Végre minden teszt negatív

Az MLSZ előírásainak megfelelően, 2020. november 27-én (pénteken) ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

Az eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink teljesen egészségesek, így nincs akadálya a Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr bajnoki mérkőzés megrendezésének.

A Békéscsaba 1912 Előre ahogy eddig, úgy ezután is mindent megtesz játékosai és alkalmazottai egészségének védelmében, ezért a Kórház utcai Stadion területén kialakított sportzónába továbbra is tilos a belépés!

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2014/2015. 4. forduló

Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

2-1 (0-1)

aqvital-fc-csakvar_150

Időpont: 2014. október 29. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Csákvár, Csákvári TK Sporttelep

Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Asszisztensek: Erős Gábor, Aradi József

Tartalék játékvezető: Radványi Ádám

Csákvár: Szabó Balázs, Ambrus Sándor, Wild Tamás, Dulló Martin, Kocsis Gábor, Hajdú Sándor, Domján Attila, Bakos Szabolcs, Gajdos Zsolt, Mihály Dávid, Nyilasi Bálint. Cserék: Salem Reydan, Molnár Tibor, Molnár Csaba, Horváth Roland, Barcsay Márk, Imrik László, Hegedűs Ferenc.
Vezetőedző: Toldi Gábor.

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Koszó Balázs Tibor, Juhász György, Bagi István, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Berki Péter, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Tölgyesi Viktor, Balázs Richárd, Lőrinczy Attila, Vólent Roland, Király Patrik, Balogh Miklós.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Birtalan Botond (45. perc), Gajdos Zsolt (58. perc), Molnár Tibor (73. perc).

Sárga lap: Gajdos Zsolt (35. perc), Molnár Csaba (92. perc), Bényei Balázs (51. perc), Balog Zsolt (90. perc).

Az első negyedórában kiegyenlített játékot láthatott a csákvári közönség, a folytatásban azonban egyre inkább átvették az irányítást a vendégek. A Csaba egyértelműen veszélyesebben futballozott, amit Kertész, Berki és Bagi nagy lehetősége is jelzett, a házigazdák ellenben egy kapufáig jutottak. Közvetlenül a szünet előtt siker koronázta a lila-fehérek törekvéseit, miután szabadrúgáshoz jutottak a kaputól 18 méterre. A labdát a szolnoki győztes kezdőcsapatból Vozárt kiszorító Birtalan végezte el, aki a bal felső sarokba tekerte a labdát, 0–1. A középkezdés után már nem is maradt idő tovább „alkotni”.

A fordulást követően a csákváriak is jobban csipkedték magukat, de az első negyedóra végén jött egyenlítő góljukhoz a vendégvédők is kellettek. A csereként beálló Molnár Tibor adta középre a labdát, amit a tétovázó védők között Gajdos továbbított a kapuba. Molnár nyerő cserének bizonyult, hiszen a 74. percben az ő találatával fordítottak a hazaiak. Egy szabadrúgás a kapufáról pattant ki, éppen a szemfüles csatár elé, aki nem lepődött meg a váratlan lehetőségen. A maradék időben a csabaiak mindent megpróbáltak a hosszabbítás kiharcolása érdekében, kísérleteik azonban nem vezettek eredményre, így a második félidőre valósággal feltámadó lelkes csákvári csapat jutott a nyolc közé.

line_purple

Jegyzőkönyv

line_purple

Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 18. forduló

Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre

0-0 (0-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2020. november 25. (szerda) 13:00 óra

Helyszín: Szolnok, Tiszaligeti Stadion

Cím: 5000 Szolnok, Tiszaligeti Stadion 9735 Hrsz.

Játékvezető: Ducsai József

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Punyi Gyula

Tartalék játékvezető: Kovács Imre

Szolnok: Molnár F. Tamás, Rokszin Ádám, Bárdos Bence Zsolt, Tisza Kálmán, Csirmaz István, Berdó Péter, Kurdics Levente, Kovács Olivér, Novák Csanád Ákos, Szekszárdi Tamás, Tamás László Hunor. Cserék: Csáki Kálmán, Haris Ádám, Tóth Benjamin, Szabó Balázs, Rácz Rikárdó Rajmund, Iván Milán, Sitku László.
Vezetőedző: Csábi József

Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Kitl Miklós, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Máris Dominik, Hursán György, Babinyecz Balázs, Bora György, Horváth Péter, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Nagy Sándor, Mészáros Márk, Szabó Zsombor, Nikola Pantovic, Kasik Ákos, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Lászik Milán, Oláh László Dávid, Anton Bidzilya.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

 Sárga lapok: Berdó Péter (15. perc), Kitl Miklós (30. perc), Novák Csanád Ákos (73. perc).

Értékes egy pontot szerzett csapatunk a jó szériában lévő Szolnok otthonában.

Fotó: Nagy Balázs

A hétközi találkozó első tíz percében tapogatózó játék folyt a pályán. A 14. percben Berdó szabálytalankodott a saját kapujától 23 méterre, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgásból Gránicz a sorfalba lőtte a labdát. A 20. percben Kurdics kapott jó labdát és egy védő szorításában 12 méterről fölé lőtte a labdát. A 29. percben Máris tette vissza a labdát Hursán elé, akinek 20 méteres lövése után, a kapu fölött hagyta el a pályát a játékszer. A szolnokiak birtokolták többet a labdát, de a támadásaikba gyakran hiba csúszott, illetve a csabai védelem rendre jól tette a dolgát. A 36. percben Tisza Kálmán lövését Uram biztosan fogta. A 41. percben Novák lőtt fölé, majd két perccel később szolnoki szöglet után Tamás László 11 méterről kapura lőtt, Uram János bravúrral tudta kiütni a labdát.

Fordulás után bátrabban kezdett a Békéscsaba. Az 50. percben Horváth Péter baloldali beadása után a labda a háló tetején csúszott meg, a hazai kapus jól érezte, hogy nem kell közbeavatkoznia. Az 57. percben cserét határozott el Preisinger Sándor, Gránicz helyére a korábban Szolnokon is megfordult, Pantovic érkezett. A első tíz perc csabai fölénye után a hazaiak átvették az irányítást, a szolnokiak kezdeményeztek többet, de a kapura kevés veszélyt jelentettek ebben az időszakban. A félidő közepén Pantovic kétszer is veszélyeztetett, majd a 72. percben Rokszin lövése egy védőn megpattant, és a játékszer szögletre vágódott. A 90. percben majdnem megszerezte a győztes gólt a hazai együttes, egy beadás után Kurdics lőtt hat méterről, de a védők kivágták a labdát.

A küzdelmes mérkőzésen nem bírt egymással a két csapat, így a látottak alapján a pontosztozkodás igazságosnak mondható. Ezzel együtt megszakadt a Békéscsaba pont nélküli negatív szériája, és remélhetőleg legközelebb már a gólszerzés is összejön.

Csábi József: – Lüktető, jó mérkőzést játszottunk, kár érte, hogy nem sikerült megnyernünk. A helyzetek alapján talán megérdemeltük volna a győzelmet, de nem lehet mindig a hajrában eldönteni a meccset. Mindennek ellenére úgy érzem, értékes pontot szereztünk a Békéscsaba ellen.

Preisinger Sándor: – Abszolút ikszes mérkőzés volt, mint a Siófok elleni meccsünk, csak ezúttal nem kaptunk gólt a végén. Érződik a csapaton, hogy egyre szervezettebbek vagyunk és ez abból adódik, hogy fizikálisan kezdjük összeszedni magunkat. Örülök, hogy léptünk egyet előre.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/189143029437494

YouTube Fotók Jegyzőkönyv Tabella

Beharangozó: Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Számunkra minden mérkőzés egyformán fontos, mert az építkezés fázisában nem tehetünk különbséget mérkőzés és mérkőzés között. Nem kifejezetten egy adott időszakra próbáljuk meg a csapatot csúcsformába hozni, hanem folyamatosan építkezve, hétről-hétre szeretnénk álladóan magas színvonalon tartva tovább fejleszteni.

Úgy érzem, jó formában van a csapat és igyekszünk ezt átmenteni a kupamérkőzésre is. A bajnokságban már megtapasztaltuk, hogy a Csákvár egy nagyon kellemetlen házigazda, de biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzés teljesen másképp alakul majd.

A célunk a továbbjutás és ennek megfelelően, kellőképpen motiváltan fogunk pályára lépni a holnapi mérkőzésen – ezt megígérhetem!

Zoran Spisljak

Beharangozó: Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre

Ha néhány héttel ezelőtt valaki azt mondja, hogy gondjaink lehetnek az őszi szezonnal, arra csak legyintettünk volna. Sajnos az élet és a koronavírus – még ha sokak számára unalmas is a téma – közbeszólt. De keseregni nincs idő, hiszen 2020. november 25-én (szerdán) 13:00 órától már Szolnokon lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában.

Ahogy korábban már taglaltuk, vesszőfutásunk az október 18-i Csákvár – Békéscsaba 3-5 mérkőzés után kezdődött. Pedig ott már egy olyan Békéscsabát láthattunk, amely gólképes volt és hátrányból is fel tudott állni, ezáltal magabiztosan győzött. Azóta sajnos sem pontot, sem gólt nem tudtunk szerezni, így egészen a táblázat 11. pozíciójáig csúsztunk vissza. A pontra-pontokra pedig jelen helyzetünkben nagy szükségünk lenne, ami Szolnokon rendes körülmények között sem egyszerű feladat.

