Tóth Péter visszatért Békéscsabára

A tizenkilenc éves, az első osztályban 2020 nyarán debütáló Tóth Péter egyelőre a szezon végéig kölcsönbe érkezett csapatunkhoz a Budapest Honvédtól.

A 2001-es születésű, 181 cm magas, elsősorban a jobb szélen és center pozícióban bevethető támadó Ajkáról teszi át székhelyét a Viharsarokba. Péter Gyulán született és a Battonyai TK csapatában kezdte pályafutását. A 2012/2013-as idényt már a Békéscsaba UFC kötelékében kezdte, majd a 2014/2015-ös szezonban már a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia játékosa lett. A fiatal 2015-ben Békéscsabáról került a Budapest Honvéd utánpótlásába, a 2019/2020-as bajnoki idények közül az U19-es bajnokságban három, az NB III-ban hat alkalommal játszott.

Peti, köszöntünk újra Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!