Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 146 másodperc.

gyulai_termal_se_150

Felkészülési mérkőzés

Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)

Időpont: 2016. január 16. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Gyula, Gyulai Termál FC Sporttelep

Gyula: Harman, Szabó, Kerekes, Turcsek, Ferenczi, Okos, Bálint, Sipos, Nagy G., Balogh M., Styecz. Cserék: Kajári, Burai, Nemes, Szűcs, Kovács G.
Vezetőedző: Szekeres Lajos.

Békéscsaba: Máthé, Vozár, Lászik, Tatár, Zámbori, Orovecz, Ruzsa, Mácsai, Kálmán, Tokodi, Bozsó. Cserék: Baráth, Tóth N., Juhász R., Takács.
Vezetőedző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Nagy G. és Mácsai.

A hazai oldalon nem láthattunk új arcot, akadt viszont több hiányzó, ezért az ifjúsági alakulat több tehetséges tagja is játéklehetőséget kapott a második félidőben. Pilán Richárd és Kovács Tamás sérülése miatt nem léphetett pályára, Barna Istvánnak a dereka csípődött be, Hegedűs Edvin pedig Szekszárdon vett részt próbajátékon és nem kizárt, hogy a tavaszt már más csapatban tölti.

Hiányzóból az Előrénél sem volt hiány, ellenben számos új labdarúgó is feltűnt. Huszár Gergő, Pilán Márkó, a keretbe frissen felkerült Konyecsni Zoltán, valamint a Kozármislenyből próbajátékon lévő orosházi Tóth Dániel az első csapatban bizonyíthatott Dabason. Betegség miatt hagyta ki a meccset az U19-es gárdából előlépő Bogár Imre, iskolai vizsgája akadályozta Szarvasi Pétert, aki kapus és a BKV Előréből érkezett próbajátékra.

Ennél is hosszabb az a névsor, amely a mezt öltő új fiúkét tartalmazza. Bogárral és Konyecsnivel egyetemben a tehetséges középpályás, Orovecz Ádám is az NB III-as alakulatban szerepelhet a jövőben. Ezen a csapatrészen javíthat az Aradról érkező, magyar igazolvánnyal is rendelkező, 22 esztendős Borlean Rémusz, akinek a szerződtetése már nyáron is felmerült a klubnál. A krónikus őszi kapushiány leküzdésére igazolták le a csorvási Baráth Bencét, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak Szélpál Norberttel, a Diósdi TC NB III gárdájának 19 éves középpályásával, aki a Békéscsaba UFC-ben is megfordult már korábban. A Boér Gábor vezette szakmai stáb egyelőre teszteli a Budapest Honvéd-MFA ifjú csatárát, Tokodi Sándort, valamint a 210 centire megnőtt diósgyőri támadót, Tóth Norbertet.