Sportpszichológia a gyakorlatban

A modern sportok felgyorsult és versenyközpontú világában a pszichológia szerepe egyre fontosabbá vált a teljesítmény fokozásában, a mentális jólét elősegítésében és az általános siker elérésében, feldolgozásában is. A pszichológiai elvek és stratégiák integrálása forradalmasította az edzők, a sportolók edzésekhez és versenyekhez való hozzáállását. A mai modern sportban tehát nem lehet elmenni a pszichológia fontossága és jelentősége mellett, hiszen alapjaiban változtatta meg a felkészülési és versenyzési módszereket. A sportpszichológia viszonylag új tudományág, amely az 1960-as években kezdett el fejlődni, mára viszont az egyik legfontosabb segítő terület a professzionális sport területén.

Sportpszichológia a gyakorlatban

Illusztráció. Forrás: internet.

A pszichológia jelentőségét a modern sportban nem szabad lebecsülni, hiszen a fizikai adottságokon túl a mentális képességek is döntő szerepet játszanak egy-egy sportoló sikerességében. Számos sikeres sportoló, mint például Michael Jordan vagy Serena Williams, valamint Andrés Iniesta is (aki egyszer úgy érezte, hogy elfelejtett focizni) nyíltan beszéltek a sportpszichológia szerepéről karrierjük során. A pszichológia úgy fokozhatja a teljesítményt, hogy javítja a kulcsfontosságú mentális készségeket, például a fókuszt, a rugalmasságot és a célmeghatározást. Azok a sportolók, akik pszichológiai tréningen vesznek részt, jobban felkészültek arra, hogy megbirkózzanak a hatalmas nyomással és stresszel, amely gyakran kíséri a nagyobb téttel járó versenyeket, vagy mérkőzéseket. A pszichológiai technikák beépítése hozzájárul a sportolók általános jólétéhez és mentális egészségéhez, biztosítva számukra az egészséges gondolkodásmódot a pályán és azon kívül egyaránt. A pszichológia szerepe a modern sportban rendkívül jelentős és több szempontból is fontos.

A versenysportban nap mint nap alkalmazzák a pszichológiai módszereket a teljesítményfokozáson és a mentális felkészülésen kívül számos más területen is. A sportpszichológia segíteni tud a sportolóknak megtanulni, hogyan koncentráljanak és tartsák fenn a figyelmüket a verseny során, ami elengedhetetlen a sikerhez. A mentális képek és vizualizáció technikái segítségével a sportolók előre átélhetik a versenyhelyzeteket, ami növeli a teljesítményüket. A célok meghatározása és elérése motivációt ad a sportolóknak, hogy kitartsanak az edzések és versenyek során. Az önbizalom növelése és a negatív gondolatok elkerülése érdekében a sportpszichológusok megtanítják a sportolókat pozitív önbeszéd alkalmazására.

A ma már szinte alapvetőnek számító eszközök alkalmazása mellett, igen lényeges a stresszkezelés és a szorongáscsökkentés is, hiszen az élsportolók jó részénél feltárhatók és megfigyelhetők a vonatkozó tünetek. Relaxációs technikaként jó szolgálatot tehetnek a légzési gyakorlatok és a progresszív izomrelaxáció is, ezek mindenképpen segítenek csökkenteni a verseny előtti feszültséget. Ehhez kapcsolódóan alkalmazható az úgynevezett kognitív viselkedésterápia (CBT) is, melynek segítségével a negatív gondolatok átalakíthatók, a helyzetek újraértékelésével pedig a sportolók sokkal jobban kezelhetik a stresszt.

A sportpszichológia a csapatdinamika és a kommunikáció fejlesztésével jelentős hatással bír a csapatkohézióra, hiszen az ilyen jellegű együttműködés a játékosok között növeli a csapatszellemet és az összetartást. Az együtteseken belül viszont nyilván elkerülhetetlenek a kisebb-nagyobb konfliktusok, melyek hatékony kezelése és megoldása révén a kollektíva jobb együttműködésre lehet képes.

Végül, de nem utolsósorban az egyik legfontosabb terület a traumák feldolgozása, valamint a motiváció fenntartása. A sérülés utáni időszakokban a sportpszichológusok segítenek a sportolóknak feldolgozni a traumát és megbirkózni a rehabilitációs folyamat mentális kihívásaival.

