A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 485 másodperc.
A feszített menetrend folytatásaként a Magyar Kupa 2017/2018-as szezon negyeddöntőjének visszavágó mérkőzése következik, amikor 2018. április 4-én (szerdán) 18:00 órától az első osztályban szereplő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesét fogadjuk villanyfényes mérkőzésen a Kórház utcai Stadionban.
Bár az odavágó végeredményét (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre 5-0) szemlélve sok kétség nem maradt a továbbjutó kiléte előtt, a mérkőzés mindenképpen tartogathat izgalmakat, érdekességeket és kötelezettségeket. Egyrészt, ahogy azt már az idényben megszokhatták, a Magyar Kupa mérkőzéseket ingyenesen tekinthetik meg. Másrészt NB I-es ellenfelet fogadunk a 10. forduló visszavágó mérkőzésén, amelyre legutóbb 2016. április 30-án – azaz majdnem két évvel ezelőtt – került sor, amikor az OTP Bank Ligától búcsúztunk a DVSC ellen. Harmadrészt itt a lehetőség arra, hogy tisztességes helytállással bizonyítsuk és korrigáljuk az előző kupameccs kisiklását, továbbá nyilván azon játékosaink is megmutathatják, érdemesek a kerettagságra, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Egy szó, mint száz ezúttal az eredmény olyan szinten képvisel jelentőséget, hogy szépen búcsúzzunk az idei kupaszerepléstől. Az előbb említettektől függetlenül, ne felejtsük el, hogy alacsonyabb osztályú csapatként, a Békéscsaba eljutott a negyeddöntőig, amit a hat NB I-es klub mellett, csak az MTK Budapest mondhat el magáról. Az ország legjobb nyolc együttese közé jutni – sorsolás ide, vagy oda – sosem volt, és sosem lesz egyszerű feladat, hiszen a kupameccseket, a felkészülést úgy kell a legtisztességesebben összeilleszteni, hogy azok ne a bajnokság kárára váljanak, hanem inkább annak malmára hajtsák a vizet. Mindezek mellett természetesen eddig nem sikerült álmunkat beteljesíteni, de az élsport már csak ilyen – fel kell állni, magunk mögött kell hagyni a keserűséget, a rossz szájízt. Tovább kell menni a megkezdett úton és az elvégzett munka egészen biztosan nem múlik majd el nyomtalanul.
A forduló többi párosítását és az odavágók eredményeit szemlélve még nem lehet biztos továbbjutókat hirdetni: Puskás Akadémia FC – DVTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 2-1, Budapest Honvéd – DVSC 0-0. A visszavágók egyébként már 2018. április 3-án (kedd) 17:30 órától megkezdődnek a DVSC – Budapest Honvéd mérkőzéssel. A folytatásban április 4-én (szerda) 17:30 órától az MTK Budapest – Újpest FC, 18:00 órától pedig a DVTK – Puskás Akadémia FC, valamint a mi összecsapásunkat rendezik meg.
Vendégeink hasonló prioritásokkal utaznak Békéscsabára, és a tisztességes előny birtokában számukra ennél jóval fontosabb cél is van. Nyilván nem fogják félvállról venni a megmérettetést, hiszen fél lábbal már az elődöntőben vannak, de az első osztályú bajnokságból való kiesés elkerülése, egyértelműen meghatározhatja a Hajdú-Bihar megyeiek összeállítását, teljesítményét. Az OTP Bank Ligában vérre menő küzdelmet folytatnak a Haladással, a Mezőkövesddel, a Puskással és a Vasassal azért, hogy elkerüljék a búcsúzást. A 24. forduló után pillanatnyilag (pontazonossággal a Haladás csapatával) az utolsó, kiesést jelentő pozíciót foglalják el a tabellán. Szombaton, a 25. fordulóban Kispestre utaznak és mivel már csak 27 szerezhető pont maradt a kalapban, így minden bajnoki egység megszerzése aranyat érhet számukra. Horváth Ferenc vezetőedző egészen biztosan olyan keretet hozhat a Viharsarokba, amelyben azok a labdarúgók is lehetőséget kaphatnak, akik eddig kevesebb játékpercet birtokolnak. Számukra a feladat egyértelmű: nyugodtan-higgadtan biztosítani az elődöntős részvételt, elkerülni a sérüléseket és többek számára alkalom nyílhat a bizonyításra.
