Címkézett bejegyzés

Dupla születésnap az Előrénél

2016. április 8-án ünnepli születésnapját Purguly Árpád (44) – asszisztens edző és Birtalan Botond (27) – a csapat 6-os számú mezét viselő középpályása.

20160408

Árpád edzői munkáját a debreceni Olasz Foci Sulinál kezdte. Miután már az összes korosztálynál dolgozott, fogadta el a DVSC Labdarúgó Akadémia hívását és párhuzamosan vitte az akkori U16-os, valamint a már korábban elvállalt Balkány NB III-as felnőtt csapatatának irányítását. Végül a DVSC mellett döntött és az akadémián töltött 4 év után jött Békéscsabára – az U17-es csapathoz. Jelen pillanatban Zoran Spisljak vezetőedző segítője, aki edzői munkája mellett, éjt nappallá téve elemzi a 21. századi, modern labdarúgáshoz és a liláknál alkalmazott periodizációs edzésmódszerhez szükséges adatokat. Különös tehetséggel választja ki az utánpótlás korú játékosokat, akiket sikerrel integrál akár az első csapatba is.

Botond korábban a Sopron, FC Bihor, Kozármisleny, Dunaújváros és Tatabánya együtteseiben is szerepelt, 2014. augusztus 1-je óta azonban a Békéscsabát erősíti. Botond hatalmas szerepelt vállalt a Békéscsaba első osztályba kerülésében és jelen pillanatban is az NB I-es együttes egyik oszlopos tagja. A 2015/2016-ös szezonban eddig összesen hatszor sikerült betalálnia az ellenfél kapujába: 4 bajnoki 2 Magyar Kupa gól szerzett, és összesen 1.651 percet töltött éles bevetésen a pályán.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Az összefoglaló sem rólunk szólt

Már a Videoton FC – Békéscsaba 1912 Előre bajnoki mérkőzés alatt élő beszámolónkban is jeleztük a furcsa történéseket, amelyek a pályán zajlottak. Meg nem adott gól, kiállítások, észbontó mennyiségű sárgalap (összesen 9 darab) és ennek tetejébe még egy olyan összefoglaló is, amely csak részben tükrözi a valóságot.

Úgy gondoljuk és mivel nem először fordult már elő hasonló “megkülönböztetés” – amellyel a játékvezetők kiemelten velünk, a média viszont éppen ellenkezőleg foglalkozik csapatunk teljesítményével – ideje hangot adnunk és a mi szemszögünkből is nyilvánosságra hoznunk a történések mikéntjét. Tudjuk – nem biztos, hogy kizárólag a megtörtént és megváltoztathatatlan események megítélésén múlhatnak bajnoki pontok, de adott esetben ezen is érdemes elgondolkodni. A szakmai stáb és játékosaink munkáját, teljesítményét csak részben tükröző, érdekesen összevágott összefoglalók, beszámolók egyáltalán nem viszik előre a hazai focit, pláne nem a viharsarokban folyó megfeszített küzdelem valós megítélését. A csapat morálját és elszántságát jó részben az is befolyásolhatja, hogy milyen tükröt tart a média elénk. A televízió és sajtó feladata – természetesen a saját szemszögükből kiemeltnek ítélt momentumok alapján – tényszerűen összefoglalni egy-egy mérkőzést, ami a Békéscsabával kapcsolatban sajnos ritkán sikerül. Szerencsére léteznek olyan újságírók, akik látták-érezték a lényeget és időt, fáradtságot nem sajnálva élőben is részt vettek a mérkőzésen vagy rászánták az időt, hogy interjúra kérjék a résztvevőket is, mint ahogy a Rangadó.hu is tette – amikor az egyik főszereplőt, Laczkó Zsoltot kérdezte.

20160223_laczko

– Odamentem a játékvezetőhöz, megkérdeztem, hogy ezt miért csinálja. Volt egy elég zavaros utolsó perc, amikor többször is a kárunkra tévedett. De nem káromkodtam, nem szidtam a bírót. Kicsit heves voltam, ez igaz, de nem annyira, hogy sárgalapot kapjak, rögtön utána pedig a másodikat. Tíz másodperc alatt állított ki, amit nem igazán értek – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére a Videoton-Békéscsaba mérkőzés végén történtekről Laczkó Zsolt.

