, Zvara szögletét Farkas pofozta a hálóba (0-2). A 85. percben egy újabb szögletvariáció végén Bora György talált kapuba, ezzel be is állítottuk a végeredményt (0-3). Az utolsó öt percben még Kóródi is lehetőséget kapott, aki Zádori helyett jutott néhány perc játéklehetőséghez. A mérkőzés végén a játékvezető még három percet hosszabbított, de a végeredmény már nem változott.

Csató Sándor: – Az első félidőben szervezett volt a hazai együttes, mi viszont elmaradtunk attól amit elterveztünk, sőt önmagunkhoz mérten gyengén játszottuk. A második félidőben a cserék hatására feljavult a teljesítmény és a játék is felgyorsult. Ennek köszönhetően előbb helyzeteket alakítottunk ki, majd a gólokkal sem maradtunk adósak.



INFORMÁCIÓK:

A felnőtt belépőjegyek 1.200,- forintba, míg a diák-nyugdíjas 800,- forintba kerülnek. Parkolás a stadionon kívül, az utcán lehetséges.


 

Esemény, jegyzőkönyv, tabella:

JegyzőkönyvTabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.