Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Majdnem négy év elteltével 2022. október 2-án (vasárnap) 15:00 órától ismét tétmérkőzésen találkozunk a Credobus Mosonmagyaróvár csapatával, ezúttal a békéscsabai Kórház utcai Stadionban.

Szám szerint a hetedik Békéscsaba – Mosonmagyaróvár összecsapás következik, amely mindkét együttes számára hatalmas jelentőséggel bír. A Mosonmagyaróvár jelenleg nyolc lejátszott forduló után, mindössze egyetlen győzelem, két döntetlen, öt vereség, valamint öt bajnoki pont birtokában a biztos kiesést jelentő, 19. helyről várja a viharsarki túrát. Hat forduló óta nyeretlenek, augusztus 7-én tudtak győzni az Ajka ellenében (2-1), azóta viszont csak vereségek és döntetlenek követték egymást. A mélyrepülésnek edzőváltás lett a vége és szeptember 13-án Varga László távozott a klubtól és a soron következő Füzesgyarmat elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen már Horváth Csaba, a második csapat vezetőedzője irányította csapatukat. A Kupában is nyögvenyelősen sikerült továbbjutniuk, hiszen csak a hosszabbításban sikerült 1-2 arányban legyőzni az egy osztállyal alacsonyabban rangsorolt sárrétieket. Egy szó mint száz, az előttük álló két mérkőzés vízválasztó lehet az óváriak számára is, ebbe viszont első körben remélhetőleg nekünk is lesz beleszólásunk. A következő két forduló azonban nem csak számukra, hanem a Békéscsaba számára is igen fontos, hiszen adott esetben két győzelemmel már zárkózhatnánk az élbolyhoz, rosszabb szituációban viszont simán a kiesést jelentő pozíciókban találhatjuk magunkat. Az utóbbi eshetőségre egyelőre gondolni sem szeretnénk, maradjunk pozitívak, hiszen a csapatban van potenciál, mindenki tudja amit kell, úgyhogy ezek a dolgok gyakorlatilag csak fejben dőlnek el!

A két mérkőző fél közös múltját tekintve mi állunk jobban, hiszen 3 győzelem és 2 vereség mellett, egy döntetlent is kiolvashatunk a számokból. Az utolsó találkozásunkat viszont nem tehetjük az ablakba, hiszen 2018. december 9-én 3-0 arányban kaptunk ki Mosonmagyaróváron. A 2018/2019-es bajnokság első fordulójában viszont mi győztünk hasonló eredménnyel (3-0), úgyhogy abban az idényben váltakozó sikerrel zajlott a két csapat egymás elleni csatája.

A Győr-Moson-Sopron megyeiek a 2018/2019-es idényben kiestek a másodosztályból, majd három NB3-ban eltöltött szezon után az idén jött össze számukra ismét a második vonalban történő részvétel lehetősége. A 2021/2022-es bajnoki évben egyébként toronymagasan, 32 győzelem, 4 döntetlen és mindössze 2 vereség birtokában, kereken 100 pontot gyűjtve harcolták ki újra NB2-es tagságukat a Nyugati-csoportban. A bennmaradás, ahogy az látszik is pillanatnyi helyzetükből is, egyáltalán nem látszik egyszerű feladatnak, pedig igazolásokkal is igyekeztek felkészíteni csapatukat. Érkeztek: Monori Norbert (Haladás), Sajbán Miklós Viktor (Budaörs), Dezamits Dominik (Haladás), Szabó Richárd (Cegléd), Papp Szilárd (Szolnok), Slakta Balázs (Budaörs), Múcska Viktor (ETO).

Színes lapok miatt egyik csapatban sincs eltiltott, Kitl Miklós és Mikló Roland azonban 4-4 sárga cédulájával veszélyeztetett helyzetben lehet. Sérültek, betegek sajnos továbbra is vannak keretünkben, de többen is jó úton haladnak a visszatérés felé, így attól is függően, hogy második csapatunk kaphat-e visszajátszókat a szintén vasárnap megrendezendő Vasas II. elleni idegenbeli mérkőzésükre, akár több változás is lehetséges a kezdő összeállításban. Lényeges lesz az erőforrások optimális beosztása is, hiszen nyolc nap alatt három bajnoki mérkőzést szükséges teljesíteni, ebből az egyik ráadásul kétnapos hosszú túrával jár együtt. De, a legfontosabb most az, hogy a vasárnapi mérkőzésen bármilyen áron győzni tudjunk!