A csabaiak rutinos középpályása nem csak a fura végjáték, a kiállítás miatt volt főszereplő a meccsen, hiszen az első félidő elején az ő góljával szerzett vezetést a csapata, amely aztán bravúros döntetlent ért el a tavalyi bajnok ideiglenes otthonában. Laczkó Zsolt szerint az 1-1-es végeredmény reális, ezért sem igazán érti, miért úgy tálalták a mérkőzést a későbbiekben, mintha csak a Videoton lett volna a pályán…

– A gólösszefoglalóból kihagytak legalább három helyzetet, ami előttünk adódott. Ha valaki csak azt látta – gondolhatná, hogy a hazaiakról szólt a találkozó, pedig nem így volt. A meg nem adott gólunkat szintén nem elemezték, ellentétben a Vidiével… Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk, voltak lehetőségeink. Tény, hogy a Videoton erős csapat, nagyon jó játékosokkal – várható volt, hogy beszorítanak minket. A második félidőben már kevésbé tudtunk folyamatosan játszani, de a döntetlent mindenképpen megérdemeltük. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk – együtt voltunk és már hétközben éreztem, hogy sikerülhet a pontszerzés – értékelt Laczkó.

Az egy pont matematikailag nem sokat jelent, hiszen továbbra is utolsó helyen áll a Békéscsaba, de a hátránya a bennmaradást jelentő helytől elvileg nem ledolgozhatatlan és a sikerélmények erősíthetik az önbizalmat. A korábbi válogatott játékos is ebben bízik.

– Biztos vagyok benne, hogy segíteni fog a későbbiekben ez a most megszerzett pont. Feljebb fogunk jönni. Tizenkét meccs van hátra, nem ledolgozhatatlan a hátrányunk, bár sokat kell tenni a felzárkózásért. A következő meccseinket is jó csapatok ellen játsszuk, de talán nem Fradi és Videoton-kaliberű csapatok ellen. Márpedig velük is szoros találkozókat vívtunk, egál közeli mérkőzéseket. Én eleve nem ijedek meg senkitől, remélem, a csapattársaim is így gondolkodnak a továbbiakban is. Megyünk az MTK-hoz, az sem lesz könnyű, ráadásul nem is játszhatok a kiállításom miatt. Biztos vagyok benne, hogy csak egy meccsre tiltanak el, hiszen két sárga lappal állítottak ki, nem kirívó durvaságért. Ha továbbra is így odatesszük magunkat, mint az első két meccsen a tavaszi szezonban, bármi megtörténhet – tette hozzá a Békéscsaba játékosa.

A történések elemzéséhez tartozik még például a Thomas Piermayr ellen elkövetett szabálytalanság (49. perc) – ez más körülmények között azonnali piroslap, a meg nem adott gólunk (50. perc) – amelyet nyilván nem tudunk és akarunk más szemszögből nézni -, de láttunk már máshol hasonló találatot, amely ponto(ka)t ért. Szintén érdekesnek tartjuk, hogy a 94. percben asszisztens edzőnket elküldték a kispadról, az ítélet meglátásunk szerint egyáltalán nem volt indokolt. Egy szó, mint száz – érdemes végignézni újból a meccset teljes egészében és levonni a konzekvenciákat!

Aki ismeri és éli a focit – az tudja, hogy az egészséges csínyek és praktikák a világon mindenhol bevett szokásnak tekinthetők, akár a játékosok, akár a kispadon helyet foglalók részéről, de ezeket a megfelelő szakemberek kezelni tudják. Mindentől függetlenül természetesen úgy gondoljuk, hogy ami szabálytalan, nem a labdarúgás szabályainak és előírásainak megfelelőképpen történik, azt szankcionálni kell – de egyáltalán nem mindegy hogyan, mikor és kinek!

Klubunk képviselője korábban és a héten is már többször kereste azt a szerkesztőt-rendezőt, aki a szóban forgó összefoglalókért felelős, de eddig a pillanatig telefonon nem sikerült elérni, sőt a visszahívásra tett ígéretek sem váltak valóra. Úgy látszik az információ áramlás-áramoltatás egyirányú, ettől függetlenül természetesen klubunk továbbra is nyitott a tisztelt média kérdéseinek, felvetéseinek megválaszolására.

Nem egyszerű feladat…

– Ha az lenne, mindenki ezt csinálná – kezdte Purguly Árpád asszisztens-edzőnk a válaszadást, arra a felvetésünkre, hogy mennyire összetett és nehéz feladat előtt állnak a következő három hónapban és akit a törökországi edzőtábor intenzív programjának pillanatnyi szünetében kérdeztünk.