Úgyhogy kár lenne legyinteni a kupaszerdára, amely optimális kezdési időpontban, díjmentesen megtekinthető, hiszen egészen biztosan küzdelmes, jó mérkőzést láthatunk majd, mely a felkészülés szempontjából is megfelelően szolgálhatja bajnoki céljaink elérését. Eltiltott egyik csapatban sincs, azonban a kisebb-nagyobb sérülések jócskán megkeverhetik a keretbe kerülők névsorát.
A Békéscsaba 1912 Előre – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzés játékvezetőjeként Bogár Gergőt akkreditálta a szövetség. Az 1991-es születésű sporival legutóbb 2018. március 11-én, a Credobus Mosonmagyaróvár – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 388 sárga- és 33 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Varga Gábort és Baghy Csabát jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Bornemissza Norbert látja el, míg alapvonali asszisztensként Karakó Ferenc és Takács János is részt vesz a találkozón. Jó mérkőzést kívánunk!
Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében a mérkőzés napján végre valódi, csapadékmentes, tavaszi időjárás várható, 21 Celsius fokos maximális hőmérséklettel, közepes felhőzettel és széllel. A Nap 2018. április 4-én (szerdán) 19 óra 18 perckor nyugszik.
Boér Gábor: – Az mindenképpen dicséretes, hogy eddig eljutottunk a kupában – teljesen mindegy, hogy milyen ellenfeleken keresztül. Azt a tényt, hogy Magyarország legjobb nyolc csapata között mi is ott vagyunk a sorozatban, már senki nem veheti el tőlünk – megelőztük ebben a versenyszezonban a Videotont, vagy a Ferencvárost is. Mindig próbálom pozitívan nézni a dolgokat, ezért a holnapi mérkőzés előtt is így teszek. Ettől függetlenül természetesen sajnáljuk, hogy az első mérkőzés így alakult, talán mindent sikerült együtt, csapatszinten elrontanunk. De remélem, hogy szerdán az összes elkövetett hibát együtt is fogjuk kijavítani. Szeretnénk szépen búcsúzni a kupától, ezért nem úgy fogom a csapatot harcba küldeni, hogy minden eldőlt. Nyilván a realitások talaján kell maradni és látni kell, hogy nagyon erős ellenféllel kerültünk össze – amit egyébként már a sorsolás után is mondtam. Többen örültek az ellenfélnek, de én már akkor sem annyira, hiszen a Balmazújváros egy iszonyúan koncentrált, szervezett és fegyelmezett csapat, akik ráadásul nagyon motiváltak voltak ellenünk. Nem akarunk ebből a szempontból sokat foglalkozni ezzel a párharccal, szeretnénk tovább építgetni fiatal csapatunkat, de természetesen azt is figyelembe kell most venni, hogy a hétvégén ismét meccsünk van, és elég sok az izomfáradtság a játékosok között. Rengeteget utaztunk az utóbbi hónapban, sokat voltunk buszon és idegenben. Nyilván ez a dolgunk, ezért kapjuk a fizetésünket – tehát nem panaszkodom -, de azt is látni kell, hogy ez igen fárasztó tud lenni a játékosok életében, mivel ők is emberből vannak. Egy szó, mint száz a holnapi meccset ugyanolyan fontosnak tartom, mint egy bajnokit, hiszen vissza kell szereznünk a renoménkat szurkolóink előtt. Ez az elsődleges cél, de szeretnénk azt is bizonyítani, hogy nincs ekkora különbség a két együttes között, mert úgy gondolom tényleg nincs.
Horváth Ferenc: – Örülök neki, hogy magabiztos játékkal nagy előnyre tudtunk szert tenni a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Viszont, ha a másik oldaláról nézem, engem nem szokott teljesen megnyugtatni a nagyarányú előny. Hordoz ez magában azért némi veszélyt. Persze sokkal jobb 5-0-val odamenni, mint mondjuk 0-0-val. Viszont minden játékosomtól teljes odafigyelést, az egész mérkőzésen tartó koncentrációt várok. Ha ez meglesz, akkor úgy gondolom, hogy sikerrel és továbbjutással tudjuk abszolválni ezt a kupafordulót.
Számítunk szurkolóink hathatós támogatására, hiszen a szakmai stáb, valamint játékosaink számára különösen fontos, hogy újra valódi futball hangulat legyen a Kórház utcában és közös érdekünk, hogy csapatunk tisztességgel helyt álljon a szezon vélhetőleg utolsó kupamérkőzésen.
Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
Közösségi média