Horváth Csaba: – Úgy érzem jól sikerült az előző három hét, hasznosan töltöttük a bajnoki szünetet. Nehéz mérkőzésre számítok Békéscsabán és tudjuk, hogy bárkire veszélyes csapat otthonába látogatunk. Fontos mérkőzések következnek, amelynek első állomása lesz a vasárnapi összecsapás, de bízom a csapatban, így szeretnénk ponttal-pontokkal hazatérni.

Brlázs István Gábor: – Mivel edzőváltás volt következő ellenfelünknél, nehezebb volt feltérképezni őket és nyilvánvalóan csak az eddigi meccsek alapján készülhettünk belőlük, így ez tényleg az a mérkőzés, amikor csakis magunkra kell koncentrálnunk. Nagyon stabilan és zártan védekező csapat érkezik hozzánk és elsősorban kontrákból próbálnak veszélyeztetni – idegenben nyilván ezúttal sem lesz ez másképp. Veszélyesek a pontrúgásaik is, amire különösképpen figyelnünk kell majd. Nem véletlenül vannak ők is ebben a bajnokságban, megvan bennük a potenciál. Számunkra viszont szinte létfontosságú lenne a győzelem, ezt mindenki tudja és mindenkiben nyomatékosítva is lett, úgyhogy hazai pályán és közönség előtt csakis a győzelem elfogadható. Ha minden egészséges játékosom ki tudja tenni a pályára a legjobb tudását, akkor nem lehet probléma. Bízom a srácokban, mert megvan bennük az akarat és a tudás is!

A Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Rózsa Dávidot és Ring Kevint jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Sipos Tamás látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. augusztus 21-én, a Szentlőrinc – Békéscsaba 1912 Előre 2-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 704 sárga- és 47 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A tabellát jelenleg az MTK (19 pont), Gyirmót (16 pont), PMFC (16 pont) trió vezeti, míg a sereghajtó pozíciókból a Dorog (6 pont), a Mosonmagyaróvár (5 pont) és a Kozármisleny (4 pont) próbál elmozdulni.

A Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023-as szezon 9. fordulóját október 2-án (vasárnap) 15:00 óratól Gyirmót FC Győr – Nyíregyháza Spartacus FC, Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC – HR-Rent Kozármisleny, Szentlőrinc – DVTK, 17:00 órától MTK Budapest – Aqvital FC Csákvár, Kolorcity Kazincbarcika – ETO FC Győr, PMFC – Szombathelyi Haladás, FC Ajka – BFC Siófok, Tiszakécskei LC – Soroksár SC, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében közepesen felhős, szeles időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. október 2-án (vasárnap) 18 óra 22 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Fotók: Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre

[nggallery id=150]

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár

Időpont: 2022. október 2. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

A MÉRKŐZÉSRE ÉRVÉNYES BELÉPŐJEGYEK MEGVÁSÁROLHATÓK ELŐVÉTELBEN IS AZ ELŐRE SZÉKHÁZBAN, MUNKANAPOKON 08:00 ÉS 16:00 ÓRA KÖZÖTT.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Élő tudósítás:

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon. Élőképes közvetítés (live stream) NEM lesz a mérkőzésről.

A büfék 14:00 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 13:30 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
https://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Információk: Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2016. július 31. (vasárnap) 18:00 óra

Helyszín: Albertirsa Sportközpont

Cím: 2730 Albertirsa, Vágóhíd utca 1.

line_purple

albertirsa_01

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépőjegyek kizárólag a helyszínen, a mérkőzés előtt vásárolhatók. Klubkártya, regisztráció NEM szükséges. Online módon és/vagy elővételben nem lehetséges a vásárlás. Árak egységesen: felnőtt 800,- Ft / fő, diák/nyugdíjas 500,- Ft / fő. A pénztárak 16:00 órakor nyitnak.

Megközelítés:
Kecskemét felől érkezve Cegléden az első nagy kereszteződésnél balra kanyarodni a városi körgyűrűn, majd körülbelül 2 km után lesz egy tájékoztató tábla (Budapest jobbra, Albertirsa balra), ahol balra kell kanyarodni. Nagyjából 7 km után Ceglédbercel település, majd attól 6 km távolságra Albertirsa. Albertirsára nem kell bemenni, a város előtt van egy nagy balkanyar, ahol rögtön jobbra kell fordulni a 4. számú főút felé, majd erről az útról 100 méter után balra. Ez az út közvetlen a stadionhoz vezet.

https://www.youtube.com/watch?v=PJCvRNPRv-M&feature=share

albertirsa_03

Vendég szurkolók:
Békéscsabai drukkerek kizárólag a vendég szektorba válthatnak belépőt, ahol külön büfé és mellékhelyiségek állnak rendelkezésükre.

