Az első felkészülési mérkőzés következik

A felkészülés második hetének közepén, 2021. június 30-án (szerda) 18:00 órától már edzőmérkőzés következik csapatunk számára.

Ellenfél az első osztályban szereplő Kisvárda Master Good együttese lesz, amely az igen előkelő ötödik helyen zárt a 2020/2021-es OTP Bank Ligában és a MOL Magyar Kupa sorozatban is a legjobb négy közé jutott.

A 2021/2022-es bajnoki idény egyébként mindkét osztályban nagyjából egy időben indul majd, hiszen az OTP Bank Liga július 31-én rajtol, míg a Merkantil Bank Liga a tervek szerint – bár sorsolás még nem áll rendelkezésre – augusztus 1-én veszi kezdetét. Ebből következik, hogy hozzávetőleg ugyanolyan fázisban tartanak a csapatok, hiszen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek június 17-én, míg a Békéscsaba június 21-én kezdte meg nyári programját. Míg vendégeink július 6-án utaznak ausztriai edzőtáborba, addig a Lilák már július 4-én (vasárnap) útnak indulnak, hogy majdnem egy hetet töltsenek Telkiben.

Igazolások tekintetében a piros-fehéreknél túl nagy mozgás nem volt, így az érkezési oldalon Jasir Asani (FK Partizani), Németh Márk (Újpest), Nagy Mihály Krisztián (FC Ajka) szerepelnek, míg a távozók között Fernando Viana, Mihai Minca és Cornel Ene nevét találjuk.

A Békéscsaba 1912 Előre keretében új igazolásaink (Puskás Gábor Sándor, Varga Szabolcs és Albert István) is nyilván lehetőséget kapnak majd, valamint több próbázó és jelölt is feltűnik majd a mérkőzésen. Esetleges igazolásukról csak akkor tudunk beszámolni, amennyiben a vezetőség és a szakmai stáb is véglegesítésükről döntött, valamint papírjaik is minden szempontból rendben lesznek.

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Kormány döntése értelmében a sportrendezvényeken továbbra is érvényben maradt a védettségi igazolvány szükségessége, ezért a Békéscsaba 1912 Előre – Kisvárda Master Good ingyenesen megtekinthető felkészülési mérkőzésre is kizárólag ennek felmutatásával lehetséges a belépés.

A Kisvárda 2021. június 26-án (szombat) már lejátszotta első előkészületi mérkőzését a Kazincbarcika csapata ellen, melyen 1-3 arányú várdai siker született. A szabolcsiak egyébként július 31-én a Ferencváros ellen, idegenben kezdenek majd az új bajnokságban.

Tájékoztatás

A Kormány döntése értelmében a sportrendezvényeken továbbra is érvényben marad a védettségi igazolvány szükségessége, ezért a hazai rendezésű felkészülési mérkőzésekre is kizárólag ennek felmutatásával lehetséges a belépés.

Védettségi igazolvány

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy bár a hatályban lévő kormányrendeleteknek megfelelően a sportrendezvények nézők előtt kerülnek megrendezésre, azonban a helyszíni szurkoláshoz – több kitétel mellett – fontos feltétel a védettségi igazolvány megléte (a plasztik kártya formátumú védettségi igazolvány és személyi igazolvány együttes felmutatása vagy a mobil applikáción látható védettségi igazolás helyszínen történő bemutatása). A hatályban lévő szabályozás szerint koronavírus ellen védett személy az, aki azt a koronavírus elleni védettség igazolásáról szóló 60/2021. (II. 12.) Korm. rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány) bemutatásával igazolja. A védelmi intézkedések feloldása a sportrendezvények tekintetében védettségi igazolványhoz kötött. Sportrendezvényen nézőként érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőttek, valamint a felügyeletük alatt lévő, tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek vehetnek részt. 18 éven aluli szurkolóink felnőtt felügyelete nélkül kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadionba!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a stadionba való belépést megelőzően a biztonsági szolgálat szakemberei ellenőrizni fogják az érvényes védettségi igazolvány és a személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány együttes meglétét! Ezek hiányában a biztonsági szolgálat a belépést köteles megtagadni. Ez alól kivételt képezhet a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy életkorának ellenőrzése, ha a kiskorúság ténye nyilvánvaló. Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a védettségi igazolványt nem helyettesíti az oltás beadásakor kapott írásos dokumentum, így a stadionba való belépéskor azt a biztonsági szolgálat nem fogja elfogadni!

