Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 826 másodperc.

 

Felkészülési mérkőzés

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre

2-3 (1-2)

Időpont: 2017. június 28. (szerda) 18:00 óra (IDŐPONTVÁLTOZÁS!)

Helyszín: Balmazújvárosi Edzőcentrum

Cím: 4060 Balmazújváros, Böszörményi út 96.

Játékvezető: Szilágyi Sándor

Asszisztensek: Szilágyi Norbert, Kimért Tamás

Balmazújváros: Szécsi Gergő, Batarelo Ante, Fekete Ádám, Habovda Yura, Haris Attila, Kovács Ádám, Nemanja Andric, Rus Adrián, Tamás László, Vajda Sándor, Vólent Roland. Cserék: Horváth László, Belényesi Miklós, Virág Aladár, Bokros Tibor, Pintér Norbert, Carlo Alex, Zsiga Ervin, Németh Ádám, Kamarás György, Bódis Norbert.
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Békéscsaba: Ribánszki László, Szélpál Norbert, Fehér Zsolt, Mészáros, Szalai Dániel, Nagy István, Kiss László, Oláh László, Birtalan Botond, Gyurján Bence, Tóth Dániel. Cserék: Máthé Gábor, Nagy Sándor, Viczián Ádám, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó, Király Patrik, Kálmán Szilárd, Zahorán Balázs, Gránicz Patrik, Eszlátyi István, Ilyés Tamás, Kun László.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Fehér Zsolt (12. perc, öngól), Szalai Dániel (19. perc), Tóth Dániel (21. perc), Zsiga Ervin (61. perc), Eszlátyi István (74. perc).

Piroslap: Babinyecz Balázs (60. perc).

line_purple

Tíz emberrel fejezte be, de végig bíztató játékkal hozta a mérkőzést a Békéscsaba az NB I-es újonc ellen.

12. perc: Bal oldali beadást követően, a felszabadítani igyekvő Fehér lábáról a saját kapujába került a labda (öngól), 1-0. 
19. perc: Szép támadás végén, Nagy István beadását Tóth Dániel csúsztatta meg, a kapu torkából pedig Szalai passzolta be a játékszert, 1-1. 
21. perc: Formás bal oldali akció során Szalai lőtte át a labdát a hosszúra, ahol a kapufa közeléből Tóth Dániel bevetődve pöccintett a hálóba, 1-2. 
60. perc: Az utolsó emberként szabálytalankodó Babinyeczet kiállította a játékvezető. A 18 méteres szabadrúgást Zsiga tekerte a felső lécre, ahonnan a gólvonal mögé pattant le a labda, 2-2.
74. perc: Eszlátyi kapott mintaszerű kiugratást, kilépett a védők közül, majd a hazai kapus mellett, higgadtan a jobb alsó sarokba gurított, 2-3.

A késő délutánra változtatott időpont ellenére is igen nagy melegben kezdődött a találkozó, hiszen 34 Celsius fokot mutattak még árnyékban is a hőmérők az újvárosi edzőközpontban. Ötletes, intenzív játékkal rukkolt elő a Békéscsaba és a 12. percben esett öngól sem szegte kedvüket. Pár percen belül sikerült egalizálni, sőt rövid idő múlva még a mérkőzést is megfordították. Sikerült a meccs jó részében irányítani a játékot, a hazai csapat gyakorlatilag igazi helyzetig sem jutott. A nagy hőség miatt hozzávetőleg húszpercenként ivószünetet rendelt el a játékvezető. A második játékrészre majdnem teljes sort cserélt mindkét mester, a Békéscsabánál csak Nagy István maradt a pályán. Ebben a periódusban némileg más taktikával folytattuk a mérkőzést, átadtuk a területeket és innen próbáltunk építkezni. A 60. percben Babinyecz szabálytalansága miatt tíz emberre fogyatkoztunk és a vendéglátók egyenlíteni tudtak, de ez sem akadályozta meg Boér Gábor neveltjeit, hogy negyedórával a mérkőzés vége előtt, egy nagyszerű akció végén beállítsák a végeredményt: 2-3.

Folytatás három nap múlva ugyanitt, a Kazincbarcika ellen.

Horváth Ferenc: – Minden mérkőzésből lehet tanulni, így ebből is. Egyelőre nem az eredmény a lényeges, hiszen több olyan hibát is megtapasztalhattunk, amelyeket igyekszünk majd korrigálni, hiszen a bajnokságban ennél nyilván sokkal többre lesz szükség. Nem vártam túk sokat a mérkőzéstől, hiszen tegnap is kettőt edzettünk. Egyelőre az erőre helyezzük a hangsúlyt, mivel csak másfél hete dolgozunk, így a játékosok nem is tudtak még pihenni. Nem vártam, hogy fickándozni fognak – próbáltunk megcsinálni dolgokat, de jóval lassabban mozogtak, mint ahogy kellett volna – ehhez nyilván a 34 fokos meleg is jócskán hozzájárult. A játékosokat már megismertem az együtt töltött idő alatt, úgyhogy lassan a taktikai elemek is előkerülnek majd – próbálunk lehetőségeinkhez mérten a legjobban felkészülni az NB I-re. Megpróbálunk még igazolni, szeretnénk minőségileg javítani a kereten, dolgozunk rajta és meglátjuk mit sikerült elérni.

Boér Gábor: – Ez a mérkőzés is elérte a célját. Előtte is említettem, hogy ebben az időszakban nem az eredményből kell kiindulni, hanem a meccsterhelés elsősorban a lényeg. Nagyon örülök, hogy sikerült jól lehoznunk a meccset, hiszen ez is gyarapíthatta a megszerzendő tudást és gyakorolhattuk azokat a dolgokat, amelyekre nagy szükségünk lesz a bajnokság folyamán. Jó volt látni, hogy visszaköszöntek azok az elemek, amelyeket az elmúlt tíz napban elővettünk. Nagyon sok sikert kívánok a Horváth Ferinek és a Balmazújvárosnak az élvonalban, nem lesz könnyű dolguk. Nagyon erős és hosszú bajnokság áll előttünk és mindenképpen szeretnénk élcsapatként résztvenni a feljutásért folytatott harcban, reméljük az elvégzett munkát kamatoztatni tudjuk. Hogy ez mire lesz elég a végén, ahhoz jó adag szerencsére és a körülmények megfelelő alakulására is szükségünk lesz, hiszen iszonyú kiegyenlített szezon áll előttünk. A keretben minimális változás várható, még egy védekező középpályást keresünk. A Kiss Laci sorsáról még a héten beszélni fogunk, hiszen a jönő héten már edzőtáborba utazunk, oda pedig szeretnénk a tényleg végleges kerettel menni.

line_purple

A mérkőzést az 54/2004-es kormányrendelet értelmében, zártkapuk mögött kell lejátszanunk, ugyanis az edzőcentrumban található pálya nincs hitelesítve biztonságtechnikai szempontból – olvasható a vendéglátó klub weboldalán.

https://balmazfoci.hu/2017/06/holnap-zartkapus-lesz-elso-hazai-felkeszulesi-merkozesunk/

Boér Gábor: – Újabb négy edzésen vagyunk túl, úgy gondolom nagyon sokat dolgoztak a srácok. Jelen pillanatban eléggé megterhelő mindenki számára a dolog, hiszen amellett, hogy az edzés mennyisége is tisztességes, a nagy meleg is jócskán igénybe veszi ilyenkor a szervezetet. A tűző napon adott esetben 35-36 Celsius fok körüli a hőmérséklet, de mindezek ellenére nagyon jól reagálnak játékosaink a munkára. Vevők az új dolgokra és a hozzáállás is teljesen rendben van. Elmondhatom, hogy eddig példamutató az összes játékosom mentalitása, amely természetesen nem dícséret – hiszen ez lenne a minimum, amit elvárhatunk tőlük. Remélem, hogy ez a hozzáállás alapvetően meg fogja határozni a csapat következő szezonbeli teljesítményét és eredményeit is. Kiértékeltük a múlt heti teszteket, melyekből egyértelműen látszik milyen területeken kell még fejlődnünk, javulnunk az előrelépés érdekében. Természetesen fizikálisan is van hova fejlődnünk, de az a célunk, hogy a bajnokság kezdetére mindenki megfelelő állapotba kerüljön. A mai edzőmérkőzésen megint egy-egy félidőt játszik a keret azon része, aki elutazik Balmazújvárosba. Mivel a csúcsterhelés közepén járunk, így eredmény szempontjából még ezúttal sem várhatunk sokat. De ettől függetlenül az a minimális elvárás, hogy a futómennyiség és a játék minősége megfelelő legyen. Emellett továbbra is szeretnénk az új játékrendszert előtérbe helyezni és azon dolgozunk, hogy azok az elemek, amelyek az előző edzőmeccsen is megjelentek, még jobbak és tökéletesebbek legyenek. Szeretném, ha az elemzés során feltárt hibák okait ezúttal már megszüntetnénk és természetesen továbbra is figyelni fogjuk az újonnan feltárt rossz megoldásokat és döntéseket, hogy a későbbiekben ezeket is korrigálni tudjuk.

A hét hátralévő részében csütörtökön délelőtt lesz egy prevenciónk, illetve regenerálásunk, délutánra pedig kötelezően úszás van előírva mindenkinek. Pénteken már ismét két edzés lesz, szombaton pedig újra Balmazújvárosba utazunk, ahol a Kazincbarcika ellen folytatjuk az edzőmeccsek sorozatát.

Elmondhatom, hogy az újonnan érkező játékosokkal már megismerkedtünk és feltérképeztük egymást. Nagyon pozitív a benyomásunk. Ahogy emberileg megtapasztaltuk őket látszik, hogy abszolút beleillenek abba az elképzelésbe, amelyet szeretnénk kialakítani. Nagyon jó a hozzáállásuk, megfelelő sportemberekre találtunk bennük és mindegyikük erősítés lehet a következő szezonra. Sikerült megtalálnunk a megfelelő játékosokat azokra a posztokra, ahova szerettük volna. Nyilván sok munka vár még ránk és a későbbi történések döntik majd el véglegesen, hogy mennyire tudtak beilleszkedni, de én most azt tudom mondani, hogy ezzel biztosan nem lesz gond. A próbázókkal kapcsolatban: Nagy Richárdtól elköszöntünk, az Ő segítségére nem tartunk igényt, Kiss Lászlót még a mai napon teszteljük, a hét hátralévő napjaiban pedig eldől, hogy mi lesz vele. A védekező-középpályás posztra mindenképpen szeretnénk még igazolni, remélem hogy hamarosan az összes ilyen jellegű kérdés tisztázódni fog és az edzőtáborba már azzal a kerettel tudunk elutazni, akikre számítunk a bajnokság hátralévő részében is. A mérkőzés előtt, azok a játékosok, akik nem lesznek keretben edzésen vesznek részt. Dlusztus András ma még biztosan nem játszik, mert úgy ítéltük meg, hogy az elmúlt két napban komoly terhelést kapott.

line_purple

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/316726138740415