Idénykezdet

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 155 másodperc.

Néhány nap és megkezdődnek a Merkantil Bank NB II Liga 2014-2015-ös, tavaszi szezon küzdelmei. Az idénykezdet előtt felpörögnek az események és sok-sok tennivaló, szervezés szükséges a zavartalan és zökkenőmentes ügymenethez.

Elsőként a hagyományos szurkolói ankétra invitáljuk az érdeklődőket, akik 2015. február 18-án (szerda) 19:00 órától, Békéscsabán a FEK-ben találkozhatnak a szakmai stábbal, vezetőséggel és néhány játékossal is. A korábban közzétett programban sok mindenről szó lesz majd, így mindenképpen érdemes ellátogatni. Az eseményen minden szurkolónk ingyenesen megkapja a szokásosnak mondható nyomtatott menetrendet és lehetőségük nyílik ajándéktárgyak, bérletek és belépőjegyek vásárlására is.

Tekintettel arra, hogy a tavalyi pályaválasztói jogcserék miatt idén májusban egymás után 5 hazai mérkőzés lesz, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége úgy döntött, hogy féléves bérleteket bocsát ki, melyekkel azon szurkolóinknak szeretnénk igen kedvezményes belépési lehetőséget biztosítani, akik még nem rendelkeznek szezonbérletekkel. Ezekkel a idény belépőkkel összesen 9 hazai mérkőzés tekinthető meg. A diák/nyugdíjas ára 3.000,- forint, míg a felnőtt változat 4.000,- forintért vásárolható meg. A bérletek elérhetők és online módon is megrendelhetők az Előre Shop-ban:
http://1912elore.hu/shop/index.php?route=product/category&path=67

berletek_feleves_web

A szezon előtti fotózás csütörtökön lesz, így vadonatúj csapatképpel és a hiányzó egyéni fotók pótlásával igyekszünk teljessé tenni weboldalunk vonatkozó részét.

Javasoljuk minden bérlettel nem rendelkező érdeklődőnek és szurkolónak, hogy lehetőség szerint időben, előre váltsák meg belépőiket és ne bízzák a véletlenre a mérkőzés előtt! A jegyek árai változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft / db, felnőtt 700,- Ft / db. Amint a rendelkezésre álló és engedélyezett számú tikettek elfogynak, több szurkolót már nem áll módunkban beengedni. A még rendelkezésre álló belépők számáról rendszeresen tájékoztatjuk majd az érdeklődőket, hogy senkit se érjen kellemetlen meglepetés!

A jegyek elővételben a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. kórház utcai székházának gazdasági irodájában válthatók 2014. február 23-tól február 27-ig, reggel 08:00-10:00 óra között. Kérjük a rendelkezésre álló időpontok pontos igénybevételét!

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!