Mérkőzésnapi tudnivalók

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2018. március 18-án (vasárnap) 08:00 és 12:00 óra között a Kórház utcai Stadion lezárásra kerül.

Tekintettel arra, hogy a 2018. március 18-án (vasárnap) 14:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018. 25. forduló labdarúgó mérkőzés iránt fokozott az érdeklődés, továbbá az M4 Sport csatorna élőben közvetíti, így a komplex technikai előkészületek érdekében korlátoznunk kell a behajtást a létesítménybe.

A hazai pénztárak 12:00 órakor, a vendég kasszák pedig 13:00 órakor nyitnak.

A közölt időpontban kizárólag az előre akkreditált- és/vagy engedéllyel rendelkező gépjárművek, valamint a technikai személyzet tud majd bejutni a stadion területére. Az 1-es, 4-es és 5-ös számú kapukat lezárjuk, közlekedni gyalogosan kizárólag az Előre Székház főbejáratán keresztül lehet.

Parkolni ezen a napon csak a Kórház utca felőli lelátó alatt, valamint a környező utcákban és parkolókban lehet.

Nyomatékosan kérünk minden érintettet, hogy vasárnap reggelig távolítsák el a stadion területéről gépjárműveiket!

Megértésüket és türelmüket köszönjük! Szeretettel várunk minden érdeklődőt a mérkőzésre!

Kapcsolódó hivatkozás:

http://1912elore.hu/site/informaciok-bekescsaba-1912-elore-wkw-eto-fc-gyor-20180318/

Élőben közvetítjük a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre

Élőben közvetítjük a 2024. november 24-én (vasárnap) 13:00 órától megrendezésre kerülő Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025. 14. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzést.

Élő közvetítés: Budafoki MTE - Békéscsaba 1912 Előre

Itt jelezzük, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megállapodása okán az MLSZ versenyrendszereiben üzemelő bajnokságok mérkőzéseinek közvetítési, rögzítési és műsorjogait az MTVA gyakorolja. A nagypályás felnőtt, vármegye II. osztály és a feletti, illetve egyes futsal és utánpótlás – mérkőzéseket csak az MTVA írásbeli, díjköteles engedélye birtokában lehet rögzíteni, közvetíteni és részben, vagy egészében a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni. Az MTVA az engedélyt csak abban az esetben adja ki, ha az adott mérkőzést a közmédia nem közvetíti.

Az adást az alábbi hivatkozás alatt nézhetik:
https://www.youtube.com/watch?v=DqtOlxFsYgE

Hajrá Lilák!


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Nem marad el a mai mérkőzés

A máshol megjelent információikkal ellentétben a mai Békéscsaba 1912 Előre – WKW ETO FC Győr labdarúgó mérkőzés NEM marad el.

A bajnoki az előzetesen meghirdetett időpontban, 2018. március 18-án (vasárnap) 14:00 órakor kezdődik. A Kórház utcai Stadion centerpályája mindenféle szempontból alkalmas a mérkőzés megrendezésére, így szó sincs arról, hogy elmaradna a találkozó.

A hazai pénztárak 12:00 órakor, a vendég kassza 13:00 órakor nyit.

Mindenkit szeretettel várunk!

Továbbjutottunk az elitkörbe

Férfi U19-es együttesünk már továbbjutóként várhatta a Németország elleni Eb-selejtezőt, amelyen Simon Benedek góljával vezettünk is, végül azonban a németeké lett a három pont.

Magyarország - Németország 1-2 (1-0)

Fotó: mlsz.hu

Két mérkőzés, két győzelem – a magyar és a német U19-es válogatott is hibátlan mérleggel, immár elitkörösként várhatta a két gárda egymás elleni összecsapását az andorrai Eb-selejtező torna harmadik játéknapján, amely a csoportelsőségről döntött.

A találkozót a németek kezdték aktívabban, a csapatkapitányi karszalagot viselő Yaakobishivili Áronnak bő tíz perc alatt háromszor kellett védenie. A félidő derekán nekünk is voltak lehetőségeink, több szögletet rúghattunk, Simon Benedek és Molnár Csaba lövését a védők blokkolták, majd a 33. percben Szabó Szilárd már Heide kapust is megdolgoztatta. A hajrában egy jobb oldali beívelést követően kezezés miatt tizenegyeshez jutottunk, a büntetőt Simon Benedek magabiztosan lőtte a léc alá, 1–0-s magyar előnnyel zárult tehát az első felvonás.

A második félidő ismét német próbálkozásokkal indult, de Yaakobishvili és a védők is állták a sarat, majd a 60. perc tájékán előttünk is adódtak lehetőségek. A 71. percben Darvich találta el a kapufát, négy perccel később Robert Ramsak érkezett jó ütemben egy jobb oldali beadásra és továbbította a hálóba labdát, sőt, három perc múlva egy gyors kontrából a vezetést is megszerezte a német válogatott Paris Brunner révén. Az utolsó tíz percben a csereként beszálló Mondovics Kevin kétszer is próbára tette Heidét, azonban a kapus mindkétszer hárított, így német sikerrel zárult a találkozó: Németország csoportelsőként, míg Magyarország másodikként jutott tovább a tavaszi elitkörbe.

A Békéscsaba 1912 Előre fiatal labdarúgója Kuzma Hunor ismét kilencven percet töltött a pályán. Huni, gratulálunk!


Magyarország – Németország

1-2 (1-0)

Időpont: 2024. november 18. (hétfő)

Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor (Stumpf Gábor, 66.) – Molnár Csaba (Mondovics Kevin, 76.), Szamosi Ádám (Bacsa Benjámin, 84.), Németh Hunor, Girsik Attila – Vidnyánszky Mátyás (Kovács Patrik, 84.), Simon Benedek (Bősze Levente, 76.), Szabó Szilárd.

Gól Gólszerzők: Simon 44., ill. Ramsak 75., Brunner 78.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/u19-forditottak-a-nemetek-masodikkent-jutottunk-az-elitkorbe


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Győzelem Andorra ellen, megvan a továbbjutás

A férfi U19-es válogatott Németh Hunor góljával 1–0-ra nyert a házigazda Andorrával szemben az Eb-selejtező második játéknapján, és újabb sikerének köszönhetően továbbjutott a tavaszi elitkörbe.

Magyarország - Andorra 1-0 (0-0)

Fotó: mlsz.hu

A találkozó első percében Szabó Szilárd került nagy helyzetbe, de lövése elkerülte a kaput, utána pedig jobbára szabálytalanságok és andorrai próbálkozások váltogatták egymást. A hazai kísérletek közül Miranda lövése volt amely a kapufát találta el. Persze nekünk is akadtak lehetőségeink, a félidő hajrájában például három lövésünk volt, azonban mi sem jártunk sikerrel, így 0–0-s döntetlennel zárult az első felvonás.

A térfélcserét követően először Andorra próbálkozott (Yaakobishili Áronnak továbbra sem kellett védenie), az 59. és a 63. percben mi viszont megdolgoztattuk Aroca kapust, aki Németh Hunor és Vidnyánszky Mátyás lövését is hárította. Egy óra elteltével Jeremiás Gergő szövetségi edző kettős cserét hajtott végre és tovább hajtottunk a vezetés megszerzéséért.

A hajrában aztán a csereként beszálló Molnár Csaba átadásából a ciprusiak ellen is gólt szerző Németh Hunor volt eredményes, amely találattal csapatunk nemcsak a vezetést, hanem a három pontot is megszerezte. Újabb győzelmének köszönhetően pedig a korosztályos válogatott továbbjutott a tavaszi elitkörbe!

A Békéscsaba 1912 Előre játékosa, Kuzma Hunor ismét végigjátszotta a mérkőzést, így jelentős mértékben kivette részét nemzeti csapatunk sikeréből! Gratulálunk, Huni!


Magyarország – Andorra

1-0 (0-0)

Időpont: 2024. november 15. (péntek)

Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Fenyő Noah, Vitályos Viktor – Varga Zétény (Molnár Csaba, 61.), Németh Hunor, Kern Martin, Hornyák Csaba (Girsik Attila, 72.) – Vidnyánszky Mátyás (Bacsa Benjámin, 92.), Kovács Patrik (Simon Benedek, 61.), Szabó Szilárd.

Gól Gólszerző: Németh 82.


Kapcsolódó hivatkozás:

https://valogatott.mlsz.hu/u19-ferfi/hir/csapat/u19-gyozelem-andorra-ellen-megvan-a-tovabbjutas


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.