Limitált nézőszám a Kórház utcai Stadionban

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 93 másodperc.

A 2020. november 3-án (kedden) éjfélkor életbe lépett kormányrendeletben meghatározott nézőtéri korlátozások már a 2020. november 4-én (szerdán) 18:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs mérkőzést is érintik.

Aki már rendelkezik a találkozóra érvényes belépővel vagy szezonbérlettel, az az előírások betartása mellett beléphet a Kórház utcai Stadionba, ám kizárólag a kijelölt székeken ülhet.

A békéscsabai Kórház utcai Stadionban az előírásoknak megfelelően az ülőhelyek gyakorlatilag kétharmada lezárásra kerül minden szektorban. Bérlettel rendelkező szimpatizánsaink belépését a korlátozások nem érintik, számukra továbbra is garantáljuk a mérkőzés látogatását, de a lezárások miatt nem biztos, hogy a korábban lefoglalt helyükön tudnak majd helyet foglalni. Kérjük Önöket, hogy ezentúl rugalmasan keressenek maguknak helyet a korábban lefoglalt ülőhelyek közelében és semmiképpen ne üljenek a lezárt (elszalagozott) székekre!

A jegyértékesítés a bérletes- és lezárt helyek függvényében limitált darabszámban valósul meg a mérkőzés előtt. Belépőjegyek csak az előre kiszámított mennyiségben állnak rendelkezésre, amikor ezek elfogynak, a pénztárak bezárnak és már nem tudunk további belépést lehetővé tenni.

A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, a meghatározott távolság megtartása mellett.

Együttműködésüket, türelmüket és megértésüket köszönjük!

Hajrá Lilák!