Nem kispályázunk

Túl vagyunk az OTP Bank NB I Liga 2015/2016. szezonjának 10. fordulóján, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje áttekinteni az eddigi 6 hazai mérkőzés tapasztalatait más szempontokból is.

Tíz év után, röpke egy hónap alatt kellett első osztályú mérkőzések megrendezésére alkalmassá tenni a csapatot, a centerpályát és a lelátókat, egy adott keretből – ami nem volt egyszerű feladat. Ami tény és vitathatatlan: az eddigi mérkőzések szabályszerűen, rendben lebonyolódtak és mérkőzéseink nézőszámai egyáltalán nem maradnak el a korábbi szezonétól. A 2014/2015-ös bajnokság átlag hazai nézőszáma 1.547 volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2014-2015). Vegyük figyelembe, hogy két mérkőzést Gyulán játszottunk (Csákvár, Mezőkövesd) – amely igencsak rontotta a mutatókat, de volt két kiemelkedő adattal bíró rangadónk is (Vasas, Cegléd), amelyek bőven egyensúlyba hozták a mérleget. Az sem elhanyagolható tényező, hogy a másodosztályú mérkőzéseket – adott esetben – több száz, a tribünön helyet foglaló szurkoló is rendszeresen látogatta, míg ez egyelőre az első osztályú meccsekre sajnos nem igaz. Bízunk benne, hogy ez a körülmény is hamarosan megváltozik és újra élvezhetjük a hazai pálya előnyeit. Mindent figyelembe véve – a 2015/2016-os bajnoki szezonban – eddig átlagosan 1.928 vendégünk volt (http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/54/merkozesek/bajnoki/2015-2016) a Kórház utcában, amely felül múlja az eddigieket. Nyilván, mindenki úgy érezné jól magát, ha a Lilák teltház előtt léphetnének pályára – de maradjunk a realitás talaján és lássuk be, hogy első osztály ide, másodosztály oda – amikor egy-egy fordulónkkal egy időben 14 másik mérkőzést bonyolítanak a megyében, akkor pozitív eredményként könyvelhetjük el, ha egy 60.334 fő népességgel rendelkező megyeszékhely, nagyjából harmincad része a centerpályára vonul. Persze, lehetne ez jobb is – tudjuk – és természetesen a vezetőség, a szakmai stáb, a játékosok és a háttérben dolgozók is folyamatosan ezen munkálkodnak. Mindenkinek fel kellett vennie az NB I ritmusát, magára kellett vállalnia a többletfeladatokat, hiszen csakis így felelhetünk meg nézőinknek, szurkolóinknak. Az első osztályú mérkőzések rendezésének bonyolultsága mindenki számára újdonság volt, de az eltelt néhány hónap alatt levontuk a konzekvenciákat és igyekeztünk minden eshetőségre, lehetőségre felkészülni és olyan programokkal, lehetőségekkel szolgálni, amelyek a család minden tagjának fantáziáját megmozgatják: köszöntések, megemlékezések, bajnokok és öregfiúk meghívása, közönségjáték, kezdőrúgások, bemutatók, nyeremények, kulturált és gyorsabb vendéglátás. Örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több gyermek- és hölgy látogatónk van, így komplett családi programmá válik egy-egy bajnoki! Csapatunk is elindult az úton – ahogy a szakmai stáb korábban megjósolta – amely eredményre vezet és ezek természetesen értékes bajnoki pontokban is megnyilvánulnak. A cél továbbra is az első osztályban maradás, amelyhez remélhetőleg minden feltétel adott marad.

line_purple

Mindig van új a nap alatt és számunkra is meglepő, hogy milyen célokra alkalmas vagy éppen használható a Kórház utcai centerpálya és a hozzá tartozó létesítmények – szerintünk még Önök sem gondolnák!? Nyilván egy focipályán elsősorban a labdát kell kergetni, de a Kórház utcai komplexum ennél jóval többre is alkalmas. A székház, a lelátóink és a pálya labdarúgóink mellett otthont ad tornászaink, atlétáink, játékvezetőink edzéseinek, felkészülési munkájának, konferenciák, oktatások és akár rendezvények lebonyolításának helyszínéül (pl. a Garabonciás Napok egyik programja) is szolgál – sőt esküvői fotózáshoz is ideális. Stefkovics Márta és Gyuris Zoltán – utánpótlás edzőnk stílusosan a Kórház utcai centerpályát választotta örök emlékű fotóik elkészítésének helyszínéül. A felvételek önmagukért beszélnek, mi pedig ezúton is gratulálunk az ifjú párnak!

line_purple

Szintén az első osztály hozadéka a támogatók, szponzorok nagyobb mértékű érdeklődése. Örömünkre szolgál, hogy vannak olyan – adott esetben már nem is Békéscsabán élő – barátaink, akik rendszeresen segítik a csapatot. Akár úgy, hogy a napi munkához elengedhetetlenül szükséges eszközök a rendelkezésre álljanak vagy éppen egy-egy mérkőzésre való elutazás megfelelő színvonalon és körülmények között történhessen. Ezúttal Böckl Viktornak mondunk hatalmas köszönetet, aki csapatunk budapesti szállását támogatta! Köszönjük szépen!

bockl_viktor

line_purple

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest

plakat_elore_mtk_20151003_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már szombat reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 16:00 órától várják az érdeklődőket.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000917/Bekescsaba-1912-Elore—MTK-Budapest

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Hazai vendégeink részére a félidei szünetben folytatódik a nyereménysorsolás: a megváltott jegyek és bérletek közül véletlenszerűen sorsolunk és a nyeremény ezúttal is egy-egy Előre ajándékcsomag lesz.

line_purple

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A fehérvári drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

line_purple

Kisvárdára utazunk

2015. szeptember 25-én (pénteken) délelőtt, az MLSZ székházában kisorsolták a Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a tervezett játéknap 2015. október 14. (szerda).

20150925_mk

Magyar kupa, 3. forduló:

Rákóczi SE Nagyecsed (megyei I. osztály) – Ferencvárosi TC (NB I)
Velence SE-FQL System (megyei I. osztály) – Újpest FC (NB I)
Somos SE (NB III) – Szombathelyi Haladás (NB I)
Géderlaki KSE (megyei III. osztály) – Debreceni VSC-TEVA (NB I)
Kisvárda-Master Good (NB II) – Békéscsaba 1912 Előre (NB I)
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III) – Paksi FC (NB I)
Tarr Andráshida SC (NB III) – Videoton FC (NB I)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB III) – Vasas FC (NB I)
Soroksár FC (NB II) – Bp. Honvéd (NB I)
Mezőhegyesi SE (megyei I. osztály) – MTK (NB I)
HR-Rent Kozármisleny (NB III) – Diósgyőri VTK (NB I)
Szeged 2011-Grosics Akadémia (NB II) – FC Ajka (NB II)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II) – Soproni VSE (NB II)
Dunaharaszti MTK (NB III) – Zalaegerszegi TE FC (NB II)
Dorogi FC (NB III) – Aqvital FC Csákvár (NB II)
Inter CDF (BLSZ I.) – III. Kerületi TVE (NB III)

Békéscsaba 1912 Előre – Videoton FC

videoton_fc_150_uj

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 10. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Videoton FC

2-0 (2-0)

Időpont: 2015. szeptember 26. (szombat) 18:00 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Fábián Mihály

Asszisztensek: Dr. Varga Zsolt, Márkus Tamás

Tartalék játékvezető: Erős Gábor

Békéscsaba: Ilizi Lubos, Bényei Balázs, Vadász Viktor, Fehér Zsolt, Nascimiento de Oliveira Fabio, Ezequiel Calvente Criado, Spitzmüller István, Borbély Bálint, Laczkó Zsolt, Viczián Ádám, Birtalan Botond. Cserék: Mursits Roland, Szalai Dániel, Bagi István, Kertész Tamás, Punosevac Bratislav, Damjanovic Slavko,  Szilágyi Péter.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Videoton: Danilovic Branislav, Nego Loic, Souza Dos Santos Paulo Vinicius, Gyurcsó Ádám, Pölöskei Zsolt, Kovács István Ádám, Pátkai Máté, Lang Ádám, Dos Santos Tavares Ianique, Simon Ádám, Suljic Asmir. Cserék: Gábor Péter, Heffler Tibor, Fejes András, Feczesin Róbert, Vica de Oliveira Filipe, Rudolf Gergely, Szolnoki Roland.
Vezetőedző: Pető Tamás.

Nézőszám: 1.312

Gólszerzők: Viczián Ádám (23. perc), Ezequiel Calvente Criado (45. perc).

Sárgalapok:  Simon Ádém (32. perc), Souza dos Santos Paulo Vinicius (34. perc), Bényei Balázs (38. perc), Borbély Bálint (40. perc).

A hazaiak számára pechesen indult a találkozó, a bemelegítésnél Balog megsérült, Vadász került a helyére. A meccs elején sem látszott, hogy nagy különbség lenne a két csapat között, a tavalyi bajnok pár beadásig jutott, az újonc békéscsabaiak pedig a 21. percben gólig, némileg váratlanul: Laczkó beadását Lang kifejelte, de csak Vicziánig, aki levette a labdát és 19-20 méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

A kapott gól után sem lett veszélyesebb a Videoton játéka, Gyurcsó felívelései nem okoztak sok gondot a hazai védelemnek. A másik kapunál egy alkalommal Langnak kellett fejjel tisztáznia a gólszerző Viczián elől, majd Bényei lövését védte Danilovics. A félidő hajrájában Szuljicsnak volt egy szép cselsorozata, de amúgy tanácstalan volt a Vidi. Bezzeg a lilák: a 45. percben szépen kontrázott a Békéscsaba, Birtalan és Calvente játszott össze, utóbbi pedig 10 méterről a kapuba lőtt. 2-0-ás előnnyel mehetett pihenőre a taktikusan futballozó Békéscsaba.

Pető Tamás is belátta alighanem, hogy ezúttal nem jött be a csatár nélküli felállás, a szünetben beküldte Feczesint Kovács István helyére. Sok látszata nem volt a félidő első felében, mert továbbra sem jöttek a vendég-helyzetek. A csabai sérülés-lánc viszont folytatódott, mert a beugró Vadász Viktort is le kellett hozni.