Az 57. Szolnok – Békéscsaba összecsapás következik, melyen a statisztika szerint sem mi vagyunk az esélyesek. A második vonalban eddig hússzor vendéglátóink, tizennégyszer mi tudtunk győzni, a fennmaradó tizenegy mérkőzés végén pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. A harmadosztályban is találkozhattunk a Tisza-partiakkal, ott hétszer a kék-fehérek, míg négy alkalommal a Békéscsaba győzött. Utoljára 2019. október 20-án, hazai körülmények között mérkőztünk velük, amikor 1-1-es eredménnyel zártak a felek.

A Vasutasok jó sorozatban vannak, hiszen utóbbi négy mérkőzésükön nem kaptak ki. Legutóbb október 25-én a Soroksár tudta két vállra fektetni őket (2-0), azóta viszont két döntetlent és két győzelmet tudhatnak magukénak. Az így szerzett nyolc bajnoki egységgel megerősítették pozíciójukat a táblázaton és már a nyolcadik helyről várhatják a folytatást. Ráadásul továbbléptek a MOL Magyar Kupában is, ahol – némi meglepetésre – a Gyirmót csapatát búcsúztatták 1-0 arányban, a 8. fordulóban pedig majd az Újpestet fogadják.

A 2019/2020-as csonka bajnokság után – amelyben a 16. helyen végeztek – a szolnoki csapat gerince megmaradt. A vezetőedző továbbra is Csábi József maradt, munkáját – ahogy eddig is – Romanek János, mint asszisztensedző, és Ulvicki Attila, mint kapusedző segíti. Ami a játékosállományt illeti, úgy tűnik, nem kellett új csapatot építenie a szakmai stábnak. A tavaszi keretből távoztak: Albert Ádám (Jászberény), Annus Árpád (Monor), Kormos Dávid Zoltán (Kerekegyháza), Papp Szilárd (Nagykanizsa), Simon Attila (Taksony), Szabó Péter (Békéscsaba) és Szabó Richárd (Füzesgyarmat). A kapusok közül Molnár-Farkas Tamás és Csáki Kálmán hosszabbított, a mezőnyjátékosok közül pedig Csirmaz István, Földi Marcell, Horgosi Donát, Kovács Olivér, Papp Szilárd, Rokszin Ádám, Tamás László, Tisza Kálmán, Tóth Benjámin és Vólent Roland is Szolnokon folytatja. Bárdos Bence a DVTK-tól egy évig ismét kölcsönben maradt náluk, míg a három saját nevelésű fiatal, Kotula Máté, Kurdics Levente és Sitku László élő szerződéssel rendelkezik. Érkeztek: Kónya Márk (Balmazújváros), Szekszárdi Tamás (Nyíregyháza), Szabó Balázs (Balmazújváros) és Tajti Balázs Jószef (MOL Fehérvár FC II.).

Csapatukban érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Novák Csanád Ákosnak, aki már hét alkalommal volt eredményes az idényben. Piros lap miatt nem léphet majd pályára Kónya Márk, akit az előző Kazincbarcika elleni mérkőzésük 73. percében kiállított a játékvezető. A Békéscsabánál színes lapok miatti eltiltott nincs.

A Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Ducsai Józsefet akkreditálta a szövetség. Segítőiként Szilágyi Norbertet és Punyi Gyulát jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1978-as születésű sporival utoljára 2020. szeptember 16-án, a WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 0-0 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 749 sárga- és 37 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 18. fordulóját november 25-én (szerdán) 13:00 órától Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – Szombathelyi Haladás, 18:00 órától PMFC – DEAC, Kaposvári Rákóczi FC – Soroksár SC, FC Ajka – Dorogi FC, Vasas FC – Nyíregyháza Spartacus FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr – Kolorcity Kazincbarcika SC, valamint DVSC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

Több csapat is küzd a koronavírus okozta érintettséggel, így biztosan lesznek meglepetések ebben a fordulóban is. A bajnoki táblázatot továbbra is a DVSC  (38 pont) vezeti, második a Budaörs (33 pont), a bronzérmes pozícióba pedig fellépett a PMFC (32 pont) áll. A sereghajtó helyeken a Dorog, a Csákvár, valamint a DEAC osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Szolnok térségében borult, ködös időjárás várható, 3 Celsius fokos maximális hőmérsékletre lehet számítani. A Nap ezen a napon 15 óra 59 perckor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.