Makra Zsolt visszatért Békéscsabára

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetősége a héten véglegesítette a szakmai stáb asszisztens- és erőnléti edzőiként kiszemelt szakembereit. A mai naptól kezdve Boér Gábor vezetőedző mellett Makra Zsolt asszisztens edzőként, Papp Károly pedig erőnléti edzőként segíti a csapat munkáját.

makra_zsolt

Makra Zsolt korábban négy éven kereszül futballozott az Előre kötelékében, tapasztalatát 65 első osztályban lejátszott mérkőzéssel és a SZEOL SC kötelekében szerzett tudással bővítette ki. Vele párhuzamosan Papp Károly személyében új erőnléti edzője is lesz a lila-fehéreknek, a 42 esztendős szakember helyi akadémiától csöppen a felnőtt foci világába.

Makra Zsolt: – Tavaly hagytam abba az aktív labdarúgást, majd a SZEOL SC pályaedzőjeként tevékenykedtem. Négy évet játszottam a Békéscsabánál és még a pályafutásom végén szereztem meg a szükséges edzői licenceket. Váratlanul ért a megkeresés, de hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy Boér Gábor rám gondolt és abban a periódusban – amelyben most vagyok – ez nagyon jó lehetőség. Szeretnék sokat tanulni és keményen dolgozni azért, hogy a csapat még jobb lehessen. A papírmunka is rendben lesz, úgyhogy le tudok már ülni Sopronban a kispadra. A konkrét feladatom, hogy a vezetőedző munkáját segítsem minden szükséges területen. Egyelőre el kell sajátítanom a helyi gyakorlatot, játékrendszert, valamint meg kell ismerkednem egyénileg a játékosokkal is. Olyan, mintha haza jöttem volna, de a körülmények nagyon sokat változtak: profi és teljesen megváltozott, szigorúan szabályozott rendszer fogadott, sokszor csak ámulok-bámulok.

Hasznos munkát és sok sikert kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/category/csapat/szakmai-stab/

Beharangozó: Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre

A kiváló bajnoki rajt után, hasonló folytatás reményében utazunk Ceglédre, ahol 2023. augusztus 2-án (szerdán) 17:30 órától lépünk pályára a második fordulóban.

Ceglédi VSE - Békéscsaba 1912 Előre

Következő ellenfelünk a Ceglédi VSE, akik az előző idényben az NB III. Közép-csoportjának 17. pozíciójában végeztek, ami annyit jelent, hogy gyakorlatilag éppen csak bennmaradtak. A 38, illetve 34 forduló alatt 3 döntetlen és 23 vereség mellett, mindössze 8 alkalommal tudtak győzni (34 mérkőzés eredményét számították, hiszen kizárták a Balassagyarmatot és a Makót), így az új szezonra megpróbáltak frissíteni, javítani a hibákat, hogy ne legyenek kiesési gondjaik. Az első fordulóban 2-2 arányú döntetlent értek el az ESMTK otthonában, tehát lehet mondani, hogy aránylag kihozták, amit ebből a meccsből lehetett. Bár egy felvonás után a bajnoki táblázatból és az eredményekből túl sok konzekvenciát nem illik levonni, de ami tény, az tény: vendéglátóink a nyolcadik, míg csapatunk a harmadik helyen áll jelen pillanatban.

A Cegléd – Békéscsaba párosítás egyébként igen jelentős múlttal bír, hiszen a felek számos alkalommal találkoztak akár a másod-, akár a harmadosztályban. Számszerűsítve a dolgokat, NB3-as szinten nyolcszor, míg a második ligában 34 alkalommal mérkőztünk egymással. A statisztika szerint (és ami abban még nem szerepel: 1950  ősz NB2 1-1 idegenben; 1955 NB2 3-0 otthon és 3-1 idegenben; 1959/60 NB3 0-0 otthon és 1-5 idegenben; 1962/63 NB3 1-1 idegenben és 4-1 otthon) mindkét osztályban békéscsabai fölényt olvashatunk ki a számokból, hiszen összességében 23 lila-fehér győzelem mellett, 12 döntetlen és 14 sárga-kék siker született. Utoljára 2019. február 3-án találkoztunk velük, amikor idegenben 0-4 arányban tudtunk győzni. Az összes eddigi találkozás közül talán a 2015. május 31-i mérkőzésre emlékszünk legszívesebben – amikor egyébként 3-0 arányban győztünk -, mert ezen a meccsen tudtuk kiharcolni utoljára az első osztályú tagságot.

Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre 0-4 (0-3)

A nyári alapozás folyamán hat alkalommal is megmérettették magukat, hogy megfelelőképpen felkészüljenek a szezonra: Dunaújváros – Cegléd 3-2, Cegléd – Karcag 2-2, Tiszafüred – Cegléd 4-2, Cegléd – BKV Előre 3-1, Tiszakécske – Cegléd 3-0, valamint Cegléd – Örkény 5-2 eredményekkel. Érkezési oldalon Oldal Tibor (Dorog), Fekete Krisztián (MTK II.), Csontos Krisztián (MTK), Juhász Bálint (MTK II.), Ágoston Donát (Dabas), Takács Zsolt (Budai FC), Zima Ádám (Bánk), Kuchta Gábor Benedek (Kecskemét II.), valamint Petrezselyem Tamás (Bánk) nevét említhetjük.

Csató Sándor: – A vasárnapi első félidővel elégedett voltam, a megbeszéltek szerint teljesített a csapat, utána viszont valamiért letért az útról. Szeretnénk elérni azt, hogy szerdán a teljes mérkőzést uraljuk, mert nagyon fontos lenne idegenben is a három pont begyűjtése. Ennek érdekében a védelmünknek végig stabilnak kell lennie, mert a helyzeteink biztosan meglesznek ahhoz, hogy sikeresen vegyük ezt az akadályt. Igyekeztünk feltérképezni az aktuális ellenfelet, lehet látni rajtuk, hogy nem adják könnyen magukat. Kellemetlen stílusú gárda, igazoltak olyan játékosokat, akik „tudják” a focit, a hétvégi döntetlen is biztosan feldobta őket. Nálunk apróbb változtatások lehetnek, ami biztos: Mikló eltiltása letelt, bízunk benne, hogy a korábban sérült lába is bírja majd a terhelést!

A Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Nagy Róbertet, segítőiként Punyi Gyulát és Majorné Nagy Petrát akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2023. május 7-én, a Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 913 sárga- és 70 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 2. fordulóját 2023. augusztus 2-án (szerdán) 17:30 órától Füzesgyarmati SK – Budapest Honvéd-MFA II., Kecskeméti TE 1911 II. – Meton-FC Dabas SE, Monor SE – BKV Előre, ESMTK – Pénzügyőr SE, Ceglédi VSE – Békéscsaba 1912 Előre, Hódmezővásárhelyi FC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Vasas FC II. – Körösladányi MSK, valamint Szolnoki MÁV FC – Martfűi LSE párosításokban rendezik meg.

Az első forduló után a bajnoki táblázatot a Füzesgyarmat-Pénzügyőr-Békéscsaba trió vezeti, a végén pedig a Monor, Szolnok, Martfű és BKV Előre foglal egyelőre helyet.

Az előrejelzés szerint Cegléd térségében derült, szeles nap valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet +29 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2023. augusztus 2-án (szerdán) 20 óra 18 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

Az eredetileg 2017. február 19-re tervezett, 21. fordulóból elmaradt mérkőzéssel folytatódik első csapatunk számára a bajnoki program, amikor 2017. március 26-án (vasárnap) 17:00 órás kezdési időponttal Balmazújvárosban lépünk pályára.

promo_balmazujvaros_elore

Az időközben edzőváltáson átesett és a tavaszi szezonban eddig szerényebb teljesítményt nyújtó Lilák számára nem maradt más hátra, mint Előre! Bár a feljutás szinte elérhetetlennek tűnő távolságba került, még mindig igen sok pont van a kalapban és tisztes helytállással, határozottabb fellépéssel bármi lehetséges.

