A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 76 másodperc.
A Békéscsaba 1912 Előre évről-évre bizonyítja, hogy vezetői, játékosai és dolgozói rendszeresen részt vesznek jótékonysági aktivitásokban, melyekkel rászoruló embertársainkon segíthetünk.
Az új esztendő első hónapjában is segítette a nélkülöző embereket az az összefogás, amelynek tagjai háromszáz adag ételt osztottak ki a jaminai evangélikus templom előtti téren. A jótékony közösségnek köszönhetően a rászorulók szárnyasgulyással és rétessel tölthették meg ételhordóikat.
Az új évi szeretetkonyhán az egyházközség tagjai mellett a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapatának tagjai is tevékenyen segítettek, a sportolók rétesekkel pakolták meg a rászorulók kosarait.
Vólent Roland: – Mindenkinek jó érzés, hogy adakozhat. Mi is úgy éreztük, hogy itt a helyünk és nagyon jó dolog, hogy beálltunk a kezdeményezés mögé.
Társadalmi felelősségvállalási programunk értelmében klubunk rendszeresen segít olyan embereken, akik hátrányos helyzetűek. A Békéscsaba 1912 Előre keresi annak a lehetőségét, hogy elsősorban olyan rászorulókat támogasson, akik kötődnek hozzá, de egyes megható vagy megrázó esetek ezen kategórián felül is felkelthetik a figyelmet.
Kapcsolódó hivatkozás:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/felelossegvallalas/
Közösségi média