A veszélyesebb megoldások továbbra is a Békéscsabához fűződtek, ilyen volt például Viczián kevéssel mellé surranó labdája, igaz, előtte Gyurcsó is eljutott legalább a lövésig, de blokkolták a kísérletét a védők. Calvente és Viniczius találkozása a Vidi brazil bekkjének fájt jobban, aki csak ápolás után tudott visszatérni a pályára. Az utolsó negyedórára kockáztatott a vendégek edzője, a jobbhátvéd Nego helyére Oliveirát küldte be.

A portugál nem is tétlenkedett, a 79. percben majdnem szépített, miután Feczesin továbbcsúsztatott egy beadást. Oliveira a hosszú oldalon érkezve tüzelt, a labda egy védőről pattant szögletre. Rengeteget volt a labda a vendégeknél, de minden beadásuk kijött a védőfalról. Amikor pedig nem, még ott volt Ilizi, aki a 88. percben megfogta Vinicius fejesét. A Békéscsaba teljesen megérdemelten nyert, megszerezve második győzelmét – a Vidi pedig elkövette azt a bravúrt, hogy bajnok létére mindkét újonctól kikapott.

line_purple

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1651994048402923/

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

komloi_banyasz_150

NB III. Közép csoport 2015/2016. 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

1-2 (1-1)

Időpont: 2015. szeptember 27. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Nagy Norbert

Asszisztensek: Kövér Tamás, Minda Gábor

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vozár Dávid, Lászik Milán, Szántó Mihály Sándor, Damjanovic Slavko, Pilán Márkó, Huszár Gergő, Tatár Eduard, Zámbori Dániel, Oláh László Dávid, Szalai Dániel. Cserék: Koszecz Kristóf, Mácsai László, Kálmán Szilárd, Polonio-Guerreiro Joao, Ruzsa Zoltán, Bozsó Milán, Konyecsni Zoltán.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Komló: Gáspár Szabolcs, Vágner Attila, Bodó Péter, Károly Viktor, Preininger Patrik, Korbuly Ákos, Nagy Norbert, Tukerics Ákos, Márkvárt Patrik, Bata Csongor, Horváth Péter. Cserék: Herbert Roland, Kovács Patrik, Halasi Olivér, Mészáros Tibor, Pókos Máté, Hambuch Milán, Kovács Péter.
Vezetőedző: Varga Balázs.

Gólszerzők: Huszár Gergő (9. perc), Bata Csongor (36. perc), Preininger Patrik (63. perc).

Sárgalapok: Oláh László Dávid (29. perc), Bata Csongor (29. perc), Szántó Mihály Sándor (37. perc), Vozár Dávid (47. perc), Pilán Márkó (50. perc), Márkvárt Patrik (61. perc), Nagy Róbert (63 perc), Damjanovic Slavko (76. perc), Ruzsa Zoltán (84. perc).

Balszerencsés vereséget szenvedett a Békéscsaba 1912 Előre tartalék együttese, amely az NB III-as labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában nem tudta pontra váltani emberelőnyét. A lila-fehérek közel fél órát játszhattak fórban, de egy kapitális hibájukat kihasználva, mégis a Komló biztosította be győzelmét ebben az időszakban.

Csabai góllal indult a mérkőzés. Huszár gyakorlatilag az első támadásból betalált, miután az Oláh beadásáról kipattanó labdát 16 méterről lőtte a kapu jobb oldalába, 1–0. A vendégek hamar túltették magukat a bekapott gólon és átvették az irányítást. Ennek az eredménye lett a 30. percben megkapott büntető is, amit Bata értékesített, 1–1. A hazaiak meglehetősen pontatlanul játszottak, sokat rontottak.

Kiegyenlített játékot hozott a második félidő. Márkvárt második sárga lapos kiállítását követően megcsillant a remény a hazaiak előtt, Vozár nagy egyéni hibája mégis hamar lehűtötte a kedélyeket. Egy felívelést rosszul vett át a védő, így hozva kihagyhatatlan helyzetbe Horváth Pétert, akinek közelről nem okozott nehézséget a kapuba találni, 1–2.

Boér Gábor: – Az első félidőben az ellenfél játékban fölénk nőtt, ennek ellenére helyzet nélkül tudott egyenlíteni. A mérkőzésnek ebben a szakaszában rendkívül rossz felfogásban futballoztunk. Szünet után átvettük a játék irányítását, helyzeteket dolgoztunk ki, azonban egy újabb óriási egyéni hiba miatt hátrányba kerültünk, amin a hátra lévő időben nem tudtunk változtatni, noha számtalan lehetőségünk volt rá.

Varga Balázs: – Értékes három pontot szereztünk, főleg annak függvényében, hogy sok időt töltöttünk emberhátrányban. Az első félidőben jobbak voltunk, a másodikban kiegyenlítődött a játék és egy jól felkészített csapatot sikerült legyőznünk.

 line_purple

Jegyzőkönyv Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/481794165325266/