20160202_belek_02

– Amikor elkezdtük a munkát Békéscsabán, egy átfogó stratégiai tervet dolgoztunk ki, melyben pontosan megfogalmaztuk azokat a sarokpontokat, amelyek szerint szeretnénk végezni munkánkat Békéscsabán. Összefoglalva: ez a terv 74 oldalon keresztül magában foglalta mindazon elképzeléseket, amelyeket meg szeretnénk valósítani. Ebben a tervben az utánpótlás nevelés kiemelt helyen szerepel, mert hisszük és valljuk, hogy a békéscsabai labdarúgás „megmentése” a békéscsabai utánpótlás nevelésben rejlik. A fent említett terv egyik fő pontja, hogy akadályozzuk meg a békéscsabai nevelésű játékosok eláramlását és mivel az idősebb korosztályok között jelenleg nincs első osztályú csapatunk, ezért mi vállaltuk azt is, hogy kiemelt gondot fordítunk a tehetségeink megőrzésére. Nem egyszerű a feladat, de ha különleges dolgot akarunk létrehozni, akkor különleges munkát szükséges végeznünk és ebben nagy segítséget nyújt számunkra Jakab Péter és Marik László. Szeretnénk megértetni fiataljainkkal, hogy jelen pillanatban Békéscsabán a legkönnyebb a felnőtt csapat közelébe kerülni és nem kell elmennie, ha fejlődni szeretne.

– Nagyon fontos dolognak tartjuk, hogy a felnőtt csapatot és az utánpótlást még inkább közelítsük egymáshoz – megszüntetve azt a kialakult képet, hogy a saját utánpótlásunkban nevelkedő játékosaink csak félve tekintsenek be a felnőtt csapat öltözőjének folyosójára. Ezért, ahogy alkalmunk nyílott már az első évben, az akkori U21-es korosztállyal közös edzést szerveztünk. A következő lépés volt, hogy az U21-ben kimagasló teljesítményt nyújtó játékosokat meghívtuk egy-egy tréningre, sőt már a tavalyi törökországi edzőtáborba is elvittünk közülük játékosokat: Szántó Mihályt, Pilán Márkót és Viczián Ádámot, hogy szokják a felnőtt labdarúgás ritmusát, keménységét. A három fiatal közül Viczián Ádám komoly szerepet vállalt az első osztályba kerülésért folyó küzdelemben és már az NB I-ben is bemutatkozott – sőt debütálása alkalmával a DVSC elleni mérkőzésen gólt is szerzett. Pilán Márkó ismét itt van velünk a törökországi edzőtáborban, két másik csabai nevelésű fiatallal együtt. Tagja az NB III-as csapatunknak és két társával – akik szintén bemutatkoztak már a második együttesünkben – a csabai nevelésű Konyecsni Zoltán és Czinanó Áron is lehetőséget kapott, hogy az edzőtáborban is bizonyíthassák rátermettségüket és csak rajtuk múlik, hogy mikor mutatkozhatnak be a legfelsőbb kategóriában.

– Ezt hogy érted, hogy „csak rajtuk múlik”?

– Természetesen itt a kitartásról, szorgalomról, alázatról, akaraterőről beszélek, amelyek hiányában nem válhat valaki értékes első osztályú labdarúgóvá.

– Kihangsúlyoztad az értékes labdarúgót, mit értesz ez alatt?

– Azt, aki folyamatosan a legmagasabb osztályban tud játszani, évről-évre jobb teljesítményt nyújtva, mert képes és hajlandó fejlődni, megújulni – az ilyen játékos értékes a csapattársaknak, az edzőnek, a klubnak és adott esetben a válogatottnak is.

– Ezzel a céllal indult útjára nemrég az úgynevezett elit képzés is? Pontosabban mit takar ez a megfogalmazás és mesélj egy kicsit légy szíves az első foglalkozásról!

– Nagyon jó dolognak tartom, hogy ez a csoport elindulhatott – sok dolgot bizonyít, többek között azt, hogy vannak Békéscsabán épülni és megújulni akaró edzők, akik nem a „csodálatos” sztorizgatásaikkal akarják szebbé varázsolni a jövőt, hanem időt szánnak a Zoran által irányított szakmai továbbképzésekre, külön öröm számomra hogy én is részese lehetek a szakmai programok előkészítéseinek. Nem utolsó sorban pedig azért is örömteli, hogy ez a program beindult, mert mindenki meggyőződhetett arról, hogy minden korosztályunkban vannak kiemelt tehetségek. Túl vagyunk az első edzésen, amit hárman vezényeltünk: Zoran Spisljak, Jakab Péter és jómagam. Marik László az egész edzést videóra rögzítette, hogy később ki tudjuk elemezni. Szerintem nagyon jól sikerült, mert az edzők és a játékosok egyformán értékes tapasztalatokkal térhettek haza.