Éremátadás

Fotó: Kiss Zoltán

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó klub és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia sportpszichológusa, Sebők Márta hosszú évek óta foglalkozik akár felnőtt, akár utánpótláskorú labdarúgókkal, de más sportolókkal is.

− Tudjuk, hogy a professzionális sportban nem elég önmagában a fizikai- és taktikai felkészültség, hiszen adott esetben apró dolgok dönthetnek. Hogy néz ki a sportpszichológus munkája a valóságban, miként tudsz segíteni sportolóinknak?

− Mielőtt bármi is történne, nagyon fontos, hogy a csapat vezetőedzőjével egyeztetni tudjak. Mit szeretne? Mire van szükség? Mik az elképzelések? Szerencsére Békéscsabán az első csapat vezetőedzőjével, Csató Sándorral még a felkészülés elején meg tudtuk ezt oldani, így abszolút ideális állapot alakulhatott ki, mert szabad kezet kaptam, ami nagyon optimálisnak mondható. Úgy osztottam be a srácokat és a csapatot, ahogy szükségesnek éreztem, tehát nem szóltak bele, hogy mikor és hogy oldom meg az egyéni-, illetve a csapatréningeket. Mindenkit meghívtam egyéni elbeszélgetésre, hogy megismerjem őket – közben pedig mentek a csoportos tréningek is. A csapattréningekre 3-4 fős csoportokat hívtam, például volt olyan, amikor a kulcsjátokosok jöttek vagy amikor posztok szerint rendeztem csoportba őket (például kapusok és védők, középpályások, támadók). De olyan alkalmak is voltak, amikor a teljes csapatot összehívtam. Az egyéni üléseken szerettem volna képet kapni a mentális és pszichés állapotukról. Milyen a kommunikációs készségük? Hogyan pozícionálják magukat a csapatban? Hogy érzik magukat, van-e bármilyen nehézségük?

A lényeg a teljesítmény optimalizálás a téthelyzetben, tehát a cél minden esetben az, hogy az ilyen szituációkban a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani a sportolók. Ezért történik mindenféle feladat és azok megoldása is.

− A csapatfoglalkozásokon a fő cél mindenképpen az, hogy megtanuljanak kommunikálni egymással – bármilyen hihetetlen, de adott esetben még ez is nehézséget okozhat -, megtanulják elfogadni egymást, megtanuljanak csoportban dolgozni. Az elfogadás szintje aztán egyre mélyebb lett és tényleg sok minden olyan dolog elhangzott a csoportos üléseken, amelyeket nem is tudtak egymásról. Ezekben az oldottabb, játékosabb helyzetekben megtanulják az elfogadás folyamatát, így az együttes összhangja sokkal jobb lesz a pályán, tehát jobban tudnak funkcionálni csapatként. Ilyen szinten azért meg kell küzdeniük nehéz helyzetekkel és amennyiben ezt együtt tudják sikerrel megoldani, még inkább összekovácsolódnak. Fontos eredmény, hogy ebben a szezonban is sokszor még az utolsó pillanatokban is szereztek gólokat, mert össze tudtak fogni egymás hibáztatása nélkül. Sokkal jobb lett az összhang és igazából ez lenne a csoportos ülések célja. Szerencsére különösebb mélyebb probléma nem volt merült fel, így elsősorban a prevención volt a hangsúly, hogy ne is legyen! Megismertem őket egyénileg is, és mivel egész szezonban tudtunk együtt dolgozni, így folyamatosan követni tudtam a mentális állapotukat, egyénileg és csapatszinten is, ami nagyon jó, optimális, mert krízis esetén azonnal közbe lehet avatkozni, vagy meg lehet előzni a kríziseket. Az egyéni elbeszélgetéseken a személyes és a csapattal kapcsolatos témákon keresztül dolgoztunk azon, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani az edzéseken és a mérkőzéseken. Maguktól is ezt várták, azon túl, hogy nyilván ez az edzői elvárás is. Szerettem volna, ha mindenkivel le tudok ülni a szezonban egyénileg legalább egyszer, tiszteletben tartva az önkéntességet is. Úgy gondolom sikerült összehangolnom céljaimat a srácok igényeivel, kéréseivel, kívánságaival. Végül, de nem utolsósorban a feladataim közé tartozik a sérüléssel küzdő sportoló mentális és pszichés támogatása. A sérülés mindig igen nehéz egy sportoló számára, hiszen nem tud játszani, nem tud edzeni. Ezért ilyen esetekben mindig arra helyezzük a hangsúlyt, hogy úgy tudjon rehabilitálni, hogy a legjobb mentális és érzelmi állapotba kerüljön, oldódjon a düh, a frusztráció benne, amit a tehetetlenség, a várakozás okozhat. Bizonyos mentális technikákkal (például relaxáció, imagináció, mentáltréning) nagyban tudjuk segíteni a gyógyulási folyamatot, ezzel meggyorsítva a teljes visszatérést.

− Természetesen az egész idényben folyamatosan egyeztettünk a vezetőedzővel, átbeszéltük tapasztalataimat és folyamatos tájékoztatást nyújtottam a játékosok állapotáról, hiszen egy labdarúgó csapatban a teljes felelősség őt terheli, amikor kijelöli a soron következő mérkőzés tizenegy kezdő játékosát. Ezáltal egyáltalán nem mindegy, hogy a pályára lépő sportolók milyen állapotban vannak, azaz meg tudják-e oldani a feladatot?!

− Az emberek jó része még mindig szkeptikus a mentális tréningekkel, felkészülésekkel kapcsolatban, de amikor jönnek a kézzel fogható visszaigazolások, akkor mindenki elgondolkozik az értelmén: például első csapatunk bajnok lett, az U17-es együttes kupadöntőt játszott és az U16-os fiatalok nem estek ki a bajnokságból, pedig ott voltak rendesen problémák. Ebben a szezonban azért jöttek az eredmények!

− Igen, ilyen szempontból mindenképpen sikeresnek mondható az idény. A legnagyobb gond a tizenhatév alattiak fiúknál volt, akik a kiesés szélére sodródtak és itt krízishelyzetben kérték a beavatkozást. Egy csapattréning alkalmával, sikerült a felszínre hozni egy markáns problémát, ami valószínűleg negatívan hatott a csapatdinamikára, ezáltal a csapat teljesítményére. Már azzal, hogy a felszínre került a probléma, jó irányba indította el a csapatteljesítménnyel kapcsolatos folyamatokat. Megbeszéltük az edzőkkel, hogy mi az, amiben segíteni tudnak a srácoknak, az optimális teljesítmény érdekében. Szerencsére jó vége lett a szezonnak és én büszke vagyok a fiúkra, és az edzőkre is, hogy ennyire jól tudták motiválni a csapatot ilyen nehéz helyzetben.

Edzés

− Milyen általánosabbnak mondható problémákkal találkozol? Akik szeretnének profi sportolók lenni, mennyire veszik komolyan a sportpszichológus ajánlásait?

− Nem igazán lehet általános problémákról beszélni. A felnőttek általában már tisztában vannak a személyiségükkel és azzal is, hogy mire képesek. Ami náluk fontos volt ebben a szezonban szerintem, mivel nagy teher volt most az első csapaton és mindenki tudta mi az elvárás: hogy megnyerjék a bajnokságot, valamint visszajussanak a másodosztályba- így teljesítménykényszer helyzetbe kerültek. Többször beszéltünk arról, hogy ne úgy menjenek ki a pályára, hogy „akkor most győznünk kell”, hanem koncentráljanak a saját teljesítményükre: mit szeretnének csinálni a meccsen? A teljesítménycélok kitűzése leveszi a sportolók válláról az eredmény terhét, ezért ezekre helyezzük a fókuszt, így az elvárt eredmények is jönnek, mert megszűnik a görcsösség, a teljesítménykényszer.

− A fiataloknál viszont a legmarkánsabb probléma a teljesítményszorongás. Az eredmények iránti elvárás egy szorongásos állapotot idéz elő, mert sokszor az eredménycélokon van a hangsúly, erre fókuszálnak a gyerekek: minél több gólt szeretnének rúgni. Nem ritka, hogy a szülők elvárásait teszik magukévá a fiatalok, ami aztán olyan terhet rak a vállukra, amit már nem tudnak kezelni. Előfordul, hogy elemzik a mérkőzéseket otthon, elemzik a gyerek teljesítményét is – mit csinált rosszul. Ez sem szerencsés, mert a gyerekeknek nem még egy edzőre, hanem támogató szülőkre van szükségük ahhoz, hogy sokáig szeressenek edzésre járni, s szeressék ezt a szép sportágat.

− Összességében egyébként elmondható, hogy aki profi sportoló vagy éppen az szeretne lenni, mindenképpen komolyan veszi a velünk történő közös munkát. Persze előfordul minden korosztálynál, hogy nagyobb az ellenállása a pszichológus irányában (esetlegesen előző negatív tapasztalatok miatt), de nagyon pozitív tapasztalataim vannak: még a szkeptikusok is meghallgatnak, próbálják magukévá tenni a pozitív gondolatokat és amikor esetleg már jönnek az eredmények is, akkor egyre jobban bíznak a sportpszichológiában. A fiatalok pedig szinte már ebben nőnek fel: közelebb áll hozzájuk a sportpszichológia, a sportpszichológiai módszerek, a pozitív gondolkodásmód. Az akadémián folyamatosan találkozom a korosztályokkal, igyekszem nekik minél többet megtanítani az alapvető módszerekről és hogy hogyan tudják pozitívan befolyásolni teljesítményüket. A fiataloknál előfordulhatnak részképesség problémák is- egyébként jó tanuló gyerekeknél- fontos, hogy az edzők tudjanak a nehézségekről, hiszen így tudnak legjobban segíteni a gyereknek a fejlődésben.

A sportpszichológia tehát kulcsfontosságú szerepet játszik a sportolók teljesítményének növelésében, a stressz és szorongás kezelésében, a csapatszellem javításában, a sérülés utáni rehabilitációban és a sportolók általános jólétében. A modern sport világában a mentális felkészülés és a pszichológiai támogatás ugyanolyan fontos, mint a fizikai edzés és a technikai készségek fejlesztése.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Megérkezett a felkérés a másodosztályban való részvételre

Az MLSZ Elnökségének ELN-76/2024. (05.27.) számú határozata alapján a Versenybizottságának a 2024/25. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás bajnokság létszámát fel kell töltenie.

Magyar Labdarúgó Szövetség

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2024. június 10-én (hétfőn) kelt levelében az érvényben lévő feltöltési szabályok alapján a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt-t kérte fel a 2024/25. évi NB II. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságba való nevezésre, amit klubunk tisztelettel és köszönettel el is fogad.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigáz Tatabánya

Békéscsaba 1912 ElőreOpus Tigáz Tatabánya

NB III. Osztályozó 2023/2024.
2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigáz Tatabánya

1-2 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!

Élő televíziós közvetítés


Időpont: 2024. június 9. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kovács J. Zoltán

Asszisztensek: Bornemissza Norbert, Horváth Róbert

Tartalék játékvezető: Zierkelbach Péter

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Komáromi Csongor (02), Farkas Márk (04), Pintér Norbert (07), Zvara Levente Mátyás (08), Vólent Roland (10), Hodonicki Márk (16), Ilyés Tamás (17), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Bora György (55). Cserék: Czinanó Antal Áron (01), Krnács Richárd (35), Kovács Gergő (03), Mihály Bálint (06), Zádori Krisztián (09), Dávid Kende (15), Mikló Roland (19), Szabó Csaba (42), Sármány Kristóf (70), Somogyi Pál Csaba (78).
Vezetőedző: Csató Sándor

Tatabánya: Lóth Péter, Árvai Dániel, Kovács István, Krupánszki Balázs, Molnár Tibor, Szegleti Gergely, Katona Károly, Buna Gábor, Letenyei Zalán, Székely Ervin, Szalánszki Gergő. Cserék: Balla Olivér, Hadobás Zétény Zsombor, Soltész Barnabás, Kocsis Gergő, Zacsek Csaba Márk, Szegő Imre, Kiprich Dávid József, Német Dániel, Dala Samu, Klausz Ádám, Forró Gyula, Pénzelik Soma.
Vezetőedző: Gyürki Gergely

Gól Gólszerzők: Buna Gábor – öngól (46. perc), Letenyei Zalán (51. perc), Árvai Dániel (84. perc).

Sárga lap Sárga lapok: Zvara Levente (38. perc), Póser Dániel (78. perc), Árvai Dániel (86. perc), Klausz Ádám (88. perc), Szegleti Gergely (94. perc).

Piros lap Piros lap: Albert István (86. perc).

Nézőszám: 2.150


Az első perctől kezdve támadólag és határozottan léptünk fel, a vendégek gyakorlatilag nem is nagyon tudtak kimozdulni a kapujuk elől. Mindkét szurkolótábor nagy kedvvel biztatta csapatát, a hangulatra nem lehetett panasz. Ahogy a mérkőzásre sem, mert a 13. perc elején Vólent kapott forintos labdát, melyet Lóth kapus biztos kézzel védett. A 17. percben Árvai volt szemfüles és majdnem meg is szerezte a vezetést, csak a szerencse mentette meg kapunkat a góltól. A 19. percben Szalánszki végezhetett el egy szabadrúgást 19 méterről, melyet Póser kapus látványos mozdulattal hárított. A 21. percben Pintért találta meg egy labda, aki fejjel irányította a vendég kapu felé, a kapusnak azonban nem okozott gondot. A 24. percben ivószünetet rendelt el a játékvezető. A 27. percben Ilyés lőhetett közelről, de a próbálkozás elakadt egy védőben. A 31. percben ismét Árvai okozott problémát a tizenhatoson belül, szerencsére lesen volt. A 36. percben Pintér lőtt távolról, ismét a tatabányai kapusnak kellett nyújtóznia – szép jelenet volt, egyben nagy helyzet is. A 38. perc táján Szalánszkit kellett ápolni, Zvara volt túl kemény, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A kettő perc hosszabbításban sem változott az eredmény, így gól nélkül vonulhattak szünetre a csapatok.

Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya 1-2 (0-0)

Fotó: Bencsik Ádám

Jól kezdődött a második félidő, hiszen gyakorlatilag az első támadás végén egy öngóllal megszereztük a vezetést (1-0). Sajnos gyorsan jött a válasz, egy formás támadás végén Letenyei talált a kapunkba (1-1). A gólváltás után töredezett a játék, mindkét csapat több apróbb szabálytalanságot követett el, egymást követték a szabadrúgások, különösebb események nélkül. A 60. percben két helyen is változtatott Gyürki mester, Kiprich és Soltész léphetett pályára. A 61. percben ismét Szalánszki vétette észre magát, amikor lefutotta a csabai védőket, szerencsére lövése jócskán fölé szállt. A 63. percben Farkas helyére Kovács Gergő érkezett. A 64. percben Ilyés vezethetett egy kontrát, de átadása a vendég kapus kezeiben landolt, sokkal több volt a helyzetben. A 67. percben aztán a támadó szekcióhoz is hozzányúlt Csató mester: Ilyés és Vólent helyén Sármány, valamint Zádori folytatta, de Komáromi is leülhetett a kispadra, mert helyén Mihály kapott lehetőséget. A vendégek is kihasználták az ivószünetet, az eddig nagyszerűen teljesítő Szalánszkit Klausz váltotta a pályán. A 73. percben egy védelmi hibát kihasználva a Sármány-Zádori duó veszélyeztetett, nem sok kellett az újabb gólhoz. A 77. percben egy szöglet után Póser tisztázott, de sokan már a kapuban látták a labdát. Ugyanabban a percben viszont már a túloldalon alakult ki lehetőség, izgalmas volt a meccs. A 81. percben Mikló lépett pályára Kóródi helyén. Aztán jött a hidegzuhany, mert egy abszolút rossz hátrapassz után, Árvai lépett meg egy labdával ismét, de ezúttal már nem hibázott (1-2). A 85. percben óriási tűzijáték a vendég kapu elé, de nem sikerült az egyenlítés. Mindent bevetett a Tatabánya, feküdtek, cseréltek még egyet, ápolást kértek. A folytatásban Árvai cseréje következett volna, de nyilván valamit szólhatott Albert felé, akinél elgurult a gyógyszer és fellökte a provokátort, ezért aztán játékosunkat kiállította a játékvezető, Árvai pedig sárga cédulát kapott. A sok csere és ápolás miatt a játékvezető hat percet hosszabbított a mérkőzés végén.

Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya 1-2 (0-0)

Fotó: Bencsik Ádám

Gyürki Gergely: – Fantasztikus érzés átélni ezt a pillanatot. Kiélezett csata folyt, le a kalappal mindkét csapat előtt. Boldogok vagyunk, hogy egyszer sikerült vezetni a párharc során, ám ez döntőnek bizonyult.

Csató Sándor: – Az eleje úgy alakult, ahogyan elterveztük. Amikor megszereztük a vezetést, elkövettünk két buta hibát, így nem kontrázhatnak le bennünket. A versenykiírás egyértelműen fogalmaz, van esélyünk, hogy így is indulhassunk az NB II-ben, a legjobb fel nem jutó csapatot kérik fel. Nem így akartunk volna felkerülni, de az is igaz, hogy már négy hete megnyertük a bajnokságot és nagyon nehéz volt tűzben tartani a csapatot.

Hát nem egészen így képzeltük el ezt az egészet, de ettől függetlenül gratulálunk a Tatabányának a feljutáshoz, ahogy a Szentlőricnek is! Csapatunknak ezúttal a Haladás helyén az úgynevezett “vigaszág” maradt elméletben, végleges döntés azonban jó eséllyel majd a következő napokban várható.


Információk, esemény, jegyzőkönyv:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

 


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Az utolsó

A 4.300 kilométeres út végére ér csapatunk 2024. június 9-én (vasárnap), amikor 16:00 órás kezdési időpontban a Tatabánya együttesét fogadjuk az osztályozó második fordulójában.

Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya

Igen, 4.300 kilométer – számolásunk szerint ennyit utazott együttesünk az idegenbeli bajnoki mérkőzésekre összesen (nem számolva a kupameccseket) -, de nemcsak a lerótt távolság volt sok, hanem a rengeteg munka, tréning, elméleti és mentális felkészülés is. Egy szó mint száz, hazai pályán, saját közönségünk előtt, jó eséllyel teltház, valamint az élő televíziós közvetítésnek köszönhetően ország-világ szeme előtt tehetjük fel az i-re a pontot. Továbbra sem számolgatunk, nem szeretnénk ezzel foglalkozni és tudjuk-láttuk, hogy jó csapat a Tatabánya, megérdemelten szerzett bajnoki címet, de sportszerűen, a pályán szeretnénk megnyerni ezt a párharcot is és ezzel egyértelműen megszerezni a másodosztályú tagságot!

A két csapat egymás elleni mérlegére ezúttal már nem térnénk ki, hiszen az első forduló előtt részletesen foglalkoztunk ezzel, ahogy a Békéscsaba osztályozós történelmét sem taglalnánk újra. Aki viszont valamiért nem olvasta volna és érdekli, weboldalunk archívum rovatában mindent megtalál. A beszámolók szerint körülbelül 1.600 néző lehetett Tatabányán az első fordulóban, ami önmagában is igen szépnek mondható, de jó eséllyel erre simán rátromfolunk június 9-én, mert igen jól fogytak a belépők a hazai részbe, a vendég szektor pedig már elővételben megtelt. Az érdeklődés tehát jelentős, ráadásul több prominens személyt is várunk a mérkőzésre, akik előzetesen már jelezték, hogy megérkeznek, úgyhogy minden adott lesz egy ízig-vérig téttel bíró labdarúgó mérkőzéshez. Végre, újra igazi hangulat lehet a Kórház utcában és amennyiben minden számításaink és akaratunk szerint alakul, akkor már vasárnap feljutást ünnepelhetünk!

Az biztos, hogy csapatunk továbbra is veretlen tavasszal és a tatabányai tapasztalatok alapján jó esély mutatkozik arra, hogy hazai körülmények között ez a tendencia tovább folytatódhasson. A mérkőzés után hétfőn még egyszer találkozik a csapat és egy operatív vezetőségi eligazítás után mindenki szabadságot kap. Az igen rövid pihenő után a tervek szerint 2024. június 24-én kezdődik a felkészülés, ezzel kapcsolatban pedig rengeteg információval fogunk majd szolgálni, hiszen lesznek érkezők és távozók, jönnek a felkészülési mérkőzések és a stadionnal is történnek majd dolgok.

Színes lapok miatt egyébként egyik csapatban sem lesz eltiltott, tehát gyakorlatilag mindkét együttes – a sérülteket kivéve – komplett kerettel készülhet.

Az a csapat szerzi meg a 2024/25. évi NB II. osztályú férfi felnőtt nagypályás bajnokság részvételi jogát (indulási jog), amelyik két mérkőzésen több gólt szerez. Ha a két lejátszott mérkőzésen mindkét csapat ugyanannyi gólt szerzett, a visszavágó mérkőzés rendes játékidejének leteltét követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. A hosszabbításban több gólt szerző csapat szerzi meg a részvételi jogot. Ha a hosszabbítás során mindkét csapat ugyanannyi gólt szerez, vagy nem születik gól, akkor a részvételi jog a büntetőrúgásokkal (büntetőpárbaj) dől el.

A hatályos LVSZ 19.§ (1) bekezdés d) pontja alapján, amennyiben a bajnokságból való feljutás, illetve kiesés osztályozó mérkőzésekkel is történik, akkor a bajnoki eredményhez hozzáadódik az osztályozó mérkőzéseken elért eredmény (pontszám, gólkülönbség, stb.). A hatályos LVSZ 19.§ (1) bekezdés e) pontja alapján, amennyiben a bajnoki (verseny) osztályba a csoportok létszáma nem azonos, akkor a következő számítási metódus alapján kell meghatározni az adott csoportban megszerzett pontokból az elért eredményt: (megszerzett pontok / megszerezhető összes pont) x 100, az eredményt egy tizedes pontossággal százalékos értékben kell megadni. A magasabb százalék számot elérő csapatot kell előnyben részesíteni az esetleges létszámfeltöltésnél.

Csató Sándor: – Pozitív volt a lecsengése a tatabányai meccsnek, bár akadnak tanulságai is. Tisztában voltunk vele, hogy akik sérülésből jönnek vissza nem fogják végig bírni, ami be is bizonyosodott. Nem tervezett cserék miatt kellett belenyúlni a játékba, ez is közrejátszott abban, hogy szünet után nem tudtuk az első félidei nívót hozni és kicsúszott a kezünkből az irányítás. Persze az utolsó pillanatokban szerzett, ránk nézve demoralizáló gól is feldobta a hazaiakat, pedig a helyzetek alapján addigra már lezárhattuk volna az érdemi részt. Megtapasztaltuk, hogy jó csapat a Bányász, jó foci játszik, az átmeneteket különösen gyorsan oldja meg és a pontrúgásai is veszélyesek, ezeket a dolgokat pedig kezelnünk kell. Vannak kisebb sérültjeink és felépülők is, velük bővülhet a keret, miként az Előre család is gyarapodott, hiszen Vólent Rolandnak megszületett a kislánya pénteken hajnalban. A tatabányai találkozón is bebizonyosodott, hogy igyekszünk mindenféle pletykától függetleníteni magunkat és a legjobbunkat nyújtva szeretnénk teljesíteni az osztályozót. Ezzel elégedetten zárhatnánk le az idényt és rohamtempóban hozzáláthatnánk a következőhöz, a játékosokat pedig nyugodtan küldhetnénk rövid nyári pihenőre. Bízunk benne, hogy a saját kezünkbe vesszük a sorsunkat és számunkra kedvező eredményt hoz a vasárnapi mérkőzés!

Békéscsaba 1912 Előre – Opus Tigáz Tatabánya mérkőzés játékvezetőjeként Kovács J. Zoltánt, segítőiként Bornemissza Norbertet és Horváth Róbertet, tartalék játékvezetőként pedig Zierkelbach Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1975-ös születésű, tapasztalt sporival 2023. április 23-án, a Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr 2-0 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Hosszú pályafutása során eddig 1.117 sárga- és 86 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A mérkőzést az M4 Sport Televízió élőben közvetíti a helyszínről.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős idő várható és elszórtan zivatarok is előfordulhatnak, de a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +32 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2024. június 9-én (vasárnap) 20 óra 41 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Vólent Emili megérkezett

A legeslegjobb hírrel szolgálhatunk, hiszen 2024. június 7-én (pénteken) hajnali 04 óra 50 perckor új jövevénnyel gyarapodott az Előre-család.

Vólent Emili

Vólent Roland apukává avanzsált, hiszen gyermeke Vólent Emili (3.420 gramm, 53 cm) megszületett. Anyuka és kislánya is jól van, így a család öröme hatalmas.

Gratulálunk a Vólent-famíliának, jó egészséget és sok boldogságot kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.