Címkézett bejegyzés

Partnertalálkozó

2020. február 12-én (szerda) délután a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület és a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. partneri fogadást tartott a Kórház utcai stadionban.

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Sportegyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: fontosnak tartják azt a három pillért, amelyen a csabai labdarúgás áll, így az utánpótlásnevelést, a felnőtt csapat minél jobb szereplését, és az infrastruktúra fejlesztést. Megköszönte a jelenlévő cégeknek, vállalkozóknak a TAO-támogatást. Hangsúlyozta, az utóbbi években mintegy hatszáznyolcvan millió forinttal gyarapodott a város vagyona a fejlesztéseknek köszönhetően.

Ezt követően Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa vette át a szót.

– Az Előre Békés megyei csapat, amelyben sok olyan fiatal szerepel, akik a megye különböző településeiről érkeztek. Köszönöm az Önök támogatását, amelynek segítségével igyekszünk minél jobb eredményt elérni, és minél több saját nevelésű fiatalt beépíteni a csapatba.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt emelte ki, hogy az Előre és a két utánpótlásnevelő klub, az Akadémia, és az UFC között korrekt a viszony.

– Ezúton szeretném én is megköszönni azt a támogatást, amelyet az elmúlt évben nyújtottak Önök a TAO keretében. Öröm számunkra, hogy a 2019-es év Puskás-díjas labdarúgója, Zsóri Dániel is itt nevelkedett öt éven át a békéscsabai utánpótlásnevelő klubban. A kormány előtt van a stadion további fejlesztésének terve, várjuk a döntést.

A program zárásaként egy húszperces filmet vetítettek le az Előre, és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia mindennapjairól, szakemberek, és játékosok nyilatkoztak az eddig megtett útról, és a további tervekről.

Társasági adó

Közeleg az év vége, ezzel együtt a társasági adó sorsának eldöntése is. Kérjük, támogassa társasági adójával a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület utánpótlás képzését!

Amint az Ön előtt is ismert a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. megteremtette a lehetőségét annak, hogy nyereséges gazdasági társaságok – adókedvezmény igénybevételével – támogatást nyújtsanak sportszervezetek részére.

Amennyiben bármilyen kérdése van az Egyesületünkkel, a támogatás felhasználásának a céljával, vagy az adókedvezmény igénybevételének és az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségek teljesítésének módjával kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.

További információ: a +36 66 637 787 telefonszámon, illetve az iroda(at)1912elore.hu e-mail címen kérhető.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/sfp/sportegyesulet/2017-2018/

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia:
http://www.bcsla.hu

Társasági adó

Tisztelt Partnerünk!

Közeleg az év vége, ezzel együtt a társasági adó sorsának eldöntése is. Kérjük, támogassa társasági adójával a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület utánpótlás képzését!

Amint az Ön előtt is ismert a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. megteremtette a lehetőségét annak, hogy nyereséges gazdasági társaságok – adókedvezmény igénybevételével – támogatást nyújtsanak sportszervezetek részére.

Amennyiben bármilyen kérdése van az Egyesületünkkel, a támogatás felhasználásának a céljával, vagy az adókedvezmény igénybevételének és az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs kötelezettségek teljesítésének módjával kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.

További információ: a +36 66 637 787 telefonszámon, illetve az 1912elore(at)1912elore.hu e-mail címen kérhető.

line_purple

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia bemutatkozó anyaga

[gview file=”http://1912elore.hu/site/wp-content/uploads/2014/11/bla_2016.pdf”]