Szurkolói felhívás

Mindannyian tudjátok, hogy vasárnap 18.00 órától a Kórház utcai stadionban sorsdöntő összecsapásra kerül sor, melynek tétje, hogy Csapatunk 10 év után újra a legjobbak között legyen! Ehhez mi, szervezett szurkolói csoportosulások, egy Békéscsabán még nem látott, látványos koreográfiával (amit a Ti adakozásotoknak is köszönhetünk) és 90 perces folyamatos szurkolással fogunk hozzájárulni.

20150528

Mivel ez a mérkőzés sokkal többről szól, mint 90 perc, azzal is ki fogjuk fejezni, ahogy – közös vonulás formájában – megjelenünk.

Első gyülekező pont 15:00 órától a Gólya Sörözőben (Békéscsaba, Damjanich u. 1. szám). Innen 16:30 perckor indulunk el a Munkácsy utca-Andrássy út útvonalon a Szent István térre. Aki nem jön a Gólya Sörözőbe, az a Városháza előtt csatlakozhat hozzánk – ez lesz a második gyülekezési pont, nagyjából 16:40 perckor. Itt egy-két percet várakozunk csak, ezért aki szeretne velünk jönni, az ne késsen! A Szent István térről a Széchenyi utcán át, a Gyulai úton megyünk végig, majd a Dobozi út és a Dedinszky Gyula utca irányából, terveink szerint 17:00 órakor érjük el a stadiont, ami a várható érdeklődést és sorban állást illeti se nem korai, se nem késői időpont.

Aki tud és szeretne csatlakozni, az jöjjön, várjuk! Legyünk minél többen, legyünk együtt kivívói és részesei a vasárnapi csodának, mely mindannyiunk számára örök élmény lehet!

Hajrá Lilák, hajrá Békéscsaba!

„Stormcorner 1997” és „Bad Boys 2002” szurkolói csoportok

Kapcsolódó cikk:

http://nb1.hu/hirek/nagyon-keszulnek-csabai-ultrak-sorsdonto-meccsre

http://ultrasliberi.hu/nagyon-keszulnek-a-feljutasra-bekescsaban-koreo-es-vonulas-is-lesz/

Gyermeknap a Belvárban

Hatalmas siker volt csapatunk látogatása a békéscsabai Belvárosi Általános Iskolában, ahova Gyermeknap alkalmával, pénteken délelőtt látogatott el a Békéscsaba 1912 Előre. Az igazgatói köszöntés és jókívánságok után, rengeteg gyönyörű rajzot, ajándékot és szurkolói jókívánságot kaptak labdarúgóink. Természetesen fotózással, apró meglepetésekkel és aláírásokkal játékosaink is kedveskedtek ifjú rajongóiknak. A diákok rajzait a székház földszintjén található faliújságon kiállítottuk, így Önök is bármikor megtekinthetik az alkotásokat.

A közös program labdavezetéssel, hétméteres rúgásokkal, szabad focival és fagyizással folytatódott, melybe időnként a tanári kar és Zoran Spisljak vezetőedző is bekapcsolódott. A vendéglátóinkkal történt eszmecsere alkalmával megállapodtunk, hogy a jövőben is rendszeresen megismételjük a közös foglalkozásokat, hiszen együttesünk kiemelten fontosnak tartja a megfelelő utánpótlás toborzását és jövőbeni szurkolóink akvirálását is. A gyermekekkel töltött idő kitűnő lehetőség volt a vasárnapi, sorsdöntő mérkőzésre való felkészülés közbeni feszültségoldásra is.

Köszönjük szépen a lehetőséget és a szeretetteljes vendéglátást!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikkek:

http://www.beol.hu/bekes/sport/elore-latogatas-a-belvarosiban-613422

http://hir6.hu/cikk_galeriak/150529_Bekescsaba_1912_Elore__Jotekonysagi_Rendezveny_esemenyfoto/

Éremtámadás

Iskolák, újságírók, fotósok, szurkolók és érdeklődők egész hada jelentkezett már be, határon innen és túlról a Békéscsaba 1912 Előre remélhetőleg utolsó másodosztályú mérkőzésére, amely 2015. május 31-én (vasárnap) 18:00 órakor kezdődik a Kórház utcai centerpályán, ahol a Ceglédi VSE együttesét fogadjuk. Nem véletlen az érdeklődés, hiszen 10 év óta először léphetnek úgy pályára focistáink, hogy a mérkőzés végén már egy osztállyal feljebb sorolódhat a csapat! Így aztán, aki tanúja szeretne lenni a történelmi pillanatnak, az már most tett arról, hogy biztosítsa helyét a lelátókon!

20150527

Két napja ismét az MLSZ határozataitól hangos a sajtó és még mindig képlékeny az első osztályban induló csapatok száma. Nekünk szerencsére jelen pillanatban csak egyetlen dologgal kell foglalkoznunk: meg kell nyernünk a vasárnapi mérkőzést! Úgy gondoljuk, hogy ehhez minden adalék rendelkezésre áll: precíz és mindenre kiterjedő felkészülés, akarat, alázat és elszántság, profi szakmai háttér, hihetetlen szurkolói aktivitás, remélhetőleg teltház!

Vendégeinknek csak minimális matematikai esélye maradt az NB II-ben maradáshoz – nem is számolgatnánk. Jelen pillanatban a megszerzett 6 győzelem, 9 döntetlen, 16 vereség a tabella 15. helyére sorolja őket. Bár a 29. fordulóban a sereghajtó Kaposvár együttesét 2-1 arányban legyőzték, ami csak szerény gyógyír volt eddigi teljesítményükre – Békéscsabán azért minden bizonnyal nehezebb feladat elé állítjuk a Pest megyeieket. A statisztikára pillantva az ellenfelek 2011. óta 13 alkalommal gyürkőztek egymásnak és valljuk be, felemás eredmények születtek: 4 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség. Az idő múlásával azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a két csapat már egyáltalán nem ugyanaz, mint évekkel ezelőtt. Hazai pályán eddig sosem szenvedtünk vereséget és az utolsó két idegenbeli mérkőzésünket is megnyertük ellenük 0-3 és 2-7 arányban. A ceglédiek legjobb góllövőjére, Koós Gáborra – aki 8 találattal a lista 17. helyén áll – azonban mindenképp figyelnünk kell.

A mérkőzést Szabó Zsolt játékvezető, Pápai Zoltán és Szalai Balázs segítségével igazgatja.

Az előrejelzést szerint továbbra is áprilisi időjárás várható, sajnos 30 százalékos eséllyel legalább 2mm csapadék is eshet. Reméljük addig még ez is változik…

Minden szurkolónkat szeretettel látjuk a lelátókon, hiszen a szezonból már csak ez a mérkőzés maradt! Használják ki a lehetőséget és drukkoljanak a fiúknak!

Fantasztikus nyereményekkel, meglepetésekkel és nagyszerű hangulattal várjuk Önöket!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://1912elore.hu/site/cegledi-vse-bekescsaba-1912-elore/

Minden út a Kórház utcába vezet

Nincs tévedés – 2015. május 31-én átírjuk Békéscsaba térképét, hiszen a készülődés már most hatalmas és minden lila-fehér érzelmű szurkoló és érdeklődő aznap délután az Előre pálya felé veszi az irányt. Aki még nem tudná – nagybetűvel – AZ NB I-BE JUTÁSÉRT JÁTSZANAK A LILÁK! Egy győzelemre vagyunk az újabb történelmi pillanattól, amelyre tíz éve vár minden békéscsabai.

promo_20150526

Igen, beszéljünk győzelemről – hiszen senki sem akar számolgatni. Amennyiben a hónap utolsó napján le tudjuk győzni a Ceglédi VSE együttesét, akkor nincs vita, nincsenek találgatások, kalkulációk – aznap este eldől, hogy együttesünk a következő szezont már az első osztályban folytathatja.

– Még nem ünneplünk, mert még egy megoldandó feladat hátra van a szezonban és ehhez higgadtság, önuralom és kemény munka szükségeltetik. A ceglédiek mindent el fognak követni a győzelemért, hiszen van még egy kis esélyük az NB II-ben maradáshoz – így nem lesz egyszerű mérkőzés. Mi viszont megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy saját kezünkben legyen a sorsunk és mindent meg fogunk tenni azért, hogy teljes sikerrel vegyük ezt az akadályt is. – mondta Zoran Spisljak vezetőedző a kedd délelőtti edzés előtt.

A szakmai stáb és csapatunk is a szokásosnak mondható menetrend szerint készül az évad utolsó megmérettetésére: napi két tréning, konditerem, videózás, taktikai értekezlet és mentális felkészítés is vár labdarúgóinkra a héten.

Úgy tudjuk, szurkolóink is meglepetésekkel készülnek – amely minden bizonnyal megfelelően látványosra sikerül ezúttal is. A hangulatot és az élményt pedig egy repülő bemutatóval fokozzuk majd, hiszen a mérkőzés előtt Vári Gyula, kétszeres vadászpilóta világbajnok bemutatót tart a pálya felett és környékén. Mást azonban nem árulhatunk el… amennyiben kíváncsiak a további fejleményekre, a lelátókon a helyük!

Ne feledjék, minden hölgy és 14 éven aluli szurkolónk ingyen tekintheti meg a mérkőzést és folytatódik a nyereményözön is, mert a félidei szünetben ismét ajándékokat sorsolunk. Függetlenül a végeredménytől, vasárnap igazi futballünneppel várunk mindenkit! Töltsük meg a stadiont és búcsúztassuk együtt a 2014/2015-ös bajnoki szezont!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Boldog születésnapot Tamás!

Ma ünnepli 23. születésnapját Kertész Tamás, a lilák 17-es számú mezét viselő csatára. Gólerős játékosunk korábban a Létavértes együttesében is futballozott, a 2014/2015-ös szezonban viszont már öt bajnoki, valamint egy Liga Kupa találattal járult hozzá a csapatunk kiemelkedő szerepléséhez. Tamás 1.236 percet töltött pályán az aktuális Merkantil Bank NB II Ligában, de sérülése miatt ezt a számot sajnos már nem tudja tovább növelni. A fiatal támadó válla a törökországi edzőtáborozás során sérült meg, amelyet nem túl régen egy operációval kellett korrigálni.

20150530_kertesz_tamas

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot és mielőbbi teljes felépülést kívánunk!

http://1912elore.hu/site/player/kertesz-tamas/