Címkézett bejegyzés

Boldog születésnapot Tamás!

A mai napon ünnepli 32. születésnapját, a Békéscsaba 1912 Előre 28-as számú mezét viselő védője, Vaskó Tamás. A védelem egyik alapemberének számító, 193 cm magas labdarúgónk a 2015/2016-os bajnokság elején érkezett a Lilákhoz. Tamás az aktuális szezonban kilenc bajnoki és három Magyar Kupa mérkőzésen lépett pályára, összesen 1.060 percet játszott és eddig egy gólt szerzett.

20160220_vasko_tamas_01

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

20160220_vasko_tamas_02

http://1912elore.hu/site/player/vasko-tamas/

Egy hét bajnoki nélkül

Miközben mindkét résztvevő ország szurkolói, nézői a 2015. szeptember 4-én (pénteken) 20:45 órakor megrendezendő Magyarország – Románia válogatott EB-selejtező labdarúgó mérkőzésre figyel, addig a Kórház utcában nem állt meg a labda.

A Lilák az év 36. hetét is edzéssel kezdték és mérkőzéssel fejezik be – bár ezúttal bajnoki nélkül. A Békéscsaba 1912 Előre csapata, a felkészülési időszakból már megismert – Temesvár együttesével méri össze erejét és talán ki is próbáljuk újabb szerzeményeinket. Az már látszott az eddigi bajnoki mérkőzéseken, hogy védelmünket megfelelőképpen tovább kell erősíteni, ezért a szakmai stáb – a már publikálható, két újabb igazolásunkkal tett lépéseket az ügy érdekében.

Vadász Viktor | Vaskó Tamás

Vadász Viktor | Vaskó Tamás

Vaskó Tamás (31) a Dunaújvárostól, míg Vadász Viktor (29) az Újpest együttesétől érkezik Békéscsabára. Üdvözöljük Őket az Előrénél és sikeres, sérülésmentes szezont kívánunk!

Bár az átigazolási szezon augusztus 31-én lezárult, ám az elindított és folyamatban lévő változások még nem értek véget. Nemsokára további érkezőkről és távozókról is beszámolunk.

A bajnoki mérkőzéstől mentes hetet kihasználva, a Békéscsaba 1912 Előre 2015. szeptember 5-én (szombaton) magyar idő szerint 10:00 órától, Nagyváradon lép pályára, ahol a Temesvárral találkozik – barátságos edzőmérkőzésen.

A jövő héten viszont már minden visszatér a rendes kerékvágásba, hiszen a 2015. szeptember 12-én (szombaton) következő DVTK elleni, kiemelt biztonsági fokozatú meccsre készülünk. Érdekes módon a pontos kezdési időpont még mindig nem ismeretes, ezért egyelőre belépőjegyeket nem tudunk értékesíteni?! Ne felejtsék el, hogy ettől függetlenül más, Magyarországon megrendezendő labdarúgó mérkőzésre is válthatnak belépőjegyeket a Kórház utcai Székház első emeletén található, Ügyfélszolgálati Irodánkban. Érdemes tehát időben biztosítani helyeiket, például a 2015. október 8-án (csütörtök) 20:45 órától megrendezendő Magyarország – Feröer-szigetek válogatott EB-selejtező labdarúgó mérkőzésre is.

Ügyfélszolgálatunk hétköznaponként 08:00 és 16:00 óra között, továbbra is várja az érdeklődőket és Előre Klubkártya igénylőket – annál is inkább, hiszen nyilvántartásunk alapján sok előregisztrált tagunk még mindig nem vette át legyártott klubkártyáját. Kérjük Önöket, hogy amennyiben módjukban áll, minél hamarabb tegyék ezt meg, mert szeptember 30. után már nem tudjuk ezeket tovább tárolni.

Várjuk Önöket! Hajrá Lilák!