Elhunyt Verebes József

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 127 másodperc.

Tíz nappal 75. születésnapja előtt elhunyt az egykori szövetségi kapitány, a Rába ETO, az MTK és a Budapesti Honvéd csapatával négy bajnoki aranyérmet gyűjtő Verebes József, aki 1996-ban a Diósgyőrt osztályozóig vezette.

Verebes József labdarúgóként mindössze három élvonalbeli mérkőzésig jutott, edzői pályafutása viszont sikerekben bővelkedik. Hírnevét Győrben alapozta meg, ahol két egymást követő évben nyert bajnokságot (1981/1982, 1982/1983), majd az MTK élén megismételte ezt a sikert (1986/1987). Ezen kívül nyolc mérkőzés erejéig kivette részét a Kispest-Honvéd 1992/1993 évi bajnoki címéből is. Ezen kívül három bajnoki ezüst-, és két bronzérmet akasztottak nyakába.

verebes_jozsef

Szövetségi kapitányként két periódusban ült a magyar labdarúgó válogatott kispadján: 1987-ben négy, 1993-1994-ben tíz mérkőzésen irányította a nemzeti tizenegyet.

Ezt követően 1996 tavaszán vette át az akkor DFC néven az NB II-ben szereplő Diósgyőr irányítását. Hatalmas várakozás előzte meg érkezését, az első edzését több ezren nézték az edzőpálya korlátjának támaszkodva. Az idény végére a harmadik helyre hozta fel a csapatot – máig emlegetik például a Kecskemét elleni 7-1-es győzelmet, akik a helyszínen látták -, ami osztályozót ért. A Fehérvár Parmalat (a Videoton jogelődje) hazai pályán 2-1-re győzött, a visszavágón pedig a DFC nyert 2-1-re úgy, hogy a 92. percben Vámosi Csaba szabadrúgásból a keresztlécet találta el. A hosszabbításban végül a székesfehérváriak kerekedtek felül, így újabb egy évet kellett várni a diósgyőri feljutásra, de akkor már nem Verebes Józsefnek hívták a vezetőedzőt.

Edzői pályafutása hátra lévő részében még a Videotont irányította az élvonalban, majd alacsonyabb osztályú csapatok szakvezetőjeként búcsúzott.

Az utóbbi időkben Verebes József súlyos betegségéről szóltak a hírek, a 2016. március 13-án pedig elhunyt.