Bár a Hajdú-Bihar megyeiek az előző fordulóban beleszaladtak egy zalaegerszegi zakóba (4-1), biztosak lehetünk benne, hogy ez egyáltalán nem vette el a kedvüket és továbbra is kísérletet tesznek az eddigiekhez hasonló kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, sőt ígéreteik szerint megpróbálják feledtetni az előző fordulóban elszenvedett vereséget. Pedig a két csapat egymás elleni mérlegét és a számokat vizsgálgatva a 2011 óta lejátszott 10 mérkőzésből négy alkalommal békéscsabai, négy alkalommal döntetlen és mindössze kétszer született balmazi siker, ráadásul azok sem pályaválasztóként. Utoljára 2016. augusztus 7-én, a Kórház utcában találkozhattunk Feczkó Tamás neveltjeivel, amikor Zsiga Ervin 15. percben szerzett találatával 0-1 arányban legyőztek minket. A legnagyobb arányú győzelmet 2014. április 5-én követtük el, akkor idegenben 0-3-as eredménnyel tudtunk felkiáltójelet tenni a mérkőzés végére.

Következő vendéglátóink 25 lejátszott meccs után 14 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség birtokában, 47 birtokolt bajnoki egységgel a táblázat bronzérmes pozíciójából várják Boér Gábor csapatát. A Békéscsaba lemaradása az első feljutó pozíciótól sajnos 12 pontra nőtt – így jelen pillanatban 11 győzelem, 5 döntetlen és 9 vereség egyenleggel a 9. helyen állunk, így pontszerzési kényszerben lévő együttesünknek ez alkalommal végre le kell ráznia magáról a gólképtelenség átkát. Ez sajnos továbbra sem lesz egyszerű, hiszen sérültjeink és eltiltott is nehezíti a kezdő tizenegy kijelölését, bár vendéglátóink háza táján is akad piros cédula miatt kimaradó, ugyanis Horváth Lászlót az előző ZTE elleni mérkőzés 75. percében kiállították. Az ellenfél keretéből mindenképpen különös figyelmet kell fordítanunk Fekete Ádámra, aki nyolc megszerzett találatával az ügyeletes gólfelelősnek számít.

Szergej Pacaj, pályaedző: – Azt tudjuk, hogy jó futballisták vannak Békéscsabán, akik biztos, hogy jelezni akarják teljesítményükkel a kinevezett vezetőedzőnek, hogy nekik helyük van a kezdőcsapatban. Ám nekünk egy ilyen zalaegerszegi meccs után bizonyítanunk kell szurkolóinknak, magunknak, hogy ez a 4-1 csak egy kisiklás volt – attól sokkal, de sokkal jobb futballra vagyunk képesek. Egyértelműen a győzelem lesz az egyetlen számunkra elfogadható eredmény.