– Mikor jó vagy értékes egy edzés?

– Véleményem szerint egy edzés akkor sikerül jól, ha a játékosnak tudsz adni-tanítani valamit, ami által több lett, mint az edzés megkezdése előtt. Ha ezzel a többlettel és jó érzéssel mehet haza, várni fogja a következő foglalkozást. Akkor pedig nyíltan, pozitívan dolgozik majd – tudván azt, hogy ismét valami újat fog „hazavinni”. Edzői szemmel öröm volt nézni, hogy a srácok az első perctől az utolsóig maximális koncentrációval hajtották végre a gyakorlatokat.

– Adódik a következő kérdés: jelenthet ez bármiféle megkülönböztetést a fiatalok körében? Nem veszi el azok kedvét az egésztől, akik most nem kerültek be ebbe a csoportba?

– A jelen pillanatban kiválasztott fiatalok már most előrébb tartanak kortársaiknál, nekik már egy kicsit más jellegű munkára is szükségük van. Igenis jelezni kell feléjük, hogy a klub szakmai stábja felfigyelt tehetségükre és minden lehetőséget biztosítunk a továbbfejlődésük érdekében. Csak úgy, mint azoknak is, akik nincsenek most benne ebben a kiválasztásban. Ez egy sport és a sportban természetes a versengés – aki az első kudarc után feladja, az soha sem fog a csúcsra érni. Egyébként ez a csoport sem végleges, folyamatosan nyitva áll a lehetőség bárki előtt, de csak fegyelmezett, pontos edzésmunkával és kitartással lehet bekerülni.

– Miért tartod fontosnak, hogy az első csapat edzői részt vegyenek ebben a programban?

– Amikor elkezdtük a munkát és elkészítettük a korábban említett tervünket, abban az is szerepel, hogy szeretnénk egy formatervet kidolgozni, amit más klubok is használhatnának a jövőben. Véleményünk szerint, ha az első csapatot és az utánpótlást közelebb akarjuk hozni egymáshoz, akkor közös szisztéma szerint kell dolgozni – amelyet az első csapat játéka határoz meg. Olyan szempontból is fontos a fiatalokkal való személyes találkozás, hogy minél jobban megtapasztaljuk egymást. Mi is kíváncsiak vagyunk rájuk és ők is megismerhetnek minket. Így, ha a jövőben lehetőséget kapnak arra, hogy a felnőtt csapattal dolgozzanak, akkor azok kevésbé lesznek szokatlanok számukra, mert már legalább ismernek minket és edzések nem a velünk való ismerkedéssel kezdődnének, hanem már bátrabban tudják és akarják végrehajtani a tőlük elvárt feladatokat.

20160202_belek_03

„Azt mondták, hülye vagyok”

Egy kis kérdezz-felelek. Futballistaként még Miroslav Blazeviccsel is dolgozott együtt. Edzői tanfolyamait már Walesben végezte el, majd angol klubok utánpótláscsapatainál helyezkedett el, megfordult a Southamptonnál és a Tottenhamnél is. A statisztikai alapú tervezésben hisz, még azt is méri, hogyan alszanak a játékosai. Hét éve dolgozik Magyarországon, bajnoki címet vezetőedzőként egyszer nyert – az NB III-as Létavértessel. Egyik legnagyobb edzői sikerének azonban azt tartja, hogy NB I-be vezette a Békéscsabát – az pedig talán még nagyobb siker lenne, ha benn is tartaná az élvonalban. A Ferencváros ellen készülő Zoran Spisljakkal beszélgettünk.

20150918_01

Kezdjük azzal, hogy ki is az a Zoran Spisljak? Mert talán kevesen tudják róla, hogy Walesben szerezte meg a pro licencet, és Angliában, élvonalbeli kluboknál is tanulta a szakmát.

„Amikor a korábbi Jugoszláviában már nagy gondok voltak, 1991-ben úgy döntöttem, nem akarok részt venni a háborúban. Jött egy lehetőség, és Walesbe költöztünk. Nem a futball miatt kerültem oda, akkoriban a család és az életben maradás fontosabb volt” – kezdi a Nemzeti Sport Online megkeresésére kalandos élettörténetét a vajdasági Bácsfeketehegyről származó Zoran Spisljak, aki 1987 és 1989 között a nagy Dinamo Zagrebban is játszott, ahová még Miroslav Blazevic vitte magával. Aztán egy súlyos autóbaleset, majd a délszláv háború megtörte játékoskarrierjét.

Született: 1965, Bácskafeketehegy, Jugoszlávia

Klubjai játékosként: TSC, Szpartak Szubotica, Dinamo Zagreb, Inter Zapresic, Cardiff City

Klubjai edzőként:  Cardiff City-utánpótlás, Southampton-utánpótlás, Barnet FC, DVSC – pályaedző, Újpest, Létavértes, Békéscsaba (jelenleg is)

„Walesben kis idő elteltével kezdtem volna el futballozni Cardiffban, de a háború miatt több mint két évet húzódott az átigazolási ügyem – folytatja történetét az 50 éves szakember. – Edzettem, de csak felkészülési meccseken játszhattam, mire odáig jutottam, hogy bajnokin is szerepelhetek, addigra már eldöntöttem, hogy edző szeretnék lenni.”

„Walesben végeztem el az összes szükséges tanfolyamot, miközben már dolgoztam a Cardiff City utánpótláscsapatainál. Együtt tanultam a szakmát például a ma már az Evertont irányító Roberto Martinezzel, akit kiemelkedő, a modern futball elvárásainak maximálisan megfelelő szakembernek tartok. Összesen 11 évet töltöttem Cardiffban, aztán rövid ideig a Southampton utánpótlásában helyezkedtem el, 2004-től pedig Martin Jol hívására következett a Tottenham U18-as gárdája, illetve a klub negyedosztályú partnercsapata, a Barnet FC, amelynél többnyire a londoniaktól kölcsönkapott labdarúgók szerepeltek.”

Ennyi külföldi tapasztalat és szakmai kapcsolat mellett adja magát a kérdés: mennyiben más a szigetországi edzőképzés, a trénerek futballhoz való hozzáállása, mint Magyarországon.

„Angliában először is gyorsabban reagálnak a változásokra – válaszolt Spisljak. – Ez abból is fakad, hogy nagyon sokat elemzik a játékot, a játékosokat. A sportág keretei ugyan nem változtak az 1900-as évek óta, a csapatok létszáma, a szabályok adva vannak, csak éppen a tartalom változik folyamatosan, és ehhez igazodni kell. Ezért fontos a tudás állandó gyarapítása, az ismeretek szélesítése, új módszerek alkalmazása. Az edzőknek is igazodniuk kell a megváltozott környezeti adottságokhoz. El kell például örökre felejteni a grundokat. Voltak, de már nincsenek, és soha többé nem is lesznek. Nem tudunk odamenni, és kiválogatni a tehetségeket, ezért elsősorban rajtunk, edzőkön múlik a fiatalok felépítése, jövője.”

Na igen, az össznépi magyar „futballsírás” egyik gyakran citált közhelye, általános „szakmai” kifogás, a grundok hiánya. Hát, ha egyszer eltűntek, eltűntek, a labdarúgásnak attól még mennie kéne (tovább)…

Aztán az is érdekes, amit a játék mérhetőségéről mond Spisljak, ami a nyugati profizmusban már magától értetődő, de nálunk még mindig magyarázni kell.

„A labdarúgás is számokból épül fel, a számokat nem lehet kikerülni. A nézőszám, a sérültek száma és a játékosok különböző teljesítménymutatói ugyanolyan számok, mint mondjuk a kapura lövéseké, a játékidőé vagy egy meccs végeredménye. Mindent le lehet bontani számokra, ha pedig valami számokból épül fel, akkor ezekre alapozva lehet tervezni, ha ezekből valaki megfelelően tud olvasni. Mindent dokumentálok, így ötéves távlatból is meg tudom mondani, hogy 2009 szeptemberében ugyanezen a napon milyen állapotban volt például Varga József a DVSC-ben, milyen munkát végzett aznap, és az a munka hogyan befolyásolta a heti teljesítményét. Az edzéseken szerzett tapasztalatok többéves dokumentálásával pedig nyomon követhető egy játékos hosszú távú fejlődése.”

Spisljak szavai kapcsán már szinte hallom is azon hazai edzők zúgolódását, akik szerint a statisztika az csak statisztika…

„Ezek az új hullámos ökörségek, ilyen-olyan statisztika! Ezt a játékot mintegy százötven éve gólra játsszák! Az összes többi – megbeszéljük, hogy a döglött veréb alszik!”

Igen, ezek az „új hullámos ökörségek” azok, amelyek mentén például José Mourinho és Josep Guardiola is dolgozik. Spisljak mindkét szakembernél járt már tanulmányúton, ahogy volt többek között a Manchester Unitednél is még Sir Alex Ferguson idejében (biztos emlékeznek rá, ő az a szakember, akinek a magyar pro licencesek egyetlen kérdést sem tettek fel, amikor nálunk tartott előadást).

„Azt, hogy Mourinho vagy éppen Guardiola mitől sikeres egy adott időszakban, csak akkor érthetjük meg, ha látjuk őket a napi munka közben. Az edzések, azok egymásra épülése eredményezi ugyanis azt a teljesítményt, amit aztán a meccseken láthatunk. A konkrét szakmai tapasztalatok mellett azonban legalább olyan fontosak lehetnek az edzői munkában a kiegészítő ismeretek. Például tanulmányoztam, mitől olyan eredményesek a kelet-afrikai hosszútávfutók vagy a jamaicai sprinterek, de érdekel a tehetségkutatás elmélete is.”

Na jó, de akkor tegyük fel végre az egyik legfontosabb kérdést: ha Zoran Spisljak valóban megfelelően felkészült, nyugati tapasztalatokkal rendelkező edző, akkor miért a Létavértessel nyert bajnoki címet az NB III-ban és lett ezüstérmes az NB II-ben a Békéscsabával (a csapat így jutott fel az NB I-be), miért nem az Újpesttel (amelyben szintén dolgozott) vagy a Debrecennel az élvonalban? Egyáltalán, hogyan került ide, és az angliai múltja után mit keres még mindig itt?

„Annak idején egy barátom ajánlotta a debreceni lehetőséget, hogy pályaedzőt keres a klub” – vágott bele az újabb kérdéssor megválaszolásába a szakember, akinek hazája közelsége és a nyelvismeret miatt is érdekessé vált az ajánlat. Mint elmondta, a Vajdaságban született, és ennek köszönhetően, a környezet hatására már gyerekkorában megtanult magyarul beszélni, és – noha ezt a tudást harminc év alatt elfelejtette – nem esett nehezére az „újrakezdés”.

„Miután tárgyaltam Szima Gábor tulajdonos úrral, elsőre úgy tűnt, nem nyerte el a tetszését az a szakmai koncepció, amit én vázoltam fel neki, de később mégis újra megkeresett, és végül megegyeztünk. Debrecenben pályaedzőként dolgoztam, a három év alatt az általam felvázolt és sokszor kétkedve fogadott időszakosan ismétlődő edzésmódszerek alapján felkészített csapattal sikerült két bajnokságot, két Magyar Kupát, egy Ligakupát és két Szuperkupát nyernünk. Ekkor jutottunk ki az azóta is világrekordnak számító legalacsonyabb költségvetéssel a Bajnokok Ligája csoportkörébe, az azt követő évben pedig az Európa-liga csoportkörébe. Ennek ellenére nem került szóba, hogy vezetőedző legyek. Büszke vagyok az itt töltött időszakra, Herczeg Andrással, Bücs Zsolttal, Mező Józseffel, Horváth Bélával, egy nagyon jó edzői csapatban dolgoztunk.”

„Az elvégzett tervszerű munkának köszönhetően, akkor kirobbanó állapotban voltak a kulcsjátékosok, mint Czvitkovics Péter, Leandro, Szakály Péter, és olyan fiatalokat tudtunk felépíteni, mint Bódi Ádám, Korhut Mihály, Varga József. Megvannak a feljegyzések, mindent vissza lehet nézni, hogy milyen fizikai állapotban voltak, milyen számokat produkáltak a különböző mérések alapján.”

„Később a Létavértessel is sikerült elérni, amit vállaltam, hiszen a csapat megnyerte a csoportját az NB III-ban. Arról már nem én tehetek, hogy a klub a nevezéssel akadt problémák miatt végül nem szerepelhetett a magasabb osztályban. Abból a csapatból Balogh Norbert vagy például Sós Bence ma már a DVSC első keretének a tagja.”

És mi történt Újpesten, hiszen először a fővárosi lila-fehéreknél adatott meg a szerb edzőnek, hogy az NB I-ben dolgozhasson?

„Az Újpestnél Leo Beenhakker választott ki, akit talán senkinek sem kell bemutatni. Akkor azonban nagyon rossz körülmények uralkodtak az anyagi problémákkal küszködő klubnál, amely az érkezésemet megelőzően négy vereséggel rajtolt. A holland sportigazgató nem sokkal később távozott is, majd új tulajdonos érkezett, de Roderick Duchatelet-vel nem egyeztek az elképzeléseink. Én inkább magyarokat szerződtettem volna, ő belga másodosztályú játékosokban gondolkodott, végül még a szezon közben el is váltak az útjaink. Persze, lehet mondani, hogy nem nyertük meg az Újpesttel a bajnokságot, de nem is az volt a cél, hanem a bennmaradás. Egy fizikailag és pszichésen is szétesőfélben lévő csapatot kaptam, amellyel Magyar Kupa-elődöntőbe jutottunk, és amikor távoztam, nem álltunk kieső helyen – ez volt a maximum.”

Az Újpest után járt tanulmányúton a Barcelonánál, majd következett a Létavértes, 2014-től pedig a Békéscsaba, amellyel hároméves szerződést kötött, amiben a második év végére tűzték ki célul a feljutást, de ezt már egy idény alatt sikerült kiharcolnia a csapattal.

20150918_02

„Békéscsabán Purguly Árpád pályaedzővel közösen kidolgozva hatvankilenc oldalas szakmai tervet tettünk le az érkezésemkor Barkász Sándor többségi tulajdonos asztalára, mely tervek alapján most is dolgozunk ” – mondja Spisljak, amikor nálam egy kicsit bennakadt a levegő.

Ezzel együtt már kezdtem érteni, mit ért Spisljak tervszerűség alatt.

„Amikor elkezdtük a munkát, mindent pontosan felmértünk – folytatta nem meglepően a sokat emlegetett méréssel. – Tudtam, hogy nagyjából mennyivel vagyunk elmaradva a riválisokhoz képest költségvetésben, hogy a feljutásért harcoló csapatok közül a Vasas játékosai korábban kettőezer-kettőszázhatvanhárom, a gyirmótiak ezerháromszázharminckilenc, a kövesdiek ezeregyszáznegyvenöt, a mieink pedig hétszáznyolc NB I-es meccset játszottak.”

„Érkezésünkkor alig akadt játékos, akit Békéscsabára tudtunk volna csábítani. A bajnokság kezdetén kiesést vagy maximum tizedik helyet jósoltak a csapatnak. A játékosok hatalmas elszántságát, fegyelmét, küzdeni tudását ötvöztük a pontosan kidolgozott szakmai programmal, és ennek eredménye lett a feljutás. A pulzusméréseknek, illetve a fotocellás méréseknek köszönhetően pontosan tudtam, hogy kitől milyen futásteljesítmény várható el a különböző távokon, mondjuk öt, tíz vagy tizenöt méteren, és mindezek ismeretében építettük fel a játékunkat.”

„Az adatok megmutatták, hogy közelebb kell vinni egymáshoz a védelmet és a középpályássort, a támadóinknak pedig nagyobb területet kell hagyni elöl, mert nekik a húsz-harminc méteres sprintek az erősségeik, ezeknél tudják a leginkább kihasználni a sebességüket. Mindenki azt mondta, hülye vagyok, hogy az NB II-ben beállunk kontrára, de a számok megmutatták, így tudjuk a legtöbbet kihozni a játékosokból. Persze, lehet azt is mondani, hogy hiába a tervek, ha Viczián Ádám nem fejeli be azt a labdát a Mezőkövesd ellen, akkor fel sem jutunk. Én viszont úgy tartom, hogy minden a tervszerűségből, a felépítettségből következik, az a gól is.”

De vajon a magyar közeg hosszú távon vevő a módszereire?

„„Ezt nem látom át. A nyár elején az akkori szövetségi kapitány, Dárdai Pál stábjának egy szakmai megbeszélés keretein belül bemutattuk, hogy hogyan is dolgozunk mi itt Békéscsabán. A prezentációnk elsősorban az időszakosan ismétlődő edzések felépítéséről (periodizáció) szólt, ami után nagyon jó visszajelzéseket kaptam, de hogy valóban milyen fogadókészség mutatkozik erre a fajta munkára, hogy használják-e bármire mindazt, amit elmondtam, azt nem tudom megmondani.Szívesen dolgozom Magyarországon, mert úgy érzem, hogy eddig mindegyik csapatnál tudtam segíteni, ahol megfordultam. Most Békéscsabán teszem a dolgom, sosem indulatból vagy érzelmek alapján, hanem úgy, ahogy eddig is, mindig tervszerűen, számokra alapozva.”

Az igazán nagy szám persze az lenne, ha Spisljak az élvonalban tartaná a legtöbb fórumon biztos kiesőnek tartott Előrét.

line_purple

A Spisljakkal készült interjú egyik fő apropója a Ferencváros elleni szombati, Üllői úti bajnoki. A szakember tisztában van vele, hogy óriási különbségek vannak a két csapat között, és oszthat, szorozhat, a képességbeli különbségeket nem lehet egyik pillanatról a másikra eltüntetni.

