Ellenfél-mustra: Aqvital FC Csákvár

A Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os idényében tizenhat csapat indulhat és a szabályok értelmében az első két helyen végző együttes feljut az első osztályba, a 15-16. pozíciókban záró két klub pedig kiesik a harmadosztályba. Cikksorozatunkban bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért az Aqvital FC Csákvár nyitja a sort.

Aqvital FC Csákvár - Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (0-0)

A klubok történelmével szándékosan nem foglalkoznánk, ezeket korábbi beharangozóink alkalmával már számtalanszor kitárgyaltuk, de a keresőkben egy-két kattintással bárki megtalálhatja és ezekhez mi sem tudnánk már érdemben hozzátenni.

Az elmúlt tíz esztendőt tekintve csupán két olyan klub van, mely valamennyi idényt az NB II-ben töltötte, a többi majd negyven rivális hol feljutott, hol kiesett, hol megszűnt. Ezen két klub egyike az Aqvital FC Csákvár, a másik a Soroksár SC. A 2022-23-as bajnokságban még 20 együttes alkotta a másodosztályt. a pontvadászat végeztével a 19-20. (Békéscsaba, Dorog) kiesett, a 16-18. helyezettek (Kozármisleny, Szentlőrinc, Nyíregyháza) osztályozót játszott, a Fejér vármegyeiek viszont a 15. helyen végeztek. Egy évvel később már csak 18 csapat szerepelhetett a másodosztályban. A 15-18. helyezettek (Pécs, Tiszakécske, Siófok, Mosonmagyaróvár) búcsúra kényszerültek. Az Aqvital FC akkor a 12. helyen fejezte be a pontvadászatot. Idén már csak 16 együttes szerepelhetett az NB II-ben. A 15-16. kiesett (Tatabánya, Gyirmót), a kék-sárgák azonban 10. helyezettként ismét bebiztosították másodosztályú tagságukat. Tudni illik azt is, hogy a csákvári klub az első osztályú Puskás Akadémia fiókcsapata, tehát játékosok terén mindenképpen minőségi utánpótlás áll rendelkezésre, a kölcsönadott labdarúgóknak pedig mindenképpen hasznos, ha a második vonalban tudnak pallérozódni. Ahogy szokták mondani, ez egy klasszikus win-win szituáció, tehát mindkét fél nyer az együttműködésen, így közös érdek, hogy a Csákvár a Merkantil Bank Ligában szerepeljen.

Aqvital FC Csákvár - Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (0-0)

Egymás elleni múlt

A Csákvár ellenében 17 bajnoki mérkőzés szerepel a statisztikákban és az utóbbi években számunkra mindenképpen mumusnak számítanak. Az összesített mérleg szempontunkból 5-5 győzelem és döntetlen, valamint 7 vereség. Utoljára 2025. március 9-én találkoztunk velük, amikor hazai pályán szenvedtünk 0-3 arányú vereséget. Győzelemnek igen régen, 2020. október 18-án örülhettünk utoljára, amikor idegenben 3-5 arányban tudtuk elhozni a három pontot, azóta csak és kizárólag vereségek szerepelnek az eredménysorban, tehát van jócskán törleszteni valónk. Azért voltak nagy pillanataink is ellenük, így semmiképpen sem feledkezzünk meg egyik legnagyobb arányú győzelmünkről, hiszen 2017. szeptember 24-én 0-6 arányban fektettük őket két vállra.

Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Stadion

A jelenlegi pályát és a hozzá tartozó épületet 1979-ben kezdték el építeni. A pályaavató 1983-ban volt, a nyitómérkőzést a Tatabányai Bányász csapatával játszották több ezer néző előtt. A 2500 néző befogadására alkalmas létesítményben az 1997-ben lejátszott Csákvári TK-Magyar válogatott mérkőzés tartja a nézőcsúcsot, zsúfolt ház előtt rendezték a hírverő találkozót. Több nemzetközi labdarúgó mérkőzésnek is helyszíne volt a sporttelep és számos országos bajnokságnak, illetve nemzetközi eseménynek is helyt adott. A létesítmény – a 2004-es nagy felújítását követően – a csákvári születésű olimpiai bajnokról, Tersztyánszky Ödönről kapta a nevét. 2011-től, köszönhetően a Társasági Adókedvezménynek, ismét nagy változások történtek a sporttelepen: új műfüves edzőpálya épült, 2014 tavaszára új gyepszőnyeget, esti mérkőzés rendezésére alkalmas villanyvilágítást, eredményjelző-táblát kapott a centerpálya, bővült az ülőhelyek száma és a 2014-15-ös szezon rajtjára elkészült az öltözőépület sátorteteje is.

Békéscsaba 1912 Előre - Aqvital FC Csákvár 1-1 (1-0)

Aktualitások

Amint azt bevezetőnkben már leírtuk, az Aqvital FC Csákvár a 10. helyen végzett a 2024/2025-ös idényben, 10 győzelem, 6 döntetlen és 14 vereség birtokában 36 pontot gyűjtöttek. Számukra is tartogatott a szezon néhány kellemetlen szituációt, de ettől függetlenül továbbra is a középmezőnyhöz sorolhatjuk őket. Évről-évre ki tudnak nevelni olyan játékosokat, akik aztán akár nemzetközi szinten is megállják helyüket. Így volt ez a közelmúltban is, hiszen a Puskás Akadémia 20 éves hálóőre, Pécsi Ármin ötéves szerződést kötött az angol Premier League aktuális bajnokával, a Szoboszlai Dominiket és most már Kerkez Milost is soraiban tudó Liverpool FC-vel. Pécsi Ármin 18 éves korában, 2023 nyarán az Aqvital FC Csákvár színeiben mutatkozott be a profi ligában és 18 meccsen keresztül kirobbanthatatlan volt a Csákvár kapujából. Tóth Balázs vezetőedzővel és Somodi Bence kapusedzővel olyan munkát végzett, hogy egyetlen percet sem mulasztott az egész őszi szezonban. Teljesítménye elismeréseként a Puskás Akadémia a téli átigazolási szezonban vissza is vitte és azóta az NB I meghatározó kapusává nőtte ki magát. Bár az átigazolási szezon egészen 2025. szeptember 3-ig tart, azért minden csapat azon dolgozik, hogy felkészülést nagyjából végleges összetételben kezdhesse meg. Érkeztek: Lorentz Márton (Budafok), Radics Márton (Puskás Akadémia II.), Zahorán Dávid (Puskás Akadémia II.), Magyar Zsolt (Veszprém), utánpótlásból felkerült Juhász Levente. Távoztak: Nagy Zoárd, Menyhárt Zsombor, Varga Bence, Dusinszki Szabolcs, Varga Bence, Murka Benedek.

A csákváriak eddig egyetlen felkészülési mérkőzést játszottak 2025. június 5-én a Monor ellen, amelyen 2-2 arányú döntetlen eredmény született.

M.B.


Kapcsolódó hivatkozások:

https://aqvitalfc.hu/

https://www.facebook.com/aqvitalfcnbII/


1/15. rész


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Gyászolunk

Hatvankét éves korában elhunyt Csanálosi Miklós labdarúgó, az 1988-ban Magyar Kupát nyert Békéscsabai Előre középpályása.

Csanálosi Miklós

Csanálosi Miklós 2025. június 28-án hunyt el – erről az özvegye írt a Facebook-oldalán, a gyászjelentésben pedig azt is megosztotta, hogy a temetés 2025. július 10-én 13:30 órakor lesz a mezőtúri Felsőrészi Temetőben.

Középpályásként 1984-től 1991-ig játszott Békéscsabán, első NB I-es mérkőzését 1985 tavaszán játszotta. Tagja volt az 1988-ban Magyar Kupát nyerő csapatnak, így a következő idényben a Kupagyőztesek Európa-kupájában is pályára lépett. 174 NB I-es meccsel a háta mögött 1991-ben nevelőklubjához, Tatabányára szerződött, további 23 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, mielőtt a klub kiesett az NB II-be.

Pályafutása végén Bicskén és Környén is játszott, 1998-ban vonult vissza.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!

 

Kapust és védőt is szerződtettünk

Nemcsak az edzések, de a háttérmunka is folytatódik, ezzel együtt a felkészülés második hetét kezdte meg együttesünk.

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a 196 centiméter magas, 25 esztendős Takács Jánost, aki a Kisvárda elleni felkészülési mérkőzésen már be is mutatkozhatott lila-fehér színekben. A ideális testfelépítésű, kitűnő reflexekkel bíró kapus összességében 69 másodosztályú és 10 MOL Magyar Kupa mérkőzéssel a háta mögött ezentúl már csapatunkat segítheti.

Takács János

Szintén a Békéscsaba első keretének tagjaként köszönthetjük a fiatal belső védőt, Kristóf Márk Patrikot. Az előző idényt a feljutó Kazincbarcika csapatánál töltötte kölcsönben, most viszont mi kaphattuk meg ideiglenesen a játékjogát a DVTK-tól. A mindössze 18 éves labdarúgó pályafutása a fővárosból indult, majd Dabason és Karcagon keresztül Diósgyőrbe, illetve Kazincbarcikára vezetett útja.

Kristóf Márk Patrik

Janó és Márk köszöntünk Benneteket Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


Távozott csapatunktól Rácz Balázs és Gyenti Kristófot is visszarendelte klubja a kölcsönből, így tőle is búcsúzunk.

Munkájukat és segítségüket ezúton is köszönjük, további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!


A klubvezetés és szakmai stáb lehetőségeihez mérten továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így adott esetben további bejelentésekre is sor kerülhet.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Edzőmérkőzéssel zárul a felkészülés első hete

A felkészülés eseménydús első hetét a Kisvárda elleni edzőmérkőzéssel zárjuk 2025. június 28-án (szombaton) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

ékéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good

Köztudott, hogy a Kisvárda Master Good első csapata visszajutott az első osztályba, így a 2025/2026-os idényt már a Fizz Ligában kezdhetik meg. A kisebb ráncfelvarráson átesett piros-fehéreket már Gerlicki Máté vezetőedző irányítja, akit az elmúlt idők tendenciáját követve saját környezetéből nevezte ki a klubvezetés a következő időszakra. A 46 éves szakember 2021-ben került Kisvárdára, kezdetben az U19-es csapatnál dolgozott, aztán az NB III-as csapatot vezette, tagja volt Török László vezetőedző tréneri csapatának, majd megbízott vezetőedzőként dolgozott 2023 őszén a felnőtt együttesnél az NB I-ben Milos Kruscsics távozása és Mátyus János érkezése között. A 2023-2024-es szezonban az NB III-ban bronzérmet szerzett a Kisvárda Master Good II-vel, az előző, 2024-2025-ös kiírásban pedig asszisztens edzőként volt tagja a csapatot az NB I-be visszavezető Révész Attila vezetőedző stábjának. Gerliczki Máté most fejezi be a pro-licences edzőképzést, így immár kinevezett vezetőedzőként dolgozhat az élvonalban.

A szabolcsiak 58 bajnoki pontot gyűjtve, 17 győzelem, 7 döntetlen és 6 vereség birtokában nyerték meg a 2024/2025-ös másodosztályú bajnokságot, ezzel kivívták a jogot, hogy ismét az NB I-ben indulhassanak. Az érkezési oldalon Nagy Krisztián, Oláh Bálint, Toniszlav Jordanov, Medgyes Sinan, Bohdan Melnik és Novothny Soma neve említhető egyelőre. Távozóik pedig Czékus Ádám, Széles Imre, Pap Zsolt, valamint David Puclin. A felkészülést június 16-án kezdték, tehát egy héttel előrébb járnak, mint mi. Az első hetüket egyébként egymás elleni játékkal zárták, tehát más csapat ellen számukra is most következik az első megmérettetés. A két mérkőző fél egyébként már nyolc alkalommal találkozott egymással és a statisztikát vizsgálva 3 békéscsabai győzelem mellett, 3 döntetlen, valamint 2 kisvárdai sikert olvashatunk ki a számokból. Utoljára 2025. május 4-én szintén hazai pályán döntetlen (2-2)  eredmény értünk el ellenük.

Békéscsaba 1912 Előre - Kisvárda Master Good 2-2 (1-0)

Az első hét fizikális fáradalmaival szemben igen jól fog esni egy edzőmeccs, bár a nagy meleg és párás időjárás miatt annyira azért nem ideálisak a körülmények. Az viszont biztos, hogy centerpályánk parádés állapotban van, az ellenfél jó erőt képvisel, így minden mástól függetlenül a mérkőzés igen jól szolgálja majd a felkészülés jelenlegi fázisát.

A meccsről semmiféle élő közvetítés nem lesz, tehát ne dőljenek be a mindenféle szedett-vedett, hamis információkkal bíró bejegyzéseknek.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://kisvardafc.hu/hir/edzesek-utan-edzomeccsek/8546


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Újabb támadók az Előre kötelékében

Folytatódik a támadó szekció megerősítése, így két újabb labdarúgóval bővült a Békéscsaba 1912 Előre kerete.

Daru Bence

Klasszikus középcsatár pozícióba érkezett Daru Bence, aki tapasztalatával, fizikumával és magasságával klubunk oszlopos tagjává válhat. Bence az előző idényben a Kozármisleny, majd a PMFC csapatát erősítette – előbbi együttesben fontos gólokat szerzett és számtalanszor okozott fejtörést az ellenfeleknek. A korábbi többszörös gólkirály egyébként dolgozott már Csató Sándorral és a támadó neve mellett 451 mérkőzés szerepel, így a szakmai stáb és a klubvezetés is nagy reményeket fűz játékához.

Ésik Ákos

Szintén a támadó harmad közepén bevethető a fiatal Ésik Ákos, aki Kisvárdáról érkezett egyelőre kölcsönbe. A 19 éves mozgékony és gólérzékeny játékos már az első osztályban is bemutatkozhatott és gólt is szerzett, ezért a fejlődési lehetőség mellett nagy segítségére lehet csapatunknak.

Bence és Ákos köszöntünk Benneteket Békéscsabán, sok sikert, lila-fehér gólokat és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

M.B.


Az érkezési oldallal párhuzamosan újabb távozóink is vannak, hiszen elköszöntünk Kovács Kolostól, Tóth Mátétól és Kohut Mátétól is.

Munkájukat és segítségüket ezúton is köszönjük, további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz!


A klubvezetés és szakmai stáb lehetőségeihez mérten továbbra is azon dolgozik, hogy megfelelőképpen megerősítse csapatunkat, így a napokban további érkezők és távozók bejelentésére is sor kerül.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.