Címkézett bejegyzés

Isten éltessen Thomas!

Ma ünnepli 26. születésnapját a lilák 9-es számú mezét viselő csatára, Prasler Thomas Michel. Játékosunk nemrég tért vissza sérüléséből felgyógyulva, ezért a szezonban eddig 377 percet játszhatott, neve mellett egy gólpassz is szerepel.

20150516_prasler_thomas_michel

Thomas hihetetlen munkabírásának, akaraterejének és kitartásának egészen biztosan lesz eredménye, hiszen a szakmai stáb és vezetőedzőnk számít rá és bízik benne. Korábban külföldön, a Kronberg, Homburg, Urberach, Kickeres Ob., Frankfurt csapatainál szerepelt – a 2014/2015-ös tavaszi szezon óta viszont már a lilákat erősíti.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

http://1912elore.hu/site/player/prasler-thomas-michel/

https://www.facebook.com/thomasprasler

Boldog születésnapot István!

A mai napon ünnepli 29. születésnapját Spitzmüller István, a lilák 10-es számú mezét viselő középpályása, aki az év elején érkezett a Békéscsaba 1912 Előre együtteséhez. Munkájával és kitartásával elérte, hogy a szakmai stáb stabil kezdő emberként számít rá, így a tavaszi szezon összes mérkőzését végig teljesítve, eddig 1.080 percet játszott.

20150514_spitzmuller_istvan

István 12 éves kora óta a Lokiban játszott – az ifi csapatok, a Létavértes és a DVSC második csapata után, itt mutatkozott be az első osztályban. Majd hosszú idő után a Nyíregyházánál folytatta a labdarúgást és a Szparitól igazolt két évre a Kórház utcába.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

http://1912elore.hu/site/player/spitzmuller-istvan/

Ünnepeltjeink

Természetesen áprilisban sem feledkezünk meg ünnepeltjeinkről és ezúton is köszöntjük őket.

Április 10-én Tóth Péter nyitja a sort, április 14-én Kovács Ádám Tibor vághatja meg ünnepi tortáját, majd 20-án Kassai Nikolett második csapatunk masszőrje ünnepelhet, míg április 21-én Szekeres Adriánt köszönthetjük.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Sok boldogságot István!

A mai napon ünnepli 26. születésnapját Bagi István, a lilák 8-as mezét viselő középpályása  – aki 2014. februárjában érkezett a Viharsarokba. Pályafutása során eddig 314 mérkőzésen lépett pályára, ebből 220 alkalommal kezdőként. Nevéhez eddig összesen 20 szerzett gól fűződik. A lilák kötelekében eddig egyszer talált kapuba.

Sérülésmentes szezont és sok boldogságot kívánunk!

Boldog születésnapot Imre!

A mai napon ünnepli 59. születésnapját Oláh Imre – a Békéscsaba 1912 Előre technikai vezetője, korábbi kapusa, edzője, kapus edzője. Pályafutását 1970-ben kezdte a VTSK csapatában. 1981-1984 között az Előrénél, 1984-1987 között a Szarvasnál, majd 1987-1992 között Gyulán szerepelt hálóőrként. Játékosként itt fejezte be pályafutását, ahol a továbbiakban edzőként és vezetőként is dolgozott. 1996 óta Békéscsabán tevékenykedik és soha nem szűnő fáradsággal intézi a csapat, a pályák, az utazások technikai és adminisztratív ügyeit.

20150322_olah_imre

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében sok boldogságot és egészséget kívánunk!