Információk: UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. február 20. (kedd) 14:00 óra

Helyszín: Olajbányász Sporttelep

Cím: 8800 Nagykanizsa, Zárda utca 16.

Belépőjegyek:

A mérkőzés megtekintése mindenki számára ingyenes! A belépéshez fényképes igazolvány bemutatása szükséges.

A békéscsabai drukkerek az úgynevezett Nagyváthy utca felőli bejáraton tudnak majd belépni a vendég szektorba. Parkolás a csarnok mellett lehetséges.

A 9-11. forduló selejtező mérkőzéseken a továbbjutás szabályai a következők. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Térkép:

DVSC – Békéscsaba 1912 Előre

DVSCBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés 2024/2025.

DVSC – Békéscsaba 1912 Előre

4-2 (1-1)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2024. október 12. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Debrecen, Debreceni Labdarúgó Akadémia

Cím: 4014 Debrecen, Mezőgazdász u. 46.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

DVSC: Megyeri Balázs (16), Stojkovic Arandel (30), Kocsis Gergő (27), Pellumbi Jorgo (04), Ferenczi János (11), Braga Victor (26), Szuhodovszki Soma (13), Dzsudzsák Balázs (10), Bárány Donát (17), Domingues Brandon (99), Senaga Naoaki (24). Cserék: Pálfi Donát (86), Dreskovic Meldin (14), Sain Balázs (15), Kaye Schedrach (18), Lénárt Gábor (28), Silue Yacouba (42), Szécsi Márk (77).
Vezetőedző: Máté Csaba

Békéscsaba: Uram János (12), Csató Martin (55), Albert István (15), Fazekas Lóránt (21), Hodonicki Márk (16), Hursán György (42), Gyenti Kristóf (2), Mikló Roland (19), Pintér Norbert (30), Sármány Kristóf (70), Vólent Roland (10). Cserék: Tóth Patrik (73), Kovács Gergő (03), Maronyay Zalán Gábor (17), Kóródi Nándor (27), Szabó Bálint (05), Hulicsár Máté (20), Szatmári István (08), Czékus Ádám (22).
Vezetőedző: Csató Sándor

Gól Gólszerzők: Bárány Donát (13. perc), Vólent Roland (36. és 56. perc), Szuhodovszki Soma (53. és 70. perc), Kaye Shedrach (90. perc).


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre

3-1 (1-0)

Időpont: 2018. február 17. (szombat) 11:00 óra (UTC+1) / 12:00 óra (UTC+2)

Helyszín: Stadion “Otto Greffner” Șiria

Cím: Világos 317341, Románia

Arad: Bodea Robert, Polgar Norbert, Manea Alexandru, Iuga Rafael, Dinculescu Iulius, Iuga Angelo, Tănase Ionut, Petra Mihai, Hlistei Catalin, Buia Darius, Curtuiuș Marius. Cserék: Barna Alexandru, Jorza Amir, Rosca Mihai, Pruna Victor, Toma Dorin, Popa David, Lazar Denis, Federico Sorrato, Cocian Angelo.
Vezetőedző: Cristian Todea

Békéscsaba: Máthé Gábor, Seres Bence, Dlusztus András, Dávid Zoltán, Mészáros Márk, Lustyik Levente, Hursán György, Gyurján Bence, Tóth Dániel, Szatmári István, Viczián Ádám. Cserék: Ribánszki László, Nagy István, Kálmán Szilárd, Zahorán Balázs.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Hlistei (45. perc), Dinculescu (57. perc), Buia (59. perc), Tóth Dániel (74. perc).

Az első negyedórában kiegyensúlyozott mezőnyjáték folyt a pályán. A 15. percben sarokrúgást végezhetett el a hazai együttes, a beívelt labdát Tanase 17 méterről lőtte rá, amely azonban elkerülte a kapunkat. A következő két percben háromszor is szögletet harcoltunk ki, egyelőre eredmény nélkül. A 35. percben még mindig 0-0 az állás, egyetlen említésre méltó esemény Viczián kapufája volt. A 38. percben Buia 25 méterről lőtt fölé. A 42. percben Hlistei a tizenhatoson belülre került, majd Dinculescu lőtt a kapu mellé. A 45. percben egy jogos tizenegyest védett Máthé kapus, majd a kipattanót Hlistei a kapufára rúgta, de a labda onnan újra elé került, és ebből már gólt ért el: 1-0.

Az 57. percben Curtuiuș fejesét védte kapusunk, de a kipattanót Dinculescu már értékesítette: 2-0. Az 59. percben Curtuiuș passzolt Buia felé, aki nem hibázott és ismét növelte a vendéglátók előnyét: 3-0. A 74. percben Tóth Dániel révén szépítettünk: 3-1.

