Nyári időszámítás

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2020. március 29. (vasárnap) hajnalban 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órákat.

A nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, és október utolsó vasárnapjáig tart.

Beharangozó: Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre

Tizenegy bajnoki forduló, ezzel együtt harminchárom szerezhető pont maradt a kalapban és a tizenhárom tétmérkőzés nélkül eltelt nap után a Békéscsaba 1912 Előre számára 2020. március 14-én (szombaton) 17:00 órától Szombathelyen indul újra a menet.

Mindenki úgy gondolta, hogy most aztán veszünk egy nagy levegőt, nekiszaladunk még egyszer a dolognak és szurkolóink támogatásával sikerül kihozni ebből a szezonból a lehető legjobb eredményt. Sajnos azonban az élet, a sors ismét közbeszólt és olyan dolog történt, amelyre emberemlékezet óta nem volt példa. A kialakult koronavírus helyzet miatt a Szövetség további intézkedésig elrendelte a mérkőzések zárt kapuk mögött történő megrendezését, így ezután ki tudja meddig, közönség és üres lelátók előtt, igen szerény körülmények között kell helytállnia csapatunknak.

A következő mérkőzés tekintetében a lehető legfurcsább a helyzet, hiszen a Haladás elleni derbiket mindig hatalmas érdeklődés övezi – egyrészt a két klub jelentős közös múltja, másrészt a két csapat szurkolóinak baráti viszonya -, így aztán lehangoló lesz a 45. Haladás – Békéscsaba mérkőzésen az üres lelátók látványa. Az intézkedések nyilván a lakosság közös érdekeit szolgálják és mindenkinek tudnia kell, hogy csakis a szigorú szabályozások maradéktalan betartásával lehet a vírus terjedését megállítani.

A két klub egymás elleni mérlege főleg az első osztályra koncentrálódik, hiszen ebben a ligában 1974 óta már 41 alkalommal mérték össze erejüket. Ebből tizenhatszor a Haladás, tizenöt alkalommal viszont mi kerültünk ki győztesen, míg tíz mérkőzés végén döntetlent mutattak az eredményjelzők. Az NB2-ben mindössze háromszor találkoztunk a szombathelyiekkel, melyekből kétszer ők voltak eredményesek, egy alkalommal pedig pontosztozkodásra került a sor. Mindent összevetve tizenhat éve nem tudtuk legyőzni a Vas megyeieket, hiszen utoljára 2004. április 10-én született számunkra maradéktalanul kedvező eredmény.

Az újabb történelmi tettre azonban – ne felejtsük el, ebben a szezonban volt már ilyen – talán most érkezett el a legjobb alkalom, hiszen függetlenül attól, hogy következő ellenfelünk az utóbbi két fordulóból győztesen került ki, az eddigi teljesítménye alapján mindössze két pontnyi távolságban van a már kiesést jelentő 18. pozíciótól. Tavaszra azonban valamilyen szinten összekapták magukat és úgy látszik sikerül rendezni a sorokat, hiszen globálisan nézve, az eddig teljesített 26 fordulóban megszerzett hat győzelemből hármat 2020-ban szereztek (Szombathelyi Haladás – Aqvital FC Csákvár 3-0, Szombathelyi Haladás – Dorogi FC 1-0, Soroksár SC – Szombathelyi Haladás 1-4). A számsort négy győzelem és tizenöt vereség egészíti ki, melyek összesen mindössze 27 bajnoki egységet érnek. Így aztán továbbra is minden apró pontra szükségük van ahhoz, hogy megőrizhessék másodosztályú tagságukat – ebből pedig az következik, hogy nem adják majd olcsón a bőrüket.

