Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Dél-keleten a helyzet fokozódik, hiszen ahogy sokan emlegetik Békéscsaba – Szeged örökrangadóval folytatódik a bajnokság 2025. április 20-án (vasárnap) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Legyen bármilyen a szituáció, amikor a szegediek érkeznek Békéscsabára, akkor azért mindenki felébred és felkapja a fejét, még akkor is ha most éppen húsvét vasárnap lesz. Nagyjából telt ház közeli állapotra számítunk a Kórház utcában, bár nyilván lesznek, akik inkább a mi mérkőzésünkkel éppen egy időben megrendezésre kerülő röplabda meccset választják. Minden tiszteletünk a hölgyeké és természetesen sok sikert kívánunk nekik, de nyilván mindenki megérti, ha nem rájuk helyezzük a fókuszt. Annál is inkább hiszen a tét az előttünk álló bajnokin nem kicsi, hiszen mindkét résztvevő fél vereségből érkezik, így a presztízsen túl a szerezhető bajnoki pontoknak is hatalmas jelentősége van. Mivel mindössze hat forduló maradt hátra, ami 18 szerezhető pontot jelent és számolgatásaink szerint a biztos bennmaradáshoz még legalább 9 egységre lenne szükségünk, akkor egyértelmű a helyzet nehézsége. A feszültséget az is növeli, hogy a sorsolásunk iszonyúan nehéz, minden hátralévő meccs gyakorlatilag élet-halál kérdés, tehát csak a győzelem lehetne megnyugtató számunkra!

Számok szempontjából is van bőven miről írni, illetve beszélni, hiszen a szeged1899.hu portál számításai szerint is ez lesz a 48. Békéscsaba – Szeged mérkőzés, de azt is megemlíthetjük, hogy 19. alkalommal találkoznak a felek a másodosztályban. Az összesített mérleget már korábban is számtalanszor taglaltuk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni – csak, hogy az ellenfélre tegyük egy kicsit a nyomást -, a 8 csabai győzelem mellett, mindössze 3 alkalommal tudtak minket legyőzni, meg persze a fennmaradó 7 mérkőzésen döntetlen eredmény született. Akárcsak a Szentlőrincnek, a Szegednek is mi vagyunk a mumusa, még akkor is ha legutóbb, 2024. október 20-án simán kikaptunk 2-0 arányban. Nyilván a Tisza-partiak szívesen emlegetik fel a 1920-as 7-1 arányú győzelmüket, nekünk azonban nem kell ennyire visszatekintenünk az időben egy tisztességes szegedi zakót keresve, hiszen kicsivel több mint négy éve, 2020. december 6-án sikerült őket 4-1 arányban két vállra fektetni. Egy hasonló eredményt jelen pillanatban is mindenféle zokszó nélkül aláírnánk, persze tudjuk ehhez azért Jovic Aleksandar legénységének is lesz néhány szava. Ha pedig már a mateknál tartunk a fogadási oldalak szorzói ránk fizetnek többek, mivel írásunk pillanatában 3,1 körüli odds volt elérhető a Békéscsabára, míg a Szegedre 2,3. Ettől és az előzményektől függetlenül egyáltalán nem előre lefutott a mérkőzés, amit ők is tudnak, bennük lesz a félsz, az idegesség, a hibalehetőség. Mi viszont hazai körülmények között, szurkolóink által támogatva, teljes erőbedobással és iszonyú akarással lépünk majd pályára. Mindenkinek tudnia és éreznie kell, hogy mekkora a tét! Mikor, ha nem most, de mindenképpen győznünk kell! Elég lehet egyetlen apró gólocska, ami esetleg három pontot érhet, de ezt a mérkőzést mindenképpen be kell húznunk!

Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád GA II. 1-0 (1-0)

A statisztikákat folytatva egy centenáriumi esemény is kilátásban van, ha és amennyiben Albert István pályára lép vasárnap, akkor ez lesz kereken a 100. mérkőzése békéscsabai színekben, amelyhez mindenesetre már előre gratulálunk és természetesen köszönjük az eddigieket is!

