A szezonnyitó DVSC elleni mérkőzés előtt Zoran Spisljak vezetőedzőnk nyilatkozott és bár az esélylatolgatás még korai lenne, de mindenképpen határozott célt tűzött ki csapata elé.
Mit vár a csökkentett létszámú, 12 csapatos bajnokságtól? Mik lehetnek a legnagyobb változások az előző évek bajnokságaihoz képest?
Egy nagyon színvonalas és kiegyensúlyozott bajnokságot várunk, amely valószínűsíthetően az utolsó fordulóig nagyon izgalmas lesz, mind a bajnoki cím, mind a kiesések tekintetében. Az ország 12 legjobb csapata között szerepelni megtiszteltetést, óriási lehetőséget, egyben hatalmas felelősséget és munkát jelent. Ahogy az előkészületeken és a békéscsabaiak lelkesedésén is látszik, mindenki nagy várakozással tekint a 2015/2016-os szezonra és úgy gondoljuk, hogy a csapat többségi tulajdonosa, a város és szurkolóink egyaránt megérdemlik, hogy tíz év után újra igazi fociélményben legyen részük.
Milyen célokkal vág neki csapatával az idénynek? Sikerült-e úgy megerősíteni a keretet, ahogyan azt szerette volna, illetve hogy sikerült a csapat felkészülése?
A csapat felkészülése jól sikerült, bár némileg kevés volt a pihenő. Színvonalas ellenfelekkel sikerült tanulságos mérkőzéseket vívnunk és függetlenül az eredményektől, ezek mindenképp a csapatépítést szolgálták. Sok focistát kipróbáltunk és akikről úgy gondoltuk, hogy segítségünkre lehetnek megpróbáltunk megegyezni – vegyes sikerrel. A Békéscsaba egyértelmű célja a bennmaradás, hasznos, hangulatos és küzdelmes mérkőzések teljesítése. Mindenképpen szeretnénk egy olyan együttest építeni, amely egyaránt vonzó a fiatal, tehetséges játékosok és a közönség számára is.
Az MLSZ ettől az idénytől kezdve külön támogatja a fiatal, 20 éven aluli hazai játékosok szerepeltetését. Milyen hatással lehet-e ez a fiatalok fejlődésére? Élni fog-e a csapat ezzel a lehetőséggel, illetve kik lehetnek azok a fiatal játékosok a csapatából, akik ennek a szabályozásnak köszönhetően fontos szerepet kaphatnak az idényben?
Egyértelmű célunk és célkitűzésünk az utánpótlás korú labdarúgók első csapatba integrálása. Mindig is pártoltuk és maximálisan előtérbe helyeztük ezt a feladatunkat, de amennyiben ezt egy első osztályú bajnokságban kényszerből szükséges megtenni, az mindig felelősséggel jár – különösen egy újonnan feljutó csapat esetében. Meg kell néznünk, hogy a hazai játékosaink közül vannak-e olyan focisták, akik a szükséges terhelésnek eleget tudnak tenni és velük együtt kell elkezdenünk, illetve folytatunk a munkát. Mindenképpen számítunk Viczián Ádám és új szerzeményünk, Oláh László következetes és precíz munkájára és reményeink szerint mindenféle várakozásnak eleget tudnak majd tenni.
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Ma ünnepli 60. születésnapját Gera Imre, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnökségi tagja.
Imre hatodik éve dolgozik az Előrénél, kezdetben az SE elnökségi tagjaként, majd a Békéscsaba 1912 Előre Kft. ügyvezetőjeként és a ZRt. elnökségi tagjaként végezte fáradhatatlan munkáját. Tevékenységének nagy szerepe van az utánpótlás ügyeinek intézésében és óriási segítséget nyújtott a Kórház utcai stadion első osztályú mérkőzésekre való felkészítésében is. A labdarúgás iránti elkötelezettségének, türelmének és munkabírásának köszönhetően nélkülözhetetlen szerepet tölt be a klub életében! Köszönjük!
A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében további hasznos munkát és jó egészséget kívánunk!
A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2015. július 13-án (hétfőn) megkezdi a 2015/2016. évi szezon bérletek árusítását. Tekintettel arra, hogy teljesen új módszer szerint, számítógépes rendszerrel, pontos ülőhelyekre szóló, vonalkódos, névre szóló, plasztik kártyák kerülnek kiadásra – úgy gondoltuk, hogy az előzetes kérdések alapján megpróbáljuk összefoglalni a bérletekkel kapcsolatos tudnivalókat.
– bérleteket kizárólag Előre Klubkártyával lehet váltani
– csak személyesen lehetséges a vásárlás
– online rendelésre nincs lehetőség
– fizetés csak készpénzzel, a bérlet átvételének időpontjában
– nem áll módunkban telefonon és/vagy e-mail formájában helyfoglalásokat felvenni, bérleteket postázni
– egy személy, több ismerősének és/vagy hozzátartozójának is kiválthatja bérletét, amennyiben bemutatja az illető klubkártyáját
– a kiváltás helyszíne az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodája (5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.)
– nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10:00-18:00, szombaton 08:00-12:00 óra között
– a megváltott szezon tikettek az egész bajnokság, minimum 16 hazai mérkőzésére érvényesek (2015. 07. 01 – 2016. 06. 30.)