Nincs ezzel másképp csapatunk sem, hiszen a hosszú túra ellenére pontokat kell szereznünk! A Haladással ellentétben nekünk ebben az évben még nem sikerült győzni, így aztán különösen lényeges lenne. hogy végre begyűjtsük az idei első három pontot. Annál is inkább, hiszen a 27. forduló történései miatt – a Békéscsaba egyébként a Balmazújváros kizárása miatt, ellenfél hiányában kimaradt ebből a körből – a tizenharmadik helyig csúsztunk vissza. Bár a mezőny közepe igen szorosan áll, hiszen a 8-13. helyek között mindössze egy mérkőzésnyi, azaz három pont a különbség. Bár a táblázat nem tükröz teljesen valós képet – hiszen 8 együttes csak 25 mérkőzést játszott, de nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk: adott esetben akár több helyet is előre léphetnénk – amely akár önbizalom, akár szájíz szempontjából sem lenne utolsó. A rossz híreket ellensúlyozandó, hogy sérültjeink, betegeink jó része újra bevethető állapotba került, “csupán” Anton Bidzilya, Máris Dominik, Hursán György és Mészáros Márk szerepel a maródiak listáján. Színes lapok miatt egyik szakvezetőnek sem fáj ezúttal a feje, így az utazókeret meghatározása tekintetében ezúttal talán nagyobb a mozgástér – azaz egyik oldalon sincsenek eltiltottak.

Összegezve az eddigieket itt lenne a legjobb alkalom egy újabb történelmi tettre, amivel két legyet ütnénk egy csapásra, hiszen 2019. december 8. óta (az eltelt időben természetesen a felkészülési időszak is benne van) nem sikerült győzni. Ha pedig visszaemlékszünk, akkor tavaly ebben az időszakban a negyedik helyen álltunk 43 pont birtokában, következő vendéglátóink pedig még az első osztályban vitézkedtek.

– Nagyon rossz lesz szurkolók nélkül játszani, de a jelenlegi helyzetben, az egészség, az emberélet a legfontosabb – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. – Úgyhogy el kell fogadnunk azt, hogy szurkolóink nem lehetnek velünk. Anno az FTC és a Honvéd futballistájaként is szerepeltem zárt kapus összecsapáson – de azokra szurkolói rendbontások miatt nem lehettek nézők. Mit mondjak, nem volt kellemes üres nézőtér előtt futballozni, ezt lehetetlen megszokni. Ráadásul az NB II-ben a Haladásnak van a legtöbb szurkolója, úgyhogy bennünk különösen érzékenyen érint a zárt kapu. Ami a Békéscsabát illeti, ellenfelünk sokkal jobb csapat annál, mint helyezése elárul. Hasonló stílusban futballoznak a csabaiak, mint a dorogiak, egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk. De természetesen – mint minden mérkőzésen – ezen is nyernünk kell, nagy szükségünk van a három pontra. Németh Márió és Németh Milán sérült. (Forrás: haladas.hu)

Keretükben érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Tóth-Gábor Kristófnak, aki hat találattal segítette eddig csapatát.

A Szombathelyi Haladás –  Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Zám Zsoltot akkreditálta a szövetség. Az 1993-as születésű sporival két héttel ezelőtt, 2019. március 1-én a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre (3-2) mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 144 sárga- és mindössze 3 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Bertalan Dávidot és Bede Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Görög Márió látja el. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2019/2020-as szezon 28. fordulója már március 13-án (pénteken) 20:00 órától a Gyirmót FC Győr – Soroksár SC mérkőzéssel megkezdődik. A többi meccset március 14-én (szombat) 14:30 órától Vác FC – Kazincbarcika, Budafoki MTE – Duna Aszfalt TLC, 17:00 órától Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok – Dorogi FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budaörs, MTK Budapest – Vasas FC, Nyíregyháza Spartacus FC – WKW ETO FC Győr, valamint 17:30 órától Szolnoki MÁV FC – Aqvital FC Csákvár párosításokban rendezik meg. Az FC Ajka együttese pedig pihenhet, hiszen a Balmazújváros kizárása miatt számukra ebben a fordulóban nem jut ellenfél.

A táblázatra pillantva látható, hogy az első három helyen az MTK (56 pont), a Budafok (53 pont) és a Vasas (47 pont) osztozik. A középmezőny minket érintő részében továbbra is szoros az állás: 8. Nyíregyháza (35 pont), 9. Ajka (35 pont), 10. Budaörs (34 pont), 11. Soroksár (34 pont), 12. Dorog (32 pont), 13. Békéscsaba (32 pont). Mögöttünk mindössze egy ponttal lemaradva áll a Szeged, kettővel a Szolnok és a Kazincbarcika. Így gyakorlatilag a Budafok – Tiszakécske és az MTK – Vasas találkozón kívül mindegyik hatással lehet a pillanatnyi helyezésünkre. Kalkulációk helyett viszont a legegyszerűbb lenne, ha behúznánk ezt a fontos meccset, ebben az esetben pedig a többi nem rajtunk múlna.

A mérkőzést a Szombathelyi TV élőben közvetíti. Akinek televízióján nem fogható ez a csatorna, az sztv.hu oldalon izgulhatja végig a találkozót.

Az előrejelzés szerint Szombathely térségében borult, szeles nap lesz. A maximális hőmérséklet csupán 9 Celsius fok körül alakul majd. A Nap ezen a napon kereken 17:49 órakor nyugszik.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.haladas.hu/hirek/2472/zart-kapuk-mogott-a-gyozelemert

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

#dresscodeviolabianco #csakfoci #foci #labdarugas #magyarfoci #1912elore #haladas #szombathely

Hosszabbítás 1. rész

Habár a Békéscsaba 1912 Előre kiesett a Magyar Kupából, de szép élményekkel gazdagodhattak a szurkolók és a játékosok is. Most tekintsünk vissza a menetelésre, amelyben a lilák kiejtették a rekordbajnok Ferencvárost és a Puskás Akadémia együttesét is fogadhatták a Kórház utcai stadionban.

A felnőtt együttes és az utánpótlás között szoros az együttműködés, hiszen az cél, hogy a szakmai stáb minél több fiatal játékost építsen be a nagy csapatba. De mégis hogyan működik a nagy múltú klub utánpótlásnevelő központja? A következő percekben ezt mutatjuk be.

Ha az ember meghallja a Békéscsaba 1912 Előre együttesének nevét, akkor egyből olyan nagy nevek juthatnak eszébe, mint például Pásztor József vagy Láza János. Ma mit csinálnak a lilák nagy legendái? Most négy egykori klasszis jelenébe tekinthetnek be!

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Elnöki nyilatkozat

A kormány rendkívüli döntését követően a Magyar Labdarúgó Szövetség elrendelte a magyarországi labdarúgó-mérkőzések zárt kapu mögötti megrendezését. Természetesen a Békéscsaba 1912 Előre haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, melyekkel kapcsolatban Kozma János, az igazgatóság elnöke nyilatkozott:

– A Békéscsaba 1912 Előre tudomásul vette a kormány és a Magyar Labdarúgó Szövetség döntését, és a törvényeket, rendelkezéseket abszolút mértékben be fogja tartani és tartatni a klub által rendezett és szervezett rendezvényeken, mérkőzéseken. Ez jelen esetben konkrétan azt jelenti, hogy az összes labdarúgó-mérkőzés – NB2, Megyei I. osztály és utánpótlás – zárt kapuk mögött kerül megrendezésre. A szövetség teljes részletességgel szabályozta a rendezés körülményeit, így ezeket szem előtt tartva mi és a bajnokságokban résztvevő többi csapat is be fogja tartani. Mindenkinek meg kell értenie, hogy ezeket az intézkedéseket kizárólag megelőzési, preventív céllal hozták, melyek a látogatók, a dolgozók és a sportolók egészségügyi állapotát helyezik előtérbe. A mérkőzésekre további intézkedésig kizárólag a szakmai stáb, a sportolók, a rendezéshez legszükségesebb személyek és a biztonsági szolgálat léphet be, más nem. Sajtó akkreditációra sincs lehetőség, tehát a média sem tud részt venni az eseményeken. Ezzel kapcsolatban klubunk minden lehetséges lépést meg fog tenni azért, hogy minden platformon megfelelő tájékoztatást kapjanak az érdeklődők. Türelmet és megértést kérünk, és amennyiben bármilyen változás következik be a kialakult helyzettel kapcsolatban, azonnal tájékoztatni fogjuk a közvéleményt.

