Szurkolói információk

Mivel a hétfői Mezőkövesd elleni mérkőzés időpontja és helyszíne véglegessé vált, ezért a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége – a nagy érdeklődésre való tekintettel – úgy döntött, hogy folytatódik a belépőjegyek elővételben történő értékesítése. Javasoljuk, hogy aki teheti, inkább váltsa meg elővételben a tiketteket, hiszen a helyszínen csak nagyon korlátozott számban lehet majd ezekhez hozzájutni!

A jegyek árai változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft / db, felnőtt 700,- Ft / db. Amint a rendelkezésre álló és engedélyezett számú tikettek elfogynak, több szurkolót már nem áll módunkban beengedni.

A jegyek elővételben a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. kórház utcai székházának gazdasági irodájában válthatók 2014. március 13-ig, 10:00-12:00 óra között. Kérjük a rendelkezésre álló időpontok pontos igénybevételét!

Pénztárnyitás a helyszínen: 13:30 órakor.

Féléves szezonbérletet pedig az Előre Shop-ban továbbra is vásárolhatnak:
http://1912elore.hu/shop/index.php?route=product/category&path=67

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetősége ezúton is szeretné megköszönni a Grosics Akadémia segítségét, hogy lehetővé tette a mérkőzés kulturált körülmények közötti megrendezésének lehetőségét! Szintén köszönjük a Mezőkövesd csapatának a rugalmasságot!

line_purple

plakat_elore_mezokovesd_20150316_web_uj

line_purple

Kapcsolódó cikk és videó – 2014. 09. 05.
http://1912elore.hu/site/mezokovesd-zsory-fc-bekescsaba-1912-elore/

További információk:
http://www.grosicsakademia.eu/

Térkép:
https://www.google.hu/maps/place/Zr%C3%ADnyi+Mikl%C3%B3s+t%C3%A9r+25,+Gyula,+5700/@46.6341697,21.2668564,17z/data=!3m1!4b1!4m2!3m1!1s0x4745d6aedfb21089:0x7c4502df7454e285

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

Megyei I. osztály 2020/2021. 3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Szeghalmi FC

7-2 (2-1)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. március 13. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Jakab József

Asszisztensek: Flinta Zoltán, Baranya Tamás

Békéscsaba: Laky László, Ilyés Tamás, Sipaki Patrik Martin, Farkas János, Balog Zsolt, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Csicsely János, Zelik Csaba, Lászik Milán, Szabó Zsombor. Cserék: Czinanó Antal Áron, Czvalinga Áron, Bukor Zoltán Márk, Varga Tamás Károly, Répási Balázs, Csicsely Dominik, Tóth Péter.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Szeghalom: Kapusi Gergely, Tatár Sándor, Vincze Levente, Gedó Lóránt, Kovács István, Mészáros Máté, Darányi Dávid, Seres Déniel, Wéber László, Takács János Dávid, Nagy Mihály. Cserék: Takács Máté, Cserna Richárd, Zsombok Krisztián, Réti János Bence, Vad Zoltán.
Vezetőedző: Hajdú Csaba

 Gólszerzők: Bónus Marcell (8. perc), Farkas János (10. perc) – öngól, Szabó Zsombor (20. perc), Tatár Sándor (52. perc), Farkas János (69. perc), Ilyés Tamás (75. és 91. perc), Bukor Zoltán Márk (84. perc), Tóth Péter (90. perc).

 Sárga lapok: Gedó Lóránt (20. perc), Lászik Milán (28. perc), Vincze Levente (35. perc), Szabó Zsombor (36. perc), Darányi Dávid (37. perc), Csicsely János (45. perc), Oláh János (55. perc), Kovács István (65. perc), Zelik Csaba (80. perc).

 Piros lap: Wéber László

Nem lesz teljes a hétvégi harmadik forduló a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A járványügyi helyzetre hivatkozva a szarvasiak kérték a Dévaványa elleni mérkőzésük elhalasztását. A programból kiemelkedik a szénási szomszédvári derbi és a játéknap rangadója, melyen az Előre II. vendége a Szeghalom lesz.

Némileg tartalékos csapatunk eddigi százszázalékos mérlege Gyulán szenvedett némi csorbát az előző fordulóban, ám ebből a vereségből még jól is kijöhetnek a Lilák, hiszen megszűnt a hétről-hétre egyre nagyobb súllyal rájuk nehezedő lélektani nyomás. A szeghalmiak magabiztos győzelmekkel kezdték az I. osztály küzdelmeit, legutóbb ráadásul tíz emberrel verték a Jaminát – az igazi értékmérő azonban most jön el számukra.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/427210035229729

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Jegyzőkönyv Tabella

Keddi körkép

Talán megszokhatták már, hogy minden hét elején beszámolunk – néhány gondolat erejéig – az ősszel megkezdett és azóta is megszakítás nélkül folytatott szisztematikus munkáról és ennek eredményeiről. Egy-két dolog apróságnak tűnhet, de – szokták mondani – sok kicsi, sokra megy, így aztán nem mehetünk el szó nélkül a változások, fejlesztések és újdonságok mellett.

A csapat folytatja a megszokott rend szerinti munkát: ma délelőtt például sebességmérések és kis területen folytatott, kevés és gyors átadásokkal vezetett támadások és azok befejezései voltak terítéken.

A székház első emeletén beállítottunk és berendeztünk egy mutatós vitrint, melyben a webshop-ban megvásárolható szurkolói tárgyakat tekinthetik meg az érdeklődők.

Mai fényképes beszámolónkból természetesen nem maradhat ki a centerpálya pillanatnyi állapotának bemutatása sem. A ma délelőtt folyamán kimérték és beállították az új kapukat, melyeket vadonatúj lila-fehér hálóval szereltek. A jövő hét elején megtörténnek a felfestések és a szakhatósági bejárások is. Ezután az MLSZ minősíti a pályát, amely már minden szempontból alkalmas lesz a mérkőzések lebonyolítására. Az időjárásnak megfelelően a borítás is jól fejlődik, így nagy valószínűséggel a Vasas elleni hazai mérkőzést már a régi-új helyen vívhatják meg a lilák.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton teszi közzé, hogy a 2015. március 28-án (szombaton) 15:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC labdarúgó mérkőzés félidei KEZDŐRÚGÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT bárki megvásárolhatja. Bővebb felvilágosítás és információ: +36 66 637 787.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Boldog nőnapot kívánunk!

A Békéscsaba 1912 Előre boldog lila-fehér Nőnapot kíván minden hölgy dolgozójának, szurkolójának és szimpatizánsának!

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg.

A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.

Sajnos a járványhelyzet következtében az idén sem tudjuk a hölgyeket személyesen köszönteni, ezért fogadják virtuális szeretetünket!

Soproni VSE-GYSEV – Békéscsaba 1912 Előre

soproni_vse_gysev_logo_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 18. forduló

Soproni VSE-GYSEV – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-0)

Időpont: 2015. március 6. (péntek) 15:30 óra

Helyszín: Sopron, Soproni Városi Stadion

Játékvezető: Oláh Gábor

Asszisztensek: Takács Gábor, Aradi József

Tartalék játékvezető: Farkas Tibor

Sopron: Halasi Péter, Fazekas Géza, Sifter Tamás, Bobál Dávid, Nagy Zoltán Dániel, Deme Imre, Pintér András, Kapacina Valer, Kovács Ádám, Eszlátyi István, Zamostny Balázs. Cserék: Heinrich Márk, Horváth Péter, Baranyai Norbert, Pados Patrik, Szabó Balázs, Pető Benjámin, Szabó László.
Vezetőedző: Supka Attila

Békéscsaba:  Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Berki Péter, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Viczián Ádám, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Póser Dániel, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Balázs Richárd, Fehér Zsolt, Király Patrik, Balogh Milán.
Vezetőedző: Zoran Spisljak

Gólszerzők: Koszó Balázs Tibor (55. perc), Balázs Richárd (89. perc).

Sárgalapok: Bényei Balázs (45. perc), Borbély Bálint (70. perc), Sifter Tamás (75. perc), Balázs Richárd (91. perc).

Piroslap: Szabó László (88. perc).

A Békéscsaba legyőzte a vendéglátó Sopront a labdarúgó NB II 18. fordulójának nyitómérkőzésén és ezzel az élre ugrott a tabellán.

A küzdelmes első félidőben a legnagyobb helyzet Kertész Tamás előtt adódott, aki egy előrevágott labdát szelídített meg – nagy helyzetben találta magát, de talán megijedt Halasi kapustól és a kapufa mellé gurított. A hazaiak birtokolták többet a labdát, de a csabaiak keményen védekeztek már a középpályán is. Ritkán a soproniak is eljutottak a vendég kapuhoz, ám ott vagy a védők, vagy Mursits kapus volt nagyon magabiztos.

A második felvonás elején sem változott a játék képe, ám tíz perc elteltével a csabaiak megszerezték a vezetést. Egy szögletet követően, a soproni védelem bizonytalanságát kihasználva Koszó Balázs bombázott fordulásból a kapuba. Tizenöt perccel a mérkőzés vége előtt, egy békéscsabai kontrát Sifter Tamás kézzel állított meg, de csak sárgalapot kapott.

A 89. percben egy újabb csabai ellenakció végén Szabó László a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelte ellenfelét, Oláh Gábor a büntetőpontra mutatott és kiállította a sopronit. Balázs Richárd magabiztosan a bal alsó sarokba helyezte a labdát (0-2).

Supka Attila: – Kontrára játszott a Békéscsaba, jól kontrolláltuk játékukat, a mérkőzésen látszott, hogy egygólos lesz, sajnos a gólokat nem mi lőttük. Az első gól eldöntötte a mérkőzést, óriási hibából kaptuk a gólt.

Zoran Spisljak: – Fontos volt, hogy ki rúgja az első gólt, ez nekünk sikerült. Szervezett volt mindkét csapat, a Sopron többet támadott, mi veszélyesebben, az első gól eldöntötte a mérkőzést, a szerencse is mellénk állt.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple