Címkézett bejegyzés

Szezonfinálé

A 2017/2018-as másodosztályú bajnokság utolsó mérkőzésére kerül sor 2018. június 3-án (vasárnap) 17:00 órától a Kórház utcai Stadionban, amikor a Soroksár SC együttesét fogadjuk.

Mivel mindkét csapatunk díjazott pozícióban zárja a szezont, így az érmek ünnepélyes átadása is ezen a napon történik meg. Megyei I. osztályú együttesünk megszerezte a második helyezést, így az ezüstérmek közvetlenül a vasárnapi mérkőzés előtt kerülnek kiosztásra.

Első csapatunk – függetlenül a június 3-i mérkőzés eredményétől – kiemelkedő teljesítménnyel -, az igen jól csengő harmadik helyen végzett az NB II-ben, ezért a bronzérmek ünnepélyes átadása rögtön a meccs után következik majd.

Természetesen külön díjazzuk házi gólkirályunkat Birtalan Botondot, aki jó eséllyel akár a bajnokság gólkirályi címét is megszerezheti, valamint az online módon “Szavazz, a 2017/2018-as tavaszi szezon legjobb játékosára!” címmel indított voksolás győztesét is.

A díjakat Szpisják Zsolt, az MLSZ Békés Megyei szervezetének igazgatója adja majd át.

Mindenképpen érdemes lesz tehát egy kicsit korábban érkezni, a mérkőzés után pedig maradni néhány percet, hiszen olyan felejthetetlen pillanatokban lehet részük, melyekre minden lila-fehér érzelmű szimpatizáns jó szívvel gondolhat majd vissza!

Hajrá Lilák! Szép volt srácok és köszönjük nektek ezt a sikert!

Köszöntöttük a kupagyőzteseket

A Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus bajnoki találkozó után a Kórház utcában a teniszpályák felőli lelátónál köszöntöttük az 1988. június 13-án Szolnokon Magyar Népköztársasági Kupa győztes Békéscsabai Előre Spartacus SC csapatának tagjait, edzőit és vezetőit.

A lila-fehérek a fináléban mintegy ötezer csabai szurkoló támogatása mellett Csernus, Gruborovics, és Csató Sándor góljaival 3-2-re győztek a Budapesti Honvéd ellen.

Szigeti Csaba köszöntötte a megjelenteket, majd közösen néztük a 30 évvel ezelőtti kupadöntő tévéközvetítésének legizgalmasabb jeleneteit. Ezt követően a kupadöntő tévéközvetítésének riportere, Gulyás László lépett a mikrofonhoz és sorra hívta fel a finálé hőseit a lelátóra, akikkel elbeszélgetett a döntőről és életük alakulásáról.

A kapus Gulyás István elmondta, hogy rokkant nyugdíjasként él, nyolc gerincműtét után.

Szenti Zoltán azt emelte ki, hogy a Honvéd képességekben az Előre fölött állt, de a Lilák igazi csapatként, egymásért küzdve, a drukkerek támogatása mellett szerezték meg a győzelmet.

Ottlakán Mihály arról beszélt, hogy abban a szezonban kétszer megverték a Honvédot, egy találkozójuk pedig döntetlenül zárult.
– Egyedül nekem van meg az eredeti mezem, mivel én a rádiónak nyilatkoztam, amikor a szurkolók berohantak a pályára, és levetkőztették a többi kupagyőztes labdarúgót.

Bánfi János elmondta, a mérkőzés után hajnal három órakor ért haza, de már reggel fél nyolckor a Rózsában volt az érettségijén.

Csató Sándor boldogan emlékezett a győztes góljára, amelyet Disztl Péternek fejelt és később sokszor beszéltek róla, miután a Videotonban csapattársak lettek.

Kanál Zoltán harminc év távlatából elárulta, hogy nem számított arra, hogy kezdő lesz a szolnoki döntőn és előző este egy kicsit kimaradt, de a pályán mindent megtett a győzelemért.

Mracskó Mihály azt hangsúlyozta, hogy számára a huszadik születésnapján ajándék volt, hogy kezdő lehetett és nagyon örült a sikernek.

Csernus István élete legjobb mérkőzésének tartja a finálét, ahol csereként egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez.

Kurucz Ádám, Belvon Attila is nyilatkozott, majd egy perces néma emlékezést tartottak az elhunytak, Adorján Árpád, Fodor András, Horváth László és Vigh Tibor játékosok, valamint Araczki János, Botyánszki Pál, Such Sándor sportvezetők emlékére. A volt vezetők közül Annus Vince ügyvezető elnök, Miklya János szakosztály titkár, dr. Dányi József orvos, Vigh Tibor pályaedző és Baukó András gyúró emlékezett a sikerre.

Csank János vezetőedző elmondta, fiatal szakemberként ez volt az első nagy sikere, három évig dolgozott a lila-fehéreknél, és most is szívesen emlékezik az itt töltött időszakra, szeretett Békéscsabán edzősködni.

A játékosok és sportvezetők a város és az Előre ajándékait vették át.

Szarvas Péter polgármester is köszöntötte a csabai labdarúgás eddigi legnagyobb sikerének kovácsait, és jó egészséget kívánt a labdarúgóknak és sportvezetőknek.

Az ünnepi rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult.

Fotók

Vasárnapi programok

Valódi futball-parádéval várunk mindenkit 2018. május 20-án (vasárnap) 17:00 órától, amikor a Békéscsaba 1912 Előre a Nyíregyháza Spartacus együttesét fogadja a Kórház utcában.

Minden pénztár 15:00 órakor nyit, így mindenki előtt adott a lehetőség, hogy időben és előre megváltsa belépőjét a teltház-gyanús összecsapásra. Ne felejtsék el, hogy akár online módon is biztosíthatják helyüket a lelátókon a meccsjegy.mlsz.hu weboldalon. A kasszáknál beszerezhetik az örök emlékként szolgáló prospektust, melyet kifejezetten az 1988-as kupagyőzelem alkalmából adtunk ki.

A sajtó képviselőit szintén 15:00 órától tájékoztatóra várjuk, amikor “A Futball Éjszakája – 2018” rendezvénnyel kapcsolatban kaphatnak részletes felvilágosítást a klubvezetéstől és a szervezőbizottság tagjaitól (Nemcsák Károly, Borsi László, Borsi Dávid és Krizán Sándor).

Szurkolóink jótékonysági gyűjtést szerveznek, melyben Önök is segíthetnek a kasszáknál elhelyezett urnákba való adakozással. Ne felejtsék el, hogy egy súlyosan beteg embertársukon segíthetnek hozzájárulásukkal!

A mérkőzés kezdőrúgását egy fiatal szurkolónk végzik majd el, aki születésnapja alkalmából családjától kapta ajándékba a lehetőséget.

Egészen vasárnap délig szavazhatnak weboldalunkon, hogy a mérkőzés jegybevételének 30 százalékát melyik szervezet részére juttathassuk el. A végeredményt már a meccs előtt kihirdetjük.

Szombaton (május 19.) délig áll módjukban nyereményjátékunkra regisztrálni, melyen összesen 3 darab a kupagyőztes csapat tagjai által aláírt, autentikus, ISV-felirattal ellátott mez (reprodukció) kerül kisorsolásra.

A mérkőzés félidejében a centerpályára szólítjuk és köszöntjük az 1988-as kupagyőztes csapat tagjait, amely soha vissza nem térő alkalom lesz arra, hogy a stadionban együtt láthassák legendáinkat!