A 2021. február 12-én megjelent Magyar Közlönyben foglalt 60/2021. számú kormányrendelet 1. pontjának 2.§/2. pontja alapján a koronavírus elleni védettség igazolására alkalmas a fenti rendelet szerinti hatósági igazolvány (a továbbiakban: védettségi igazolvány), illetve applikáció.

Az applikáció letöltéséhez és a regisztrációhoz szükséges útmutató az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér felületén megtalálható. Kérjük szurkolóinkat, hogy amennyiben még nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, úgy a fenti oldalon aktivizálják az applikációt!

Határon túli szurkolóink beléptetésére vonatkozó szabályok

A  járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) kormányrendelet 1.  § (3)  bekezdés e)  pontja szerinti, a  védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodást kötött országok a következők: Albán Köztársaság, Bahreini Királyság, Ciprusi Köztársaság, Cseh Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Georgia, Horvát Köztársaság, Marokkói Királyság, Moldovai Köztársaság, Mongólia, Montenegrói Köztársaság, Szerb Köztársaság, Szlovák Köztársaság, Szlovén Köztársaság, Török Köztársaság, Ukrajna.

Tájékoztatjuk határon túli szurkolóinkat, hogy a 484/2020. (XI. 10.) kormányrendelet 2/A. §-ban foglaltakon túl koronavírus ellen védett személy az, aki
a) olyan állam által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely állam által kiállított védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében megállapította, és
b) koronavírus elleni védettségét az a) pont szerinti állam által a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja.
Határon túli szurkolóink esetében is érvényes a kormányrendelet azon pontja, miszerint a stadionba való belépéskor a koronavírus elleni védettség igazolása során a személyazonosításra alkalmas igazolványa vagy az úti okmánya bemutatására külön is felhívható.

Maszkhasználat

Sportrendezvényeken a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak maszk viselésére nem kötelesek, azonban a rendelkezés ellenére mindenkinek javasoljuk, hogy továbbra is viseljen maszkot a mérkőzéseken.

Belépés és kapunyitás

A Békéscsaba 1912 Előre hazai rendezésű felkészülési mérkőzéseire ingyenes a belépés. Kizárólag az új lelátó (temető felőli) kerül megnyitásra, melyet az 5-ös számú (barna színű) vaskapun keresztül érhetnek el. A vendég, valamint a Liget felőli bejárat zárva lesz.

Közvetítés

A felkészülési mérkőzéseket NEM közvetítjük sem szöveges, sem live stream formájában és a felvételeket később sem tesszük közzé.

A vonatkozó kormányrendelet szerint a védelmi intézkedések betartásáról és az ahhoz szükséges feltételek biztosításáról a sportrendezvény szervezője, illetve a sportrendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni. Azt a személyt, aki a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem tartja meg a védelmi intézkedéseket, a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles a látogatásból kizárni. A fentiek szerinti kötelezettségek betartását a rendőrség ellenőrzi. A védettségi igazolvány közokirat, a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi védettségi igazolvány felhasználására a hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokirat felhasználására vonatkozó jogkövetkezmények irányadók.

Folytatódik a felkészülés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Felkészülési rajt

Csapatunk tagjai hétfőn délután újra találkoztak egymással és megkezdték a 2021/22-es bajnoki idény nyári felkészülési időszakát.

Stábértekezlet és eligazítás után mindenki COVID-19 tesztelésen vett részt, amelyen szerencsére mindenki negatív eredményt mutatott. Bár a Magyar Labdarúgó Szövetség a legfrissebb, módosított versenykiírásban hatályon kívül helyezte a korábbi járvány-helyzetben bevezetett egészségügyi protokollt, ettől függetlenül klubunk biztos akart lenni játékosaink és a stáb tagjainak egészségében. A stábból távozott Kincses Ádám, aki máshol folytatja pályafutását. Munkáját ezúton is köszönjük és további sok sikert kívánunk! Korábbi sérültjeink közül szerencsére mindenki visszatért, így Hursán György, Babinyecz Balázs és Mészáros Márk is felvette a munkát. A napokban folyamatosan, előre egyeztetett időpontokban, kisebb csoportokban kerül majd sor az orvosi vizsgálatokra is, a fizikai állapotfelmérést pedig az úgynevezett Conconi-teszttel (Inga-teszt) ellenőrizte a stáb. A rövid szünetben labdarúgóink elvégezték a számukra kiadott futóprogramot, így elmondható, hogy mindenki megfelelő állapotban tért vissza. Új igazolásainkon kívül több utánpótlás-korú játékosunk is meghívást kapott az első csapat edzéseire, számukra az NB3-as indulással is hatalmas lehetőségek nyíltak, de a keretek pontos meghatározása a felkészülés folyamán történik majd meg. Több próbázó is érkezett és a foglalkozásokon mutatott teljesítményük, valamint további egyeztetések után dönt esetleges csatlakozásukról a klubvezetés és a szakmai stáb. Az első időszakban napi két tréning, valamint uszodai foglalkozás is szerepel a programban és a fő hangsúly a prevención lesz, hogy végre sérülések és hiányzók nélkül kezdhessük meg az előttünk álló új idényt.

Preisinger Sándor: – A srácok a szünetben is csinálták az előre kiadott futóprogramot, tehát a felkészülés ezt a részét már nem kell annyira kiemelnünk. Ettől függetlenül nyilván ezen a héten is lesz még futás, előkerülnek a labdás dolgok is, tehát gyakorlatilag a szokásos módon készülünk nagyobb létszámú játékokkal. Ezek után következhetnek a speciálisabb feladatok és összességében bízom benne, hogy – a nagy melegtől eltekintve is – sikerül majd mindent elvégezni és ezáltal keretünk úgy meg tud erősödni, hogy egy-egy posztra lesz legalább két-két emberünk, vagy két posztra három. Ez a szituáció nagyobb versenyhelyzetet teremthetne a csapaton belül, ettől kezdve pedig a motivációs szint is megnőne. Ha ezek a dolgok rendeződnek és korábbi sérültjeink is teljesen bevethető állapotba kerülnek, akkor szerintem minőségben is jócskán előre tudunk lépni. A támadó szekcióba mindenképpen szeretnénk még igazolni, hogy a meccsenkénti 5-6 helyzetből minél többet tudjunk értékesíteni. A mai napon volt már egy elméleti foglalkozás, jelen pillanatban két csoportra bontva erősítések és részben labdás játékok zajlanak, a tegnap megkezdett prevenciós rész pedig folytatódik, délután pedig lépcsőzünk kicsit és így megy ez majd napról-napra, hétről-hétre.

A hathetes felkészülés során július 5 és 10. között Telkiben edzőtáboroznak a Lilák és összesen hat előkészületi mérkőzésre is sor kerül majd. A hazai felkészülési mérkőzések publikusak, tehát bárki ingyenesen megtekintheti majd.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Összeköt minket a piros, a fehér és a zöld

Vitathatatlan, hogy 2021 a sport éve, a futballszerető közönség igazi ünnepe azonban a június 11-én elindult, részben hazai rendezésű Eb. A koronavírus-járvány miatt ugyan egy évvel többet kellett várnunk arra, hogy ismét egy nemzetközi tornán szurkolhassunk válogatottunknak, de végre újra elérkezett az idő. Jó visszaemlékezni a 2016-os kiemelkedő teljesítményre, arra az örömmámorra, amelyet szerte az országban tapasztalt meg az is, aki korábban egyáltalán nem követte a magyar labdarúgást. Egy emberként álltunk a válogatott mögött és tesszük ezt az idei kontinensviadalon is.