Összességében egy igen hasznos és pörgős mérkőzésen tisztességesen helytálltunk, amely a felkészülés befejezéseként teljes mértékben elérte célját. A második félidőben rengeteg lehetőséget szalasztottunk el, amennyiben a befejezéseink pontosabbak, úgy egészen másképp alakulhatott volna az eredmény. Természetesen az összeállítást már a közelgő nagykanizsai túra is befolyásolta, hiszen messzire kell utaznia csapatunknak.

A felkészülési időszak utolsó tesztje következik idegenben, a román másodosztályú UTA Arad ellen. Az eddig 25 bajnoki egységet gyűjtő aradiak jelen pillanatban a húszcsapatos bajnokságuk 12. helyét foglalják el. Mivel vendéglátóink saját stadionja még nem áll rendelkezésre, így a találkozót Világoson (Békéscsabától hozzávetőleg 90 km) rendezik meg. Az 1945-ben alapított, piros-fehér egyesület január 8-án kezdte meg felkészülést a tavaszi szezonra. Azóta több edzőmérkőzést is játszottak melyeken – hivatalos honlapjuk közlése szerint – a következő eredmények születtek: Szeged 2011 – UTA Arad 2-2, Lunca Teuz Cermei – UTA Arad 1-0, UTA Arad – Szeged 2011 1-0, UTA Arad – Ripensia Timişoara 4-2, UTA Arad – Șoimii Lipova 4-0, CSM Școlar Reșița – UTA Arad 0-0, UTA Arad – Crisul, Chisineu Cris 0-2.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.uta-arad.ro/stiri/sambata-amical-uta-elore-bekescsaba/4074

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/217820632121709/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Kuzma Hunor is pályára léphet Debrecenben a skótok ellen

Férfi U19-es válogatottunk csütörtökön és vasárnap is pályára lép Debrecenben a skótok ellen.

A Jeremiás Gergő vezette együttes novemberben Európa-bajnoki selejtezőket játszik Andorrában, ahol a házigazdák és a mieink mellett a német és a ciprusi válogatott küzd az elitkörbe jutásért. Továbbra is a válogatott keret tagjai közé tartozik Kuzma Hunor is, a Békéscsaba 1912 Előre 22-es számú mezét viselő, saját nevelésű 18 éves középpályása, aki a héten a Debrecenben készül a válogatott csapattársaival együtt.

A tétmeccsek előtt még két felkészülési találkozó vár a magyar csapatra, 2024. október 10-én (csütörtökön) 16:00 órakor, majd október 13-án (vasárnap) 11:00 órakor a skótokat fogadjuk Debrecenben, a DEAC-stadionban.

A magyar válogatott kerete: Yaakobishvili Áron (FC Barcelona), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia), Engedi Márk (DVSC), Stumpf Gábor (MTK Budapest), Kuzma Hunor Álmos (Békéscsaba), Umathum Ádám (Csákvár), Almeida Milan (CD Feirense), Vitályos Viktor (Puskás Akadémia), Varga Zétény (DVTK), Bősze Levente (DAC), Győrfi Milán (Paks), Galántai Tamás (Torino), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd), Kern Martin (Sturm Graz), Hornyák Csaba (DVSC), Girsik Attila (Vasas), Kopácsi Áron (Ajka), Vidnyánszky Mátyás (DAC), Bagi Ádám (Ferencváros), Szabó Szilárd (Soroksár), Simon Benedek (Bp. Honvéd), Kovács Patrik (Fehérvár FC).

Hajrá Magyarok! Hajrá Huni!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/merkozesek/u19-debrecenben-a-skotok-ellen-tarjuk-az-eb-selejtezok-foprobajat


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

Felkészülési mérkőzés (Megyei I. osztály)

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

0-1 (0-0)

Időpont: 2018. február 17. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Városi Stadion

Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66.

Hódmezővásárhely: Bordás Dániel, Prasler Thomas, Huszár Gergő, Tóth József, Mezei Olivér, Mátó Gergő, Szilágyi Norbert, Bartyik Norbert, Szekér Dávid, Koncz Adrián, Szabó Mihály. Cserék: Szatmári Róbert, Kökény Tamás, Szabó Márk, Bartyik Roland, Darida Ádám, Rácz Dezső, Bodai Dániel, Gyüre Levente.
Vezetőedző: Szűcs Róbert

Békéscsaba: Baráth Bence, Balog Zsolt, Kun László, Mácsai László, Láza Dévald Márk, Barbu Roland, Miklya Miklós, Bónus Ádám, Maruntelu Mihai, Belanka Dávid, Zsilinszki Martin. Cserék: Barta Tamás, Czinanó Áron.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Gólszerző: Kun László.

Fegyelmezetten futballoztunk, így nem sikerült a vendéglátóknak feltörnie a Békéscsaba védelmét. A második játékrészben egyetlen gól döntött az utolsó felkészülési találkozón.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: