Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd

Igazán veretes ellenfél következik az Előre felkészülési programjában, hiszen a Budapest Honvéd ellen lép pályára csapatunk Telkiben. A mérkőzés után befejeződik az edzőtáborozás és hazaindul csapatunk.

A két együttes négyszer is találkozott az utóbbi években: 2015. 07. 15. Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre (felkészülési mérkőzés) 1-0, 2015. 08. 22. Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd (NB I) 1-4, 2015. 11. 28. Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre (NB I) 3-2, 2016. 04. 23. Budapest Honvéd – Békéscsaba 1912 Előre 2-1. Tizenkilenc lejátszott forduló után Marco Rossi csapata az első osztály, előkelő második helyéről várja a tavaszi folytatást – az eddig megszerzett 10 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel 34 bajnoki pontot gyűjtöttek és csupán rosszabb gólkülönbségük miatt előzi meg őket a Videoton.

Bár a téli játékosmozgások még közel sem értek véget, de néhány fejleményről már tudni lehet piros-feketék háza táján. Kölcsönbe érkezett Laczkó Zsolt (Paksi FC), kölcsönből visszatért Vereckei Dániel (Cigánd SE). Távozott: Botka Endre (Ferencváros), Nagy Sándor (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Prosser Dániel (Puskás Akadémia FC). Kölcsönbe távozott Hajdú Ádám (Paksi FC), de több kiszemeltről is csicseregtek a verebek, hiszen Vladimir Jevtics (szerb) és Villám Balázs (ZTE FC) is próbajátékon vett már részt. Visszatekintve a 2016/2017-es őszi szezonra, a számok tükrében is meggyőzőnek tűnik következő ellenfelünk statisztikája. A Magyar Kupa, valamint a bajnoki meccseken összesen 50 gólt szereztek, ezek közül kettő öngól volt (4%). A magyar játékosok 28 gólt (56%), a légiósok 20 gólt (40%) lőttek. Érdemes megjegyezni, hogy 19 gól (38%) a Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékosok nevéhez fűződik. A Honvéd összesen 32 gólt szerzett az ősz folyamán. A házi gólkirály, holtversenyben Eppel Márton és Davide Lanzafame 7-7 találattal. A harmadik helyen Prosser Dánielt találjuk 4 góllal. A pályán töltött perceket tekintve Ivan Lovrics a győztes, a védő egyetlen percet sem hiányzott ősszel a csapatból. Nem sokkal maradt le tőle Gazdag Dániel, a fiatal középpályás 1.660 percet játszott. Marco Rossi ősszel 26 játékost szerepeltett. A legtöbbet, 19 meccset Gazdag és Lovrics töltött a pályán, egy meccsel maradt el tőlük Kamber és Koszta.

Csapatunk tagjai a hét utolsó napjára pihenőt kapnak, hogy a vasárnapot családjukkal tölthessék. Hétfőn azonban már teljes gőzzel újra indul a munka a Kórház utcában, mivel február 1-jén Gyulán, 4-dikén pedig Temesváron újabb felkészülési mérkőzések következnek.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

 

Folytatódik a felkészülés

Csapataink a héten is folytatták felkészülési programjukat és két újabb mérkőzés is konkretizálódott.

20170120_edzes_01

Szenti Zoltán neveltjei 2017. január 26-án (csütörtökön) 15:00 órától a Ceglédi VSE csapatát fogadják a Kórház utcai műfüves pályán, míg a február 4-re szervezett temesvári meccs kezdési időpontját 13:00 (CET) órában határozták meg a felek. Január 22-én (vasárnap) Telkibe utaznak a Lilák és a jövő hetet edzőtáborozással töltik: január 25-én (szerdán) 15:00 órától a SZEOL, míg január 28-án (szombaton) 11:00 órától a Budapest Honvéd elleni összecsapással válik egyre komolyabbá a munka.

Mindenekelőtt azonban január 20-án (pénteken) 18:30 órától még egy Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE, valamint január 21-én (szombaton) 11:00 órától egy Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC edzőmérkőzést is megtekinthetnek, akik a zimankó ellenére kilátogatnak a Kórház utcai Stadionba.