A tabella továbbra is iszonyúan zsúfolt, hiszen a 10-15. pozíciók között mindössze három pont, tehát egy mérkőzésnyi a különbség. Két egymás utáni győztes mérkőzéssel pedig már a táblázat első feléhez lehetne tartozni. Egy szó, mint száz kénytelenek leszünk a többi csapat eredményeit is figyelni, mert nagyban befolyásolhatja helyezésünket, persze ennek is csak akkor van értelme, ha le tudjuk győzni a Szegedet.

Színes lapok miatt ezúttal egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Szeged ügyeletes gólfelelősei Borvető Áron és Novák Csanád, akik fejenként 9 góllal, tehát összesen 18 találattal terhelték meg az ellenfelek kapuit, így nekik mindenképpen érdemes majd kiemelt figyelmet szentelni. Továbbra is kulcsfontosságú kérdés a pontrúgások kezelése, hiszen sajnálatos módon legutóbb is egy ilyen után kaptunk gólt.

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Szegedhez tartozik az eddig lejátszott huszonnégy mérkőzés alapján): gólok száma 21/27, sárga lapok 49/61, szögletek 98/155, lövések 251/306, kaput eltaláló lövések 84/126, labdavesztések 1.790/1.597, gólhelyzetek 212/134, kulcspasszok 112/153, kulcspasszok pontossága 39%/52%, progresszív passzok pontossága 62%/67%, hosszú passzok pontossága 60%/61%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/52%, megnyert párharcok 48%/52%.

Csató Sándor: – Veszélyes ellenfélről van szó, nem lehet tudni, hogy a következő mérkőzésen melyik arcát mutatja. Minden csapatrészben akadnak az első osztályt is megjárt, rutinos labdarúgói, a támadóikra pedig különösen nagy figyelmet kell szentelnünk. Agresszíven letámadó együttesről van szó, amely a középpályán próbál labdát szerezni és az átmenetekben is gyorsabb az átlagnál. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a rossz sorozat annak is betudható, hogy mindössze két középpályásunk lőtt gólt és a támadóink is elmaradtak a várt teljesítménytől és az is bosszantó, hogy rendre egy-egy apró góllal kapunk ki. Sokkal több lehetőséget kellene kialakítanunk, ami persze nem csak a csatárok felelőssége, egyértelműen csapatszinten kell feljavulnia a támadójátéknak. Sokat gyakoroljuk a kapu előtti szituációkat, a mérkőzéseken azonban keveset látok vissza ezekből. Ha ezen is tudnánk változtatni, akkor sikeresebben szerepelhetünk a bajnokság végjátékában. Bízom benne, hogy a vasárnapi találkozó előtt nincs szükség különösebb motivációs beszédre az öltözőben, hiszen a játékosok átérzik a meccs súlyát! Számunkra csak a győzelem lehet elfogadható jelen helyzetben.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia mérkőzés játékvezetőjeként Zimmermann Máriót, segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert, tartalék játékvezetőként pedig Nagy Attila Lászlót akkreditálta a szövetség. Az 1994-es születésű sporival 2024. november 24-én, a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 371 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 25. fordulóját 2025. április 20-án (vasárnap) 17:00 órától Kolorcity Kazincbarcika SC – FC Ajka, Mezőkövesd Zsóry FC – Opus Tigáz Tatabánya, Gyirmót FC Győr – Kisvárda Master Good, Szentlőrinc – Budapest Honvéd FC, Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, 19:00 órától Soroksár SC – HR-Rent Kozármisleny, Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE, valamint 2025. április 21-én (hétfő) 16:00 órától BVSC-Zugló – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (51 pont) és a Kazincbarcika (44 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Békéscsaba (25 pont) és a Tatabánya (22 pont) osztozkodik.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=Um10-WQYHsk


Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://nyeremeny.1912elore.hu


Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap közepesen felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet viszont +24 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. április 20-án (vasárnap) 19 óra 41 perckor nyugszik.


Figyelmükbe ajánljuk a Szeged 1899 weboldal írásait is az alábbi hivatkozások alatt:

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2284

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2285

https://www.szeged1899.hu/news_listone.php?id=2286


Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Időpont: 2025. április 20. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia


Kapu- és pénztárnyitás: 16:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Rendőrségi közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2025. április 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Szeged-Csanád Grosics Akadémia bajnoki labdarúgó mérkőzést a rendőrség kiemelten kezeli, ezért a Kórház utcai Stadion környékén található utcákban, egészen a Gőzmalom tértől kezdve rendőrségi lezárásokra és irányításra lehet számítani.

 Békéscsaba 1912 Előre - Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Arra kérjük Önöket, hogy lehetőség szerint gyalogosan vagy kerékpárral érkezzenek a helyszínre, illetve a gépjárműveket lehetőség szerint inkább több utcával a stadiontól távolabb állítsák le! A szektorok megközelítése kizárólag a következő forgalmi rend szerint lehetséges majd: az A1, A2 és A3 szektorok (Liget felőli hazai bejárat) csak a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon lehetséges majd, az A4, A5, A6 és VIP szektorok (Körgát felőli hazai bejárat) kizárólag a Telep utca felől, a Vendég szektor pedig csak a Puskin utca irányából közelíthető meg. A rendőrség mindenkit meg fog állítani és megkérdezik, hogy a stadion melyik részéhez szeretne eljutni! Kérjük, hogy az esetleges torlódás elkerülése miatt minden esetben tartsák be a hatóságok ajánlásait, utasításait!

Felhívjuk mind a békéscsabai, mind pedig a vendég drukkerek figyelmét, hogy a stadionba kizárólag érvényes transzparens beviteli engedéllyel rendelkező molinókat, kiírásokat, zászlókat hozhatnak be, melyet a biztonsági szolgálat ellenőrizni fog!

Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket köszönjük!


Kapcsolódó hivatkozások:

https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

Időpont: 2025. április 13. (vasárnap) 16:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.


Békéscsaba 1912 Előre - Kolorcity Kazincbarcika SC


Kapu- és pénztárnyitás: 15:00 órakor. A pénztárakban készpénzzel és bankkártyával is lehetséges a fizetés.

Részletes jegyinformációk az alábbi hivatkozás alatt érhetők el:

https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


A büfék 15:00 órától szolgálják ki vendégeinket.


FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!


Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba


Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.


Térkép:


Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.


Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC

Talán az év egyik legnagyobb meglepetésének számító csapatát, a Kazincbarcikát látjuk vendégül 2025. április 13-án (vasárnap) 16:00 órától a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre - Kolorcity Kazincbarcika SC

A bajnokság 24. fordulója következik, ezzel együtt 7 forduló és 21 pont maradt a kalapban. Csapatunk továbbra sem nyugodhat meg, hiszen 23 lejátszott mérkőzés után 6 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség, valamint 25 bajnoki pont birtokában, 21 gólt szerezve éppen a vonal feletti 14. pozíciót foglalja el a táblázaton. Következő ellenfelünk hozzánk képest kétszer annyi gólt (42) szerezve, 11 győzelem, 8 döntetlen, 4 vereség, valamint 41 pontot gyűjtve már a feljutást jelentő, második helyen áll. Az is ismeretes, hogy teljesen komolyan gondolták a szituációt, hiszen be is adták az első osztályú licencre vonatkozó igényt a Szövetség felé – a feltételek teljesülése, illetve teljesítése megint más tészta, hiszen egyelőre még nem tart ott a dolog.

