Címkézett bejegyzés

Magyar Kupa sorsolás

A Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 8. fordulója is tartogatott meglepetéseket, nem várt fordulatokat. Szerencsére az ilyen jellegű történések minket elkerültek, hiszen az Előre magabiztosan hozta az elvárt eredményt, és a legjobb 16 között folytathatja a küzdelmeket.

A november 28-án és 29-én lejátszott fordulóban a következő 16 együttes vívta ki a jogot a folytatásra: Puskás Akadémia FC, DVTK, Budapest Honvéd, DVSC, Újpest FC, Vác FC, UFC Nagykanizsa, BFC Siófok, Sényő-Carnifex FC, Békéscsaba 1912 Előre, ZTE FC, Dorogi FC, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Paksi FC, WKW ETO FC Győr, és az MTK Budapest.

Meglepetésre búcsúzott a Videoton FC és a Nyíregyháza Spartacus is. Szintén elköszönt a Kisvárda Master Good és a megyéből még érdekelt Szarvasi FC is.

A 2017. november 29-én 22:00 órától megtartott sorsolás értelmében a Békéscsaba 1912 Előre az UFC Nagykanizsa csapata ellen folytatja a kupaszereplést.

A 9-11. forduló selejtező mérkőzéseken a továbbjutás szabályai a következők. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A 9. forduló sorsolásán elsőnek kihúzott csapat az első mérkőzésen pályaválasztó, a visszavágón a másodiknak kihúzott csapat a pályaválasztó.

A 9. forduló 1. mérkőzésének hivatalos játéknapja: február 21. (szerda), míg a 2. mérkőzés egy héttel később, február 28-án (szerdán) kerül lebonyolításra, amennyiben az esetleges televíziós közvetítések ezt nem módosítják.

Az első mérkőzések párosításai a következők: UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre, MTK Budapest – Sényő-Carnifex FC, DVTK – Vác FC, ZTE FC – Puskás Akadémia FC, Újpest FC – Paksi FC, WKW ETO FC Győr – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, DVSC – Dorogi FC, BFC – Siófok – Budapest Honvéd.

Kozármislenyben kezdjük a szezont

Az MLSZ elkészítette a Merkantil Bank Liga 2024/25-ös idényének sorsolását. Július 28-án az előző idény ötödik helyezettjével, Kozármislenyben kezdjük a bajnokságot, az első hazai meccsünkön pedig az Ajkát fogadjuk augusztus 4-én a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre menetrend - Merkantil Bank NB II Liga 2024/2025-ös őszi szezon

Hajrá Lilák!


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2024-2025-nb2/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Magyar Kupa sorsolás

A Békéscsaba 1912 Előre a harmadosztályú Termálfürdő Tiszaújváros együttese ellen, idegenben folytatja a Magyar Kupa legjobb harminckettő csapata között.​

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2017. október 25-én (szerda) este a Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 7. fordulója után megtartotta a 8. forduló sorsolását. A következő felvonás hivatalos játéknapja 2017. november 29. (szerda) lesz. Villanyvilágítás hiányában a legkésőbbi kezdési időpont: 12:00 óra.

A Kupa 7. és 8. fordulójába továbbjutott 2017-2018. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Magyar Kupa sorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Kupa 2017/2018-as szezon 7. fordulójának sorsolását 2017. szeptember 22-én (pénteken) 10:00 órakor tartották az MLSZ Székház Konferenciatermében.

A sorozatban 2017. október 25-én, a legjobb harminckettőbe jutásért játszanak majd a résztvevő csapatok. A sorsolás technikai részéhez tartozik, hogy a 7. és 8. fordulóba bekerülő, NB I-es bajnokságban szereplő együttesek kiemelést élveznek, ebben a szakaszban még nem kerülhetnek egymással szembe. Ennek megfelelően ezeket a sportszervezeteket külön serlegbe helyezik, melléjük az össze többi versenyben lévő, NB II-es vagy alacsonyabb szintű csapat nevét tartalmazó urnából húznak ellenfelet, a folytatásban pedig a fennmaradó 40 klubot sorsolják párba.

A következő fordulóban a Békéscsaba 1912 Előre csapata Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, ahol a Megyei I. osztály második helyezettje, a Mád FC együttese lesz az ellenfél.

A 7. fordulóban is az alacsonyabb osztályú csapat (azonos osztályból sorsolt csapatoknál az elsőként kihúzott) a pályaválasztó. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a ráadás során is mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, abban az esetben a büntetőpontról elvégzett rúgásokkal dől el, melyik fél léphet a következő körbe.

A Magyar Kupa 7. fordulójának játéknapjai 2017.10. 24 (kedd) és 2017. 10. 25. (szerda). Villanyvilágítás hiányában a legkésőbbi kezdési időpont: 13:30 óra.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://madfc.atw.hu/

Kondoroson kezdjük a Magyar Kupát

A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubok képviselőinek jelenlétében elkészítette a Magyar Kupa 1. fordulójának párosítását.

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában megtartott sorsoláson a hetvenszeres válogatott Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagjának vezetésével készültek el a párosítások. 

A 2017/2018-as Magyar Kupa küzdelmei 2017. szeptember 20-án (szerda) 15.00 órakor folytatódnak. 

Az NB I. és NB II. osztályban szereplő csapatok kiemeltek voltak, vagyis ők nem kerülhettek össze a sorsoláskor. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Azonos osztály esetén a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

A Békéscsaba 1912 Előre a Kondorosi TE otthonában kezdi meg a Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának küzdelmeit.

A Békéscsaba 1912 Előre, a Megyei I. osztály 4. forduló Vésztői SE – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés időpontjának megváltoztatását kérte, hiszen ez pont a MK-mérkőzés játéknapjára esett volna. Mivel a szakmai stáb szeretne lehetőséget adni a második együttesünkben szereplő, fiatal labdarúgóinknak is, így a Megye I-es mérkőzés 2017. október 4-én (szerdán) 15:00 órától kerül majd megrendezésre.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.mlsz.hu/blog/2017/09/11/sorsoltak-a-magyar-kupaban-11/