Címkézett bejegyzés

Viola futballkapcsolat

A Pro-licenc képzés következő állomásán Boér Gábor vezetőedző és Jakab Péter akadémia vezető Bécsben járt, ahol a tanulás mellett jelentős lépéseket tettek az osztrák-magyar futballkapcsolatok építése terén.

Jakab Péter, Goran Djuricin (Rapid Wien) és Boér Gábor / Boér Gábor, Sáfár Szabolcs (Austria Wien) és Jakab Péter

Tartózkodásuk folyamán megismerkedtek Goran Djuricin úrral – a Rapid Wien labdarúgó csapatának edzőjével, valamint Ralf Muhr úrral – az Austria Wien akadémiájának igazgatójával is.

Az Austria Wien képviselőjével való egyeztetések és megbeszélések eredményeképpen a közeljövőben lehetőség nyílhat, hogy a Békéscsaba 1912 Előre edzői továbbképzéseken, hasznos látogatásokon vegyenek részt az osztrák lila-fehér klubnál. Szintén hatalmas eredmény, hogy akár már a nyár folyamán felnőtt- és utánpótlás szinten is nemzetközi edzőmérkőzések lebonyolítására nyílik majd lehetőség. A találkozásokon jelen volt Sáfár Szabolcs magyar válogatott kapus is – az Austria Wien utánpótlás kapusedzője, aki szintén támogatásáról biztosította a feleket.

 

Nőnapi köszöntés

1912_elore_nonap_20150308

Félkészülési program – 2015. tél

Dátum
Dátum
Időpont
Mérkőzés, esemény
Megjegyzés, helyszín
01. 08.09:30Találkozás, edzések kezdeteBékéscsaba
01. 17.10:00Békéscsaba 1912 Előre - Békéscsaba 1912 ElőreBékéscsaba
01. 24.09:00Békéscsaba 1912 Előre - Gyula Termál FCBékéscsaba
01. 24.14:00DVSC-TEVA - Békéscsaba 1912 ElőreDebrecen
01. 28.15:00Békéscsaba 1912 Előre - Szeged 2011Békéscsaba
01. 28.17:00Békéscsaba 1912 Előre - Orosháza FCBékéscsaba
01. 31.13:00Kecskeméti TE - Békéscsaba 1912 ElőreKecskemét
02. 03.14:00Budapesti Honvéd - Békéscsaba 1912 ElőreBudapest
02. 04.02. 13.EdzőtáborTörökország
02. 21.14:00ZTE FC - Békéscsaba 1912 Előre16. forduló

Értékelés: Szeged 2011 – Békéscsaba 1912 Előre

A csapat megmutatta valódi erejét.

Mindenki, aki pályára lépett szombaton, nagyon fegyelmezetten és alázatosan játszott. Ebben a kiegyensúlyozott bajnokságban biztos lesznek még meglepetések, ezért minden mérkőzésre maximálisan koncentrálva kell pályára lépnünk – amit ismét sikerült elérnünk úgy, hogy az utóbbi időben sikeresen szereplő csapatból három helyen kellett változtatnunk az összeállításon. Mindez a csapategységnek köszönhető, amit tudatosan építünk és az eredmények minket igazolnak. A sok háttérben elvégzett munka nem hiába való – ezen a mezsgyén és ezzel a lendülettel kell tovább dolgoznunk, hogy azon a maratonon, amin elindultunk sikerrel érjünk célba!

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

Szurkolói mobil fotó. Forrás: Facebook.

A pályán elért siker nagyszerű érzéssel töltött el minket, de külön öröm volt számunkra, hogy szurkolóink is kezdenek visszatalálni a csapathoz – ez a hétvégi bajnokin plusz erőt adott. Tudtuk, hogy a Viharsarokban vannak fanatikus szurkolók és nagyon nagy öröm volt találkozni velük – mert EGYÜTT ERŐSEBBEK VAGYUNK!

Együtt erősebbek vagyunk!

Együtt erősebbek vagyunk!

Szülinapos edzés

Péntek este a fiúk szülinapi meglepetéssel készültek. Egy 11 éves szurkolójukat, Károlyi Szabolcsot lepték meg egy dedikált labdával és egy szurkolói sállal – sőt bevették az edzésmunkába is. Boldog születésnapot kívánunk!

line_purple

[nggallery id=11]