Nem véletlen tehát a Szerencsejáték Zrt. időzítése, amely a labdarúgó nemzeti tizenegy, a Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottság kiemelt partnereként, illetve hazai sportfogadó-szervezőként egy átfogó reklámkampányt indított, amelynek fő üzenete: Összeköt minket a piros, a fehér és a zöld. Bár pontosan tudjuk, hogy minden sportágban változnak a nevek és az arcok, de egy dolog állandó: mindig annak a csapatnak vagy versenyzőnek szurkolunk, akik a mi színeinkben lépnek pályára, mert nem csak a saját sikereikért küzdenek, hanem értünk is. Lehetünk profi vagy hobbi sportolók, kanapédrukkerek, a lényeg, hogy összetartozunk. Láthatatlan kötelék tart minket össze, ez pedig nem más, mint a piros, a fehér és a zöld motívuma.

A Szerencsejáték Zrt. Eb alatt futó reklámjában fontos szerepet kaptak a magyar válogatottról készült 2016-os felvételek, amelyek felidézik az akkori sikerek emlékeit, azt az önfeledt boldogságot, amelyet egyetlen magyar ember sem felejt el. A kampányban szereplő élsportolók – Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Botka Endre, Illés Fanni, Keszthelyi-Nagy Rita, Varga Dénes, Lékai Máté – mellett feltűnik Anger Zsolt, Jászai Mari-díjas magyar színész is. Velük találkozhatunk a 2 szotyi között címmel futó villáminterjú videósorozatban, a szurkolók megszólítására pedig Tőrös Balázs (Bazska) és Dennis készítenek kisvideókat közösségi média felületekre.

Az #Összetartozunk motívummal szerte a városban és digitális felületeken is találkozhatunk a futball Eb alatt, és kimondottan erre az alkalomra nyílt meg a Szerencsejáték Zrt. pop-up store lottózója Budapesten az Erzsébet téren. A vállalat vidéki régióközpontjaiban, így Szegeden és Pécsett is készül meglepetésekkel a szurkolók számára.

A nemzeti lottótársaság emellett számos új fogadási lehetőséget is kínál fogadóinak. A Tippmix és a Tippmixpro kínálatlában ezen túl lehet majd tippelni az Eb-győztesre, a legtöbb gólt szerző játékosra, a csoportgyőztesekre, a továbbjutásra, Magyarország pontjainak és góljainak a számára, a magyar válogatott szereplésére, vagy éppen a leggólerősebb magyar játékosra is.

További érdekesség, hogy a kampányt megelőzően, a nemzeti lottótársaság elvégzett egy 1000 fős kutatást, amelyből kiderül, hogy az Eb meccseket követő magyarok 82 százaléka látja pontszerzésre esélyesnek a nemzeti tizenegyet, de a válaszadó közül minden harmadik a továbbjutást is biztosra veszi. A legtöbben Németországot várják az első helyre, közel kétharmaduk szerint pedig Cristiano Ronaldo lesz a gólkirály. A nemzeti tizenegy esetén jellemző, hogy a hazai sportfogadók még a papírforma ellenében is inkább az érzelmeikre hallgatnak. Ezt támasztja alá az is, hogy a 2016-os futball Eb idején a Tippmixen a végső győztesre kínált opciónál Magyarország csapatára érkezett a második legtöbb tipp.

Igazán izgalmas hónap elé nézünk tehát, de a legfontosabb, hogy HAJRÁ MAGYAROK!