Címkézett bejegyzés

Stadion építkezés 10. rész

Megszokhatták, hogy időről-időre fotós beszámolóval jelentkezünk a Kórház utcai Stadion rekonstrukciójával kapcsolatban. Közeledve a bajnokság egyharmadához, a 12. forduló előtt engedélyt kértünk, kobakot csaptunk a fejünkre és az építésvezető segítségével belülről is körbejárhattuk az új épületegyüttest.

Legutolsó jelentkezésünk óta gyakorlatilag már fedett helyen dolgozhat a kivitelező és szinte napról-napra fedezhetünk fel új elemeket a temető felőli lelátón. Az építkezés a tervezett határidőkön belül tart, miközben a háttérben már zajlanak bizonyos, szükséges tervmódosítások és ezzel kapcsolatos előkészületek. A november végi szerkezetkész állapot elérése a szakemberek szerint tartható, hiszen az elkövetkező munkálatok jó részét már az időjárás sem tudja befolyásolni.

Jelen pillanatban az úgynevezett vázkitöltő falak építése, a gépészeti csővezetékek (fűtés és szellőzés) szerelése és a földszint feletti födém tetőszigetelése zajlik. Megépültek a lépcsőházak vasalt aljzatai és a lépcsőkart alátámasztó falak is. Ezzel egyidőben a beltérben már a vízszigetelés és válaszfalak emelése, valamint villanyszerelési alapmunkálatok is folyamatban vannak.

Végigsétáltunk a földszinti részen, megtekintettük a már látható helyiségek pillanatnyi állapotát, majd felmászhattunk a már helyükre daruzott és rögzített lépcsőkre és máris az emeleten találtuk magunkat. Érdekes, de egyben igen felemelő érzés volt, hogy konkrétan, már a lábunk alatt érezhettük az új komplexum anyagát és onnan tekinthettünk le a centerpályára. A teniszklub felőli részen a szurkolói fogadórész is szinte teljesen körvonalazódott, itt gyakorlatilag még egy elválasztó fal emelése maradt hátra. A folytatáshoz rengeteg kellékanyagot láthattunk letárolva, amely főképp majd a külső szigetelés szereléséhez szükséges. Érdemes megemlíteni azt a vadonatúj, innovatív állványszerkezetet, melyről majd az előbb említett munkálatokat tudják elvégezni. A már kivülről is jól látható emeleti rész tetejére egyébként, még néhány fedett, újabb helyiség kerül, többek között a televíziós közvetítéshez szükséges állás is.

A folytatásban sem maradunk szemrevaló folyamatok nélkül, hiszen a jövő héten már megérkezhetnek a tetőszerkezetet tartó fő konzol elemei is. Novemberre már a műnyag nyílászárók szerelése is ütemezve van, hogy a téli hideg beálltával a belső munkálatokat már zavartalanul lehessen elvégezni. Ahogy a lelátói rész szigetelése, tömítése és az ott még szükséges szerelési munkálatok is befejeződnek, a nézőtéri székek felhelyezése is megkezdődik, amely a klub hagyományos színei szerint: lila, fehér és arany színűek lesznek. Elhelyezésük a mai trendet figyelembe véve, szabálytalan sorrendben történik.

A lelátók elülső részénél és az új játékoskijáró, valamint kispadok végleges kialakítása miatt, a centerpálya temető felőli hosszanti oldalán bizonyos betonozási, lezárási és vízszigetelési munkálatokat kell még elvégezni.

Mindent összevetve továbbra is elmondható, hogy az építkezés a terveknek megfelelő ütemben halad, elmaradás, akadály nem dokumentálható. A módosított tervek szerint a szerkezetkész átadás 2017. november végére várható, miután a belső munkálatokkal folytatódhat majd a projekt.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

 

 

Stadion építkezés 9. rész

Miközben zajlik a bajnokság, a Kórház utcai Stadion temető felőli részének rekonstrukciója is rendben folytatódik.

Jelen pillanatban már a födém víz- és hőszigetelési munkálatai, további szerkezetépítési operációk, vasalt aljzat betonozása, a talpgerendák zsaluzása és -betonozása, valamint az építőmesteri munkák közül a falazás is folyamatban van.

Megkezdődtek a villamossági előkészületek, azon belül is már a tálcás kábelcsatornák szerelését folytatja a kivitelező.

Az építkezés egyébként az ütemezésnek megfelelően halad, a komplex tevékenységből eredően van olyan rész, amellyel a tervekhez képes előrébb, de olyan is akad, amellyel kapcsolatban minimális időbeli elmaradás mutatkozik. Ez elsősorban attól függ, hogy az előregyártott elemek milyen ütemben érkeznek és azokat az adott időben már a helyére is lehet-e illeszteni.

Vannak bizonyos tervmódosulások, melyeket próbálnak lekövetni és amennyiben ezekre is megérkezik a jóváhagyás, akkor azokat a részeket is el lehet már kezdeni. A jövő hét folyamán gyakorlatilag teljesen megépítik az úgynevezett déli lépcsőházat. Amit szintén tudni lehet, hogy a már szemmel is jól látható játékoskijáró egy minimális lejtéssel – rámpás megoldással, műfüves borítással – kerül majd szintbe a pályával, melynek két oldalán a talajba süllyesztve kerülnek kialakításra a teljesen új kispadok.

Azt is megtudtuk, hogy a teniszklub felőli lépcsőházban egy lift is beszerelésre kerül, az új épületben pedig a kötelezően előírt szobákon, öltözőkön és egyéb helyiségeken kívül egy szauna, két úgynevezett merülő medence, sőt a pályagondozáshoz használt géppark számára, a hátsó részen két garázs jellegű, tároló is kialakításra kerül. Időközben véglegesítették a tetőszerkezet pontos színét is, mely az építész által javasolt, speciális fehér lesz.

Összeségében elmondható, hogy az építkezés továbbra is a terveknek megfelelő ütemben halad és a 2017. novemberi átadás továbbra is tartható.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

Folytatódik a munka a Kórház utcában

Az utóbbi napok kaotikus időjárása ellenére is, mindenféle szempontból folytatódik a munka a Kórház utcában.

Míg a kivitelező a hatalmas "kirakósjátékkal" van elfoglalva, addig a szakmai stáb ezen a héten is napi két foglalkozást vezényel labdarúgóinknak. Napi szinten érkeznek a kamionok, melyek a több száz előregyártott vasbeton elemet szállítják a helyszínre.

A vasárnapi pihenőnap után hétfőn délelőtt 10:00 és délután 18:00 órától is tréningeken vesz részt csapatunk. A hét második napjára csoportokra osztva konditermes és labdás edzést, majd délután videózást írt Boér Gábor, amikor már a DVTK elleni felkészülési mérkőzés tanulságait is elemzik. A szerda reggeli átmozgatás után pedig ismét útra kelnek a Lilák és Balmazújváros felé indul a csapatbusz, ahol június 28-án 15:00 órától az újdonsült, élvonalbeli Hajdú-Bihar megyeiek ellen lépnek pályára. A mérkőzést live stream formájában közvetítjük majd felületeinken. Csütörtökön sincs pihenő, délelőtt regenerációval, délután pedig már pályás edzéssel folytatódik a heti felkészülés. A kiírás szerint pénteken délelőtt tréning, délután pedig videózás szerepel az órarendben. Szombaton viszont újból utazik a csapat és visszatér Balmazújvárosba, ahol 17:00 órától a frissen feljutott Kazincbarcika ellen vívjuk meg a felkészülési időszak harmadik tesztmérkőzését.

Stadion építkezés 8. rész

Videó: beol.hu

Stadion építkezés 7. rész

A felkészülés ideje alatt stadionunk is épül-szépül. Látványosan, hirtelen kinőtt a földből az új lelátó és a kivitelező tájékoztatása szerint a bajnoki rajtra szinte az egész “kirakós” összeáll majd.