A két csapat közötti különbség ilyen módon 12 helyezés és 16 pont, bár a történelem szerint ez azért nem ennyire markáns, hiszen az egymás ellen lejátszott 27 bajnoki mérkőzésből mindkét együttes 12-12 alkalommal tudta legyőzni a másikat, döntetlen eredmény pedig mindössze háromszor született. A sportfogadással foglalkozó oldalak sem teszik le teljesen egyértelműen a voksot a vendégek mellett, mert írásunk születésének pillanatában 3,45 körüli szorzóval fizetnek ránk, míg 1,94-szeres összeget a Barcikára. Az is látható, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeiek vereségből (Kozármisleny – Kazincbarcika 2-1) érkeznek és előtte is csak döntetlenre (Szentlőrinc – Kazincbarcika 2-2) futotta, tehát porszem kerülhetett a gépezetbe. Ezt kellene meglovagolnunk, meg persze azt is, hogy a kék-sárgák 2020. szeptember 27-én tudtak utoljára győzni Békéscsabán, azóta pedig kétszer is megvertük (6-1 és 1-3) őket, igaz hogy őszi találkozásunk alkalmával, 2024. október 6-án 2-1 volt az eredmény javukra, bár akkor is számtalan zavaró körülmény befolyásolta teljesítményünket. Nem szeretnénk mentegetőzésekbe, magyarázkodásokba bocsátkozni – akik rendszeresen olvassák írásainkat biztosan tudják, hogy igyekszünk a puszta tények, az adatok és tapasztalások alapján összehasonlítani az együtteseket, majd ezek alapján felállítani valamiféle predikciót, így most sincs ez másképp -, de higgyék el igenis számít, hogy egy-egy meccs előtt mennyire stimmelnek a dolgok, mennyire van helyén minden és mindenki, néha elég lehet egy-egy apróság is, ami kibillenthet egy-egy játékost a koncentrációból és ezen gólok, pontok, mérkőzések múlhatnak. Mindennek abszolút hű tükre a jelenlegi bajnokság, amelyben tényleg nüanszokon múlik egy-egy klub és az ott dolgozó szakemberek, valamint játékosok sorsa. A pillanatnyi állás is igen feszes, hiszen a 9. és 14. pozíciók között mindössze egyetlen mérkőzésnyi, azaz három pont a differencia.

A lényeg, hogy mindkét mérkőző fél számára létfontosságú a további bajnoki pontok szerzése, igaz más-más célok miatt. Következő vendégeink az előző fordulóban lépéselőnyüket kényszerré konvertálták azzal, hogy vereséget szenvedtek Kozármislenyben, a Vasas viszont nem tudott élni a lehetőséggel, hogy fellépjen a második helyre, mert csúnyán kikaptak Mezőkövesden. Ebben a fordulóban viszont olyan értelemben a Vasasnál van lélektani előny, hogy hazai pályán fogadják a Csákvárt, a Barcikának viszont ellenünk kell idegenben helytállni, sőt győzni! Ehhez a helyzethez nyilvánvalóan nekünk is lesz néhány szavunk, mert egyszerűen nincs vesztenivalónk, eljött az idő, amikor szinte minden mindegy alapon győznünk kell, mert az előző két fordulóban szerzett döntetlen eredményeknek csak akkor lesz értelme, ha bravúrt tudunk felmutatni. Erre pedig itt a legjobb alkalom, győznünk kell, hogy ne kelljen számolgatni, hogy saját kezünkben maradjon a sorsunk, hogy továbbra is az NB2-ben tudjuk folytatni. A harchoz és az elkövetkező nehéz időszakhoz szurkolóink támogatására is szükségünk van, így ezúton is kérjük Önöket, álljanak ki a csapat és a klub mellett, szurkolásukkal, pozitív hozzáállásukkal segítség labdarúgóinkat! Köszönjük!

Kolorcity Kazincbarcika SC - Békéscsaba 1912 Előre 2-1 (2-0)

Összegyűlt sárga cédulái miatt Mikló Roland ezúttal csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket, de ugyanilyen helyzetben van vendégeinknél Debreceni Ákos is, aki a Kozármisleny elleni mérkőzés 86. percében gyűjtötte be ötödik büntetését, így biztosan kihagyja a viharsarki túrát. A Kazincbarcika keretében több, jelentős első osztályú múlttal rendelkező játékost fedezhetünk fel, tehát ebből a szempontból egyáltalán nem véletlen príma szereplésük. Ügyeletes gólfelelőseik Pethő Bence János (9 gól) és Bódi Ádám (8 gól), így nekik mindenképpen érdemes majd kiemelt figyelmet szentelni, ahogy a pontrúgásoknak és a játékrészek utolsó perceinek is, hiszen számos pontot vesztettünk az előbb említett szituációk nem megfelelő kezelése miatt!

A SportsBase adataira támaszkodva lássuk a két csapat összehasonlítását néhány kiragadott szempont alapján:  (az első szám a Békéscsabához, a második pedig a Kazincbarcikához tartozik az eddig lejátszott huszonhárom mérkőzés alapján): gólok száma 21/42 (!), sárga lapok 48/56, szögletek 92/134, lövések 237/297, kaput eltaláló lövések 80/118, labdavesztések 1.718/1.596, gólhelyzetek 200/139 (!), kulcspasszok 110/114, kulcspasszok pontossága 40%/61%, progresszív passzok pontossága 63%/66%, hosszú passzok pontossága 60%/56%, büntetőterületen belüli passzok pontossága 45%/48%, megnyert párharcok 48%/49%.

Csató Sándor: – Tizennégy mérkőzéses veretlenségi sorozata szakadt meg legutóbb, de a vereség ellenére is remek szériában van tehát a Kazincbarcika, amely arról is ismert, hogy játszó csapat, megbecsüli a labdát, minden akciót igyekszik felépíteni és lemenedzselni a gyepen. Különösen a középpályán hatékonyak a Debrecenből igazolt Bódi-Lucas-Varga tengelynek köszönhetően, de támadóik is átlagon felüli képességekkel rendelkeznek. Erős a keretük, kiváló szereplésüket nem a szél fújta össze. Nehéz sorozatban vagyunk, de ettől függetlenül bizakodó a hangulat az öltözőben. Már a Gyirmót ellen is akadtak pozitív pillanataink, legutóbb Szentlőrincen még jobban nézett ki a csapatunk, így ezt szeretnénk tovább fokozni. Két hazai bajnoki jön egymás után, ezeken minél több pontot kell gyűjtenünk annak érdekében, hogy kedvezőbb helyzetből várhassuk a szezon végét. A Kozármisleny példája mutatja, hogy nem verhetetlen hétvégi ellenfelünk sem. Természetesen mindhárom pontot szeretnénk itthon tartani, ám ennek érdekében valamennyi pályára lépő játékosunknak a maximumnál is többet kell nyújtani.

Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC mérkőzés játékvezetőjeként Jakab Árpádot, segítőiként Tőkés Róbertet és Dobos Dávidot, tartalék játékvezetőként pedig Tóth Tamást akkreditálta a szövetség. Az 1986-os születésű sporival 2025. február 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny 1-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 1.030 sárga- és 69 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös szezon 24. fordulóját 2025. április 13-án (vasárnap) 16:00 órától Budafoki MTE – Mezőkövesd Zsóry FC, Kisvárda Master Good – BVSC-Zugló, Békéscsaba 1912 Előre – Kolorcity Kazincbarcika SC, 17:00 órától Vasas FC – Aqvital FC Csákvár, HR-Rent Kozármisleny – FC Ajka, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szentlőrinc, 19:00 órától Opus Tigáz Tatabánya – Soroksár SC, valamint 2025. április 14-én (hétfő) 20:00 órától Budapest Honvéd FC – Gyirmót FC Győr párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázat feljutó helyezéseit a Kisvárda (48 pont) és a Kazincbarcika (41 pont) birtokolja, a kieső helyeken pedig a Budafok (24 pont) és a Tatabánya (21 pont) osztozkodik.

Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.

https://www.youtube.com/watch?v=x47TwQHGCXU


Ne felejtsék el, hogy a hazai mérkőzések látogatásával egy valódi autót is nyerhetnek!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://nyeremeny.1912elore.hu


Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében vasárnap gyengén felhős, szeles időjárás várható és a legmagasabb hőmérséklet akár +19 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2025. április 13-án (vasárnap) 19 óra 31 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


Mérkőzés


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: