Címkézett bejegyzés

Megkezdtük a felkészülést

Első csapatunk a szokásostól eltérően már a két ünnep között, 2022. december 29-én (csütörtökön) megkezdte téli felkészülési programját.

Mindezzel együtt túl sok idő nem áll rendelkezésre, hiszen a Kazincbarcika elleni 2023. január 29-én megrendezendő, következő bajnoki mérkőzésig kicsivel több, mint négy hét áll a szakmai stáb és játékosaink rendelkezésére. Természetesen a rövid szünetben sem volt lehetőség a teljes kikapcsolódásra, hiszen az előre kiadott futóprogramokat mindenkinek teljesíteni kellett.

Megkezdtük a felkészülést

Az első nap stábértekezlettel, majd eligazítással kezdődött, melyet konditermes stabilizációs bemelegítés, majd pályás tréning is követett. A napokban minden labdarúgónk átesik majd a szokásos szezon előtti, komplett orvosi vizsgálaton, a szakmai stáb ezzel párhuzamosan pedig végrehajtja az állapotfelméréseket is. Az biztos, hogy a bajnoki rajtig három edzőmérkőzést játszunk, de a lista kiegészülhet még további egy meccsel, amit a január 9 és 14. közötti algyői edzőtábor időtartamához próbálunk igazítani. A mai napon egyébként 25 labdarúgónk tudta felvenni a munkát, hiszen néhányan sérüléssel, illetve betegséggel bajlódnak. Horváth Péter beteg, Czinanó Antal műtét után lábadozik, Szalai Dániel viszont már el tudta kezdeni a felkészülést. Lukács Raymond és Hamed Yasin részben könnyített feladatokat kapott, hiszen korábbi sérüléseik után, nincsenek még százszázalékos állapotban. Az előttünk álló időszakban több próbázó is feltűnik majd a Kórház utcában, velük együtt pedig kiszemeltjeink is megérkeznek. Az első csapat összetételében még nem tudunk változásokról beszámolni, de az elkövetkezendő napokban már több folyamatban lévő dolog is véglegessé válhat. A 2022/2023-as szezon téli átigazolási időszaka egyébként 2023. január 15-én veszi kezdetét és  2023. február 14-én éjfélig tart majd. Az első nap előtti eligazításon vezetőedzőnk több apróbb változtatást is eszközölt a napi munkával és felkészüléssel kapcsolatban, de azt is kinyilvánította, hogy minimális elvárás a 15. hely – tehát az első biztos bennmaradást érő pozíció – megszerzése. Ehhez a számítások és az előzetes kalkulációk szerint körülbelül 8 vagy 9 győzelem megszerzésére lesz szükség, ami egyáltalán nem lehetetlen, de nem is tűnik egyszerű feladatnak.

Brlázs István Gábor: – Betegség miatt akadtak, akik kihagyták a hazai futómunkát, ugyanakkor nem volt olyan hosszú a leállás, hogy túlságosan bárki is leereszthetett volna. Ma és holnap ráhangoló foglalkozásokat tartunk, ezeken a jövő keddi edzőmérkőzésre való tekintettel a labda is főszereplő lesz. Bár nekünk korán jön a kecskeméti vizit, egy ilyen szintű ellenfél invitálása mindig megtisztelő, éppen ezért meccsbe kell ráznunk a társaságot. Nagy szükség lenne a vérfrissítésre, de egyelőre nincs konkrétum ebben a tekintetben, pedig az idő rövidsége miatt kísérletezgetésre nem igazán lesz módunk. Bízom benne, hogy a január 9-én kezdődő algyői edzőtáborba már egy-két új játékos velünk tarthat, mert őket megfelelő állapotba kell hozni, amire az ottani napok alkalmasnak ígérkeznek. Rövid és intenzív felkészülés előtt állunk, fontos lenne, hogy minden klappoljon az elkövetkezendő hetekben. A pillanatnyi helyezésünk ellenére szinte valamennyi ellenfelünkkel partiban voltunk ősszel, többnyire azonban sajnos nem volt meg bennünk az a plusz, amit egy-két tapasztalt labdarúgóval orvosolni lehetne. A helyzetünk nem könnyű, de optimisták vagyunk a terveket illetően.

A változtatások egyelőre második csapatunkat érintik inkább, hiszen 6-8 játékosunkkal is szerződést bont a klub – amint minden konkretizálódik, természetesen hírt adunk majd a történésekről és elbúcsúzunk tőlük. NB3-as együttesünk fiatal játékosait szakmai tanácsadóként, ezentúl Jakab Péter is segíti, illetve támogatja majd, míg Szenti Zoltán visszakerül az utánpótláshoz.

Hajrá Lilák!


Fotók:

Fotók


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/osszeallt-a-felkeszulesi-program-20221207/

Óraátállítás 2022 ősz: közeleg az idő, hogy visszaálljunk a téli időszámításra

A téli időszámítás mindig október utolsó vasárnapján kezdődik, ami idén azt jelenti, hogy október 30-án kell átállítani az óráinkat: 03:00-kor most visszafelé, 02:00-ra tekerhetjük a mutatót.

Az Európai Unió döntése szerint 2024-ben minden országnak véglegesen át kell állnia a választott téli vagy nyári időszámításra, azután több óraátállítás nem lesz. Így ez lehet az egyik utolsó óraátállítás, amit átélünk. Biztosan sokan várják már az óraátállítás eltörlését, hiszen korábbi felmérések alapján 10-ből 9 magyar megszüntetné a kétféle időszámítást.

Felkészülési program 2021/2022. tél

Az alábbiakban csapataink folyamatosan frissített felkészülési programját tekinthetik meg. Változások természetesen még előfordulhatnak, de igyekszünk naprakész információkkal szolgálni.

Dátum
Időpont
Esemény
Helyszín
Eredmény
2022.01.14.17:00SZVSE - Békéscsaba 1912 Előre II.Mórahalom1-0 (0-0)
2022.01.15.11:00Makó FC - Békéscsaba 1912 ElőreAlgyő1-2 (1-2)
2022.01.19.14:00DVTK - Békéscsaba 1912 ElőreMiskolc4-1 (3-0)
2022.01.22.11:00Makó FC - Békéscsaba 1912 ElőreMakó1-1 (0-1)
2022.01.29.10:00Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre II.Füzesgyarmat2-1 (0-1)
2022.02.02.18:00Békéscsaba 1912 Előre II. - Körösladányi MSKBékéscsaba Labdarúgó Akadémia3-2 (0-1)
2022.02.05.10:00Hódmezővásárhelyi FC - Békéscsaba 1912 Előre II.Hódmezővásárhely4-1 (2-0)
2022.02.05.13:00Gyulai Termál FC - Békéscsaba 1912 Előre II.Gyula0-2 (0-0)

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/naptar/

Munkában a hátország is

Algyőn folytatódik a felkészülés

Január 10-én (hétfőn) délelőtt csapatunk Algyőre utazott, ahol edzőtáborban folytatja téli felkészülési programját.

Csapatunk 25 fős játékoskerettel, valamint 7 fős szakmai stábbal vesz részt a szűk egyhetes programon, ahol napi két edzés és egyéb foglalkozások is szerepelnek az ütemtervben. Az utazók között több fiatal játékosunk is helyet kapott, hiszen klubunk továbbra is elkötelezett a saját nevelésű és Békés megyei származású játékosaink szerepeltetése iránt. A Levendula Hotelben minden adott ahhoz, hogy a téli felkészülés a megfelelő ütemben és körülmények között folytatódjon. A heti program a Makó elleni előkészületi mérkőzéssel zárul, majd a vasárnapi pihenőnap után, január 17-én már bajnoki ritmusban folytatja a munkát együttesünk.

Hajrá Lilák!