20170120_edzes_02

Az elutazás előtt Zoran Spisljak vezetőedzőnk természetesen a média rendelkezésére állt és néhány mondatban összefoglalta az eltelt szűk két hét történéseit: – Jól haladunk a felkészülési programunkkal, minden tervezett feladatot elvégeztünk – bár az időjárás eddig nem volt kegyes hozzánk. Túl vagyunk egy sikeres felkészülési mérkőzésen is, amely teljes egészében elérte célját. Sikerült minden olyan játékosnak meccsterhelést adni, akiket valamilyen oknál fogva jobban meg kellett figyelnünk. Közben megkezdődött az igazolási szezon is, így több próbázó is érkezett a csapathoz – úgy néz ki, hogy van közöttük olyan, aki jó benyomást tett és nagy valószínűséggel hasznára válhat majd a klubnak. További játékosokkal is tárgyalásban van a vezetőség, de azt látni kell, hogy a téli szezonban nagyon nehéz olyan labdarúgót hozni, aki rendszeresen pályára lépett és mindenben megfelelne az elvásárainknak. Olyan focistát pedig, aki eddig főképp a kispadon ült és nem kapott annyi játéklehetőséget, nem szeretnénk szerződtetni. Egyelőre nem tudunk játékost élő szerződésből kivásárolni, mint a Puskás, de van egy akadémiánk, ahonnan nagyon ügyes, békéscsabai nevelésű labdarúgókat is hozhatunk. Lehet, hogy a 2016/2017-es idényben még nem, csak a következőben lesznek segítségünkre, de majd kiderül. További távozókra is számítani kell, de mivel jelen pillanatban még nincsenek végleges megállapodások, így konkrétumokat nem mondhatok. A tavaszi szezonban szeretnénk folytatni a megkezdett jó sorozatot és mindenképp versenyben akarunk maradni a feljutásért. Amennyiben nem sikerülnek úgy az igazolások, ahogy szeretnénk, akkor megpróbáljuk munkával, taktikával és elszántsággal elérni célunkat. Ha a szezon végefelé a táblázat elején tudunk maradni, akkor bármi megtörténhet.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC

Harmadik felkészülési mérkőzésére készül első csapatunk 2017. január 25-én (szerdán) 15:00 órától Telkiben. Az ellenfél ezúttal a SZEOL SC együttese lesz, amely a Merkantil Bank Liga 2016/2017-es, őszi szezonját a tabella sereghajtó pozíciójában zárta.

20170125_elore_szeol

A szegediek már új vezetőedzővel vágtak neki a felkészülésnek és az átigazolási szezonnak, hiszen Tóth Ákostól – a még karácsony előtt kinevezett – Zoran Kuntic vehette át a karmesteri pálcát. A kék-feketék január 5-én tértek vissza a téli szünetből és a hírek szerint összesen nyolc edzőmérkőzést kötöttek le. Ebből hármat már le is bonyolítottak: január 14-én 2-1 arányban kikaptak az FK Spartak Szabadkától, majd négy nappal később 2-0 arányú győzelmet arattak a Hódmezővásárhely ellen, végül január 21-én 4-0-ra nyertek a Mórahalom otthonában. Kuntic a szakmai ismeretei mellett, mentalitása miatt is jó ötletnek tűnt, felrázhatja az egyelőre mérsékelt eredményeket produkáló másodosztályú újoncot. A mester nyilatkozatai szerint a rendelkezésére álló keret alkalmas lehet a bennmaradás kiharcolására, igazolásokat a szerényebb lehetőségek miatt egyelőre nem terveztek, inkább a keményebb felkészülés és hozzáállás pozitív irányban történő megváltoztatásában látja a kiutat.

Csapatunk két sikeres edzőmérkőzésen van túl: Szolnoki MÁV FC – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 és Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC 2-0. Hétfőn és kedden két-két tréninggel, közös programokkal, mérkőzéselemzéssel és konditermes foglalkozásokkal telt a Lilák edzőtáborozása. Szerdán délelőtt még egy átmozgató edzés, valamint taktikai megbeszélés vár labdarúgóinkra, délután pedig a felkészülési szezon harmadik edzőmérkőzéséről jelentkezünk majd élőben, a helyszínről.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Élő tudósítás 

line_purple

Elutazás

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2017. január 22-én (vasárnap) délben elindult Telki felé, ahol kezdetét veszi az egyhetes edzőtáborozás.

20170122

A hétfőtől-szombatig tartó összetartás alatt folytatódnak a kondicionális és taktikai jellegű tréningek és két felkészülési mérkőzésre is sor kerül. A Lilák 21 fős játékoskerettel (Babinyecz Balázs, Bagi István, Bényei Balázs, Beszterczei Attila, Fehér Zsolt, Gránicz Patrik, Ilyés Tamás, Juhász György, Kelemen Dávid, Máthé Gábor, Nagy István, Nascimento de Oliveira Fabio, Oláh László, Pilán Márkó, Ribánszki László, Spitzmüller István, Szalai Dániel, Szélpál Norbert, Tóth Dániel, Urbin Péter, Viczián Ádám) és 6 fős stábbal utaztak el.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Focizz velünk!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tehetséges labdarúgó palántákat keres a 2017/2018-as tanévtől a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában induló elsős sportosztályába.

Sportiskolai nyílt nap az iskolában: 2017. február 8. (szerda) 08:00 órától

Helyszín: 5600 Békéscsaba, Dedinszky Gy. u. 1/1. (a kórház parkolójával szemben)

Jelentkezés a sportosztályba: blakademia(at)gmail.com

Jelentkezési határidő: 2017. március 15. (szerda)

Információ és felvilágosítás: +36305512341 (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia), +36203568555 (Jankay Iskola)

focizz_velunk_20170117

A részletes program elérhető majd a http://www.jankayiskola.hu és a http://www.bcsla.hu weboldalakon.

Sikeres felvételi esetén az iskola és az akadémia biztosítja: tanrendbe épített sportági képzés, kiemelt angol nyelvoktatás, úszás oktatás, egyéni fejlesztés, kiemelt versenyeken való részvétel.