A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 85 másodperc.
Örömmel jelentjük be, hogy Csató Sándor vezetőedzőként továbbra is a Békéscsaba 1912 Előre kispadján folytatja munkáját! A szakember 2023. június 12-én vette át első csapatunk irányítását és azóta már 65 tétmérkőzés szerepel neve mellett.
Az általa irányított együttes a 2023/2024-es szezonban visszajutott az NB II-be, majd a 2024/2025-ös idényben megőrizte tagságát a másodosztályban, ezzel igazolva szakmai munkájának hatékonyságát és a csapat fejlődését. A klub többségi tulajdonosa részéről továbbra is teljes a bizalom és támogatás, így a közös munka folytatódik.
A következő idény előkészítése már javában zajlik: a játékoskeret kialakítása folyamatban van, tárgyalások zajlanak a jelenlegi keret tagjaival, lesznek távozóink és új igazolások is, a klubvezetés tájékoztatása szerint azonban szeretnék a csapat magját egyben tartani. A cél, hogy stabilizáljuk pozíciónkat a másodosztályban és versenyképesebb csapatot tudjunk összeállítani a 2025/2026-os szezonban.
A részletes nyári felkészülési programról, valamint a játékosmozgásokról a közeljövőben folyamatosan tájékoztatjuk szurkolóinkat. Emellett a szakmai stáb tervei szerint a szezonkezdet előtt szurkolói ankétot is rendezünk, ahol drukkereink első kézből kaphatnak információkat a csapat jövőjéről, céljairól.
Hajrá Lilák!
Közösségi média