– a bérletek nem átruházhatók, tehát kizárólag annak tulajdonosa használhatja
– gyermekeknek 6 éves korig nem szükséges bérlet és/vagy belépő
– diák/nyugdíjas bajnoki 9.500,- Ft
– felnőtt bajnoki 19.500,- Ft
– diák/nyugdíjas kombinált (Magyar Kupa is) 10.900,- Ft
– felnőtt kombinált (Magyar Kupa is) 22.500,- Ft- bérleteket
– a nemsokára induló stadion felújítás miatt – csak az “A”, “B”, “C” és “C1” szektorokba tudunk értékesíteni
Válaszható bérletes helyek
Sor | A | B | B | C | C | C1 |
---|---|---|---|---|---|---|
15 | 1-18 | |||||
14 | 1-17 | 1-13 | 14-26 | 1-12 | 13-25 | |
13 | 1-18 | 1-13 | 14-26 | 1-12 | 13-25 | |
12 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
11 | 1-15 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
10 | 1-17 | 1-31 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
9 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
8 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
7 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
6 | 1-15 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
5 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
4 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
3 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
2 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
1 | 1-18 | 1-33 | 34-66 | 1-31 | 32-44 | 1-18 |
További információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/
Húzós napok elé néz a szakmai stáb, a vezetőség és a klub minden alkalmazottja a héten. Szinte minden napra jut egy-egy hivatalos elfoglaltság és természetesen ezek mellett tovább folytatódik a felkészülés, valamint az új játékosok igazolása és keresése.
Hétfőn elindult a bérletek értékesítése és nagy örömmel tapasztaltuk, hogy megye szerte hatalmas az érdeklődés az Előre első osztályban való szereplése iránt. Minden kezdet nehéz, így a számunkra is új bérlet- és jegyértékesítő rendszer néha megmakacsolta magát, ezért időnként telt ház volt a Székház emeleti Ügyfélszolgálati Irodája előtt. Szurkolóink türelemmel és egymást, na meg a dolgozókat szórakoztatva ütötték el a várakozási időt. A kezdeti nehézségek után bízunk benne, hogy helyre állnak a dolgok és az értékesítés sebességét fokozni tudjuk – bár ez eddig sem rajtunk múlott -, így a sorban állási idő is minimalizálódni fog. A bérletek kiadása a héten egészen szombatig zajlik, az aktivitás függvényében akár hétvégi hosszított nyitva tartással is. Erről időben értesíteni fogjuk drukkereinket.
Szintén a hét első napján tettek újabb látogatást a Békés Megyei Rendőr Főkapitányság képviselői, akik ellenőrizték a stadion átszervezési munkálatainak pillanatnyi helyzetét. Az elmúlt hét pénteken ugyanis a vezetőség részéről felmerült igény, újabb pályabejárás megszervezését teszi szükségessé. Szurkolóink érdekeit maximálisan szem előtt tartva, pénzt, időt, munkát és fáradtságot nem kímélve az a döntés született, hogy a régi fedett lelátónkat is egyedi, háttámlás székekkel szereljük fel. Ez annyit jelent, hogy első körben minimálisan 1.100 ülőhellyel megnövelt befogadóképesség függvényében megváltozik a szektorok aránya, így biztonságtechnikai szempontból teljesen új ellenőrzés szükséges. A hatóság javaslatai alapján kedden reggeltől a legnagyobb sebességbe kapcsolva folytatódik a munka, melyet a következő nap már az utolsó felülvizsgálat követ. Ezért aztán, ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor az egyedi ülőhelyek számát sikerül 4.000 fölé tornászni.
A múlt hétről – az időjárás miatt – elmaradt fotózás kedden reggel aktualizálódik és szintén aznap este 19:00 órától a szokásos szezon előtti Szurkolói Ankétra várjuk az érdeklődőket. Szintén a második napon villanyszerelési- és további munkálatok kezdődnek, valamint a pénztárosok oktatása is lezajlik, hiszen a Jegymester Kft. alkalmazottai érkeznek Békéscsabára.
A hét középső napján a Magyar Labdarúgó Szövetségtől is vendégeink érkeznek, akik azt vizsgálják majd, hogy milyen módon lehetséges majd a stadion rekonstrukciós munkálatok alatt mérkőzést rendezni. Szerdán indul a belépőjegy értékesítés online és személyes átvételi lehetőséggel is. A belépőjegyeket az 4-es kapunál található pénztári konténernél is meg tudják majd venni.
Csütörtökön egy közös összetartó vacsorával hangol a csapat a vasárnapi nyitó meccsre, majd péntektől már a felkészülés utolsó fázisai kezdődnek.
Az átigazolásokkal kapcsolatos neveket szándékosan nem teszünk még közzé, hiszen többször leírtuk és elmondtuk már, ezek nyilvánosságra hozatalát – adott esetben – a megkötött szerződések is szabályozzák, valamint egy labdarúgó hivatalosan csak abban az esetben válik a csapat tagjává, amikor már minden papírja rendben van, azokra aláírások kerültek.
Összegezve rengeteg még a teendő, de pihenésre nincs idő és a projektekben résztvevő dolgozóink, alvállalkozóink teljes erőbedobással azon munkálkodnak, hogy szurkolóink a legteljesebb kiszolgálásban, egy jó hangulatú, izgalmas mérkőzésen tudják megtekinteni, a tíz év után újra az első osztályban szereplő Lilákat!
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Közösségi média