Figyelem!
Azon szurkolóinkat, akik a Cegléd elleni mérkőzés belépőjegyét megőrzik és bemutatják a következő hazai mérkőzés előtti jegyvásárlásuk alkalmával, egy darab tiszteletjeggyel ajándékozzuk meg, mellyel díjmentesen megtekinthetik a 2016. augusztus 7-én (vasárnap) 17:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő bajnoki mérkőzést. Amennyiben Előre bérlettel rendelkezik, akkor is rendelkezésére áll a tiszteletjegy, melyet ismerősének, barátjának, családtagjának ajándékozhat. Az ajándék tiszteletjeggyel rendelkező szurkolóink egy sorsoláson is részt vesznek, melyen egy komplett Előrés ajándékcsomagot nyerhetnek. Ha módjuk és lehetőségük van rá, kísérjék el a Lilákat idegenbe is!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

NB III. Keleti csoport 2022/2023. 11. forduló

Vasas FC II. – Békéscsaba 1912 Előre II.

7-2 (3-1)

A BELÉPÉS INGYENES!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. október 2. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion (Fáy utcai Sportcentrum)

Cím: 1139 Budapest, Fáy u. 58.

Játékvezető: Holczbauer Flórián

Asszisztensek: Szalai Dávid, Blum Dániel

Vasas: Bánfalvi Gergő, Hosszú Zétény, Litauszki Róbert, Puskás Zsombor Márk, Farkas Bence Balázs, Hidi M. Sándor, Ódor Máté, Kapornai Ákos Bertalan, Pócs Balázs, Cipf Dominik, Őri Ákos Tamás. Cserék: Ménesi Edvárd, Huszár Károly András, Enyedi Péter, Kovács Dominik, Vecsey Zalán Tamás, Szendeff Bence Gyula, Forgó Milán, Farkas Jeromos Joakim, Gurics Máté, Herrich Krisztián, Rab Boldizsár, Nemes Milán. Átlagéletkor: 19 év.
Vezetőedző: Harmati Tamás

Békéscsaba: Tóth Alexander Máriusz, Zahorán Áron, Trescsula Máté, Pap Szabolcs, Balla Mátyás, Ilyés Tamás, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Babinyecz Balázs, Sipos Gábor, Izing Martin Ferenc. Cserék: Zábráczki Szabolcs László, Bacsa Krisztián, Sipaki Patrik Martin, Orvos Levente, Marik Soma, Rajsli Tamás. Átlagéletkor: 20 év.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

 Gólszerzők: Oláh Ákos (19. és 89. perc), Litauszki Róbert (25. és 37. perc), Pócs Balázs (31. és 49. perc), Cipf Dominik (48. és 52. perc), Kapornai Ákos Bertalan (84. perc).

 Sárga lapok: Oláh Ákos (40. perc), Rab Boldizsár (58. perc), Sipaki Patrik Martin (90. perc).

Az első negyedórában jobbára a Békéscsaba térfelén zajlott a játék, gólhelyzetek nélkül. A 19. percben Cipf a jobb összekötő helyéről, 8 méterről lőtt, de Tóth kapus bravúrral oldalra tolta a labdát. A 21. percben aztán egy csabai támadás végén, Oláh helyezett közelről a kapu jobb oldalába (0-1). Sajnos gyorsan érkezett a válasz: egy jobb oldali szögletet Litauszki 10 méterről védhetetlenül fejelt a bal felső sarokba (1-1). Az első fél óra elteltével aztán magára talált a hazai csapat: a 31. percben Pócs kilenc méterről higgadtan a bal sarokba lőtt (2-1), majd hat perccel később egy bal oldali beadást Litauszki fejelt védhetetlenül a léc alá (3-1).

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első befejeződött: Cipf szépségdíjas gólt szerzett. a bal oldalon tizenhárom méterről jobbal a bal sarokba nyeste a labdát (4-1). Alig telt el fél perc, amikor Pócs küzdött meg egy labdáért, és tizenhat méterre elvette a kapustól, majd tíz méterről az üres kapuba gurított (5-1). Az 52. percben is Cipf szerzett újabb gólt, Kapornai bal oldali lapos beadását három méterről gurította a kapuba. A 82. percben Rab bal oldali centerezését Kapornai értékesítette négy méterről, a kapu közepébe lőtt (7-1). Keretbe foglalva a mérkőzést, a 89. percben Oláh 6 méterről a jobb alsó sarokba bombázott (7-2).

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/486342100095164

Élő tudósítás Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: