Címkézett bejegyzés

Norbi, köszönjük!

Szélpál Norbert az első osztályban folytatja!

Igricz Mihály klubigazgatónk tájékoztatása alapján a Békéscsaba 1912 Előre megegyezett a Paksi FC-vel és tiszteletben tartotta Szélpál Norbert szándékait, így Norbi immáron az NB I-ben léphet majd pályára. Sok sikert kívánunk további pályafutásához és köszönjük, hogy 109 alkalommal lila-fehér színekben segítette csapatunkat!

Védőnk pótlása nem lesz könnyű feladat, de a klubvezetés több játékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytat, így nemsokára már új igazolásainkat is be tudjuk majd mutatni.

Szélpál Norbert: – Először is köszönettel tartozom a Békéscsabának az ott töltött évekért, de most egy gyerekkori álmom vált valóra, hiszen első osztályú csapathoz tudtam igazolni. Szeretném meghálálni a paksi klubvezetők bizalmát, és készen állok rá, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, ezáltal pedig segítsem a klubot, valamint gyűjtögessem NB I.-es mérkőzéseim számát.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://paksifc.hu/news.php?extend.8750.12

Ünnepeltjeink

Március hónapban sem feledkezünk meg születésnaposainkról, hiszen az Előre-család több tagját köszönthetjük ezúton is.

Március 3-án Szélpál Norbert nyitja a sort, aki 23. életévét tölti be ezen a napon. A folytatásban március 7-én Lustyik Levente, majd 20-án Barkász Sándor többségi tulajdonosunk, valamint Pásztor József szakmai igazgatónk ünnepelhet. A sort Sinan Sinanovic zárja ebben a hónapban, hiszen március 27-én évei számához még egyet hozzáadhat.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Videó csütörtök

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Ünnepeltjeink

Március hónapban is köszöntjük ünnepeltjeinket.

Március 3-án töltötte 22. életévét csapatunk 42-es számú mezét viselő védője, Szélpál Norbert. Új szerzeményünk, Lustyik Levente március 7-én ismét lila-fehérben ünnepelhet, hiszen mezszámát (17) az idén már évszámokban eggyel túl is szárnyalja. A Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosa, Barkász Sándor és a klub legendás alakja Pásztor József is március 20-án vághatja meg születésnapi tortáját.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, további jó egészséget, valamint lila-fehér sikereket kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/player/szelpal-norbert/

http://1912elore.hu/site/player/lustyik-levente/

http://1912elore.hu/site/staff/pasztor-jozsef-megyei/

http://1912elore.hu/site/staff/barkasz-sandor/

Maradok Békéscsabán

Szélpál Norbert szerint jó esélyünk van arra, hogy a következő szezonban az NB I-ben szerepeljünk.

Csapatunk a negyedik helyről várja a folytatást, a csapat lemaradása csupán három pont a listavezető Puskás Akadémia mögött. A békéscsabai és Békés megyei szurkolók által, az ősz legjobbjának választott, 20 esztendős Szélpál Norbertet kérdeztük a felkészülésről és feljutási esélyekről és arról, hogy miért nem igazolt Pintér Attila csapatához.

20170215_szelpal_norbert

Elhívtak Máltára edzőtáborba, ott töltöttem 12 napot, utána leültünk beszélgetni, de azt a döntést hoztam, hogy maradni szeretnék Békéscsabán. Jól érzem itt magam és a játék is rendben ment, egyáltalán nem éreztem azt, hogy mindenképpen váltanom kellene, hiszen ugyanabban az osztályban szereplünk. Lehet, hogy más lett volna a helyzet, ha egy NB I-es klub keres meg?! A felkészülésünk jól sikerült, az edzőmérkőzések elérték a céljukat. Az utolsó meccsünket Debrecenben játszottuk és úgy gondolom, hogy a gólnélküli döntetlen igen jó eredmény. A hétvégén már Balmazújvárosba utazunk és elkezdődik a tavaszi program. Cél a feljutás, ezért harcol majd mindenki. Az őszi szezont teljesen végig tudtam játszani, így a továbbiakban is azon leszek, hogy játékban legyek. Egyéni célkitűzésem, hogy minél előbb az első osztályban futballozhassak, remélhetőleg ez már az idén összejön. Szerintem a Puskás Akadémia kiemelkedik a mezőnyből, viszont ettől függetlenül ebben a bajnokságban bármi megtörténhet. Ők vezetik a bajnokságot, de mögöttük van szorosan 3-4 csapat. Azon leszünk, hogy ott legyünk a végelszámolásnál az első kettő között.