Megkaptuk a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2022. április 19-én kelt határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2022/2023-as szezonra érvényes másodosztályú licencet.

A Bizottság a sportszervezetek által benyújtott dokumentumok értékelését követően hozta meg döntéseit. Az Elsőfokú Licencadó Bizottság döntése ellen a döntés kézhezvételétől számított nyolc napon belül lehet fellebbezést benyújtani, melyről döntést a Fellebbviteli Licencadó Bizottság hoz.

Precíz és kitartó munkára volt szükség ahhoz, hogy a beadott kérelem formai és tartalmi szempontból is megfeleljen az elvárásoknak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is köszöni minden érdekelt fél fáradozását. Külön köszönet jár Belanka Csaba gazdasági vezetőnknek és Leel-Őssy Erzsébetnek!

Elő a naptárakkal

Sűrű lesz az áprilisi lila-fehér program, ráadásul folyamatosan változnak a mérkőzések kezdési időpontjai – így aztán javasoljuk, hogy vegyék elő a naptárakat és mindenképpen írják be az Önök számára fontos meccseket – nehogy lemaradjanak!

A Magyar Labdarúgó Szövetség március 29-én meghatározta az időben eltolt 27. forduló és a Magyar Kupa visszavágó találkozók kezdési időpontjait, de a televíziós közvetítések miatt – még az előbb következő 28. fordulóban is történtek változások. Az eredetileg 2016. április 13-ra (szerda) kiírt Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC Magyar Kupa elődöntő visszavágó mérkőzés, az élő közvetítés folyományaként egy nappal korábbra – 2016. április 12. (kedd) került. A mérkőzés kezdési időpontja 18:00 óra. Az előbb már említett 28. fordulóban szintén a TV miatt felcserélődött két meccs kezdési időpontja, így az eredetileg kiírtakhoz képest a Puskás Akadémia FC – Szombathelyi Haladás találkozó kezdési időpontja 20:45-ről 18:30-ra, ezzel párhuzamosan pedig a Vasas FC – Újpest FC mérkőzés 18:30-ról 20:45-re módosult. Szintén megváltozott a 31. forduló Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC meccs időpontja is, hiszen az M4 Sport élő közvetítése miatt, az eredeti időponthoz képest egy nappal korábban, 2016. április 19-én (kedden) este 20:00 órától kerül megrendezésre a találkozó.

Áprilisban tehát összesen 13 darab első- és harmadosztályú mérkőzés miatt izgulhatnak szurkolóink, ebből első csapatunk 4-4 hazai és idegenbeli, második csapatunk pedig 3 hazai és 2 idegenbeli meccsen lép pályára.

Az első és jelen pillanatban számunkra legfontosabb mérkőzés 2016. április 2-án (szombaton) 18:30 órától következik, amikor a DVTK együttesét várjuk a Kórház utcai centerpályára. A húsvét miatti rövidebb hét miatt is mindenképpen javasoljuk, hogy időben, előre váltsák meg belépőjegyeiket, hogy elkerüljék a sorban állást. Egészen pénteken 16:00 óráig várjuk az érdeklődőket az Előre Székház első emeletén található ügyfélszolgálati irodában, ahol kedvezményesebb áron bármelyik mérkőzésre megválthatják a belépésre jogosító dokumentumokat.

Szintén lényeges tudnivaló, hogy a Magyar Kupa elődöntő, visszavágó mérkőzésre (Békéscsaba 1912 Előre – Újpest FC) kizárólag a kombinált, tisztelet, VIP- és technikai (dolgozói és/vagy utánpótlás) bérletek érvényesek. A normál árú, bajnoki meccsekre megváltott szezonbelépőkkel nem tudnak majd a mérkőzésre bejutni. Szintén lényeges tudnivaló, hogy a vendég belépők ezúttal – hasonlóan az újpesti árakhoz 1.900,- forintba kerülnek majd. A hazai belépőjegyek árai változatlanok maradnak.

A módosítások természetesen nem érintik a már korábban, elővételben megváltott belépők érvényességét – tehát függetlenül a feltüntetett kezdési időpontoktól, ezek minden további nélkül érvényesek maradnak az adott mérkőzésekre.

Ne felejtsék el, hogy második csapatunk 2016. április 3-án (vasárnap) délután 16:30 órától szórakoztatja a nagyérdeműt, amikor a Kórház utcai centerpályán a Szekszárdi UFC együttesét látja vendégül. A mérkőzés megtekintése ingyenes!

Áldott Húsvéti ünnepet!

Az utolsó lehetőségek előtt

Három nap múlva kezdetét veszi a 2015/2016-os bajnoki szezon utolsó felvonása és áprilisban hét bajnoki, valamint minimum egy kupameccs vár a Lilákra.

20160330_01

Tudja ezt mindenki és tisztában van az elkövetkezendő egy hónap erőltetett programjával és az ezzel járó verejtékes munkával – így aztán a szakmai stáb kedd reggel óta  – csakúgy, mint eddig is – a nap szinte 24 órájában labdarúgóinkat próbálja felkészíteni az előttük álló hatalmas feladatra. A küldetés teljesítése egyáltalán nem lehetetlen, hiszen az utóbbi hat forduló történései bizakodásra adnak okot. A DVTK elleni mérkőzés előtt, minden napra intenzív programot írt elő Zoran Spisljak, aki árgus szemekkel figyelte a szerda délelőtti edzésen is labdarúgóit. A meccsnapon viszont már csak közös reggeli és ebéd, valamint egy utolsó mentális-, taktikai megbeszélés szerepel a programban.

20160330_02_uj

Előzetesen annyit már elárulhatunk, hogy a csapat minden tagja bevethető: beteg, sérült nincs – kivéve Nathan Ecclestont, aki az orvosi szakvélemények szerint az utolsó négy mérkőzést tudja majd vállalni. A hangulat és a harci kedv is rendben van, a csapat és a háttérben dolgozók is elszántan, minden erejüket bevetve készülnek a tavaszi hadjárat befejező szakaszára. Egy szó, mint száz: ne hagyják ki a szombati bajnokit, hiszen az Önök hathatós segítségével visszavághatunk a Miskolcon elszenvedett vereségért!

A szerdai tréningen rögzített szuperlassú felvételt az alábbiakban tekinthetik meg.

Hétvégére kerül át a 27. forduló

Az MLSZ versenybizottsága és a szövetségi kapitány áttekintette a júniusi, franciaországi Európa-bajnokság kezdetéig hátralévő időszak versenynaptárát és a válogatott felkészülési programját

Az egyeztetést követően Bernd Storck szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a játékosok túlzott fizikai igénybevételét elkerülendő és a klubcsapatok, valamint a nézők érdekeit is figyelembe véve, az április 7-12 (csütörtök-kedd) között tervezett válogatott összetartás helyett a játékosok a klubjaikban készülhetnek. Ez lehetőséget teremt arra, hogy a feszített versenyprogramon kissé enyhíthessen a szövetség, így az OTP Bank Liga március 30-ra (szerda) kitűzött hétközi, 27. fordulóját a versenybizottság a mostani döntés eredményeként felszabadult hétvégére, április 9-re (szombat) helyezi át.

Mindez azt jelenti, hogy a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre OTP Bank NB I Liga 27. forduló labdarúgó mérkőzés 2016. április 9-én (szombaton) kerül megrendezésre.