Boér Gábor, vezetőedző: – Ebben az osztályban nincs könnyű és kimondottan nehéz mérkőzés, nagyjából hasonló kaliberű csapatok szerepelnek az egész mezőnyben. Nyilván vannak minimális különbségek, hiszen akik az élvonalhoz tartoznak mindig nagyobb falatnak bizonyulnak, nehezebb ellenük játszani. Nekünk legfőképpen magunkat kell legyőznünk és úgy változtatnunk, hogy el tudjuk hinni azt, hogy igenis tudunk győzni és vissza tudunk találni a sikerek útjára. Ezt próbáltuk a héten sulykolni a játékosokba, hogy mentálisan rendben legyünk a hétvégére. Bízom benne, hogy végre a játékosokról is lekerül egy teher és be tudunk majd találni a kapuba, hiszen ez a szituáció bármelyik csapat számára, bárhol a világon igen nyomasztó, ha ilyen sokáig nem tud gólt szerezni. Bízom a srácokban, mert nem felejtettek el focizni, nem felejtettek el gólt lőni – ezen azért próbáltunk úgy is csiszolni a héten, hogy a befejezésekre kimondottan hangsúlyt fektettünk és kicsit oldottabb hangulatú játékokkal, gyakorlatokkal hangoltunk a mérkőzésre. Sajnos kénytelenek vagyunk változtatni az összeállításon, hiszen Birtalannak kigyűlt az öt sárgalapja, így automatikusan ki kell hagyjon egy bajnoki mérkőzést, ráadásul több sérült is csatlakozott a maródiakhoz. Bényei Balázs műtétje gyorsan és rendben lezajlott, ettől függetlenül még egy ideig nem számolhatunk vele, Nagy István még mindig nem tudja vállalni a játékot, ráadásul Urbin Péternek is beszakadt a vádlija. Nem a legjobb előjelekkel készülünk, de ettől függetlenül azt vallom, hogy mindig az a legjobb tizenegy, aki éppen a pályán van – ezt tudniuk kell a játékosainknak is, hiszen mindenkit egyformán kezelünk és ugyanolyan fontosak számunkra és nem lehet, hogy az ilyen szituációk bármilyen negatív hatással legyenek a csapat teljesítményére. Nem feltartott kézzel lépünk pályára, sőt nagyon szeretnénk ha ebben az évben végre sikerülne megszerezni az első győzelmünket és elindulnánk felfelé a tabellán. Továbbra is azt mondom, hogy a jelenlegi mezőnyben a Békéscsabának minimum az első öt között van a helye és az a célunk, hogy a bajnokság végére el is érjük ezen pozíciók bármelyikét.

A válogatott szünetben két korábban elmaradt mérkőzéssel folytatódik a Merkantil Bank Liga. A 22. fordulóból hátralévő Kisvárda Master Good – Szolnoki MÁV FC összecsapást 2017. március 24-én (pénteken) 14:00 órától rendezték meg, ahol 1-0 arányú hazai siker született.

A 2017. március 26-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő, Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017. 21. fordulójának Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szőts Gergelyt akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporival legutóbb 2016. november 6-án, a BFC Siófok – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen találkozhattunk utoljára és összesen 432 sárga- és 42 piros cédula fűződik nevéhez. Segítőiként Varga Zsoltot és Varga Gábort jelölték ki. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint vasárnap Balmazújváros térségében közepesen felhős időjárás, hidegfront és erős szél várható, 4-10 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. Csapadék előfordulása nem valószínűsíthető.

Semmiképpen se felejtsék el, hogy az órákat 2017. március 26-án hajnali két órakor kell majd háromra állítani!

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék pontszerzéshez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Kereken hetven nap telik el az utolsó bajnoki mérkőzés óta, de július 30-án (vasárnap) 17:30 órától megkezdődik számunkra is a bajnoki szezon és az első fordulóban rögtön az egyik riválisnak kikiáltott Hódmezővásárhelyi FC együttesét fogadjuk a Kórház utcában.

Békéscsaba 1912 Előre - Hódmezővásárhelyi FC

Első ellenfelünk az elmúlt idényben, az NB III. Közép csoportjának igen előkelő, második pozíciójában végzett, így az előzmények alapján talán a forduló rangadójának is nevezhetjük az előttünk álló mérkőzést. Mindössze öt ponttal maradtak le az osztályozót kiharcoló Iváncsával szemben, úgyhogy nyilván az új szezonban is mindent megtesznek majd a jó szereplés érdekében.

A két csapat jelentős közös múltja miatt patinás párharcról beszélünk – bár a csongrádiaknál a mai napig nem teljesen egyértelműek a jogelődök, ezért Juhász Zoltán – a magyarfutball.hu szakértője az összes elérhető információt kinyerte számunkra, melyeket ezúton is köszönünk. Bajnokin először 1922. május 28-án fogadtuk a vásárhelyi csapatot. Ekkor a HTVE-t győztük le 1-0 arányban. Legközelebb a HTVE 1942-ben járt itt, ekkor 7-0-ás csabai győzelem született, egy évre rá viszont a vendégek győztek 3-0-ra. Újabb látogatás legközelebb 1958/59-es bajnokságban volt, ekkortól a MÁV Hódmezővásárhelyi MTE évente vizitált, az eredmények hazai szempontból sorrendben 4-1, 4-3, 6-2, 2-2, 7-1. 1958-ban még a Hódmezővásárhelyi Dózsa is járt itt és 2-2-t ért el. Utoljára egyébként 2023. január 14-én, az algyői edzőtáborban mérkőztünk meg velük, amikor 3-1 arányú vásárhelyi győzelem született.

A kék-sárgák soraiban egyébként jó pár ex-békéscsabai játékossal találkozhatunk, tréfálkozva talán mondhatnánk, hogy szinte egymás között játszunk majd. Az érkezési oldalon megemlíthetjük: Tóth Dánielt, Gréczi Márton Pétert, Czékus Áront, Guth Ádámot, Sipos Gábort, Bónus Marcellt, valamint Dobronoky Viktort is, de Szabó Péter neve is ismerősen cseng mindenki számára. A felkészülési időszakban igyekeztek számos edzőmérkőzést beiktatni programjukba, melyeken a következő eredmények születtek: HFC – Kiskundorozsma 4-0, Kecskeméti TE – HFC 4-0, HFC – Füzesgyarmati SK 3-0, Tiszakécskei LC – HFC 6-1, Martfűi LSE – HFC 1-3, valamint Szeged-Csanád Grosics Akadémia – HFC 2-1. Az OMTK ellen tervezett felkészülési találkozójuk viszont elmaradt.

A Békéscsaba keretében – talán nem árulunk el titkot – több tartósan sérült játékos még nem hadra fogható, így Szabó Csaba, Czinanó Antal Áron és Farkas Márk jelenleg nem tud a csapat segítségére lenni. Mikló Rolandot az utolsó Ajka elleni mérkőzés 95. percében kiállították, így az automatikus eltiltás sorsára jutott, viszont kisebb sérülése miatt amúgy sem tudott volna rendelkezésre állni. A felkészülési időszak sajnos több, további sérüléssel is járt, így vasárnapra derülhet majd ki, hogy pontosan kikre számíthat a szakmai stáb.

Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-1 (2-1)

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC mérkőzés játékvezetőjeként Muhari Gergőt, segítőiként Sinkovicz Dánielt és Nagy Viktort akkreditálta a szövetség. Az 1992-es születésű sporival 2023. április 26-án, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 408 sárga- és 24 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Dél-Keleti csoport 2023/2024-es szezon 1. fordulóját július 29-én (szombat) 17:00 órától Martfűi LSE – Füzesgyarmati SK, július 30-án (vasárnap) 11:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. – Vasas FC II., Budapest Honvéd-MFA II. – Kecskeméti TE 1911 II., 17:30 órától Körösladányi MSK – Szolnoki MÁV FC, Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC, ESMTK – Ceglédi VSE, BKV Előre – Pénzügyőr SE, valamint Meton-FC Dabas SE – Monor SE párosításokban rendezik meg.

A menetrend egyébként sűrűsödik a jövő héten, hiszen augusztus 2-án (szerda) 17:30 órától Cegléden a következő bajnokin, augusztus 5-én (szombat) 16:30 órától pedig Tiszaföldváron lépünk pályára a MOL Magyar Kupa első fordulójában.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében zápor-zivatar is valószínűsíthető, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár +31 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2023. július 30-án (vasárnap) 20 óra 22 perckor nyugszik.

A találkozót hivatalos YouTube csatornánkon élőben közvetítjük az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=S-GjufX-lns

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.



Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Békéscsaba 1912 Előre – Hódmezővásárhelyi FC

Időpont: 2023. július 30. (vasárnap) 17:30 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - Hódmezővásárhelyi FC


Élő közvetítés:

A mérkőzésről élőképes közvetítést (live stream) láthatnak hivatalos YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=S-GjufX-lns


Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 16:30 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 16:30 órától szolgálják ki vendégeinket. Kapunyitás: 16:30 órakor.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/