„Eltüntetni nem lehet, de azon vagyunk, és azért igyekszünk minél több információt beszerezni az ellenfélről, hogy a meglévő különbségeket a pályán a lehető leginkább csökkenteni tudjuk. A Fradi ellen felkészíteni a csapatot nagy szakmai kihívás, hiszen a jelenlegi legjobb magyar csapatról beszélünk. Az a lényeg, hogy amit a felkészülés során beleépítettünk a játékosokba, azt mire tudják majd a meccsen használni. Agresszív, szervezett játékra kell törekednünk, ami mellett meg tudunk valósítani különös taktikai elemeket” – nyilatkozta az Üllői úti találkozóval kapcsolatban Spisljak, aki bízik benne, hogy adott esetben ő is bele tud nyúlni a meccsbe.

„Mondok egy példát: mind a tizenegy lehetséges ellenfelünkkel kapcsolatban kielemezzük, hogy átlagosan hányadik perc környékén szoktak cserélni, és mikor van a játékukban az a holtpont, amikor esetleg meg lehet lepni őket. Persze ezt nagyban meghatározza a meccs addigi alakulása is, de minden eshetőségre fel kell készülni, és minden helyzetben tudni kell érzelemmentesen, a számokra alapozva dönteni, legyen szó cseréről vagy egyéb változtatásról. A Ferencváros minden bizonnyal a saját játékát igyekszik majd játszani, de ismerve Thomas Dollt és tudva azt, hogy honnan jött, biztos vagyok benne, hogy megfelelő alapossággal ők is felkészülnek belőlünk. Egy biztos, nulla nulláról indul majd a mérkőzés” – tette hozzá a békéscsabai szakvezető.

„A keretünk kész, amit tudtunk, megtettünk, mindegyik posztra, ahová kerestünk, találtunk megoldásokat. Az aktuális célunk most éppen az, hogy a bajnokság első szakaszának végére, vagyis tizenegy forduló alatt kialakuljon a saját játékunk, és legalább tíz pontot szerezzünk (nyolc forduló után most négynél tart a csapat, vagyis még hat hiányzik – a szerk.), ami megfelelő alapot jelentene a folytatáshoz. Tisztában vagyunk vele, hogy ez nagyon nehéz lesz, hiszen a héten utazunk a Fradihoz, majd jön a Videoton, aztán pedig megyünk az MTK-hoz. De szeretnénk tartani magunkat az adott ciklusra elképzelt terveinkhez, mert Békéscsabán így dolgozunk – összegzett Spisljak.

line_purple

Zoran Spisljak módszereiről megkérdeztük a Békéscsaba támadóját, Birtalan Botondot, akinek bőven van összehasonlítási alapja, hiszen korábban hét különböző klubnál fordult meg.

„Korábbi csapataimhoz képest sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a statisztikákra, a különböző mérésekre. Hogy mást ne mondjak, például szinte minden edzésen pulzusmérővel közlekedünk, illetve fotocellás mérések folynak, és a mérkőzéseket minden részletre kiterjedően elemezzük. A magam részéről szeretem ezt a fajta munkát, hiszen a mérések számomra is egyfajta objektív visszajelzésként szolgálnak. Mindenki láthatja, hogy miben van esetleg lemaradása a többiekhez képest, folyamatosan össze tudjuk hasonlítani egymás teljesítményét. Aztán egyedi módszere Zoran Spisljaknak, hogy a tréningek előtt három szempont – izomzat állapota, hangulat és az előző éjszakai alvás – mentén, egytől ötig terjedő skálán osztályoznunk kell saját magunkat. Velem is előfordult már, hogy nem éreztem jól magam, fáradtabb voltam, ezt jeleztem is, így arra a napra könnyebb edzésmunkát kaptam. Persze ezzel senki sem él vissza, hiszen ha egy héten többször is fáradtnak jelölöm magamat, akkor hétvégére alighanem kikerülök a csapatból” – avatta be a kulisszatitkokba az NSO-t Birtalan Botond.

Forrás: nso.hu

Sportember

A 2015. április 27-től induló új, internetes, rádió műsort a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. támogatja. A naponta kétszer jelentkező “Sportember” című adás premierjében Purguly Árpád – edző is nyilatkozik és beszámol a klubbal kapcsolatos aktuális történésekről. Hallgassátok Ti is minden nap a Sportembert, a MiRádiónk oldalán! Érdemes, mert fociról mindig lesz szó!

line_purple

Rádióhallgatás

line_purple