Zárt kapusak a magyarországi mérkőzések

A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány mai rendkívüli döntését követően csütörtöktől visszavonásig az összes magyarországi labdarúgó-mérkőzés zártkapus megrendezését rendelte el.

A korlátozás azt jelenti, hogy a szűk körű rendezőgárda mellett kizárólag a játékosok és a stábtagok lehetnek jelen. Az MLSZ szerdán délután levélben részletesen tájékoztatta a klubokat, hogy az egészség megőrzése érdekében milyen feltételekkel kell megrendezni a professzionális és amatőr mérkőzéseket.

A mai napon a Magyarország Kormánya által életbe léptetett intézkedések alapján 2020. március 11-e után megrendezésre kerülő labdarúgó bajnoki és kupamérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megrendezni.

A zárt kapus mérkőzéseken kizárólag a jelen iratban meghatározott személyek léphetnek a stadion, sportpálya, illetve a csarnok területére:

– Sportszervezetenként az alábbi maximális létszámú résztvevő (labdarúgók, stábtagok, illetve regisztrált sportszakemberek/vezetők vehetnek részt: NBI férfi felnőtt: maximum 45 fő, NBII férfi felnőtt: maximum 35 fő, minden egyéb férfi, női, felnőtt utánpótlás és futsal: maximum 25 fő.

– Az MLSZ vagy megyei (budapesti) igazgatóság által delegált hivatalos személyek (játékvezetők, játékvezető-asszisztensek, ellenőrök).

– A mérkőzés lebonyolításához előírt hazai rendezői gárda.

– A mérkőzés lebonyolításához előírt egészségügyi személyzet (ideértve mentőautó és annak személyzete).

– Labdaszedők (maximum 10 fő, 14 éves felüli).

– Jogtulajdonos televíziós közvetítés/felvétel esetén, a közvetítéshez/felvételhez szükséges technikai személyzet.

A fent felsorolt intézkedések teljes körű betartásáért a szervező egyesület, a vendégcsapat személyei tekintetében pedig a vendég sportszervezet a felelős. A szövetségi ellenőr jelenlétében tartott mérkőzéseken a stadion, sportpálya, csarnok területére belépő személyek névsorát a szövetségi ellenőrnek kell átadni a mérkőzés kezdete előtt legkésőbb 60 perccel.

A fenti rendelkezések megszegése, avagy tájékoztatás elmulasztása súlyos fegyelmi vétségnek minősül.

A rendeletre tekintettel a média és kommunikációs terület vonatkozásában az alábbi szabályokat kell betartani:

– Újságírók, fotósok és nem jogtulajdonosi televíziók (média képviselői) akkreditálására nincs lehetőség,

– A marketing kézikönyv rendelkezésének megfelelően a helyszínen minimális stáblétszámmal dolgozó jogtulajdonos televízió (MTVA) számára a kluboknak biztosítani kell a megszólalókat.

– Az első és másodosztályú sportszervezetek esetében, a média megfelelő kiszolgálása érdekében minden klub a találkozó lefújása után legkésőbb egy órával hivatalos csatornáin köteles közzétenni részletes edzői nyilatkozatot (írásban vagy mozgóképben).

– A találkozóval kapcsolatos információkról minden klub köteles tájékoztatni a közvéleményt, az érdeklődő újságírókat. Ennek érdekében a klub média-munkatársai (a maximális résztvevői létszám terhére) szolgáltassanak információt az adott mérkőzésről.

Ezúton közöljük, hogy a játékvezetők arról kaptak tájékoztatást, hogy a megszokott, a sportszerűség által is megkövetelt, mérkőzés előtti, utáni kézfogásokat a rendelkezés visszavonásáig mellőzzék.

A fenti rendelkezések a bajnoki mérkőzések mellett a felkészülési találkozókra is vonatkoznak.