A meccs után, körülbelül 19:00-19:30 órától kezdődik ünnepségünk a vendég szektorban, a B-közép (tribün) mögött található területen. Ne felejtsék el, hogy kedvezőtlen időjárás esetén a helyszín a Csabagyöngye Kulturális Központ lesz! Együtt tekintjük meg az emlékezetes mérkőzés összefoglalóját, majd az ismert televíziós kommentátor, Gulyás László egyenként szólítja az egykori csapat tagjait. Egyperces néma csenddel adózunk azoknak, akik már nem lehetnek közöttünk – emléküket felidézve sosem feledjük, amit klubunkért tettek. Szarvas Péter polgármester és Kozma János ünnepi beszédeket mondanak, majd Békéscsaba Megyei Jogú Város ajándékait nyújtjuk át a csapat megjelent tagjainak. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége egyedi, névre szóló mezekkel lepi meg az ünnepelteket és élőben kerül sor kerül a nyeremények (3 darab dedikált mez) sorsolására is, majd a közösen elénekeljük a Himnuszt.

A hivatalos program után lehetőség lesz közös fotózásra, aláírások gyűjtésére, interjúk készítésére és természetesen a közös bulira is!

Ünnepeljünk együtt!

Korábban már hírt adtunk arról, hogy 2018. május 20-án (vasárnap), a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzés után méltóképpen megünnepeljük a 30 évvel ezelőtti (1988. június 13.) Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet.

Minden követ megmozgattunk és megmozgatunk azért, hogy lehetőség szerint a legtöbb érdekeltet elhozzunk a békéscsabai publikumnak. Akik már biztosan elfogadták meghívásunkat és megérkeznek a rendezvényre (ABC-rendben): Annus Vince, Bánfi János, Baukó András, Belvon Attila, Csanálosi Miklós, Csank János, Csató Sándor, Csernus István, dr. Dányi József, Gulyás István, Kanál Zoltán, Kurucz Ádám, Miklya János, Mracskó Mihály, Ottlakán Mihály, Szenti Zoltán, Vígh Tibor.

Műsorvezető: Gulyás László

Akik sajnos már nem lehetnek velünk, de emléküket természetesen tisztelettel megőrizzük: Adorján Árpád, Botyánszki Pál, Fodor András, Horváth László, Such Sándor, Vígh Tibor.

Az érkezők listája természetesen még bővülhet – reméljük fog is – hiszen folyamatosan érkeznek a visszajelzések és van, akit még keresünk.

A rendezvény helyszíne (jó időjárás esetén) a Kórház utcai Stadion B-közép (tribün) lelátó mögötti területe lesz, amelyet a vendég bejáraton keresztül lehet majd megközelíteni. A helyszínt a mérkőzés vége után nyitjuk meg, ahova szeretettel várunk minden drukkert, érdeklődőt és vendéget! Természetesen a belépés ingyenes.

A rendezvény tervezett programja:

– a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés félidei szünetében a centerpályára vonulnak a kupagyőztesek,

– a mérkőzés után, körülbelül 19:30 órakor kezdődik az ünnepség, műsorvezető – Gulyás László,

– Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőt mond és emlékplaketteket ad át,

– közös videózás, együtt nézzük a kupadöntő összefoglalóját,

– a Békéscsaba 1912 Előre vezetői egyedi, névre szóló mezeket adnak át a kupagyőzteseknek,

– nyereménysorsolás,

– fotózás, dedikálás, interjúk és kötetlen beszélgetés,

– kapuzárás körülbelül 21:00 órakor.

Az i-re természetesen az tehetné fel a pontot, ha jelenlegi csapatunk ezen a jelentős napon szépen csillogó bronzéremmel ünnepelhetne szurkolóival és a kupagyőztesekkel együtt.

A helyszínen több büfé étellel-itallal várja majd vendégeinket. Az eseményre kihajtható programfüzetet bocsátunk ki, melyben megtalálható lesz a kupagyőztes csapat fotója is. A kiadványt az Előre Székházban, együttműködő partnereinknél, valamint a mérkőzés előtt a pénztárakban szerezhetnek majd maguknak. Mindenképpen érdemes lesz zsákmányolni egyet és aláíratni a legendákkal, hiszen ez egy örök emlék, egy valódi Előre-relikvia lehet a jövőben.

A Hetes Kft. felajánlása két darab kupagyőztes mez (reprodukció), ISV-felirattal (Iparszerű Sertéstenyésztő Vállalat). A mezeket nemsokára induló játékunkon bárki megnyerheti, így érdemes lesz továbbra is minket követni!

Amennyiben az időjárás nem kedvez majd a szabadtéri programnak, akkor a Csabagyöngye Kulturális Központban kerül megrendezésre az esemény.

Köszönetünket fejezzük ki Békéscsaba Megyei Jogú Város és a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. nélkülözhetetlen támogatásáért!

Ne maradj ki a buliból, nem érdemes! Mindenkit szeretettel várunk, hogy együtt ünnepelhessünk!

Harminc év mosolya

A 2018. június 13. napja jelentős dátum az Előre-család életében, hiszen éppen harminc esztendővel ezelőtt hódítottuk el a Magyar Népköztársasági Kupát. A múltidézés ösztönösen mosolyt csal az arcokra, hiszen Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatával szorosan együttműködve nagyszabású rendezvénnyel ünnepeljük meg a kupagyőzelem közeledő évfordulóját.

Igricz Mihály

‒ Mi az apropója a május 20-i rendezvénynek?
‒ Minden békéscsabai labdarúgást szerető tudja, hogy 1988. június 13-án klubunk fennállásának egyik legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy 3-2 arányban megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát, a válogatott játékosokkal teletűzdelt Budapesti Honvéd ellen. Ennek apropóján szeretnénk az egykori együttes tagjait, a szakmai stábot és vezetőit köszönteni.

‒ Pontosan milyen aktivitásokkal készül a klub erre a jelentős napra?
Mindenféleképpen szeretnénk megadni a megfelelő formát és tiszteletet azoknak a vendégeinknek, akik el tudták fogadni meghívásunkat. Tudni kell, hogy minden követ megmozgattunk azért, hogy az egykori csapat tagjait megtaláljuk és elhozzuk a békéscsabai közönségnek. Hatalmas boldogság számunkra, hogy a visszajelzések alapján szinte a teljes együttes megérkezik. Nagyon örülünk, hogy Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a kezdeményezés mellett áll és jelenlétével személyesen is megtiszteli az eseményt. Óriási dolognak tartom, hogy Gulyás László – aki harminc évvel ezelőtt a televízióban közvetítette a mérkőzést – is elfogadta meghívásunkat, sőt élőben kérdezi majd a jelenlévőket élményeikről, emlékeikről.

‒ Mit gondolsz az akkori és jelenlegi csapatunkról?
Abban az időben az Előre fénykorát élte mindenféle értelemben, hiszen nem csak a Kupában jeleskedett a klub, hanem a bajnokságokban is kiváló eredményeket értek el. A jelenlegi és jövőbeni csapataink, játékosaink számára az ilyen emlékek motivációs erőként szolgálhatnak. A múltban sokkal kiegyensúlyozottabbak voltak a klubok lehetőségei, feltételei, a jelenben viszont a piacgazdasággal együtt bekerült egy olyan tényező a képletbe, mely által főképp azok a klubok tudnak kimagasló teljesítményeket felmutatni, amelyek jelentősebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a magunk módján és a lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk azért, hogy sikeresek legyünk. A továbbiakban is szeretnénk azt erősíteni, hogy játékosaink lehetőség szerint helyi, saját nevelésű tehetséges fiatalokból kerülhessenek ki – ahogy az éppen ünnepelt kupagyőztes csapat esetében is volt. Tulajdonosaink, a Békés-Drén Kft. és Békéscsaba Megyei Jogú város részéről továbbra is teljes a klub támogatottsága, amelyet ezúton is köszönünk szépen! A klub működtetése, fenntartása nélkülük egészen biztosan nem volna lehetséges, amit remélhetőleg az idén egy szépen csillogó bronzéremmel hálálhatunk meg. A jövőben is azért dolgozik majd mindenki, hogy a minél jobb eredményeket tudjuk elérni és reméljük, hogy nem is olyan soká újra, olyan sikereket tudhatunk magunkénak, mint például harminc évvel ezelőtt. Mindenkinek jó szurkolást és szórakozást kívánunk!

Igricz Mihály
klubigazgató